Népszava, 1985. május (113. évfolyam, 101–126. sz.)

1985-05-02 / 101. szám

NÉPSZAVA 1985. MÁJUS 2., CSÜTÖRTÖK Szovjet kitüntetés a Tiszai Vegyi Kombinátnak Kiváló­­ Vi/l*tstg t­ éi« ncpsctf #¡«‚«) in h­írttslmt­ Leninvárosban kedden dél­után ünnepi munkásgyűlésen adták át a Tiszai Vegyi Kom­binát dolgozóinak a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának Vörös Zászlaját és a Kiváló Vállalat kitünte­tést. Az ünnepségen részt vett Anatolij Jeliszejev, a Szovjetunió magyarországi nagykövetségének gazdasági együttműködési tanácsosa, Gál László, a SZOT titkára, Körtvélyes István ipari mi­niszterhelyettes, Kovács Zol­tán, a Borsod megyei pártbi­zottság titkára, Molnár Ká­roly, a vegyészszakszervezet titkára és Tóth József, a Szakszervezetek Borsod me­gyei Tanácsa vezető titkára. A munkásgyűlést Mészáros János, a TVK szb-titkára nyitotta meg, majd Huszár Andor, a vállalat állami dí­jas vezérigazgatója mondott ünnepi beszédet, méltatta a kollektíva eredményes­­mun­káját, s az igen szoros ma­gyar—szovjet gazdasági együttműködésben elért si­kereit. A Tiszai Vegyi Kombinát életében ennek az együttmű­ködésnek meghatározó szere­pe van, hiszen a Len­in város és az ukrajnai Kalus között immár egy évtizede műkö­dő etilénvezeték köldökzsi­nórként köt össze egy ma­gyar és egy szovjet üzemet. Egyikük sem lenne képes eredményes munkára a má­siknak a figyelmes, segítő­kész közreműködése nélkül, így az évről évre elért sike­reik is közösek. A valóban szoros integrá­ciós kapcsolat az 1970-ben aláírt magyar—szovjet ole­finegyezmény alapján jött létre, s a leninvárosi olefin­gyár 1975 februárjában kezd­te meg a termelést. Azóta csaknem 2 és fél millió ton­na etilént állítottak elő, és ebből a csővezetéken 1 millió 210 ezer tonnát szállítottak a Szovjetunióba, más, fontos petrolkémiai termékekért­­cserében. Az együttműködés most újabb, fontos állomásához közeledik: a TVK-nál tavaly megkezdték egy világszínvo­nalú, 140 ezer tonnás polie­tiléngyár építését, s ezzel párhuzamosan épül a kalusi olefingyár. A két be­ruházás elkészülte után a csővezetékben megfordul a szállítás iránya: a többlet­etilént a Szovjetunióból kap­ja majd a Tiszai Vegyi Kom­binát. A két ország beruhá­zói összehangolt munkával törekednek arra, hogy a le­ni­nvárosba irányuló etilén­szállítást, és az itteni polieti­léngyártást 1987 elején meg lehessen kezdeni. A magyar—szovjet gazda­sági kapcsolatok eredmé­nyességének jó példája a TVK műtrágyagyára is: a szovjet technológiával és be­rendezésekkel megépült üzem már húsz esztendeje műkö­dik, és a műtrágyagyártás önköltsége Magyarországon itt a legalacsonyabb. Amiben nagy része van annak is, hogy a TVK szakemberei ki­sebb bővítéssel és intenzifi­­kálással az eredetinek több mint két és félszeresére nö­velték a gyár kapacitását. A TVK sikeres gazdálko­dásának egyik kulcsa éppen az, hogy már jó néhány év­vel ezelőtt felismerték az in­­tenzifikálás fontosságát, és vi­szonylag szerény befektetés­sel elérték, hogy valameny­­nyi üzemük jóval többet ter­mel, mint a névleges kapaci­tása. A másik: a vállalkozó­­készség, a felgyorsított mű­szaki fejlesztés és a bátor kockázatvállalás. Az utóbbi­nak egyik igen érzékletes példája a két éve üzembe he­lyezett második polipropilén­gyár technológiájának kivá­lasztása volt: az első gyár­nál megszokott — és egyéb­ként bevált — megoldás he­lyett a világon elsőként léte­sítettek olyan üzemet, amely már minden tekintetben a holnap technikáját képviseli. A