Népszava, 2002. március (130. évfolyam, 51–75. sz.)

2002-03-26 / 71. szám

NÉPSZAVA KULTÚRA A 74. Oscar-gálán kiosztották az Amerikai Filmakadémia díjait Remények tündöklése és bukása Russell Crow a rajongók nagy csalódására arany szobrocska nélkül tért haza, de az Egy csodálatos elme című film még így is a legtöbb fontos Oscart besöpörte. Az Oscar történetének alighanem legviharosabb zokogásával Halle Berry vette át az Amerikai Filmakadémia díját. Bársony Éva NÉPSZAVA Több mint száz ország sok száz­milliós nézőközönségének szeme láttára osztották ki az Amerikai Filmakadémia díját, népszerű ne­vén az Oscart. A világ legna­gyobb érdeklődéssel kísért film­eseményét, a pompázatos díjki­osztó gálát idén új színhelyen, az erre az alkalomra épült Kodak Theatre-ben rendezték meg ma­gyar idő szerint hétfőre virradó éjszaka. A nagy vetélkedőből idén az Egy csodálatos elme című film került ki győztesen: nyolc je­löléséből négyet váltott Oscarra, méghozzá a legfontosabb díjakat orozva el a vetélytársak elől. A legjobb film díján kívül Ron Ho­ward megkapta a legjobb rendező díját, Jennifer Connelly lett a leg­jobb női epizódszereplő, Akiva Goldsman pedig a legjobb erede­ti forgatókönyv írója. A sors fin­tora, hogy éppen Russel Crow, Új-Zéland tehetséges fenegyere­ke esett el attól a lehetőségtől, hogy megismételje Tom Hanks bravúrját, azaz két egymás utáni évben nyerjen Oscart főszereplő­ként. A tavalyi Gladiátor után - talán mégis a mindenütt nagy visszhangot vert londoni botrá­nya miatt - idén nem az övé lett az aranyszobrocska, bár valójá­ban az ő nagyon érzékeny és te­hetséges játéka vitte el igazán a hátán a tudathasadásos matemati­kazseniről szóló filmet. Leltár szerint a legesélyesebb, a tizenkét jelölést begyűjtött A gyűrűk ura - A gyűrű szövetsé­ge című grandiózus mesefilm ugyannyi Oscarral végzett, va­lójában azonban ez a négy Os­car felér egy vereséggel. Az ösz­­szes fontos kategóriában alul­maradt a célegyenesben, a be­csületet az operatőri elismerés mentette Andrew Lesnie teljesít­ményét értékelve. A filmzene, a smink és a vizuális effektek Os­­carja egészítette ki a szoborkol­lekciót. Ahogy a gála háziasszonyának szerepében a vérbő humorú ko­mika, a Moulin Rouge látványvi­lágát perszifláló jelmezcsodában csipkelődő Whoopie Goldberg nyíltan célozgatott rá, idén az af­ro-amerikai színészeknek állt a zászló: a film klasszikusának szá­mító Sidney Poitier életműdíjat kapott, a legjobb férfi főszereplő Denzel Washington, a legjobb női főszereplő Halle Berry lett. A népszerű és nagy játékintelligen­ciájú Washington díja éppen idén azért érdekes, mert a nálunk is látható kiképzésben rosszfiút ját­szik, rosszfiúkat pedig Holly­wood nem nagyon szokott díjaz­ni. Halle Barry a nálunk még nem játszott Monster’s Ball női fősze­repében már eddig is díjakkal ko­ronázott nagy sikereket aratott, tán ezért is volt meghökkentő, hogy az Oscarok történetének alighanem leghevesebb zokogá­sával adta tudtul a világnak a díj feletti örömét. A szépséges fekete bőrű színésznő, akire a legfris­sebb James Bond­opus hősnőjé­nek szerepét osztották, díjazott szerepében férje kivégzőjével, egy rasszista fegyőrrel kerül vi­haros szerelmi kapcsolatba. Az előzetes hírek alapján az biztosnak tűnt, hogy a legjobb nem angol nyelvű filmért járó Oscar sorsa a francia Amelie cso­dálatos élete, illetve a bosnyák Senkiföldje vetélkedésében fog eldőlni. Az elbűvölő, könnyed francia jelölt helyett az amerikai filmakadémia-tagok nagyon ka­rakánul a századvégi Európa tör­ténelmének egy tragikus szaka­száról készült döbbenetes hatású tragikomédiát, a délszláv háború sajátos szemszögből bemutatott őrületét hozták ki