Népszava, 1985. június (113. évfolyam, 127–151. sz.)
1985-06-22 / 145. szám
NÉPSZAVA 1985. JÚNIUS 22., SZOMBAT Sport Általános iskolások, figyelem! Segítség a sportágválasztáshoz A nemrégiben megnyílt Petőfi-csarnok már eddig is számos programajánlattal hívta fel magára a figyelmet. Legújabb kísérletük is figyelemre méltó: speciális sporttábort szerveznek az általános iskolások számára. Négy turnusban, azokon belül két-két csoportban egyszerre 40—50 gyerekkel kívánunk foglalkozni — kezdte Lehel László, az intézmény igazgatója. — A kéthetes táborban szombat és vasárnap kivételével mindennap tartunk foglalkozást, s az 1200 forintért — ennyit kell befizetni — napi háromszori étkezést, s az összes program költségének fedezését vállaljuk. Számunkra ez nem jelent jövedelmező vállalkozást, de nem is ez a célunk. Ezt az évet kísérleti esztendőnek szánjuk, s ha ez a tábor sikert arat, akkor a jövőben is — esetleg több csoporttal — megrendezzük. A sportfoglalkozások felelőse Balog Tibor, a Petőficsarnok sportszervezője lesz. — Testnevelő tanári és vízilabdaedzői képesítésem van, régebben magam is aktív játékos voltam — mondta. — Korábban Debrecenben már próbálkoztam ilyen jellegű tábor szervezésével, de a mostani feladatot az teszi igazán vonzóvá, hogy itt, a Városligetben kitűnőek a lehetőségek. Tizenkét sportágban — kosárlabda, kézilabda, röplabda, labdarúgás, tollaslabda, asztalitenisz, atlétika, karate, tenisz, úszás, birkózás, cselgáncs — tartunk gyakorlati foglalkozásokat. Milyen lesz egy átlagos nap „menetrendje”? — Reggel nyolckor egyórás tornával kezdjük a napot. Délelőtt és délután is tartunk egy-egy másfélórás sportági szakfoglalkozást (jó idő esetén mindig a szabadban, rossz idő esetén pedig a csarnokban). Elméleti foglalkozásra is kétszer kerül sor. Mi a céljuk ennek a tábornak a létrehozásával? — A legtöbb gyerekben megvan a mozgás iránti igény, de sajnos gyakori, hogy mégsem sportolnak szívesen, mert helyettük szüleik választottak számukra sportágat. A jó választáshoz szeretnénk segítséget nyújtani! Büntetett az UEFA Az olaszok és a belgák is vétkesek! A zürichi Movenpick szállodában ülésezett az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága és ismételten megtárgyalta a május 29-i, a brüsszeli Heysel-stadionban játszott Juventus— Liverpool BEK-döntő előtti véres eseményeket, és végleges fegyelmi döntéseit is meghozta. A nyolctagú fegyelmi bizottságból csak az angol Ted Croker és az olasz Alberto Barbi hiányzott. A nyolcórás tárgyalás végeztével a bizottság így döntött: 1. A Liverpool együttesét három esztendőre eltiltotta az európai labdarúgó kupaküzdelmektől. Ez a büntetés akkor lép érvénybe, amikor a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) is végleges döntést hoz a BEK-döntő ügyében. (Jelenleg a FIFA valamennyi hivatásos angol labdarúgócsapatot eltiltott a barátságos és tétmérkőzések megvívásától.) 