Népszava, 2003. november (131. évfolyam, 255–278. sz.)
2003-11-03 / 255. szám
Az MTV új reklámmegállapodásait csütörtökig tanulmányozza az rt. felügyelő testülete Elnöki széket ingató szerződések Igencsak inog Ragáts Imre tévéelnöki széke, mivel a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének megkerülésével értékesítette a köztévé reklámidejét. Az elnökség kormánypárti tagjai - lapunk információi szerint - már pénteki rendkívüli ülésükön menesztették volna a köztévé első emberét. Három cégnek évi 900 millió forintért (+áfa) értékesítette 5 évre előre a Magyar Televízió reklámidejét Ragáts Imre. A tévéelnök áprilisban - akkor még megbízott ügyvezető alelnökként - vélhetően áron alul kötött üzletet, hiszen a reklámbevételekből már tavaly több mint 1 milliárd forint (+áfa) folyt be az intézmény kasszájába. Figyelemreméltó tény, hogy 2004-re az MTV vezetése konzekvensen 3-4 milliárd forintos reklámbevétellel számolt, ez a summa csupán a vészforgatókönyvben - amely arra az esetre készült, ha az MTV-nek műsorra már nem, csak a monoszkóp sugárzására telik - módosult 900 millió forintra. Ráadásul Ragáts elfelejtette a kuratóriumi elnökség jóváhagyását kérni a szerződésekhez, holott erre minden 300 millió forintot meghaladó szerződés esetén szükség van. Lapunk információi szerint Ragáts célja éppen az volt, hogy ne kelljen a testület áldását kérni az ügylethez. Az I. M. G. Intermédia Group Kft.-vel, a Starland Média Kft.-vel, illetve a Classic Média Online Bt.-vel tető alá hozott kontraktusok a Népszava értesülései szerint szinte szóról szóra megegyeznek, egy napon köttetek, csupán a műsoridő elosztásában különböznek egymástól. Tény, hogy mivel a szerződések áprilisban születtek, az idei tört évnek számít, így az azokban szereplő összeg nem éri el a 300 millió forintos határt. Viszont a következő négy évben már meghaladnák. A kontraktusokban - a Népszava tudomása szerint - van egy opciós kitétel, miszerint a cégeknek évente nyilatkozniuk kell arról, a következő esztendőben is igényt tartanak-e műsoridő értékesítésére. (A 2004-es évvel kapcsolatban a három cég egyelőre ezt még nem jelezte az MTV-nek, ezért mondhatta Ragáts az újságíróknak: nincs semmiféle szerződés.) Viszont ha a cégek élni kívánnak jogukkal, akkor az MTV-nek tartania kell magát a szerződésben foglaltakhoz. És ez az ügy pikantériája - elvben az MTV kuratóriumi elnöksége hiúsíthatná meg egy érvényes kontraktus teljesítését. Ha a köztévé mégis el kívánna állni a szerződéstől, akkor fájdalomdíjat kellene fizetnie a három cégnek, és így kárt szenvedne az amúgy is havi 1 milliárd forint veszteséget produkáló köztévé. A kérdés az, hogy egy tevékenységre kötött szerződést szét lehet-e szabdalni és így megkerülni a 300 milliós határt. A kuratóriumi elnökség véleménye szerint vélhetően nem. Az elnökség pénteki rendkívüli ülésén arra jutott: a szerződések érvénytelenek. A nyolcfős testület kormánypárti tagjai - információink szerint - már pénteken ki szerették volna adni Ragáts útját - ehhez kétharmados döntésre lett volna szükség. Ám a négy MDF-es kurátor - a Népszava értesülései szerint - ezt elsietett lépésnek tartotta. (Az MTV-ben keringő hírek szerint az MDF-es türelemben bizonyos felajánlott posztok játszottak közre.) így a kuratóriumi elnökség felkérte az MTV Rt. felügyelőbizottságát (fb): vizsgálja ki, kit terhel a felelőség, illetve a kontraktusok miatt érheti-e kár az intézményt. Az fb-nek csütörtökig kell letennie jelentését a kuratóriumi elnökség asztalára, ekkor dönt a testület arról, megy-e Ragáts vagy marad. Nagy B. György Ha beigazolódik a gyanú, Ragátson már az imádság sem segíthetFotó: Szalmás