vállalat tavalyi eredmé­nyei önmagukért beszélnek. A termelési érték meghalad­ta a 19,2 milliárd forintot, 13 százalékkal volt több az elő­ző évinél. Termékeik egyhar­­madát külföldön értékesítet­ték, az export 95 milllió rubel és 76 millió dollár bevételt hozott a népgazdaságnak. Si­keres gazdálkodásuk tisztes nyereséget hozott, s erre ala­pozva a tervezett 9,9 százalék­kal szemben 16 százalékkal növelték a bérszínvonalat, nyereségrészesedésként pedig 60 millió forintot — az éves bérköltség több mint 13 szá­zalékát — tudták kifizetni. Az idén a bérszínvonal újabb 9,8 százalékos emelését ter­vezi a vállalat. Mindezeket, illetve a TVK- nak a magyar vegyipar fel­adataiból vállalt fontos sze­repét méltatta Körtvélyes István miniszterhelyettes, amikor az ünnepség résztve­vőinek nagy tapsa közepette adta át Huszár Andor vezér­­igazgatónak a Kiváló Válla­lat kitüntetés elnyerését ta­núsító oklevelet. Ezt követően emelkedett szólásra A. A. Jeliszejev szovjet nagykövetségi taná­csos, aki elmondotta, hogy a Szovjet Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsának Vörös Zászlaját a hazánk felszaba­dulása és a fasizmus felett aratott győzelem 40. évfor­dulója tiszteletére indított nemzetközi szocialista mun­kaverseny győzteseinek ítél­ték oda. A magas szovjet el­ismerést jelképező zászlót ugyancsak lelkes ünneplés közepette adta át a TVK dol­gozóinak. Ezután Mészáros János szb-titkár bejelentette, hogy a TVK kollektívája újabb munkaverseny-felajánlással kívánja köszönteni az SZKP jövő februárra összehívott XXVII. kongresszusát. E fel­ajánlás célja, hogy — a kong­resszusi és felszabadulási munkaversenyhez kapcsolód­va — még inkább segítsék elő a magyar—szovjet gaz­dasági együttműködésből adódó feladatok megvalósítá­sát, a kapcsolatok sokoldalú fejlesztését, a barátság elmé­lyítését. A TVK dolgozói vál­lalják, hogy szerződéses kö­telezettségeik teljesítése mel­lett, a 6 milliárd forintos po­lietiléngyári beruházást — a rendkívüli tél okozta 2 hó­napos kiesés ellenére — a tervezett határidőre, 1986 vé­gére üzembe helyezik, így 1­987-ben már fogadni tudják a kalusi gyárból érkező eti­lént. Az ünnepi munkásgyűlés befejező részében átadták a legjobb eredményt elért üzemrészek, szocialista bri­gádok, és az egyénileg is ki­váló munkát végzett dolgo­zók kitüntetéseit. A munkás­gyűlés az Internacionálé hangjaival ért véget. Franek Tibor Nemzetközi Lenin-békedíjasok Moszkvában közzétették a nemzetközi Lenin-békedíj legújabb kitüntetettjeinek névsorát. A béke védelméért és meg­szilárdításáért kifejtett ki­magasló tevékenységéért az 1983—1984. évi Lenin-béke­­díjat az alábbiak kapták meg: Indira Gandhi asszony, India egykori miniszterelnö­ke (posztumusz), Nguyen Huu Tho, a Vietnami Szo­cialista Köztársaság Állam­tanácsának első elnökhelyet­tese, a vietnami nemzetgyű­lés elnöke, Josef Weber, nyu­gatnémet politikai és közéle­ti személyiség, Jean-Marie Legay professzor, francia közéleti személyiség, a Tu­dományos Dolgozók Világ­­szövetségének elnöke, Luis Vidales kolumbiai író, költő, közéleti személyiség és Eva Palmer, svéd közéleti szemé­lyiség. Nemzetközi ifjúsági tanácskozás Szerdán Budapesten, a DIVSZ székházában befeje­ződött a Demokratikus Ifjú­sági Világszövetség és a Li­berális és Radikális Ifjúság Nemzetközi Szövetsége (IFLRY) képviselőinek rész­vételével tartott ifjúsági ta­nácskozás. Az IFLRY-t hét nyugat-európai ország és az Egyesült Államok 13 liberá­lis és radikális pártja ifjúsá­gi szervezeteinek