2. A Juventus soron következő két európai kupamérkőzését csak zárt kapuk mögött, a nézők kirekesztésével rendezheti meg. 3. Az UEFA vétkesnek találta a BEK-finálét lebonyolító belga labdarúgó-szövetséget is, ezért 10 esztendőre eltiltották a szövetséget bármilyen, az UEFA által rendezett kupatorna döntőjének lebonyolításától. Ezek a döntések vasárnaptól lépnek érvénybe, és fellebbezésnek helye nincs. Evezősök az Olympos Kupáért A hét végén, a csepeli Gubacsi hídnál nagyszabású evezősvidalt rendez az MTKVM. A hagyományos versenyt idén először Olympos Kupa néven bonyolítják le. A szakosztály ugyanis ötéves együttműködési szerződést kötött az ÁGKER-rel és a DÉLKER-rel, s a két kereskedelmi vállalat anyagi támogatást nyújt a rendezéshez. Szabó Károly, az MTKVM evezősszakosztályának vezető edzője elmondta, hogy húsz hazai klub csaknem 300 hajóegysége méri össze tudását a két nap alatt, s a legfiatalabbaktól a legidősebbekig minden korosztály képviselői vízre szállnak. Az 55 számban így 800—1000 evezős részvételére számítanak. Rajthoz állnak a válogatott keret tagjai is. Szombaton és vasárnap egyaránt 9 órától a selejtezőkre, 14.30-tól pedig a döntőkre kerül sor. A Mosonmagyaróvári Kötöttárugyár árusítással egybekötött termékbemutatója a tetta Centrum Áruházban. AJÁNLATUNK: Gyermek pamutpólók Női pamutpólók Férfiatléták Férfialsók 50,— Ft-tól 65,— Ft-ig 140,— Ft-ért 62,— Ft-tól 117,— Ft-ig 60,—Ft-tól 111,-Ft-ig. Ne feledje LOTTÓ ÁRUHÁZ VII., Rákácsi út 36. mt LOTTÓ Centrum Áruház Rövid hírek # Belgrádban a Kaszparov—Andersson barátságos sakkmérkőzésen a szovjet versenyző 4—2 arányban győzött a svéd ellen. # A Jugoszláviában folyó női nemzetközi kézilabdatornán Magyarország csapata 23—18 (11—5)-re győzött Csehszlovákia ellen. # A Taxcóban folyó sakkvilágbajnoki zónaközi döntőn Pintér az amerikai Browne ellen döntetlent ért el. # A labdarúgó NB II-be jutásért vasárnap kezdődik a párharc három-három mérkőzésen: Oroszlány— Szabó László SE, DÉLÉP— Ganz-MÁVAG, Komló—Sabaria. # A Forma—1-esek legközelebbi versenyére vasárnap, Detroitban kerül sor. # Vasárnap Monacóban kezdődik az orvosok hatodik sportvilágjátéka, amelynek műsorában 18 sportág szerepel. # Tapolcán a Cooptourist nemzetközi egyéni sakkversenyén az A-csoportban Módi, a B-csoportban pedig Zimmersmann vezet. Kiküldött munkatársunk telefonjelentése Budvából Két mérkőzés , két győzelem Ritkán fordul elő, hogy egy nagy nemzetközi vízilabdatornán olyan különleges segédeszközre is szükség van, mint amilyen egy mentőcsónak .. . Nos, Budván, a nagy pólós randevú színhelyén szükséges volt, tekintettel arra, hogy a meccseket a tengerben körülkerített „medencében” játsszák. Na, nem kell attól félni, hogy a játékosok közül kellett valakit kimenteni a hullámokból, csupán az egyik célt tévesztett labda sodródott messzemessze az Adriába és csak egy mentőcsónak merészkedett utána ... Szerencsére a magyaroknak sem volt szükségük a torna második napján semmiféle mentőeszközre, mert két mérkőzést játszottak és két győzelmet arattak. Délelőtt az Egyesült Államok legénysége volt az ellenfél. A tengerntúliak az utóbbi időben kimondottan mumussá kezdtek válni a mieink számára, mert 1982 óta nem sikerült egyszer sem nyerni ellenük. Most igen. Eleinte úgy látszott, hogy fölényes, imponáló lesz a siker, mert nemcsak eredményesen, hanem szemre is tetszetősen játszott a Rusorán-legénység, az első negyed után már 4—2 volt az előny. Sőt, a folytatásban is minden bejött, Somossy (a mezőny legjobbja) 12 (!) méterről úgy ejtett az amerikai kapus feje felett a hálóba, ahogyan legfeljebb a régi idők nagyjaitól lehetett látni hajdanán. Nagyon régen. Nem sokkal maradt el mögötte a magyar póló egyik titánja, a 21 esztendős Petővári Zsolt sem: ő 10 méterről ért el bombagólt. Szóval, ment minden a maga útján, a levegőben lógott a