győztesnek, így a nálunk is látható filmért az Oscart a bosnyák Danis Tanovic rendező vehette át. Nagy nyertes idén nem volt, nagy vesztes annál inkább. A re­ményteli versenyzőnek számító A hálószobában egyetlen jelölést sem váltott díjra az öt közül, Robert Altman remek Gosford Park­snak hét jelöléséből, ráadásul a legfontosabb kategóriákban, mindössze egyetlen egy változott Oscarrá, az eredeti forgatóköny­vért. S ugyancsak a vesztesek kö­zé sorolt be Baz Luhrman freneti­kus remeke, a nyolc fontos Os­­carra jelölt Moulin Rouge, amely két kategóriában, a díszletért és a jelmezért vitte el a díjat. Robert Redford, amikor átvette az életmű-Oscart, azt mondta: eb­ben a kaotikus világban mind­annyian vergődünk, hogy kapasz­kodót találjunk. Az a felemelő a filmcsinálásban, hogy a művész olykor kapaszkodót kínálhat a többi embernek. Szép vallomás. Úgy legyen. A legjobb férfi főszereplő: Denzel Washington és a legjobb női főszerep­lő: Halle Berry MTI-fotó A 74. Oscar-díjkiosztó gála nyertesei: Legjobb film: Legjobb rendező: Legjobb férfi főszereplő: Legjobb női főszereplő: Legjobb férfi epizódszereplő: Legjobb női epizódszereplő: Legjobb külföldi film: Legjobb animációs mozifilm: Legjobb eredeti forgatókönyv: Legjobb adaptált forgatókönyv: Legjobb operatőr: Legjobb filmzene: Legjobb betétdal: Legjobb vágás: Legjobb díszlet: Legjobb jelmez: Legjobb smink: Legjobb hang: Legjobb hangvágás: Legjobb vizuális effektek: tahi Legjobb dokumentumfilm: Legjobb rövid dokumentumfilm: Legjobb rövidfilm: Legjobb animációs rövidfilm: Életmű-Oscar-díj: Egy csodálatos elme Ron Howard (Egy csodálatos elme) Denzel Washington (Kiképzés) Halle Berry (Monster’s Ball) Jim Broadbent (Iris) Jennifer Connelly (Egy csodálatos elme) Senkiföldje (bosnyák), rendezte: Danis Tanovic Shrek Julian Fellowes (Gosford Park) Akiva Goldsman (Egy csodálatos elme) Andrew Lesnie (A Gyűrűk Ura) Howard Shore (A Gyűrűk Ura) If I Didn’t Have You (Szörny Rt.). Zenéjét és szövegét szerezte: Randy Newman Pietro Scalia (A Sólyom végveszélyben) Catherine Martin és Brigitte Broch (Moulin Rouge) Catherine Martin és Aris Strathie (Moulin Rouge) Peter Owen és Richard Taylor (A Gyűrűk Ura) Michael Minkler, Myron Nettinga és Chris Munro (A Sólyom végveszélyben) George Watters II és Christopher Boyes (Pearl Harbor) Jim Rygiel, Randall William Cook, Richard Taylor és Mark Stetson (A Gyűrűk Ura) Murder On A Sunday Morning Thoth The Accountant For the Birds Robert Redford és Sidney Poitier Szerelmi négyszög Lukáts Andor stuttgarti rendezése ma és holnap a Kamrában Yasmina Reza Élet háromszor című elő­adását a Budapesti Tavaszi Fesztiválon a Baden-Württembergi napok részeként láthatja a közönség kedden és szerdán es­te. A szekszárdi Német Színházban már a hét végén játszották a Katona József Szín­házhoz tartozó Lukáts Andor stuttgarti rendezését. Koren Zsolt írása a NÉPSZAVÁNAK - Mi a valós kapcsolat az elő- s adásban bemutatott két há­zaspár között? - Egy szituációnak három változata jele­nik meg. A férjek tudományos szinten fog­lalkoznak az asztrológiával, csillagászattal. Az idősebb, már beérkezett szaktekintélytől függ, hogy a jó reményű tehetség előre jus­son a szakmában. Azonban a professzor visszaél ezzel, cinikusan élvezkedik a hely­zetben. Három változatot mutatunk arra, hogy a fiatalabb csillagász hogyan próbálja terelgetni saját karrierjét. Az egyik nagyon alázatos arcot visel, aki minden megalázta­tást lenyel és megpróbál a professzor kedvé­ben járni. A második képtelen a másiknak udvarolni, ezért megpróbálja magát és saját értékeit komolyan venni, sőt, megjegyzése­ket is tesz a professzor viselkedésére, modo­rosságaira. A harmadik