Népszava, 1990. január (118. évfolyam, 1–26. sz.)

1990-01-22 / 18. szám

NÉPSZAVA 199­0. JANUÁR 22., HÉTFŐ Ma újabb magyar—osztrák— jugoszláv— olasz megbeszélések Budapesten Egynapos tanácskozást tarta­nak hétfőn Budapesten a re­gionális együttműködést foly­tató négy ország — Magyar­­ország, Ausztria, Jugoszlávia és Olaszország — külügy- és szakminisztériumainak kép­viselői. Legutóbb november elején — szintén Budapesten — tár­gyaltak e négy ország mi­niszterelnök-helyettesei és külügyminiszterei. Jelenleg Magyarország koordinálja az együttműködést. A hétfői ta­lálkozón Kovács László kül­ügyi államtitkár lesz a házi­gazda, a megbeszéléseken külpolitikai, közlekedési-hír­közlési, tájékoztatási és kul­turális kérdésekről, továbbá a kis- és középvállalatok együttműködéséről lesz szó. A magyar kormány véle­ménye szerint elérkezett an­nak az ideje, hogy a regioná­lis együttműködést kialakító országok ne csak politikai szintű kapcsolatot tartsanak, hanem a szakértők is tegyék meg az első konkrét lépése­ket a tényleges együttműkö­dés irányában. A négy ország vezetői fontosnak tartják, hogy az 1990. augusztusában esedékes — Velencében tar­tandó — miniszterelnöki ta­lálkozó ne formális ese­mény legyen. Olyan elveket kívánnak kidolgozni, amelyek az összeurópai együttműkö­dés szempontjából is hasz­nosak lehetnek. Az együttműködő országok nyílt államcsoportot alkot­nak, új tagokat is készek so­raikba fogadni. Legsürgősebb feladatuknak az államcso­port intézményi rendszeré­nek alaposabb kiépítését tart­ják. (MTI) Drákói határozatok, eljárások egykori I­DK-pártvezetők ellen Az egykori NSZEP Politikai Bizottságának valamennyi tagját és póttagját kizárták az NSZEP-MSZP-ből — ol­vasható a párt vezetőségé­nek maratoni hosszúságú üléséről vasárnap hajnalban kiadott sajtóközleményben. A kizártak között van Egon Krenz, aki az októberi for­dulat után néhány hétig a ve­zető reformpolitikus szerepé­ben tündökölt. A 26 egykori PB-tag és­­póttag közül csupán Werner Eberlein és Hermann Axen kapott haladékot. Az előbbi beteg, az utóbbi pedig vizs­gálati fogságban van, így meghallgatásukra egyelőre nem kerülhetett még sor. A párt vezetősége egyúttal igaz­ságot szolgáltatott 47 sze­mélynek, akiket az Ulbricht­­korszakban sztálinista kon­­­cepciók alapján, igazságtala­nul hurcoltak meg és zártak ki az NSZEP-ből. Köztük van a ma 82 esztendős Kari Schildewan, akit egy Ulb­­richttal támadt vita nyomán 1958-ban „frakciózás” vádjá­val minden párt funkciójából fölmentettek. A 80 szavazattal, hét tar­tózkodás és két ellenszavazat mellett elfogadott határozat értelmében a párt a jövőben csak a „Demokratikus Szocia­lizmus Pártja” nevet viseli. Megváltoztatják a párt eddi­gi jelképét, a vörös zászló előtt egymásba fonódó két kezet, amely a két német munkáspárt 1946 áprilisi fú­ziójára utalt. Előrehozzák a március közepére tervezett pártkongresszust, ám pontos időpont még nincsen. Az ügyészi szervek Lipcsé­ben eljárást indítottak az NDK jelenlegi pénzügymi­nisztere ellen — jelentette be vasárnap az NDK legfőbb ügyésze. A tájékoztatás sze­rint a lipcsei államügyész „hűtlen