kiütéses magyar győzelem. A hajrában azonban (8—5 után) kimaradt néhány helyzetünk, az amerikaiak viszont villámsebesen értékesítették emberelőnyeiket, feljöttek 9—9-re, majd 10—1re, kínos pillanatokat éltünk át, de azután megváltásként jött Somossy 4 méteres gólja, ezzel alakult ki a 11— 10-es magyar győzelem. Délután nemcsak az időjárás változott előnyére, hanem a magyarok játéka is. Az ellenfél az erősen tartalékos olasz válogatott volt, a mieink a várakozásnak megfelelően szórták a gólokat, az első hét perc után ugyan még csak 2—1-re vezettünk, sőt, a második negyedben 3—3-ig tartották magukat az olaszok, ekkor azonban megindult a magyar henger, pedig Sudár, Gerendás és Budavári ebben a játékrészben jobbára pihent, Rusorán kapitány a fiatalokat vetette be. Teljes sikerrel. A döntetlen állást követően sorozatban hat magyar gól következett, még emberhátrányból is eredményesek voltunk, az olaszok több mint másfél negyeden keresztül képtelenek voltak bevenni Nemes hálóját. A vége sima és meggyőző 14—7 lett, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a mieink tartják a papírformának megfelelő harmadik helyüket az éllovas és veretlen szovjet, valamint jugoszláv együttes mögött. Ma, a torna harmadik napján újabb nagy megméretés következik: a Szovjetunió az ellenfél, ellene már majdnem hat éve nem sikerült nyernünk... További eredmények: Szovjetunió—Spanyolország 10—5, Jugoszlávia—Spanyolország 18—5, Szovjetunió— Olaszország 15—6, Jugoszlávia—Egyesült Államok 15— 5, Serényi Péter Wimbledon rajtra kész! A hagyományoknak megfelelően egy héttel a hétfőn kezdődő wimbledoni nemzetközi teniszverseny előtt elkészítették a kiemelést a világ leghíresebb tornájára. Az azonban már ellentmond a hagyományoknak, hogy az All England Club vezetői a női egyesben nem tudtak választani a két amerikai kitűnőség, Evert Lloyd és Navratilova között, így mindkettejüknek az 1-es sorszámot adták. A 31 éves Evert Lloyd mellett az szólt, hogy megnyerte a két legutóbbi Grand Slam tornát (Melbourne, Párizs), s az első helyen áll a világranglistán, Navratilova viszont címvédő Wimbledonban. Temesvári Andrea nem került a 16 kiemelt közé, mert jelenleg csak 18. a számítógépes rangsorban, s balszerencséjére valamennyi előtte álló teniszezőnő indul Wimbledonban. A férfiaknál nincs különösebb meglepetés, McEnroe, Lendl, Connors, Wilander, az első négy kiemelt. Férfi párosban Fleming és McEnroe (amerikai), női párosban Navratilova és Shriver (amerikai), vegyes párosban John Lloyd és Wendy Turnbull (angol, ausztrál) áll a rangsor élén. Temesvári Andrea az argentin Villagrannal a negyeddöntőig jutott az eastbourne-i nemzetközi teniszverseny női páros számában, így tehát a wimbledoni főpróba nem sikerült. A magyar-argentin pár a második fordulóban a Nagelsen, A. White amerikai kettőst győzte le 7:6, 3:6, 8:6 arányban. A negyeddöntőben azután Temesváriék simán kikaptak (2:6, 3:6) a Jordan, Smylie (amerikai, ausztrál) pártól. „Ellenfeleink nagyon jól játszottak” — nyilatkozta a magyar teniszezőnő. 