verzióban apatikussá változik a hangja, nem is érdekli a karrier, nem azt érzi a világon a legfontosabbnak. A problémát azonban tetézi, hogy a professzor­nak megtetszik a fiatal kolléga felesége. - Mik azok az üzenetek, amik megjelennek az előadásban? - Nem a tartalmi mondanivaló a meghatá­rozó, ez talán általában is jellemző a szerző műveire. Ugyanaz a Yasmina Reza írta ezt az előadást, aki a Katona József Színházban ját­szott Művészet szerzője. Ő tulajdonképpen egy francia színésznő, aki darabokat is ír, ez a negyedik vagy ötödik lehet. A Művészet­ben a fő kérdés az volt, hogy az emberi ba­rátságokat mi minden teszi próbára. Itt azo­kat a dolgokat vesszük sorra, amelyek a há­zasságokat tehetik tönkre. Mindenesetre az ember akkor él jól és helyesen, ha megpróbál olyan lenni, amilyen valójában, és felfedezi a saját igényeit és szükségleteit. - Segített az valamit a rendezésben, hogy színpadi értelemben már találkozott a szer­zővel? - Valamelyest valóban ismerem a gondol­kodását és szerkezetében sem tér el a két mű egymástól. Ebben finomabban jelenik meg a humor és talán több a szorongás. Azt viszont nem mondhatom, hogy a Művészetben való szereplés kulcsot adott ennek a megrendezé­séhez, meg kellett fejtenem azt a teret és időt, amiben ez a darab működni tud. A tempójáról nem is beszélve. - Hogyan illeszkedik a szerző a kortárs eu­rópai irodalomba? - Túlzás lenne azt mondani, hogy lenézik, de a mély filozófia hiánya miatt az irodalmá­rok és a kritika is a bulvárszerzők közé sorol­ja. Hogy érdemtelenül vagy helyesen, azt nem akarom megítélni, minden­esetre isme­rik és elismerik, hogy vannak értékei a mű­veknek. Remek dialógokat ír, nagyszerű szi­tuációkat teremt, de nem elég elmélyült. - Színházi berkekben viszont felkapott író­nak tekinthető, ugye? - Abszolút. A világon mindenütt futnak a művei, Amerikában hollywoodi sztárok játsszák a Művészetet. Biztos vagyok benne, hogy az Élet háromszor című darabja is kör­­bejárja majd Európát, Párizsban már műsoron van, ráadásul ott maga a szerző is színre lép. - Támaszként jelenik meg a művekben, hogy egy színésznő írja ezeket a drámákat? - Minden bizonnyal. Az egy írói képesség persze, hogy valaki jó darabot ír, de itt fellel­hető a színházi tapasztalat és az abból fakadó ritmusérzék is, ami sokat számít. Tehát ez érezhető, ugyanakkor az is, hogy biztosan nem sokat játszott. Valószínűleg inkább írni szeret, és mellette néha játszik. - Behelyettesíthető a Theater Tri-Bühne egy budapesti színházzal? - A szemléletében van valami, ami roko­nítható az alternatív színházakkal abban a te­kintetben, hogy ők is ugyanazzal a lelkese­déssel dolgoznak. Professzionális, de kis színház, méreteit és társulatát tekintve is. Nem tudom a budapesti megfelelőjét, talán nincs is. Az ember akkor él jól és helyesen, ha megpró­bál olyan lenni, amilyen valójában Bori Erzsébet írása a NÉPSZAVÁNAK Egy szavunk nem lehet: jó előre, már évekkel ezelőtt figyelmez­tettek bennünket, hogy frissen, ki merre lát, mert Linda visszatér. Ám a nagy comebackből nem lett semmi, sem 2000-ben, sem a következő évben, a mellőzésüket keserülő alkotók hallattak pár tompa jajszót, majd elcsendesed­tek, és ahogy telt-múlt az idő, egyre kevésbé tűnt hiú reménynek, hogy most az egy­szer megússzuk. De nincs nekünk olyan szerencsénk. Amit megfőztek ne­künk, azt előbb vagy utóbb meg kell ennünk, ha nem az ezredfor­dulón, akkor 2002 tavaszán. Nem nevezném derült égből villámcsapásnak, hiszen az álla­mi televízió fölött már régóta nem látni tiszta égboltot, mond­juk inkább orvtámadásnak a mű vetítésének elrendelését. Mert azt normális emberi ésszel nem hihettük, hogy az elkészült