küldöttei képviselték. A DIVSZ-kül­­döttség vezetője Cservény Vilmos, a szövetség főtitkára, az MTI munkatársának el­mondta: a két szervezet kö­zött immár harmadik alka­lommal került sor ilyen két­oldalú megbeszélésre. A mos­tani értekezleten kiemelt hangsúlyt kaptak a békével és a leszereléssel kapcsolatos kérdések, de emellett szó esett a környezetvédelem idő­szerű gondjairól és a fiata­lok lehetséges nemzetközi környezetvédelmi együttmű­ködéséről is. A két szervezet képviselői tájékoztatták egy­mást arról is, hol tartanak előkészületeik a nyáron meg­rendezendő moszkvai VIT-re. Csúnya tréfát űzött velünk a „nyomda ördöge”. Nemcsak Palágyi Ernő pálházi tanács­elnökkel és velem, aki Hegy­közi képek című riportom­ban bemutattam őt és falu­ját, de figyelmes olvasóink­kal is, akik nyilván megle­pődtek azon, hogy egy egy­kori bányakocsis női nevet visel. De, mert fordítva is igaz lehet a szólás, olykor az ürömbe öröm is vegyül: örömmel ragadom meg én is a hibaigazítás kötelességének alkalmát, hogy ismét, kicsit részletesebb arcképét meg­rajzolva mutassam be Palá­gyi Ernőt, aki a Hegyköz­nek bizonyosan, de talán a tágabb vidéknek is legrégeb­ben hivatalban levő tanács­elnöke. — Igencsak meglepődtem én akkor, 58 őszén, amikor hazajövet a bányából meg­tudtam, hogy engem gondol­nak alkalmas tanácselnök­nek a faluban. Kevés iskolát járt parasztfiú voltam én, földhöz, jószághoz, lapáthoz, kétkezi munkához szokott. Honnan ismerném én azt a munkát, ami ehhez a hivatal­hoz kell, hogyan tudnék én hibátlanul, okosan szólni sok ember előtt? Biztattak, kértek, megvá­lasztottak. Mondtam, enged­jék meg, hogy otthon, az asz­­szonnyal megbeszéljük leg­alább, mielőtt elvállalom. Fiatal házas voltam. Anyám­mal laktunk együtt a kis ház­ban, akkor még mi is, mint mások, petróleummal világí­tottunk, földes volt a szo­bánk. Tanakodtunk hát, végül a feleségem azt mondta: — Nem lehet az se nehezebb, mint naponta száz mázsa kaolint lapátolni a kocsira — a radványi bányában voltam kocsis. Annyit azért elmondhatok, hogy énrólam ennyi idő alatt panaszos levél nem indult se­hová. Tavaly is tizenkilenc lakodalomba voltam hivata­los. Palágyi Ernő még fiatal ta­nácselnökként, a napi mun­ka mellett leérettségizett, el­végezte az akkor még két­­esztendős tanácsakadémiát. Majd — beleérezvén a tanu­lás jó ízébe — letette a ket­tős könyvelői vizsgákat is. — Az akkor volt hasz­nunkra, amikor megalakítot­tuk itt a Hegyközben is a termelőszövetkezeteket. Ne­héz volt itt mindig, s nehéz ma is a mezőgazdálkodás. A legelőt háromszor is kaszál­juk, de az ma is bizonytalan: visszaadja-e a szántó, amit belevetünk? A gépek is ne­hezebben mozognak ezeken a domboldalakon, jó, ha mi­nél gondosabban tervezünk, számolunk. Ami pedig szavak nélkül, önmagáért beszél a párházi változásról, az a gom­barnád­ra szaporodó új kőházak so­ra. Helyben munkát adó ipari üzemeké, a jól felsze­relt üzleteké. Az, hogy hosz­­szú évek óta van a községben gyógyszertár, orvosi rendelő. — Kétszázhúsz új házat építettünk. Eltűntek minde­nünnen a szalmatetők, a föl­des szobák. Mi is szétgórtuk a régi házat, előbb kétszobá­sat építettünk a helyébe, az­tán, hogy nőttek a gyerekek, a nagy konyhából kialakítot­tuk a harmadik szobát. Ami­re a legbüszkébb vagyok: ná­lunk már 62-ben megvolt a vezetékesi víz. Már akkor für­dőszobával épültek itt a há­zak, amikor még Sárospata­kon se volt mindenütt csator­na, vezetékes víz. Ha most este végigmegy bárki a fa­lun, olyan