15 Kiadványháború Kiadványok — a kiadások csökkentésére Műsoron a műsorfüzetek Felháborodott telefon: „Miért kell ennyi és ilyen díszes műsorfüzet egy kézilabda-mérkőzésre? Fordítanák inkább azt a pénzt is a tömegsportra!" S a telefonálónak nem volt igaza. Dühös levél: „Miért nem adnak ki legalább egy vacak kis szórólapot minden NB I-es meccsre, hogy az ember tudja az összeállítást?!" S a levélírónak igaza volt. A propagandakiadványok ma már elmaradhatatlan részei nemcsak a minőségi, hanem a tömegsport nagyobb versenyeinek is. De nem ám a sajtó iránti holmi elkötelezettségből mondjuk ezt, hanem mert a költséges kiadványok — csak látszólag ellentmondás — nem is kevés pénzt hozhatnak a sport konyhájára. — Pénzt csak pénzzel lehet keresni — érvel Horváth László, a kézilabda-szövetség titkára. — Nem nagyzolásból adunk ki színes műsorfüzeteket, hanem mert ezeknek magasabb a hirdetési tarifájuk. S lehet, hogy így a nyomdaszámla ötven-hatvanezerrel magasabb, de legalább ennyivel több a reklámbevétel is. Nem titok: hat számjegyű nyereséget is hozhat egy-egy jól sikerült műsorfüzet. Persze néha dühítő a soksok hirdetésoldal. (Akadnak szembeszökő aránytalanságok is, például amikor egy díszes, 60 oldalas kiadványból mindössze 9 foglalkozik magával az eseménnyel.) A nyomtatásban, előzetesen kézhez kapott hasznos információkkal azonban rengeteg időt, bosszúságot takaríthatunk meg. Hiszen nem kell kérdezősködni, keresgélni, ki kicsoda, mi hol van stb. — Csakhogy egyre nehezebb hirdetéseket szerezni a sportkiadványokba — panaszkodik Tóth Györgyi, a BTSH propagandistája. — A legtöbb intézmény, vállalat már elkötelezte magát valamelyik sportág, vagy egyesület mellett, és — érthetően — másokra már nem hajlandó áldozni. Persze ez is sportszeretet. Csakhogy akkor is meg kell hogy jelenleg minden hónapban valamennyi sportág szakfolyóirata, de még egy ifjúsági B-kategóriás tollaslabda Európa-bajnokságra is szinte kötelező kiadni valamilyen bulletint. Igen ám, csakhogy a Kézilabdázástól a Vívóhíradóig hónapokat, néha fél évet csúsznak — az így szinte hasznavehetetlen — szaklapok, szóval nem szolgálják a népszerűsítést. Amennyire sínre került nálunk a sportkönyvkiadás (köszünet érte elsősorban a Medicina sportszerkesztőségének), annyira mostohagyerek még mindig az egyszeri kiadvány. Amíg egy valamirevaló külföldi klub nem indul útra szinte névjegyként osztogatott bemutatkozó kis kiadvány nélkül, addig mi sokszor elveszünk a kicsinyességekben. A legfrissebb példa Donát Tamás most megjelent Szép volt, lányok! című kis könyvecskéje, amely a Bakony Vegyész kézilabdázónőinek sikersorozatát követi nyomon. Alig ezer példányban készült, csak Veszprém megyében lehet hozzájutni. Pedig legalább ennyi példányt csupán arra kellene használni, hogy szétküldözzék a világba. Biztos, hogy minden századik egy külföldi meghívást, felkészülési vagy versenylehetőséget vonna maga után, hiszen ha tudnák, hogy milyen jó kis csapatra számíthatnak, sok helyütt ingyen is szívesen vendégül látnák. De ha így marad, aligha fogják megtudni ... Komlósi Gábor A Fővárosi Operettszínházban 1985. július 1-től 10-ig, este 7 órai kezdettel a Magyarok Világszövetségének gálaműsora: „EGY KIS " SJJ. Szereplők: Bessenyei Ferenc Lukács Margit Haumann Péter Felföldi Anikó Németh Sándor Berkes János Pászthy Júlia Zsadon Andrea Jankovits József Gáti Oszkár Mayer Aranka Kovács Zsuzsa Gárday Gábor Szabadi Vilmos Harsányi Frigyes Csere László hegedűművész Közreműködik a Magyar Állami Operaház balettkara, valamint a Fővárosi Operettszínház zenekara. Vezényel: Váradi Katalin Rendezte: Csenterics Ágnes. Jegyek válthatók a színház pénztárában és szervezési osztályán. Telefon: 320-535.