epi­zódokat azért tartják dobozban, mert nem ütik meg a színvonalat. Az a televíziós csatorna, amely - többek között - a Capitaly című saját gyártású sorozatot adta az országnak, nem kelti azt a képze­tet, hogy számít neki a minőség. De a Linda még az ismert hazai mezőnyben is ámulatot tudott kelteni. Kirívó olcsóságával, avít­­tas modorával, butus „filozófiájá­val” úgy kínos az egész, ahogy van. És azt kínálta egyik legfőbb tanulságként, hogy a színészet nem olyan, mint a biciklizés, amit ugye nem lehet elfelejteni. Az egész sorozat Görbe Nórára épül, akinek finoman szólva nem használt a hosszú kihagyás, már ama szerény színészi eszközök­nek sincs birtokában, amelyeket Linda együgyű szerepe támaszt. Nem érdemes belemennünk abba, hogy a nyolcvanas évek­ben valóban szerettük-e Lindát. Tetszett vagy sem, nemigen volt más választásunk. De azt nem nehéz megállapítanunk, hogy a visszatérő Veszpré­mi nem előnyére változott. Lassú, nehézkes és határo­zottan irritáló jelen­ség lett; az persze magánügy, hogy nem eszik húst, nem iszik alkoholt, hanem a bio-reformkonyha hí­véül szegődött, kész rejtély, miért van mégis negatív kisugárzása. Én arra a sok, rosszul megemész­tett keleti filozófiára gyanak­szom. Azt még megbocsátanánk, hogy hamvát vesztette, elvégre felettünk sem múltak el nyomta­lanul az évek, de miért van az, hogy Linda nemcsak az apját, az udvarlóját és a munkatársait ép­púgy idegesíti, mint a nézőt. A sorozat rendőr- és rendőr­ségképével nem foglalkozom, mert azon rontani már művészet lenne. Az öt egybefüggő epizó­dot gyorsított ütemben zavarja lefelé a televízió, de lapzártáig még nem ért a végére, ha akar­nám, sem árulhatnám el, ki a gyilkos. De az elkövetők szemé­lye ismertté vált az áldozatok előtt, akik akár egyszer is rászán­tak ötven percet, hogy eljussanak a címtől a stáblistáig. DOBOZOLO A megvalósult álom A színészet nem olyan, mint a biciklizés, amit ugy­e nem lehet elfelejteni... 2002. MÁRCIUS 26., KEDD 13 RÖVIDEN Sokszínű frankofónia Konferenciát rendeznek A fran­­kofónia kulturális sokszínűsége címmel ma­élután két órai kez­dettel a budapesti Francia Inté­zetben (Bp. 1., Fő utca 17.). A konferenciát megnyitja M. de Combles de Nayves, Franciaor­szág nagykövete. Erotika és művészet Tony Fekete magángyűjtemé­nyéből rendezett kiállítás várja az érdeklődőket az aktfotózás történetéről Erotika és művészet címmel ma délután hat órától a Vigadó Galériában (Bp. V., Vi­gadó tér 2.). A tárlat kurátora Szegő György, a kiállítást meg­nyitja Réz András esztéta. Szemtől szembe Csordás Gábor fotóművész kiál­lítása ma délután fél három órá­tól látható az MVM Galériában Szemtől szembe címmel (Bp. 1., Vám utca 5-7.). A tárlatot Lusz­­tig Anna nyitja meg, közremű­ködik a Hanti Band. Tánc és képek Josef Nadj, azaz az Újvidékről Franciaországig és ott a világ­hírig jutott táncos-koreográfus Nagy József nevét ma már ideha­za is sokan ismerik, produkcióit már eddig is több alkalommal lát­hattuk Magyarországon. Most - ma és holnap (márc. 26-27.) - a Madách Színházban társulatával, a CCN d’Orleans Compagnie-val egyik legújabb előadásukkal, a Les Veilleurs (A virrasztók) című táncszínházi produkcióval lépnek a magyarországi közönség elé. Nagy József ezúttal a táncestek mellett új oldaláról is bemutatko­zik a magyar fővárosban: tegnap nyílt meg ugyanis a Kortárs Al­kotók Stúdiójában, azaz a K.A.S. Galériában (Bp. V., Váci u. 36.) az eddig csak mozgásművészként ismert alkotó képeinek kiállítása, amely április 2-ig várja (naponta 13 és 17 óra között) a Nagy Jó­zseffel a táncon kívül más műfaj­ban is megismerkedni kívánó ér­deklődőket.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék