Népszava, 1988. október (116. évfolyam, 235–260. sz.)
1988-10-01 / 235. szám
NÉPSZAVA 1988. OKTÓBER 1., SZOMBAT Nyugatnémet lapok az MSZMP KB üléséről A nyugatnémet napilapok — az Országgyűlés NSZK-ban is fontosnak tartott október 5-i ülésszaka előtt — részletesen beszámolnak az MSZMP KB üléséről. A Stuttgarter Zeitung „Magyarország gyorsítani óhajtja a reformok végrehajtását” című tudósítása szerint a KB mostani ülését is mélyreható viták jellemezték a reformok ütemének kérdésében. Némelyek tartanak attól, hogy a szerintük túl gyors változások megzavarhatják az embereket. A határozott haladás hívei világossá tették: a demokrácia kiteljesedésének folyamata, a társadalmi kérdésekről folytatott vita már eddig is mozgósító erejűnek bizonyult a súlyos gazdasági gondok miatt is nyomott közhangulatban. A lap értelmezése szerint ebben szerepe van annak is, hogy a másként gondolkodókat, ellenzékieket bevonják a demokratikus döntéshozatal rendszerébe. A Die Welt is azt tartja figyelemre méltónak, hogy Magyarországon létrejön a vélemények sokszínűsége. Az újság Major László KB-szóvivő és Andics Jenő KB-osztályvezető szavait idézve ad képet a magyarországi demokrácia megteremtésének hoszszú és ellentmondásos folyamatáról, a mozgásban lévő belpolitikáról. A Frankfurter Allgemeine Zeitung pénteken külön cikket szentel a magyar tömegtájékoztatásban tapasztalható pezsgésnek. Az újságíróktól — állapítja meg — a Magyar Népköztársaságban mindig is elvárták a politikai elkötelezettséget. Ez az elkötelezettség most is megvan, de jelenleg a szerkesztőségek egyre inkább maguk alakítják ki a lapok irányvonalát. Ennek okát a tekintélyes frankfurti lap részben a szerkesztőségi nemzedékváltásban látja. Hasonlóképpen lényeges tényező, hogy Grósz Károly vezetése alatt új értelmet nyert a kormányszóvivő feladata is. A magyar újságírók a döntéshozókhoz és a hivatalban lévőkhöz intézett, némelykor kihívó kérdéseikkel maguk is lendítik előre a reformpolitikát — állapítja meg az újság. (MTI) Újabb összecsapások Burmában Újabb összecsapások voltak Burmában, miközben fokozatosan körvonalazódik az ellenzék politikai programja. A ranguni rádió jelentése szerint az ország négy tartományában több napon át heves harcok voltak a kormányerők és szeparatista, valamint szélsőbaloldali gerillák között. Az összecsapásokban tizennyolc ember meghalt, negyvenkettő megsebesült. A kormány ismételten azzalvádolta az ellenzéket, hogy „hatalomvágya romba dönti a Burmai Uniót”. Az ellenzék szerint viszont a kormánynak kapóra jön a szeparatisták és a magukat kommunistáknak nevező szélsőbaloldaliak fegyveres fellépése, mert ezzel ürügyet talál terrorjának fenntartására. Az ellenzéki rádióadásokból fokozatosan körvonalazódik a kormányellenes erők politikai programja. Ez polgári demokratikus parlamenti többpártrendszert és piaci gazdálkodást javasol. Tovább növelné az eddig is széles körű tartományi-nemzetiségi autonómiát, engedélyezné az üzemek és a föld magántulajdonát. A program nyíltan tőkés fejlődési modellt ajánl a kudarcot vallott „burmai szocializmus” felváltására. E tervnek a kormány táborában is vannak hívei. (MTI) Támadás egy szöuli katonai épület ellen Szöul belvárosában pénteken öt fiatal égő benzines palackokkal dobálta meg az országban állomásoztatott amerikai haderő által használt egyik épület bejáratát. Kisebb tűz keletkezett, sérülés nem történt, a tetteseknek sikerült elmenekülniük. Az olimpia idején végrehajtott akció az egyre erősödő Amerika-ellenes hangulatot tükrözi — írta jelentésében az UPI hírügynökség. Több diákcsoport az amerikai csapatok Dél-Koreából történő kivonását követeli. Azt hangsúlyozzák, hogy az amerikai katonai jelenlét meggátolja a Korea északi és déli részének egyesítésére irányuló erőfeszítéseket. (UPI) Reagan:Mitterrand megbeszélés Washingtonban Háromnegyed órát tárgyalt csütörtökön Washingtonban Ronald Reagan amerikai elnök és Francois Mitterrand francia államfő. Mitterrand, aki összesen 36 órát töltött az Egyesült Államokban, és felszólalt az ENSZ közgyűlésén, Reagannel elsősorban a keleti-nyugati kapcsolatokról, a fegyverzetkorlátozásról cserélt véleményt, közölte a rövid megbeszélés után Rozanne Ridgway amerikai külügyminiszter-helyettes. Reagan és vendége megvitatta a harctéri nukleáris fegyverek korszerűsítését is, mondotta az amerikai diplomata. Erről, a NATO-ban hevesen vitatott kérdésről Jean-Pierre Chevenement francia védelmi miniszter folytatta csütörtökön az érdemi tárgyalásokat amerikai kollégájával, Frank Carluccival és a törvényhozás illetékes vezetőivel. (MTI) de mégiscsak jelen lévő munkanélküliségre, a foglalkoztatottság kiterjesztésére. Tény viszont az, hogy tapasztalataink szerint akkor, amikor az emberek jóléte emelkedik, növekszik a passzivitás. Kevesebbet és nehezebben vesznek részt a szakszervezetek tevékenységében. Ez netán azt jelenti, hogy fordított esetben, tehát ha a reáljövedelem alacsonyabb, ha az életszínvonal csökken, akkor növekszik a szakszervezeti tagok aktivitása? — Olyan dilemma ez, amire egyelőre nem találtunk megoldást. Meg vagyok győződve arról, hogy a szakszervezet az egyetlen olyan fórum, amely valóban képviselheti a dolgozók érdekeit. Ám erre az összefüggésre, amit a gyakorlat egyébként megerősít, egyelőre nincs válaszunk. A logika feltétlenül azt diktálja, hogy ha a jóléttel a passzivitás nő, akkor az életszínvonal csökkenése élesebbé teszi a harcokat. De az élet nem mindig igazodik a logikához. Ami engem a leginkább foglalkoztat e kérdés kapcsán, az a következő. Hogy az emberek kevésbé kapcsolódnak be a munkáspártok, vagy a szakszervezetek tevékenységébe, ez feltétlenül valamilyen összefüggésben van a jövedelemkülönbségek alakulásával. Akiknek leginkább szükségük van érdekeik védelmére, előbb-utóbb mindenképpen megtalálják szervezeteinken keresztül érdekeik kifejezését és védelmét. Az összefüggés persze nem ilyen közvetlen, hanem hosszú, kerülőútról van szó. Azaz: feladatunknak tekintjük, hogy a SAK a maga eszközeit felhasználva gondoskodjon arról, hogy az önzés, irigység, amelyről az előbb szóltam, ne kapjon lábra. Ugyanehhez kapcsolódik az a tapasztalatunk is, hogy az utóbbi időben, amikor megnövekedett a fehérgallérosok száma az üzemekben, a munkáltatók már korántsem tekintik őket kivételezett rétegnek, hanem egyre inkább a többi bérmunkáshoz hasonló részt képeznek az adott munkahelyen belül. S ezek a rétegek is, valószínűleg éppen helyzetük változása miatt, mind nyíltabban kapcsolódnak be a szakszervezetek munkájába. Mint a SZOT Titkárságával folytatott tárgyaláson elhangzott, a finn munkaerőhelyzetet sajátos kettősség jellemzi. Egyrészt egy nem is túl alacsony, bár nem magas arányú munkanélküliség, másrészt egy nagyfokú szakemberhiány. Milyen elgondolása van a SAK-nak ennek feloldására? — Valóban, a két és fél milliós munkaerőpiac 5,1 százaléka, tehát 130 ezer dolgozó állástalan, ezt végeredményben nem tartjuk magasnak. Az előbb már említett, kifejezetten a munkanélküliség csökkentésére irányuló tevékenységünk mellett, a kvalifikált munkaerőhiányt egyensúlyozandó, a SAK- ban elsődlegesen a folyamatos tanulás rendszerének szélesítésére törekszünk. Ennek állami garanciái vannak, s az úgynevezett Országos Továbbképzési Alaphoz a munkáltatók szervezete és az állam egyaránt jelentősen hozzájárul. Ezzel kapcsolatban szeretném azt is elmondani, hogy a nemzetközi szakszervezeti kapcsolatokat illetően a mi álláspontunk változatlan, konkrét kérdésekben kell az együttműködésnek megvalósulni. Az a probléma, amelyről az imént beszéltem, tehát a szerkezetváltás, valamennyi társadalmi rendszerben kihívást jelent a szakszervezeti mozgalom számára. Több más, országhatárokat nem ismerő kérdéssel együtt, azt hiszem, akkor járunk el helyesen, s tagságunk érdekében, ha ezek megoldására az együttműködés megfelelő formáit fokozatosan kialakítjuk. Szalay Ferenc Fejér Gábor felvétele Folytatja útját a Discovery „Amerika visszatért a világűrbe”. Ezt a jelszót hangoztatta csütörtökön, a Discovery űrrepülőgép sikeres rajtja után minden kommentár és politikus, élükön Reagan elnökkel. A repülés sikere inkább volt nemzeti ügy, mint valaha, hiszen a Challenger 1986-os katasztrófáját súlyos presztízsveszteségként élte meg Amerika, s újabb kudarcot nem óhajtott. A Discovery egyébként sikerrel folytatja útját. Az öt űrhajós kitűnően érzi magát, a műszaki és tudományos feladatok elvégzése után naponta 8 órát alhatnak. Vasárnapra terveznek űrsajtókonferenciát velük, de az érdeklődők addig is hallhatják őket: két dollár bedobása után bárki feltárcsázhat egy számot, amelyen hallhatja az irányítóközpont és a Discovery beszélgetését... Az űrrepülőgép-kísérletek 2 és fél éves kényszerszünete alatt az amerikai hadsereg elindította saját programját, jelentette csütörtökön este a CBS-hálózat. 3 A lakáskérdésben garanciákat várunk az államtól távszélgetés dr. Müller Lajossal, a SZOT osztályeesető-helyettesével" Az utóbbi időben szinte nem múlik el nap, hogy ilyen vagy olyan formában ne esne szó a lakáshelyzetről, a lakáshoz jutás nehézségeiről, a lakásgazdálkodás súlyos ellentmondásairól. Közismert, hogy készül a kormányzat új lakáspolitikai koncepciója. Rémhírek terjednek több száz százalékos lakbéremelésről, jelentős kamatnövelésről. Egyes rétegek anyagi helyzete így is már-már az elviselhetetlenség határát súrolja. Mit szól mindehhez a szakszervezet? A tagság kíváncsi a válaszra. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk dr., Müller Lajossal, a SZOT közgazdasági és életszínvonal-politikai osztályának helyettes vezetőjével. — Részletes testületi állásfoglalás még nincs — kezdte az osztályvezető-helyettes —, de az elnökség természetesen folyamatosan figyelemmel kíséri a lakáskérdéssel összefüggő állami elképzeléseket. Azt is érzékeljük, hogy a tagság várja a testület véleményét, sőt, elvárja, hogy mint érdekvédelmi szervezet hallassa hangját ebben a fontos kérdésben is. De kezdjük az elején és mindjárt egy meglepő adattal, amelyre általában kevéssé figyelünk. A családok száma majdnem megegyezik Magyarországon a lakásszámnal. Ebből az következne, hogy nincs is olyan nagy feszültség, mindenki lakik valahol. Ám mi minden húzódik meg emögött! Csak néhány példát szeretnék mondani. Sok olyan, lakásnak nevezet helyiség van, amelyben ugyan emberek élnek, ugyanakkor nem szabadna lakásnak nevezni, lakásként számon tartani. Aztán: sok az üres lakás, különösen vidéken. Falvak néptelenednek el. Egyre növekszik a csonka családok száma. Ezekben az években egy nagy létszámú korosztály lép felnőttkorba, a családalapítás időszakába. Nálunk nehezen költözködnek az emberek. Ennek, persze, számtalan oka van, s nem elsősorban a kényelmesség. De tény, hogy a lakásmobilitás terén — nyugodtan fogalmazhatok így — teljes a csőd, a forgalmat a bénulás fenyegeti. — A lényeg azonban mégiscsak az, hogy nincs elég lakás. Az utóbbi években egyre kevesebb az állami építkezés, ön szerint nem ez a fő oka a kialakult helyzetnek? — Talán fogalmazzunk úgy, hogy ez is oka, de korántsem az egyetlen. Mert az tagadhatatlan, hogy az állam a hatvanas-hetvenes években hihetetlen erőfeszítéseket tett ez ügyben, lakótelepek egész sora nőtt ki a földből, s volt idő, amikor nagyon is közelinek látszott a mennyiségi lakáskérdés teljes megoldása. Tény azonban, hogy az egyre nehezedő gazdasági helyzetben drasztikusan csökkent az állami lakásépítés. Ugyanakkor manapság az állampolgár számára valóságos kaland belefogni egy építkezésbe. Gondolom, nem kell magyaráznom, hogy mit értek ezen. A legnagyobb gond a hiány; az, hogy nem alakult ki kínálati piac. — Ezért aztán a lakásárak az égbe szöktek. — A legtöbb feszültséget éppen ez okozza. Egyes rétegek pénzügyileg lehetetlen helyzetbe kerültek, mert a lakásszférában az átlagosnál is gyorsabb ütemű volt az elmúlt években az infláció, s mindez egy általános reálbér-csökkenéssel párhuzamosan következett be. S egyébként soke a lakásügyekben az igazságtalan elem. Persze, azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a problémák jó részét egészen egyszerűen örököltük. De az elmúlt negyven évben valahogy mindig rosszul nyúltunk ehhez a kérdéshez, nemde? — Éppen erről van szó. A rászorultak helyett gyakran olyanok jutottak például tanácsi lakáshoz, akik jól kerestek. Esetleg magas pozíciókban voltak. Itt is érvényesült a kontraszelekció. Aki jó összeköttetéssel rendelkezett, közelebb volt a tűzhöz, gyorsabban kapott lakást, mint az, aki csöndben és türelmesen várt sorára. A tanácsi lakások mellett megjelentek a kedvezményes szövetkezetiek, amelyek ma már öröklakásnak számítanak. Ki járt jól? Aki annak idején csak a drágább lakáshoz tudott hozzájutni, vagy aki tanácsit szerzett magának? Lehet vitatkozni, de egy biztos, hogy mára teljes a zűr az úgynevezett lakáspiacon. Eközben kivált a fiatalok helyzete romlott. Joggal érzik perspektívátlannak helyzetüket, lakáshoz jutásuk lehetőségeit. Olyannyira, hogy ma már nem is tudnak a politika képviselőivel érdemben vitatkozni ezzel. — A készülő állami lakáspolitikai koncepciónak éppen az a célja, hogy végre tiszta vizet öntsünk a pohárba. — Igen, ezzel mi is egyetértünk, de nem mindegy hogyan. Az állami szervek érzik, hogy költségvetési szempontból rettenetes terheket jelent a kusza helyzet. A működésképtelen lakásszisztéma alig követhető költségvetési oldalról. Ez vitathatatlan. Súlyos állami pénzek mennek el a lakásügyre jószerivel, hatástalanul. El kell fogadnunk, hogy észszerűben, s főleg igazságosabban kell tehát meghatározni a lakástámogatások mértékét, a lakáskölcsönök kamatát, az elosztás szabályait. A lakásépítési kölcsön kamatát egy inflációtól mentes időszakban 3 százalékban állapították meg. Ez azonban ma már csakis úgy tartható fenn, ha a költségvetés ezt a banknak kiegészíti. — Az állampolgár erre azt mondja, hogy ezt az állam nem neki fizeti, hanem saját magának. Egyik zsebéből átteszi a pénzt a másikba. Nem ő tehet róla, hogy infláció van. — Ezt elismerve azonban gondolnunk kell arra is, hogy ez az előbb említett pénzmennyiség ma már több tízmiliárdra rúg. S ez a tendencia az infláció várható ütemét figyelembe véve folytatódni fog. A kamattámogatást jelenleg nemcsak az a tipikus kétgyermekes család kapja meg, aki egy másfél szobás panel lakásban, hanem az is, aki luxuslakásban él. A cél tehát egy igazságosabb teherviselés. — Azt hiszem, nem mindenki számára világos az ön által előbb említett „hogyan”. — Meggyőződésem, hogy ebben kell a szakszervezeteknek mindenképpen érdekvédelmi szerepetvállalniuk. Nézzük a lakbért. Mindanynyian jól tudjuk, hogy annak idején államosították a lakásokat. Sokáig ez volt a lakásrendszer alapja. Az elfogadott alapelv szerint a bérekből ezt a tételt kiiktatták. A lakbéreket alacsonyan állapították meg. Elég hamar kiderült azonban, hogy ez zsákutca. A tulajdonosoktól elvették a lakásokat, az állam azonban képtelen volt megóvásukról gondoskodni, így aztán a nemzeti vagyon jelentős része tönkrement. Közben mégiscsak emelkedtek a lakbérek! Ám ez a tétel a bérekbe igazán soha nem került vissza. Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a terheket egyre inkább a lakókra próbálták áthárítani, ugyanakkor a kapott szolgáltatás színvonala romlott. Kialakult egy érzésem szerint túlméretezett, bürokratikus, improduktív apparátus. Az IKV-kra gondolok, amelyek megkapják a milliárdokat, amelyek aztán nagyon kevésnek bizonyultak. Ezért határozottabb lépéseket várnak a bérlők a „házkezelés” javításában, a költségek racionálisabb hasznosítására. Hosszú távú, nagyon alapos stratégiára van szükség a kialakult feszültségek feloldására. Személyes meggyőződésem, hogy ennek az első lépése a kínálati piac megteremtése kell hogy legyen. Ma már nem lehetnek illúzióink. Nem fogunk tudni ingyen lakásokat osztogatni. De olyan helyzetet kell teremteni — s ez a legfontosabb, hogy az állampolgár képes legyen jövedelmi viszonyainak megfelelő lakást vásárolni. Ehhez természetesen hozzá tartozik az is — a nemzetközi tapasztalatok is ezt mutatják —, hogy az állam nem vonulhat ki teljesen a lakásépítésből. A lakás semmilyen más áruhoz nem hasonlítható. A költségvetést mindig is terhelni fogja ez a szféra. — Mi legyen az állam szerepe? — Minden erővel ösztönözze az építőipart arra, hogy minél több lakást építsen. Tehát, ahogy az előbb már mondtam, az első a kínálat. Szerintem az építőipar nagymértékben ludas abban, hogy ilyen nagymértékű infláció alakult ki a lakásfronton. A másik lépés: a fizetőképes kereslet megteremtése. Magyarul: amikor a szakszervezet bérreformról beszél, mindig hangsúlyozza, hogy a béreknek a reális lakásköltségeket is tartalmazniuk kell. És harmadszor, de nem utolsósorban, mindehhez egy igazságos szociálpolitikai háttérre van szükség, amely nem a különböző lakáskonstrukciókat preferálja, hanem a rászoruló családokat. Garanciákat várunk az államtól. Nyíltan meg kell mondani az embereknek, hogy belátható időn belül, valamilyen minimális szinten, mikor juthatnak saját otthonhoz. Ez az ígéret adná meg a hitelét a társadalmi törekvéseknek. Ezt sokkal előbb meg lehetne tenni, mint sokan azt ma gondolják. — Az emberekben nagy a bizalmatlanság. Félő, hogy a költségvetés szorító gondjai miatt újabb terheket rónak rájuk. — A szakszervezet álláspontja egyértelmű. Bármilyen lakbéremelésnél vagy kamatváltoztatásnál azt vizsgáljuk, hogy az adott évre szóló reálbér, illetve reáljövedelem mindehhez illeszkedik vagy sem. Egy példa: ha jövőre mondjuk 10 százalék körül lesz a fogyasztóiár-index, bizonyos feltételek mellett egy lakbéremelés ennek része lehet. Nem lakbéremelésen van a hangsúly, hanem azon, hogy összességében miként alakul a lakosság vásárlóereje. Ha jövőre csak a lakbér emeléséről volna szó, nem lennénk nehéz helyzetben. Persze, a lakbéreknek különleges szerepük van az árstruktúrában. Ennek emelkedését az emberek nem tudják ellensúlyozni. Ez nem egy pohár sör, amelyről eldönthetem, megengedem magamnak vagy sem, így esetleges lakbéremelés csakis kompenzáció mellett képzelhető el. És még egy fontos dolog: a szakszervezeti mozgalomnak el kell azon gondolkodnia, hogy vállaljon-e az eddiginél nagyobb szerepet a lakással összefüggő érdekvédelemben. Ma már ugyanis szükség van arra, hogy a bérlők, az építtetők és a magánépítők rendelkezzenek valamilyen érdekvédelmi fórummal. Úgy érzem, hogy a szakszervezetek területi szerveinek kezdeményező szerepet kell vállalniuk. Nem engedhetik meg maguknak, hogy a tagság esetleg tehetetlennek ítélje meg őket ebben a fontos ügyben. Ezért azt mondom, támogassák, szorgalmazzák ezeknek az érdekvédelmi fórumoknak a létrejöttét, sőt, ha úgy látják jónak, lássanak hozzá maguk ezek megszervezéséhez. Kovács Ildikó