Népszava, 1991. november (119. évfolyam, 256–281. sz.)
1991-11-01 / 256. szám
NÉPSZAVA 1991. NOVEMBER 1., PÉNTEK A grúzoknak nincsenek kétségeik .A tbiliszi parlament elnökének a tsszitkozata a Népszavának Négynapos magyarországi látogatását befejezve, csütörtök este elutazott hazánkból a grúz parlament négytagú küldöttsége. A hivatalos programokat követően Akaki Asatiani parlamenti elnök válaszolt a Népszava kérdéseire. Elsősorban az iránt érdeklődtünk, hogy a politikai vagy a gazdasági kapcsolatépítés volt utazásuk fő célja. Azért érkeztünk Budapestre, hogy kapcsolatot létesítsünk a két ország parlamentjei között. Ezt első lépésnek tekintjük az államközi közeledés útján. Sikerült-e valamilyen megállapodást elérniük? — Megegyezésre jutottunk arról, hogy vendéglátónkkal, Szabad Györggyel hamarosan Tbilisziben folytatjuk a most megkezdett tárgyalásainkat. Csak a technikai részleteket kell tisztáznunk, így azt gondolom, hogy a viszontlátásra még az idén sor kerül. Asatiani úr, Grúzia eltökélten halad a teljes függetlenség felé. Nem félnek-e attól, hogy gazdaságilag képtelenek lesznek a talpon maradásra? — Nincs kétségünk afelől, hogy egészséges kereskedelmi kapcsolatokat kiépítve Grúzia politikai önállósága stabil lesz. Tény, hogy gazdaságunk 90 százalékban a szovjet piacra dolgozik. Most igyekszünk a termelés 15-20 százalékát más országokba irányítani. Tudjuk, hogy nehéz lesz, de katasztrófától nem tartunk. A lakosság is tisztában van a várható nehézségekkel? — Sohasem csaptuk be honfitársainkat. Igyekeztünk tudatosítani velük, hogy milyen gazdasági, szociális buktatók várhatók. A függetlenség elérése a fő célunk, és ebben teljes az egyetértés. Emellett viszont komoly véleménykülönbségek vannak más téren, így például a hatalommegosztás kérdése vagy a Gamszahurdia államfő sokak által diktatórikusnak minősített módszerei közül... — Az emberek 75-80 százaléka Gamszahurdiát támogatja. Akikről az ön által említett hírek szólnak, azok a kis létszámú pártocskák és csoportok. A nagy stratégiai célokról egyébként ők sem mondanak mást, mint a kormányzó erő. Csakhogy emellett olyan egyéni és csoportérdekeket próbálnak törvénytelen úton, sokszor fegyveresen érvényesíteni, amelyek kezelhetetlenek. Ugyanakkor a parlamenti ellenzék nem tartja diktatórikusnak az államfő módszereit. Szerinte csak túl nagy hatalom koncentrálódik egy kézben. Vannak, akik ezen változtatnának, mások viszont még az államfő intézményét is el kívánják törölni. Szerintem, a közeljövőben nem korlátozzák az államfő mozgásterét. Hány politikai fogoly van jelenleg Grúziában? — Politikai nézetei miatt senki sincs letartóztatásban. Egy történész és egy újságíró, akiket politikai foglyoknak tartanak külföldön, utcai randalírozásért van vizsgálati fogságban. Ez egyébként a moszkvai propaganda része, ahogyan az a vád is, hogy Grúziában az oszétoknak nincsenek jogai. Elnök úr, mi az igaz abból, hogy az önök négytagú küldöttségét egy TU 154-es grúz kormánygép szállította Budapestre? Nem tartják ezt pazarlásnak? — Valóban négyen voltunk a repülőgép fedélzetén, roszszul is éreztük magunkat. Sajnos, amikorra tisztázódott a magyarországi progam, sem Moszkván, sem Kijeven keresztül nem jutottunk volna el Budapestre. Kiss Andrej Lekerülünk a COCOM-listáról? Újabb könnyítések a láthatáron A kelet-európai országokkal kapcsolatos új kereskedelmi törvénytervezetet hagyott jóvá az amerikai képviselőház — jelentette a Reuter. A tervezet, amely üzleti körök nyomására született, a TASZSZ szerint a Kelet- Európába irányuló — elsősorban távközlési és számítástechnikai export — ellenőrzési rendszerének könnyítését készíti elő. Könnyítő jellegű egyezményeket vetít előre a COCOM-bizottság számára, sőt, egyik pontja értelmében az Egyesült Államok akár javasolhatja is Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia törlését a COCOM-listáról. A javaslat négy hónapos határidőt irányoz elő a balti országok elbírálására, szintén azzal a céllal, hogy őket is töröljék a listáról. Megfigyelők