kezelés” gyanúja mi­att kezdeményezett eljárást Uta Nickel asszony ellen. Az államügyészség utasítá­sára vasárnap őrizetbe vettek három egykori vezető NSZEP-politikust. Horst Lin­­dermann, a Népi Kamara egykori elnöke, Wolfgang Junker volt építésügyi mi­nisztert és Kurt Kleinert, a minisztertanács titkárságá­nak egykori vezetője ellen „súlyos sikkasztás és bizal­mi pozícióval való vissza­élés” miatt folyik eljárás. (MTI) A párt, a gazdaság és a politikai rendszer reformja a napirenden Tanácskozik a JKSZ kongresszussá „A demokratikus szocializ­musért és az egységes Jugo­szláviáért” jelszóval szomba­ton az új­ belgrádi Száva központban megkezdődött a JKSZ XIV. kongresszusa, amely várhatóan négy napig tart. A tanácskozáson közel 2 millió tag képviseletében mintegy 1600 teljes jogú kül­dött vesz részt. Külföldi ven­dégeket nem hívtak meg. Milan Pancsevszki, a KB Elnökség elnöke előadói be­szédében rámutatott arra, hogy a kongresszusra mély politikai, társadalmi és gaz­dasági válság közepette ke­rül sor. Elismerte, hogy az ország helyzete 1986 óta to­vább romlott, s ezért részben a párt vezetését terheli a fe­lelősség, mert ingadozott, hi­bákat követett el, nem volt elég határozott, s csak rész­­megoldásokra vállalkozott. Elfogadh­atatl­annak nevezte azonban azt a vélekedést,­ amely szerint a bajokért ki­zárólag a vezetés lenne fe­lelős. Megállapította, hogy a szocializmus jugoszláviai modelljének a tartalékai ki­merítűtek, s kijelentette, hogy a JKSZ történelmi sorsfor­duló előtt áll. A plenáris ülésen hossza­dalmas és éles vita alakult ki, amelyből kitűnt, hogy a probléma lényege a JKSZ vezető szerepe tételének to­vábbi fenntartása, vagy a po­litikai pluralizmus érvénye­sítése. Ez a két téma képezi ugyanis a kongresszusi nyi­latkozattervezet gerincét. Vasárnap délelőtt a kül­döttek három bizottságban tanácskoztak. Figyelmük kö­zéppontjában a párt, a gaz­daság és a politikai rendszer reformjának kérdései állot­tak. Négy hónapot ült jogszerűtlen sztrájk miatt Beszélgetés a kanadai kormányalkalmazottak szakszervezeti elnökével Kanada szakszervezeti kül­dötteit látja vendégül a nem­rég újjáalakult Közszolgála­ti Szakszervezetek Szövetsé­ge. John Fryer, a delegáció vezetője, a kanadai Tarto­mányi Kormányalkalmazot­tak Nemzeti Szakszervezeté­nek elnöke személyében olyan szakszervezeti politi­kust tisztelhetünk, aki azon fáradozik, hogy a nemzetkö­zi szakszervezeti mozgalom 1948-as „fekete évét” — ami­kor is szakadás következett be a szakszervezetek életé­ben — mielőbb a múlt nyo­masztó emlékeként tartsák számon. — Azért jöttünk Magyar­­országra, hogy baráti kezet nyújtsunk itteni kollégáink­nak. Úgy gondolom, hogy a világban bekövetkezett vál­tozások és a Kelet-Európá­ban zajló reformfolyamatok jó alapot szolgáltatnak a szakszervezetek közeledésé­hez. Ezt ki kell használ­nunk, hiszen megítélésem szerint ma nagyobb szükség van a dolgozók szolidaritásá­ra, mint bármikor. De ehhez a szolidaritáshoz meg kell is­mernünk egymást, egymás gondjait és eredményeit. — Tudomásom szerint az ön hazájában a közszolgálat­ban dolgozók szakszervezete nem egységes.