fényben mehet, hogy a nagyvárosi utcák vi­lágítása se különb. Még saj­nálhatjuk is, hogy olyan ha­mar megépült az új iskolánk, mert — a hatvanas évek nagy hibája — abban sajnos ma sincs tornaterem. De azt is elmondhatom, hogy ide in­kább jönnek, mint hogy elköl­tözzenek távolabbra a fiata­lok. Az az ötven-egynéhány esztendő, amit Pálháza ta­nácselnöke a szülőfalujában társaival együtt megélt, tör­ténelmi léptékkel mérve sok évszázados változást hozott. — Apám szegény, akit én emlékeimben sem ismerek, Kanadába vándorolt, szeren­csét próbálni, mint annyi más, földtelen, munkát kere­ső szegény ember annak ide­jén. Sohase látta őt többé anyám, csak a hírét hallottuk sok év után, hogy a tengerbe veszett valahol. Ő itt maradt velem, fiatalon, árván, özve­gyen. Kínlódtunk eleget, hogy fenntartsuk magunkat, de megérhette velünk a jobb időket is. Úgy tartom én ma­gam mellett ma is, mint a legféltettebb kincsemet. — A családja? Gyerekei? — A lányom itthon könyv­táros. A kisebb fiam pataki diák. Harmadikos. Csak a kö­zépső, a nagyobb fiam van távol, de hazajönnek ők is, hamarosan, reményem és re­ményük szerint. Ő most Deb­recenben tanít, a felesége — falunkbeli lány — ugyanott utolsó éves orvostanhallgató. Nagy öröm nekünk, de jó lesz a falunak is, hogy lesz a fogorvos mellett gyerekor­vosunk is. Minden család azon igyekszik már, hogy ta­nuljanak a gyerekek. Főkép­pen szakmát, mert van itthon munkaalkalom. Olyan gyere­künk alig-alig akad, aki a nyolcadik utána ne tanulna tovább. A tanácselnök munkáját könnyítő szerencse lehet, hogy mindenki ismerős a nagyközséggé növekedett fa­luban, de a gondokat is sza­porítja talán, hogy szinte mindenki szegről-végről ro­kon, koma, s hogy a legsze­mélyesebb ügyekkel-bajokkal is kell naponta foglalkoznia. — Mellé még, a tanácshá­za közvetlen szomszédságá­ban lakunk. Rámnyitják az ajtót, nemegyszer, szombat este is. „Te, Ernő, idefi­gyelj ...” — legtöbbször ez a megszólítás, de ha most az irodámban beszélgetnénk és berobbanna, szokás szerint, kopogtatás nélkül valaki, mindjárt: „Jó napot kívánok, elnök elvtárs”­sal kezdené és képes lenne még magázni is, mert olyan nép ez, hogy így adná meg — nem is annyi­ra nekem, hanem a vendég­nek a tiszteletet. Rab Nóra Arckép - hibaigazítás ürügyén Palágyi Ernő —• Etil hússá, tanácselnöke A hideg és a mezőgazdaság A gyenge szél és a szemerkélő eső akadályozza a fagyot (Folytatás az 1. oldalról) Attilát, a MÉM főosztályve­zető-helyettesét kérdeztük: sokat károsodtak-e a növé­nyek? — A legrégibb agrárszak­emberek sem emlékeznek ilyen hideg április végi, má­jus eleji napokra. Azon iz­gulunk, hogy kezdődjék már el a felmelegedés, de addig is a gyenge szellő és a sze­merkélő eső akadályozza a fagyot. Ilyen körülmények között ugyanis még a legmé­lyebb, leglaposabb vidékeken sem alakul ki fagy. Május 1- re virradóra ilyen volt az idő, és helyenként 8 fokot is mutatott a hőmérő. Sajnos azonban az április csapadék­ban szegény volt. Az ország nyugati részében esett vala­mennyi, a közepén semmi. A talaj felső 5—6 cm-re kiszá­radt, a mélyebb részeken még van a földben nedves­ség. Azok a növények, ame­lyeken sekélyen vetnek, így például a cukorrépa, vagy a sárgarépa, bizony károsul­tak. A szélverések is sodor­ták le a földszemcséket a vetésről, sok helyen. Sőt az apró növényeket is kivitte a talajból a nagy szélvihar. A mélyebben vetett növények, mint a kukorica, jobban vi­selték ezt az időjárást. A hi­deg talajban nehezen indul meg a csírázás és a zsenge palánták is szenvednek. — A gyümölcsösök hogyan viselik ezt az időt? — Most lényegében min­den virágzik — mondotta Zsitvay Attila. — A hideg­ben nincs kötés, a bibék is nehezen fejlődnek, nem in­dul meg a rovarjárás, hogy a porzást elvégezzék. A hideg beállta előtt egyetlen gyü­mölcsünk, a kajszi, szeren­csére túl volt a virágzáson. A cseresznye, a szilva, a kör­te és a többi gyümölcs is most van teljes virágjában. Ha a felmelegedés megin­dul, a porzás is, sőt ha az el­tart — egyenletesen másfél vagy két héten át —, még előnyös is lehet. Volt egy esztendő, amikor a meggy virágzása és beporzása két hétig tartott — természetesen jó időjárással párosulva — bő termést adtak a fák. — Mi a helyzet a zöldsé­gesekben? — Ott is gondokat okoz ez a hideg —, válaszolt Zsitvay Attila. — Ahol fűtöttek a sátrak ott még most is biz­tosítani kell a meleget a nö­vényeknek. A költségek emelkednek és ezt érezzük az árakon is. A hideg sátrak­ban is elhúzódik a primőr termelése. Sajnálatos körül­mény, hogy az időjárás miatt ennyire csúszik a friss ta­vaszi zöldségellátás. Nagyon bízunk abban, hogy ez a szokatlan hideg előre hozta a május 12-én kezdődő fagyosszenteket és most már végre megindul az igazi tavasz időjárás. Kitüntetés Az Elnöki Tanács a Belügy­minisztériumban végzett több évtizedes eredményes munkájuk elismeréseként, nyugállományba vonulásuk alkalmából László István rendőr ezredesnek és Hor­váth Károly tűzoltó ezredes­nek az Április 4. Érdemren­det, Keszerice István rendőr alezredesnek a Vörös Csil­lag Érdemrend kitüntetést adományozta. Fogadás Gobért Willem de vos van Steenwijk, a Holland Ki­rályság budapesti nagyköve­te hazája nemzeti ünnepe al­kalmából kedden fogadást adott rezidenciáján. A foga­dáson részt vett Urbán Lajos közlekedési miniszter, Ko­vács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal el­nöke, Esztergályos Ferenc külügyminiszter-helyettes. Emlékezés Gárdos Mariskára Születésének 100. évfordulója alkalmából kedden a Mező Imre úti temető munkás­­mozgalmi panteonjában meg­koszorúzták Gárdos Mariska író, újságíró emléktábláját. A kegyelet és a megemlé­kezés virágait a Magyar Szo­cialista Munkáspárt budapes­ti bizottságának, a Magyar Nők Országos Tanácsának, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének, a Magyar El­lenállók, Antifasiszták Szö­vetségének, a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének a képviselői, valamint csa­ládtagjai, a nevét viselő szo­cialista brigád tagjai és egy­kori harcostársai helyezték el a magyar munkásmozgalom kiemelkedő egyéniségének emléktábláján. A koszorúzá­­si ünnepség az Internacioná­­lé hangjaival ért véget. A III. kerületben, Gárdos Mariska egykori lakóhelyén a kerület párt-, állami és tö­megszervezeteinek képviselői megkoszorúzták az írónő ne­vét viselő utcában elhelyezett emléktáblát. Nemzetközi újságíró-tanfolyam Budapesten Kedden megkezdődött a Bu­dapesti Nemzetközi Újságíró­­képző Intézet 37. tanfolyama. Az afrikai, ázsiai és latin­amerikai fotóriporterek szak­mai továbbképzésére hivatott hathetes tanfolyamot, az UNESCO kommunikációfej­lesztési nemzetközi program­jával (IPCC) együttműködve rendezik meg. A tanfolyam ünnepélyes megnyitásán részt vett és be­szédet mondott Kaarle Nor­denstreng, a NUSZ elnöke, Pálfy József, a MUOSZ el­nöke és Claude Ondobo, az UNESCO képviselője. 150 millió — az egészségért Diagnosztikai tömbbel bővült a zalaegerszegi kórház. MTI Fotó : Czika László felvétele 5

Next