szerint várható azonban, hogy a Szovjetunióval kapcsolatban vétóba ütközik majd. (MTI) Amerikaiak bizodalma Martonyi János New Yorkban A magyar gazdaság mutatóinak jelentős javulása lehetővé és indokolttá teszi, hogy az ipar után az amerikai intézményi befektetők is fokozottan megjelenjenek a magyar piacon. Erről tárgyalt az elmúlt napokban New Yorkban a legnagyobb befektető cégek vezetőivel Martonyi János. Amint az NGKM államtitkára az MTI tudósítójának elmondotta, tapasztalatai szerint lényegesen tovább javult Magyarország megítélése az amerikai üzleti életben, ahol növekszik az érdeklődés és immár jobb helyszíni ismeretek birtokában is mérlegelik a beruházási lehetőségeket. A tény, hogy az infláció üteme mérséklődik, az adósságszolgálati ráta csökken, a fizetési mérleg idén várhatóan többlettel zárul, lehetővé teszi, hogy 1992-ben immár erőteljesen megjelenhessenek a magyar piacon az intézményi beruházók. A államtitkár többek között a Lehman Brothers, a Goldman—Sachs, a Solomon Brothers, a Merryl—Lynch, a Prudential illetékeseivel tárgyalt. (MTI) A legdrágább pisztoly A 38-as Colt Cobra, amelyet New Yorkban árverésre bocsátanak, szakértők szerint a legértékesebb magánkézben levő pisztoly a világon. Eredeti tulajdonosa mindöszsze 62 dollárt adott érte, most viszont 100 ezer a kikiáltási ára. Ez a 38-as ugyanis az a pisztoly, amellyel Jack Ruby bártulajdonos a dallasi rendőrkapitányság pincéjében — tucatnyi nyomozó jelenlétében és tévénézők millióinak szeme láttára, egyenes adásban — lelőtte John F. Kennedy elnök állítólagos gyilkosát, Lee Harvey Oswaldot. Mint köztudott, Rubyt a gyilkosságért 1964-ben villamosszékre ítélték, 1966-ban perújrafelvételt rendeltek el, de az új tárgyalás előtt rákbetegsége végzett vele. Fivére, Earl Ruby 23 évi pereskedés után idén augusztusban jutott végre hozzá a pisztolyhoz, továbbá a kalaphoz, ruhához, cipőhöz, amitbátyja Oswald agyonlövése idején viselt. Herman Darwick New York-i műkereskedő szerint Jack Ruby fegyveréért valószínűleg negyedmillió dollárt is megadnak majd. A régi történet iránti érdeklődést egyébként fokozza, hogy Oliver Stone („A szakasz”, „Született július 4-én”) hamarosan bemutatja új filmjét, amely a dallasi elnökgyilkosság körülményeit feszegeti. Kj. A kép, amely bejárta a világot, a háttal álló Ruby 38-asával közvetlen közelről rálő Oswaldra SZU—Kuba Moszkva nem ígér A Szovjetunió minden bizonnyal teljesíti idei kereskedelmi ígéreteit Kubának, ám csaknem ugyanilyen biztos, hogy jövőre nem tehet hasonló ígéreteket a karibi szigetországnak. Jövőre minden tagköztársaság önálló szerződést fog kötni Kubával — jelentette ki Alekszej Rubincsik, a Szovjetunió e héten Kubában tartózkodó kereskedelmi küldöttségének vezetője. Az orosz kormány ezzel egy időben azt jelentette be, hogy leállítja a kubai Garaguában létesítendő atomerőmű építését. Phenjan már nem kap fegyvert A Szovjetunió tavaly szeptemberben állította le északkoreai fegyverszállításait, amint felvette a diplomáciai kapcsolatokat Dél-Koreával — olvasható a Dzsungang című dél-koreai napilapban. Dél-Koreában úgy tudják, hogy a Szovjetunió korszerű fegyvereket, Mig—29-es és SU—25-ös harci gépeket legutóbb 1988-ban szállított volt szövetségesének. (MTI) NAPRÓL NAPRA Szerdahelyi Csaba Amikor megfagynak a virágok... Ismét csendes a budapesti Köztársaság tér. A dermesztő hidegben nem csendülnek himnuszok, nincsenek keserű vagy bujtogató hangú beszédek, rég elfogyott a néhány száz megemlékező, aki a 35 évvel ezelőtti ostrom évfordulóján, délelőttre és délutánra bontotta a soha meg nem békélő megegyezés zászlaját. A pártház védőire az MSZMP, az ostromlókra a többiek emlékeztek. Egy évig talán itt újra csend lesz. Korunk keserű történelemleckéje népfelkelésről, forradalomról, szabadságharcról szólt a nagyobbik oldalon, és a régi rend megvédéséről, átmentéséről a másikon. A Köztársaság tér ma is az 1956-os zászlóbontás legellenmondásosabb vértanúhelye, a ki lőtt először vissza, a ki miért lincselt megválaszolhatatlan kérdésének