­­ Miután a kormányzat nálunk háromszintű, tehát az országos szövetségi kor­mány mellett létezik a 10 szövetségi kormányszerv és külön szinten dolgoznak a helyi tanácsi szervezetek, a szakszervezet is ennek meg­felelően tagozódik. A három szakszervezeti csoportosulás­ban 770 ezer szakszervezeti tag tömörül. Természetesen az az álmunk, hogy mielőbb megteremtsük az egységet. — Hazánk választások előtt áll. A különböző pártok je­löltjei természetesen válasz­tókat kívánnak megnyerni maguknak, amiből az is kö­vetkezik, hogy a több mint 4 millió magyar szakszervezeti tag voksaira is számítanak. Az önök országában hatal­mon lévő koalíciós kormány­nak milyen kapcsolata van a szakszervezetekkel és milyen a szakszervezetek pártpoliti­kája? — Ideológiai értelemben, helyi szinten nincs pártpoli­tizálás. A tartományok és a kormányzat szintjén három párt, a konzervatív, a liberá­lis és a szociáldemokrácia működik. Ez utóbbiakat ná­lunk Új Demokrata Pártnak nevezik, mivel a szociálde­mokrata elnevezés nem nép­szerű. A Kanadai Munkás Kongresszus (a szervezet a hazai SZOT-nak felel meg) a szociáldemokratákat támo­gatja. Országos szinten tör­vény tiltja, hogy a szakszer­vezeteink állást foglaljanak a választásokban. — Hogyan sikerül betarta­ni a tilalmat? — Egyszerűen. Mivel ná­lunk a tagdíjat — ami a ke­resetek 1,25 százaléká — a kormányhivatalokban von­ják le az alkalmazottaktól, a kormányzat egyszerűen meg­gátolja a tagdíjak levonását, ha mi beleszólunk a válasz­tásokba. Egyébként ha mint közalkalmazottaknak nem is szabad beleszólnunk a vá­lasztásokba, tagságunk el­várja, hogy orientáljuk őket. — Milyen eszközeik van­nak arra, hogy a kormány­zati szervekkel, mint munka­adókkal szemben érvényesít­sék a szakszervezeti tagok jo­gait? — Elsődlegesen az egyezte­tő tárgyalások, de 10 tarto­mányunk közül hatban léte­zik a sztrájkjog. Természete­sen a sztrájkkal nagyon csín­ján bánunk, hiszen tudvalé­vő, ha alkalmazottaink be­szüntetik a munkát, megál­líthatják a kormányzat mű­ködését. Négy évvel ezelőtt volt utoljára egy nagy sztrájk, de a bíróság jogsze­rűtlennek minősítette, és több szakszervezeti tisztség­­viselőt, köztük engem is, négy hónapra leültettek. De nem­csak a szakszervezeti vezetők megbüntetése miatt, hanem az állampolgárok szolgálata végett sem tekint­jük jó módszernek a jogos követelések sztrájkkal való érvényesítését. Úgy gondo­lom, hogy e témában is lesz miről tárgyalnunk a magyar közszolgálati dolgozók szak­­szervezetének vezetőivel (nógrádi) 99 Józsu­é napjáról írva van. 99 Egy fővárosi intézmény karbantartó vil­lanyszerelője, Ozsváth Ferenc, azt kérdi a minap: „Maga újságíró, tájékozottabb em­ber, mondja, mi lesz itt? Nem elég, hogy lassan a csillagos égig nőnek a lakbérek, a vízdíj, a világítás, a fűtés, de a közértbe már csak ezresekkel lehet bemenni. Ha van miből. De a fizetésünk nem változott. Már megint a városi munkásság húzza a rövidebbet!” Lipták Pál gazdálkodó egy Békés megyei településen. Azon méltatlan­kodik, hogy egyre csak felfelé megy a tápok, növényvédőszerek, műtrágyák ára, nem beszélve a szerszámokról, kisgépekről. Most meg drágább lett az energia, meglódult a szállítási költség, nem is beszélve a bank­kamatokról. Márpedig egy gazdálkodónak, ha lépést akar tartani, invesztálni kell, de ilyen drága hitelekből? Hol fog mindez megtérülni? A fogyasztóra csak addig le­het a költségeket hárítani, amíg képes megfizetni az árakat, a piacon. S egyre kevésbé képes, illetve egyre többen nem képesek. Mint például a szom­szédom, Tóni bácsi, aki pedagógusként több mint másfél évtizede ment nyugdíjba, s gyakran azon füstölög, hogy bezzeg könnyű azoknak, akiknek 20 meg 30 ezer forint a nyugdíjuk. Mondanom kéne, de nem akarom még jobban elkedvetleníteni, hogy neki, sajnos, akkor se jutna több, ha néhány száz vagy ezer nyugdíjastól elven­nének. Ilyen helyzetben, amikor a gazdaság egyre fuldoklik az inflációban, a tőke-, az áru- és a teljesítményhiányban, ráadásul a munkanélküliség is itt kopogtat ajtajain­­kon, amikor alig található olyan társadal­mi réteg, amely ne érezné egyre nyomasz­tóbbnak sűrűsödő gondjait, ugyanakkor a felelős politikai mozgalmak, pártok egyike sem képes a belátható idejű kilábolás perspektíváit felrajzolni, nyilvánvaló tere nyílik az olcsó hangulatkeltésnek. Mi sem könnyebb, mint a feszültségektől meggyö­tört emberek elkeseredését tovább szítani, a parázsló indulatokat élesztgetni. Meg per­sze, a szávoli jövőre vonatkozó — ezért szá­­monkérhetetlen — ígéretek fedezetlen csekkjeit nagyvonalúan kiállítgatni. Áhítozhatunk mi a nyugati technikai fej­lettségre, akár kikiálthatjuk magunkat az európai szellem letéteményeseinek, ám sajnos, a tapasztalatok egyelőre azt mu­tatják, hogy Nickelsdorf­tól keletre nem csupán a nyilvános illemhelyek tisztasága, a nyilvános politikai küzdelmek kulturált volta is hagy kívánnivalót. Hogy mást ne is mondjunk, maradandó hazai szokás a jól ismert címkeragasztás. Meglehetősen átgondolatlanul, bizonyítható tények fede­zete nélkül röpködnek vélt, vagy valósá­gos ellenfelek címére a divatos címkék. Mint például az, hogy X. vagy Y. szociá­lis demagógiával operál. Efajta üzenetet — több feladótól — kapott a szakszervezeti mozgalom is. Mennyi ennek a vádnak a va­lóságtartalma? Ha nem kívánjuk feleleveníteni — s biz­tos nem kívánjuk — az állampárt idején megtűrt szakszervezeti gyakorlatot, a „transzmissziós elvet”, vagy a termelési agitációt, a munkaversenyt, akkor nyilván­való, hogy a szakszervezetek alapvető fel­adata a minél magasabb bérek, minél jobb szociális körülmények, minél teljesebb egzisztenciális biztonság kiharcolása a fi­zetésből élők számára. Szeretnék emlékez­tetni arra, hogy a fogyasztói árak gyakor­latilag teljes körű, korlátlan felszabadítása — a termelési támogatások egyidejű meg­vonása mellett — olyan lépés, amelytől a legelismertebb reformközgazdászok (pél­dául Komár János) is óva intettek a ma­gyar valóság ismeretében. Mert milyen is a valóság? Olyan, mely­ben a piacgazdaság érvényesítése sok te­kintetben még csak jámbor óhaj. Ahol a fogyasztókra minden költséget — a szerve­zetlen, rossz hatásfokú, elavult technikájú munkából eredőket is — képesek áthárí­tani a sok esetben monopolhelyzetű terme­lők. Ahol még több csatornából táplálko­zik a beszerzés, ott az értékesítőláncok fű alatti kartelljai — lásd az élelmiszer-keres­kedelmet — verik fel a fogyasztói árakat. Tudni való, hogy amíg nincs teljes import­liberalizálás, pontosabban amíg nem be­szélhetünk a forint legalább részleges kon­­vertbilitásáról (aminek eléréséhez sok egyéb mellett a további forintleértékelés­sel járó drágulást is el kell szenvedni), ad­dig a behozatal sem képes valódi verseny­helyzetet teremteni. S ennek révén az ég­nek törő árakat fékentartani. Ugyanakkor, ha a munkabérek tekinte­tében is a korlát nélküli szabadpiacot, de legalább a hivatalosan kimutatott áremel­kedéseket jóval fölülmúló infláció mini­mális kompenzálást követelik a szakszer­vezetek, rögvest rájuk sütik a demagógia bélyegét. A másik alapvető szakszervezeti törekvés, hogy az elismert és évtizedek óta hangoztatott, s tovább aligha halogatható szerkezeti átalakítás miatt feleslegessé vá­ló szakmák, képesítések átképzéséhez ki­harcolja a szükséges­­feltételeket. Ezek len­nének azok az „elégedetlenséget szító, tel­jesíthetetlen követelések”, amit például a minap a Fidesz képviselője a kormány lap­jában a szakszervezeteknek felrótt? Éppen a fiatal demokraták ne tudnák, hogy a modern polgári államok politikai munkamegosztásában (is) a szakszerveze­tek szerepe körömszakadtáig — de leg­alább a társadalmi ésszerűség határáig — ütni a vasat, hogy tagjaikat minél kevésbé sújtsák az ár­bér ok­ó, vagy éppen a mun­kanélküliség hátrányai? Míg a tulajdono­sok a kis- és nagyvállalkozók — ha kell, saját pártjaik, érdekképviseleti szövetsé­geik politikai részvételével — gondoskod­nak a gazdaság rentábilis, nyereséget fia­­dzó működési feltételeiről. Nos, nálunk manapság kicsit mások a körülmények. Furcsa mód az egykori mo­nolitikus, hatalmát vesztett szélsőbal fűt­­tát ígérő szirénhangjai mellett a hitelte­len demagógia harsonáját éppen a jobbol­dal „váteszei” fújják, ébresztgetve a „ma­gyarokat”, megfeledkezvén arról, hogy ezek az egykori „ébredők” még a nemrég volt állampártnál is végletesebben és vég­zetesebben leszerepeltek törénelmünk szín­padán. Ám az esélytelen szélsőségesek aposztro­­fálása helyett térjünk vissza azokhoz a jó­zan politikai erőkhöz, amelyek felelösség­­■ teljesen keresik az adósságválság, az avítt gazdasági szerkezet súlyos örökségéből ki­vezető utat — még ha más módon is, mint ami a szervezett dolgozók többsége szá­mára rokonszenves. Rájuk gondolva, tisz­tességes szándékukat nem megkérdőjelez­ve, Kossuth Lajos szavai jutnak az eszem­be: „Nem az a kérdés közöttünk: halad­junk-e, avagy megálljunk? miként Józsué napjáról írva van; e kérdést eldönté a Mindenható, midőn a világot megterem­tette; és bizony nincs erő, amely a világ­­kerék küllőibe vághasson — nem ez hát a kérdés közöttünk, hanem az, hogy mit és miként? És itt egy magasabb nézőpontra van szükség. Nem mind javítás, ami egyes érdekeknek hízeleg, és tartós csak az, mely igazságon épült, valódi szükségen segített, s a nemzet életéből önként fejlett ki. Is­merni kell tehát a nemzetnek előbb ön­magát, és ismernie kell szükségeit; aztán