Népszava, 1990. január (118. évfolyam, 1–26. sz.)

1990-01-03 / 2. szám

2 Közép-Kelet Háborús és békés menetek A Közép-Keleten minden hír háborús hír. Még az is, amelyik az újjáépítésre vonatkozik, még az is, amelyik békeszándé­kokat hangsúlyoz. Az Irak és Irán közt kirobbant háború nyolc esztendeje alatt nagyon sok reményt keltő fordulatra került sor, ám még a tűzszünet sem fordult békébe, nem lett belőle békeszerződés, sőt, még a háborús fenyegetést sem szüntette meg. Tizenhat hónapja van érvényben a tűzszünet, ám a fegy­verek elcsendesedésén kívül egyetlenegy kikötés sem telje­sült. Nem került sor fogolycserére, pedig a foglyok szabadon bocsátása nélkül el sem kezdődhet a két ország, a két nép közt olyannyira kívánatos megbékélés. A csapatvisszavonás sem valósult meg, ez ügyben még egyetértés sincs Bagdad és Teherán között. Irán szerint a tegnapi ellenség csapatai még 2600 négyzetkilométert tartanak megszállva területéből, Irak ezt a földeit alig teszi többre, mint 1000 négyzetkilométer. Irak létfontosságúnak tartja a Shatt el-Arab megnyitását a ha­józás előtt: tengeri kijárat nélkül az ország lényegében blo­kád alatt van. Az ENSZ nem nyugodhat bele a félsikerbe, helyesebben a félkudarcba: a közreműködésével elindított megbékélési fo­lyamat megrekedése jelentősen lefékezi a világszervezet fel­értékelődését. Jóllehet, vitathatatlan, hogy az ENSZ eredmé­nyesnek bizonyult az afganisztáni rendezésben, a namíbiai válság felszámolásában, befolyása érezhetően érvényesül a Távol-Keleten, s érdekeltségét, elkötelezettségét számos jel tanúsítja az arab—izraeli konfliktus kapcsán is, nem lehet igazán elégedett. Arra kell gyanakodnia, hogy mind Irak, mind pedig Irán a „következő menetekben” akarja elérni azt, amit nem sikerült a megelőző években. Aggasztó a fegy­verkezés üteme, a fegyverbeszerzések lázas tempója és az ön­álló, korszerű fegyverzetek kifejlesztésére fordított pénzösz­­szegek gyarapodása. Frissebb hírek szerint Teherán ismét Észak-Koreához for­dult újabb fegyverekért, s ezért nem sajnálja az ambiciózus KNDK gazdasági programokhoz szükséges olaj szállítását sem. A keletnémet összeomlás és leleplezési lavina során de­rült ki, hogy az NDK arzenáljából szupertankok kerültek a perzsa páncélosdivíziókhoz, s kevesen döbbennének meg, ha bebizonyosodna, egyéb fegyverzetek is jutottak a nehezen el­lenőrizhető utakon arra a környékre. Valószínűleg nem kevésbé aktív az iraki fegyverimportálás sem, de Bagdad most mintha a saját fegyveriparra koncent­rálna inkább. Az elmúlt években bizonyos nyújtott hatósu­garú rakétákat fejlesztett ki saját erőből, és ma már bizo­nyosnak látszik, hogy a birtokában lévő két közepes ható­sugarú rakétatípus is hazai tervezőasztalokon és hazai mű­helycsarnokokban jött létre. A saját készítésű, rendkívül ha­tásos fegyverzetekre Bagdad közvetve is felhívja a figyel­met, amikor beszámol sikeres űrkísérleteiről. Igaz, ilyenkor kötelességszerűen hangot kap a békés szándék, de főként az erővel nyomatékosított békeakarat. A békeakaratnak egyébként valóban vannak kézzelfogha­tó jelei mindkét oldalon. Irak szinte a tűzszünet első percé­ben megkezdte a háborús károk helyreállítását és az egész ország egyetlen óriási építkezés. Hasonlót érzékeltet Hasemi Rafszandzsani is, amikor úgy vélekedik, hogy hazájának, Iránnak nem kell aggódnia a háború kiújulása miatt, ahelyett még komolyabban kell venni az újjáépítés munkáját. Az ENSZ főtitkára különmegbízottat utaztat — ingáztat a térségben —, Jan Eliassonnak azonban eddig még nem akadt lelkesítőbb mondanivalója bagdadi és teheráni tárgyalásai­ról. Közben a piacéhes nagyvilág nem vár. A fejlett ipari országok megpróbálnak újra megkapaszkodni a bizonytalan­kodva, de újra megnyíló piacokon. A bátrabbak hosszú távú megállapodásokat kötnek (egyik-másik, esetleg mindkét fél­lel), tudván tudva, hogy itt az évezred végéig is lesz bőven felépíteni­ és újjáépítenivaló. A Szovjetunió a határtérségben lévő mindkét országgal törekszik a gazdasági együttműkö­désre, a garantált fizetőképes kereslet csábításának más sem nagyon tud ellenállni. Közben, persze, sor kerül különböző értékű békegesztusok­ra, amelyeket aztán ki-ki úgy magyaráz, ahogy akar. Nem­rég Kuvaitban futballmeccsen mérkőzött meg a két ország válogatottja. A sporttudósítók akár külpolitikai kommentá­torok is lehettek volna. Egyikük így magyarázta a 0-0-ás döntetlent: ez volt a legjobb politikai szempontból is. Egyéb­ként a nyolcesztendős háború sem hozott ennél sokkal meg­győzőbb sikert egyik fél számára sem. Most, a békés mene­tekben lehetne valódi győzelmet aratni. Krajczár Imre Csehszlovákia Három szakértői bizottság Bős—Nagymaros ügyében (Folytatás az 1. oldalról) vízlépcsővel kapcsolatos kör­nyezetvédelmi és víztisztasá­gi problémák megvizsgálásá­ra. Az egyik bizottság a bő­­si vízlépcsőnek a Csallóköz és a térség vízrendszerére, az ivóvízkészletre, a mező­­gazdasági területre, az árté­ri erdőkre gyakorolt hatását, a másik bizottság a Csalló­köz, illetve a körtvélyesi tá­rozó vízminőségi problémáit vizsgálja meg, s az eredmé­nyeket egy harmadik bizott­ság gazdasági szempontból értékeli, és javaslatokat tesz a környezetvédelmi intézke­dések ütemtervére. Nemzetközi hírek #­ Ezer Weizman izraeli tudományos és fejlesztési miniszter tagja marad a kormánynak, de másfél év­re lemond a 12 fős szűkebb kabinetben viselt tagságá­ról. Az ügy előzménye az, hogy Weizman kapcsolatba lépett a Palesztinai Felsza­­badítási Szervezet (PFSZ) képviselőivel, pedig az izrae­li törvények tiltják az or­szág állampolgárai számára a kapcsolattartást a PFSZ-­ szel. # Új arculattal jelenik meg az új évben a Pravda. A hétfői szám címoldalán, már nem láthatók a két Le­­nin-rend és az Októberi For­radalom Érdemérem ábrái, amelyek évtizedekig díszí­tették a lapot.­­ Mintegy százezer párt­tag adta vissza a tagkönyvét tavaly Jugoszláviában — de­rül ki a Jugoszláv Kommu­nisták Szövetsége közvéle­mény-kutató központjának tanulmányából.­­ Megkezdődött a tavaly májusi etiópiai államcsíny­kísérlet 21 résztvevője elle­ni per egy katonai bírósá­gon. A katona- és rendőr­tisztek — nyolc ezredes, hat őrnagy, három százados és négy hadnagy — ügyvédeik nélkül jelentek meg a bí­róság előtt.­­ A szovjet népgazdaság­nak összesen 2 milliárd ru­beles kárt okoztak a töme­ges sztrájkok az elmúlt év­ben — jelentette a Trud, a szovjet szakszervezettek lap­ja.­­ Elutazott Managuából az a tizenkilenc amerikai diplomata, akiket kiutasított­­ak Nicaraguából. A husza­­­dik kiutasított diplomata a bejelentés időpontjában az Egyesült Államokban tar­tózkodott. Palesztin évforduló Sortűz a tüntetőkre A rendkívüli izraeli katonai intézkedések ellenére általá­nos sztrájkkal és felvonulás­sal emlékezett meg a meg­szállt területek lakossága a legnagyobb palesztin ellenál­lási szervezet, az El-Fatah megalakításának 25. évfor­dulójáról. Az izraeli hadsereg vezeté­se nagy létszámú erősítést vezényelt a térségbe, és az egész palesztin területet „zárt katonai zónává” nyil­vánítva kitiltotta a sajtót. Megelőző intézkedésként tel­jes kijárási tilalmat rendelt el a Gázai-övezetre, Ciszjor­­dánia valamennyi nagyváro­sára és a környező mene­külttáborokra. Az intézkedé­sek dacára számos helyen tiltakozó tüntetések voltak. Az izraeli katonaság tüzet nyitott a tüntetőikre, legke­vesebb hetven ember sebe­sült meg lövéseiktől. Egy ti­zenéves tüntető fiatalt, Badr Maliit Kelet-Jeruzsálem kül­városában halálra sebezte a hátulról kapott lövedék. A hadsereg ismét több lakóhá­zat felrobbantott. Az Arab Liga az évfordu­ló alkalmából közleményt tett közzé, amely szerint tag­országaik úgy döntöttek, hogy növelik az intifádának nyújtott anyagi és morális támogatásukat. Az arab or­szágok elsősorban a diplo­máciai erőfeszítésekre össz­pontosítanak, hogy fokozott nemzetközi támogatást sze­rezzenek a palesztin népi küzdelemnek. A nyilatkozat egyben éles hangon elítéli a fegyvertelen lakossággal szemben tanúsított izraeli bánásmódot. (IVfrl) SZERDA, 199­0. JANUÁR 3. NÉPSZAVA Romániában még korai az áttérés a piacgazdaságra (Folytatás az 1. oldalról) Front Tanácsát. Mazilu vá­laszában, amelyet az Ager­­pres román hírügynökség közölt, köszönetet mondott azért, hogy Tripoli elismeri a testületet, és egészségügyi segélyt küldött Romániá­nak. Egy osztrák diákszervezet — más forrásból meg nem erősített— tudomása szerint a Securitate mintegy 30 ezer ügynöke a Kárpátokban épí­tett ki állásokat, hogy „egy közeli várost” ellenőrzése alá vonva a térségben vé­szelje át a telet. A Modzsahedin Khalk (Népi Modzsahedin) elneve­zésű iráni ellenzéki szerve­zet irodája Bagdadból köz­leményt juttatott el kedden az MTI-hez. Ebben a szerve­zet Iránból származó — pon­tosan meg nem nevezett — forrásokra hivatkozva közli: amikor Romániában kiéle­ződtek a belső harcok, de­cember 20-án Rafszandzsani iráni elnök utasítására fegy­veres gárdát küldtek Bu­karestbe a Ceausescu-rend­­szer védelmére. A december 19-i romániai véres összecsapást követően Rafszandzsani és Ceausescu december 19-én este Tehe­ránban állapodott meg ab­ban, hogy a gárdistákat sür­gősen átdobják — írja a Modzsahedin Khalk közle­ménye. Egy Romániával kapcso­latos „titokzatos ügy” kel­tette fel a figyelmet az egyik görög napilapban. A függet­len baloldali Eleftherotypia hasábjain ugyanis napvilá­got látott az az értesülés, miszerint Románia athéni nagykövetségén Ceausescu bukása után a személyzet „kivégezte” a nagykövetsé­get ténylegesen irányító, he­lyi Securitate-főnököt. Bár Nicolae Ecobescu nagykövet merő „képzelgésnek” nevez­te ezt a történetet, a görög hatóságok úgy döntöttek, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben. A lap a kelet-európai és afrikai diplomáciai forrá­sokra hivatkozva — úgy tud­ja, hogy a román biztonsági szolgálat athéni „kihelye­zettje” tartotta kezében az egész követséget, a nagykö­vet lényegében „házi őrizet­ben” volt. A helyi secus­­főnököt a lap szerint decem­ber 22-én ölték meg saját irodájában, és holttestét ál­lítólag „diplomáciai csomag­ként” feladva szállították Bukarestbe.★ Hétfőn váratlanul elhunyt Corneliu Bogdan román kül­ügyminiszter-helyettes — közölte Washingtonban élő mostohalánya, Bukarestből kapott tájékoztatásra hivat­kozva. A napokban kineve­zett hatvannyolc éves politi­kust munka közben érte utol a végzet. (MTI, AFP) Havel villámlátogatása Berlinben és Münchenben (Folytatás az­­ oldalról) kezdetén idézte Manfred Gerlachot:'' ‘"if*" keletnémet ügyvezető államfő — Havel szavai szerint — kijelentet­te, hogy hamarosan meg­kezdődnek a berlini fal teljes lebontásának munkálatai. „Azért választottam a két német államot első hivatalos külföldi látogatásom úticél­­jaiként, mert a németek vol­tak legfontosabb szomszéda­ink a huszadik századi tör­ténelemben” — mondta ber­lini sajtóértekezletén Havel. A csehszlovák államfő alig ötórás berlini megbeszélése­it követően rövid munkalá­togatásra Münchenbe uta­zott. Kedd délután a bajor sza­badállam székhelyére, Mün­chenbe érkezett Havel és kí­sérete. A prágai vendég, aki Richard von Weizsäcker ál­lamfő meghívásának tesz eleget, rövid munkalátoga­tást tesz az NSZK-ban. A csehszlovák köztársasági elnököt első nyugati útja al­kalmából a müncheni repülő­téren vendéglátója, Richard von Weizsäcker államfő, Helmut Kohl kancellár, Hans-Dietrich Genscher kül­ügyminiszter és Max Streibl bajor kormányfő fogadta. Václav Havel a palotában beírta nevét a bajor kor­mány vendégkönyvébe, majd az elnökkel, utána pedig a kancellárral tárgyalt. Az első tárgyalási fordu­lón — Hans Klein kormány­­szóvivő közlése szerint — mindenekelőtt a két ország közötti együttműködés elmé­lyítésének időbeli és temati­kai kereteit jelölték ki. El­sődleges témaként a közle­kedési összeköttetés bővíté­sével és a környezetvédelem sürgető javításával foglalkoz­tak. Nyugatnémet részről sürgették továbbá a határát­kelőhelyek számának növelé­sét. Helmut Kohl kancellár a Václav Havellal és Marian Calfával lezajlott megbeszé­lései után nagyszerű dolog­nak nevezte, hogy a csehszlo­vák politikai vezetés első külföldi útja ugyanazon a na­pon vezetett az NDK-ba és az NSZK-ba is. Újra óvott attól a feltételezéstől, hogy az NSZK-ban teljesen lekö­tik az emberek figyelmét az NDK-beli események. „Egy pillanatra sem felejtjük el, hogy az NDK-beli reformok sikere a budapesti, a prágai, a varsói és a moszkvai fejle­ményektől is függenek” Havel kedd este, elutazá­sa előtti, müncheni sajtóér­tekezletén örömének adott hangot amiatt, hogy minden tárgykörben gyorsan egyet­értésre jutott nyugatnémet vendéglátóival. Prága Létrehozzák a nemzetiségi ügyek minisztériumát? Jakes beismerte felelősségét Széles­­körű amnesztiát hir­detett meg az új csehszlovák köztársasági elnök, Václav Havel. Az új államfő újévi televíziós és rádióbeszédé­ben közölte a tényt, a rész­leteket hétfőn este ismertet­te a csehszlovák hírszolgála­ti iroda. Eszerint még a legsúlyo­sabb­­köztörvényes bűncse­lekményeket elkövetők bün­tetéséből is elengednek egy évet. Az amnesztia egyedül azokra nem vonatkozik, aki­ket hivatali hatalommal va­ló visszaélés miatt ítéltek el, illetve indítottak ellenük bűnvádi eljárást. Nem men­tesülnek ennélfogva a fele­lősségre vonás alól a régi politikai rendszer kompro­mittálódott vezetői. Erősen bízom abban, hogy rövidesen létrehozzák a nemzeti kisebbségek ügyei­nek minisztériumát — je­lentette ki a közvélemény az Erőszak Ellen szlovákiai mozgalom szlovák és magyar nyelvű napilapjának, a Ve­­res­ostnak és a Napnak adott nyilatkozatában Václav Ha­vel. A még államfővé vá­lasztása előtt készített, és december 29-én közzétett in­terjúban Havel kijelentette, a csehszlovákiai nemzeti ki­sebbségek érdekeit képvi­selő szövetségi miniszter egy olyan kormánybizottság el­nöke lehetne, amelyben va­lamennyi csehszlovákiai nemzeti kisebbség és etnikai csoport képviseltetné magát. ★ Milos Jakes, a CSKP volt főtitkára beismerte politikai felelősségét a november 17-i prágai brutális rendőrakció miatt — derül ki a rendőr­beavatkozást kivizsgáló cseh­szlovák parlamenti bizott­ság újabb jelentéséből. A bizottság azt is közölte, hogy egy öttagú ügyészcsoport vizsgálja Miroslav Stepán volt prágai pártvezető bün­tetőjogi felelősségét a no­vember 17-i eseményekkel összefüggésben. (MTI) AZ UTOLSÓ REPÜLÉS •Újabb részletek Ceausescu meneküléséről A Ceausescu-házaspárt menekítő helikopter pilótája vé­gig fejéhez szegezett pisztollyal vezette járművét. Erről és a diktátor elkeseredett menekülési kísérletének többi részletéről a Romania Libera újévi száma számolt be Va­sile Malutan pilóta elmondása alapján. Malutan december 22-én azt a parancsot kapta, hogy a pártszékháznál vegye fel Nicolae és Elena Ceausescut. A gép az épület tetejére ereszkedett le. A pártháznál kide­rült, hogy a bukott vezető társaságában volt Emil Bobu, Románia harmadik embere és Maria Manescu, Manea Manescu felesége, valamint két Securitate-fegyveres. Mint Malutan elmondta, annyira zsúfolt volt a gép, hogy a má­sodpilótának már csak Ceausescu térdén jutott hely. Ceausescuék először Snagovba repültek, majd tovább­­szálltak a titói katonai támaszpont felé. A bázisig azon­ban nem jutottak el, mert a felkelőktől félő diktátor meg­parancsolta, hogy a repülőtértől távolabb szálljanak le. Malutan azt is megemlítette, hogy Maria Manescu a le­szállás előtt megcsókolta Ceausescu kezét. Ceausescu menekülésének további részleteiről a fran­cia Liberation alapján számolt be a Romania Libera. A francia lap megszólaltatta Nicolae Petrisort, akinek gép­kocsiját leállították a Securitate ügynökei és arra kény­szerítették, hogy keressen biztonságos búvóhelyet az el­űzött diktátornak. Petrisor több órán keresztül körözött a város környékén, míg végül Tirgoviste mellett Ceau­sescu a felkelők kezére jutott. Petrisor elmondása szerint az első ülésen ülő Ceausescu többször sírva fakadt. (AP) Kárpátalja Új) magyar iskola Új magyar nemzetiségi is­kola nyílt a kárpátaljai te­rületen, Viskovo településen, ahol a lakosok fele magyar ajkú. A TASZSZ beszámoló­ja szerint az Ukrajnához tar­tozó Kárpátalján immár 12 iskolában vezették be kísér­letképpen a „Magyarország története” tantárgy oktatását. A viskovói magyar iskola a helyi lakosság erőfeszíté­sének köszönhetően épült fel, a társadalmi munkát nagy­mértékben — gépekkel és építőanyagokkal — segítette a „Határőr” kolhoz és a köz­ségi tanács. Kárpátalján je­lenleg a magyar iskolákon kívül ukrán, orosz és román anyanyelvi oktatás folyik, s idén több iskola alsó tagoza­tos osztályaiban bevezették a román és a német nyelv ok­tatását is. (MTI) NDK Felszámolják a Nemzetvédelmi Hivatalt is A tervek szerint június 20-ig teljesen felszámolják az NDK-ban a Nemzetvédelmi Hivatalt, amelyet a megszün­tetett Állambiztonsági Mi­nisztérium helyett hoztak lét­re. Erről az ADN, az ország hírügynöksége számolt be Peter Kochnak, a felszámo­lásért felelős kormánymeg­bízottnak a szavait idézve. Koch véleménye szerint az elkövetkező hónapok legfon­tosabb feladata a felszabadu­ló épületek elosztása: ezeket minél előbb át kell adni la­kossági felhasználásra, vala­mint vállalatok és intézmé­nyek részére. Berlinben a volt Állambiztonsági Minisz­térium funkcionáriusainak üresen álló lakásait a város egészségügyi szolgálata kapta meg, illetve egy részüket ki­utalták a közszolgáltatási hi­vatalok részére. A magas ran­gú hivatalnokok lakta Pan­kow negyedben az újonnan alakult pártok és politikai csoportosulások kaptak he­lyiségeket. A gépkocsijavító és épület­felújító műhelyek hasznosítá­sának lehetőségét most ta­nulmányozzák — közölte Koch­, aki azt is hozzátette, hogy a felszabaduló épületek kiutalásával sem tudják tel­jes mértékben kielégíteni a helyiségek iránt mutatkozó igényeket. Több száz sorköteles fiatal tüntetett hétfőn az NDK had­seregének egyik laktanyájá­nál a katonai idő csökkenté­sét, a sorkatonai élet, javítá­sát követelve. Az NDK televíziójának be­számolója szerint, a Berlintől délre fekvő Beelitzben tün­tető fiatalok szeretnék elér­ni, hogy másfél évről 12 hó­napra csökkentsék a sorka­tonai szolgálat idejét, és lé­nyegesen javítsák a katonák ellátását. Követelték azt is, hogy a polgári termelésben dolgozó mintegy 50 ezer ka­tona rendes fizetést kapjon. Ez volt az első olyan tö­megmegmozdulás az NDK- ban, amely a hadseregen be­lüli állapotok ellen irányult. (AFP)

Next