örök menentója. Ki ezért gyújtott gyertyát, ki amazért égette könnycseppjeit a fáklya fényében, ki emezért vitte az emlékműhöz a kegyelet virágait. Emberekért kerültek a talapzathoz a koszorúk, hogy aztán néhányak által leköpessenek. Emlékművet leköpni nem európai dolog, még akkor sem, ha azt a didergő kődarabot a forradalom ellen bevetett — s egyáltalán nem biztos, hogy kommunista — kiskatonák tiszteletére emelték a pártállam idejében. Az ilyen emlékmű eltávolítását ma lehet hangosan követelni, de leköpni? Nem, az nem európai dolog... Pedig az elfeledtetés, az újrafelfedezés, a történelembogozás kusza korában élve sok mindenről kellene eszmét cserélnünk — ’56 miatt és nem ’56 ürügyén. Megértem azokat, akik börtönkbe vetve, lelki lánctalpak által is megtiporva, képtelenek a higgadt szóra, pedig el kell tűnődnöm azon, miért is értem meg őket. És töprenghetek azon is, hogy mennyire ismerem őket, mit tudok arról a néhány napról, ami azt bizonyította, hogy a magyar békében-háborúban, demokráciában-zsarnokságban sem tudja megtagadni önmagát — és mindig kegyetlenül magyarok maradunk. Amíg végképp el nem emésztjük egymást... Rémülten ismétlem a korábban belém sulykolt leckét ’56-ról, amit jobb helyeken nem is kértek számon, s az önmeghasonlás napjaiban harapó harag forrasztja torkomra a szót. Mert felnőtt egy generáció, amelyiknek nagy része elől évtizedeken át eltitkolták az igazságot. A mi generációnk, amelyik ’56 után született, alig tudott valamit a vérrel mocskolt szent napokról. Mert mit jelentett nekem ’56? Anyám és apám, gyári munkásokhoz méltó makacs hallgatását, meg nagyanyámék Nagyszombat utcai bérházában a golyó kaszabolta falakat. A potyogó vakolatú „emlékművet”, amelyet még a hetvenes évek elején sem tüntettek el az akkori hatalmasok. Tankra, parádéra volt pénz, baráti csókra és ölelésre jutott idő — az orosz megszállás bűnjelei viszont nem izgatták a pártot. Mindenre, ugye, nem futotta a forintból, a cinizmus ütötte sebek meg eleve gyógyíthatatlanok. Sokszor hallom ma, hogy aki nagyon akart, az mindent tudhatott ’56-ról. Nem hiszek az efféle igazságokban, amelyek egy megfélemlített ország földalatti, szamizdatos suttogását dicsőítik. És ugyan mi mindent tudhattunk újonnan országot ismerőként, mikor a történetnek ma sincs vége, amikor a kép most is kusza, s amikor a sárgulásnak lódult fotókat — emlékekkel együtt — jó néhányan a feledés homályába temetnék? Mit tudhatunk mi minderről, amikor a XX. század magyar történelmében egymást váltották a fehér és vörös terrorok, amikor az emberekkel igazán soha senki nem törődött, s amikor a nép haragját a bosszúval kovácsolnák össze egyesek ma is? Ilyen ,kavargásban, történelmi igazságtalanságokban és igazságokban, ítéletekben és szégyenekben, mártíromságban és dacos halálban kinek hihetnék én igazán? Mi mi borzaszt el igazán ? A lassan előremerészkedő fájdalmas múlt, vagy az a habos köpés? Forró ősztől dideregtek nálunk sokan, s helyette most nyakunkon az utcáról félig fűtött lakásokba kergető télelő. S az időjárás ma deres fejű nagyúr — és jó uraság, mert a közöny helyett sok mindent rá lehet fogni. A csípős időre kenhetjük, hogy az ’56-os megemlékezések igazi tömegek helyett legfeljebb néhány száz fáradt arcú nőt és kérges kezű szívű férfit vezet végig az egykori halálútvonalon. De elítélhetem-e azt, aki éppen ma, csupán falak között mormog istentelen imát, szomszédokra lesve éget csonkig gyertyát, lőrébe fojtja nagyon is tüzes bánatát? Egy elkeseredett legyintés az egész megemlékezés, hiszen a Köztársaság tér 1991- ben is csak arra példa, hogy képtelenek vagyunk emelt fejjel továbblépni. A motoszkáló csend változatlanul maga alá gyűri a kiáltásokat, a jogos követeléseket. De éppen ez a hallgatás figyelmeztet arra, hogy elegünk van az önjelölt hősökből, az ’56 tragédiájából is — persze csak most — előnyöket kipréselőkből, a minden kilométerkőnél, minden váltásnál élve lihegő karrieristákból ! Ha már egy generációt megfosztottak a megismerés és elismerés fájdalmától és