megvitatni célt és eszközöket, dolgot és módokat, minden oldalról, s ha ekkor el­következik a törvényhozás ideje, áldásdús leend mindenik törvény, mert egy-egy szo­ciális meggyőződést mondott ki.” Vajda János Iraki kőolaj Magyarországnak Az Országos Kőolaj- és Gáz­ipari Tröszt olajfinomítói­nak részére rövidesen — vár­hatóan már január végén — megkezdődik az Iraktól vá­sárolt kőolaj szállítása az Adria távvezetéken. A tröszt megbízására a Mineralimpex kötött szerződést az iraki partnerrel, mintegy 200 ezer tonna kőolaj behozatalára. A Közel-Keletről hajón érkezik a nyersanyag Jugoszlávia Krk-szigeti kikötőjébe, ahon­nan a Yugoszlavenszki Naf­­tavod olajszállító vállalat to­vábbítja az Adria távvezeté­ken Magyarországra. Ezen a vezetéken tavaly a magyar fél 1,2 millió tonna szovjet kőolajat tranzisztált Jugoszláviának. Az idén pe­dig, hosszú ideje — 1980 óta — első alkalommal kerül sor arra, hogy a jugoszláv part­ner közreműködésével kap a magyar fél olajat a veze­téken. Tavaly kizárólag szovjet kőolajat importáltunk; a szerződést 6 millió 470 ezer tonna olaj beszerzésére kötöt­tük, ám 150 ezer tonnával kevesebb érkezett. Ennek pót­lására természetesen tovább­ra is igényt tart a magyar fél. Kisorsolták a bemutatkozásokat Mozgalmas volt a vasárnap délelőtt a Minisztertanács Hivatala Kossuth téri helyi­ségében, ahol a választásra készülő pártok és szerveze­tek a rádiós, illetve a tele­víziós bemutatkozásainak időpontjait sorsolták­­ki. Nem volt igazán könnyű helyzetben a sorsolás tech­nikai lebonyolításával meg­bízott Rákosi Ferenc, a hi­vatal munkatársa, ugyanis a január 18-án közzétett felhí­vásra a mintegy 50 párt és szervezet közül mindössze 39-en jelentkeztek műsor­időért. Miután Rákosi Ferenc bejelentette, hogy 3 függet­len jelölt is részt kért a sor­solásból — amire egyébként nincs lehetőség —, felszólalt a Keletnépe Párt képviselője, azzal, hogy elfoglaltságuk miatt, az utóbbi időben nem olvastak újságot, így nem szereztek tudomást a jelent­kezés határidejéről és formá­járól, ezért kérte, hogy párt­ját pótlólag vegyék fel a lis­tára. A kérdésben kibontakozott vita után a Keletnépe Párt biztosítékot kért arra, hogy lehetőséget kap rádiós és te­levíziós szereplésre, majd bemutatta a bejegyzést tanú­sító okmányt és elhagyta a helyiséget. Végül is úgy döntöttek a pártok és a szervezetek kép­viselői, hogy a később jelent­kezők szereplésének lehető­ségéről hétfőn döntsön a Pártközi Egyeztető Bizottság. A Magyar Rádió január 24-től február 23-ig a Kos­suth adón hétfőtől péntekig, napi négy alkalommal bizto­sít műsoridőt. A műsorok tartalmát a pártok alakítják ki, ugyancsak az illetékes párt joga, hogy a műsor sze­replőit megválassza. Éles vita alakult ki a részt­vevők között a televíziós sze­replés műsoridejéről is. A Magyar Televíziót képviselő Baló György bejelentette, hogy legkorábban január 29- től sugározhatják a pártok bemutatkozó műsorait, való­színűleg a tv-híradó első ki­adását követő műsorblokk után, illetve az esti főműsort követően. Több javaslat is elhangzott, de végül is a te­levíziósok javaslatát fogad­ták el.­­ S. A. 3

Next