örömétől, legalább most adassék meg a tanulás lehetősége! Az új történelemkönyvbe pedig ne köpjön bele senki! Üres, puha csendű a budapesti Köztársaság tér. Csak egyetlen nap telt el a délelőtti és délutáni megemlékezés óta, és ismét elrohantunk emlékeink mellett. Úgy tűnik, nem sok minden változott. Az MSZMP-csokrokra már nem kell rendőrnek vigyáznia. Megfagytak a virágok. Együttműködés a munkahelyteremtésben Egy nagyvállalat menedzselni próbálja az elbocsátott dolgozók átképzését, elhelyezkedését. Erről számolt be tegnap Budapesten a Tungsram vezetősége, és az Országos Munkaerő-fejlesztési Tanácsadó Testület néhány tagja. Mint az ismertetésből kitűnt: a Tungsram 1989-es privatizációja óta ötezer embert bocsátottak el a cégtől, úgynevezett puha módszerekkel , azaz korkedvezményes nyugdíjjal, illetve létszámstoppal. Az újabb elbocsátásokat azonban átképzéssel, illetve munkahelyteremtéssel próbálják elviselhetővé tenni az érintettek számára. A friss példa Kisvárdán kínálkozik. A szabolcsi városban nyolcvan embert bocsátanak el az ottani Tungsram-üzemből. Az ő foglalkoztatásukat — fokozatosan — a debreceni központú Piremon Vállalat oldja meg, ez a cég nagyrészt megváltozott munkaképességű embereket juttat munkához. Mint Gere Kálmán, a Piremon igazgatója elmondta: idén harminc embert vesznek át a Tungsramtól, a többi dolgozót a jövő év közepéig állítják munkába. Védőruha- és műszergyártásra alkalmazzák a képzettségükben ennek a feladatnak megfelelő munkásokat. A munkahelyteremtésre a Tungsram 15 millió forint kedvezményes hitelt ad a Piremonnak. Megkapják továbbá a — sajnos — megüresedő bölcsődét is az önkormányzattól: három évig ingyen használhatják az épületet. Elhangzott a tájékoztatón, hogy az Országos Munkaerőfejlesztési Tanácsadó Testület hétmillió dollárt kért munkahelyteremtésre ,külföldi szervezetektől, e pénz felhasználására másfél év alatt kerülhet sor , az elképzelések szerint. Dr. Vágó János, a Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára arról tájékoztatta a Népszavát, hogy az MSZOSZ-hez tartozó szakszervezetek támogatják a tanácsadó testület és az amerikai IMD — munkahelyteremtés szervezésével foglalkozó cég — együttműködését. Ehhez az ország szakszervezeti tulajdonban lévő intézményeit rendelkezésre bocsátják, együttműködnek a szervezésben, és pénzzel is támogatják a konkrét akciókat. M. P. Minőséggel Európába Az Európai Közösség minőségi követelményeinek kell megfelelnünk, hogy el tudjuk adni termékeinket és szolgáltatásainkat — hangzott el a Minőségért Alapítvány csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az alapítványt éppen azért hozták létre hazai vállalatok, hogy pénz- és szellemi tőkével is elősegítsék a felzárkózás folyamatát. Nyugat-Európában immár egységes fehér könyv rögzíti az elfogadott piaci normákat, és 1992. december 31. után ezeknek mindenkivel szemben érvényt szereznek. Az igényesség ott kezdődik, hogy a fogyasztók érzékenynyé váljanak a minőség iránt. Példaként mondták el az alapítvány képviselői, hogy Görögország számára a közös piaci belépés után a legnagyobb problémát az jelentette, hogy minőségileg is csatlakozzon Európához. Hazánk elmaradottsága e tekintetben nem csekély. Viszont biztató, amit az IKEA — a világ legnagyobb bútorértékesítő áruházi lánca — magyarországi képviseletének technikai vezetője elmondott. Eszerint magyar szállítóik termékeinek a minősége korábban nem mindig érte el a nyugati színvonalat, de az utóbbi fél évben nem volt velük szemben számottevő reklamáció, szállítási biztonságuk pedig a Kelet-Európában egyedülálló 75 százalékos szintet érte el, plusz-mínusz egyhetes eltérésen belül tartják a határidőket. Az IKEA több mint kilencven áruházában azonos minőségű választékot kínál, így azonos követelményeket támaszt szállítói iránt is. Az alapítvány össztársadalmi üggyé kívánja tenni a minőséget, ennek jegyében rendezik meg jövő ősszel — több tárca, valamint jeles külföldi intézmények támogatásával — az első magyarországi minőségi hetet. F. T. 3