Péter Irving új fórumon gyalázkodhatott A Vasárnapi Újság vendége volt tegnap az 1956-os magyar forradalomról és szabadságharcról botrányosan nyilatkozó szélsőjobboldali angol történész, David Irving, aki korábban kifejtette: „A felkelés első két napja antiszemita pogrom volt, amely az akkori Magyarország zsidókormánya ellen irányult”. (E kijelentés elhangzott a köztévé múlt vasárnapi Éjjeli menedék című műsorában, amelyet emiatt az MTV elnöksége megszüntette.) Irving a műsorban tagadta, hogy a forradalmat az értelmiség, a Petőfi-kör és a kor vezető írói robbantották ki. Szóvá tette, hogy ezért a felfogásáért Nyugaton „a legszörnyűbb támadások érték, az értelmiség, különösen a zsidó értelmiség, például Artur Koestler részéről.” (A magyar származású Koestler a XX. század egyik legkiemelkedőbb prózaírója.) A továbbiakban Irving szólt arról, hogy kétségbe vonja a reformkommunisták, illetve Nagy Imre forradalomban játszott vezető szerepét. Nagy Imréről a műsorban azt mondta: „ő a kommunizmus elkötelezett híve volt, esze ágában sem volt megdönteni, el nem tudta volna képzelni, hogy a kommunizmusban ilyen történhet.” Arra a kérdésre, hogy a 70-es években Magyarországon járt Irving lát-e valamilyen különbséget a 25 évvel ezelőtt tapasztaltakhoz képest, azt felelte: „Most több szempontból is majdnem ugyanazokat tapasztaltam, mint azokban az években.” A tegnapi Vasárnapi Újság másik „érdekessége” volt, hogy az 1956- ban egyébként 10 esztendős rádióelnök, Kondor Katalin az ’56-os felkelők úgynevezett Rabparlamentjétől megkapta az általuk alapított Forradalom hőse kitüntetést Sz. I. NÉPSZAVA 2003. NOVEMBER 3., HÉTFŐ BELFÖLD 3 Visszalépett a Fidesz jelöltje Fenyegetésre hivatkozva visszalépett a Fidesz jelöltje a november tizenhatodikai megismételt demecseri időközi polgármester-választástól. Fáky Lászlóné ezt az egész családját érintő életveszélyes fenyegetésekkel és azzal indokolta, hogy ellenfelei már „semmitől sem riadnak vissza, elcsalják a szavazást”, minden eszközt felhasználnak a hatalom megszerzéséért. Szerinte Demecserben „végletesen eldurvult a helyzet”. Azt állította, kiderült: „egy polgári gondolkodású, egyedülálló nőnek ma Magyarországon egy baloldali jelölttel szemben nem ildomos a közéletben szerepet vállalnia”. Szerinte „ebben a háborúban” akkor sem nyerhetett volna, ha a végén győz, mert ellenfelei „nem válogatnak az eszközökben”. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a Fidesz jelöltje elleni fenyegetés kapcsán veszélyeztetés gyanújával már a múlt hét elején szabálysértési eljárást indított. Fülöp Gergely, a szabolcsi rendőr-főkapitányság szóvivője azonban részleteket a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölt lapunkkal, csak annyit, hogy még nyomoznak. Az MSZP-SZDSZ és a Szövetség Demecserért Egyesület közös jelöltje lapunknak azt mondta: nem örül Fáky Lászlóné visszalépésének, de tudomásul veszi. Kis Gyula hozzátette: azért is fájlalja a történteket, mert a „Fidesz kezdte el a cirkuszt”, a helyi embereknek ehhez semmi közük. A kormánypárti polgármesterjelölt arról is beszámolt, hogy ő is fenyegető levelet kapott, amit ma elvisz a rendőrségre, de feljelentést nem tesz. Bár a levelet részletesen nem ismertette, annyit elárult, hogy többek között „díszcigánynak” nevezték és testi sértéssel fenyegették. Szerinte ellenfele visszalépése annak köszönhető, hogy a Fidesz nem merte vállalni a vereséget és nem merte elismerni, hogy nem jó jelöltet állított. Arató Judit A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI BÍRÓSÁG A MÚLT HÉTEN RENDELTE el a demecseri időközi polgármester-választás megismétlését, miután elfogadta a Fidesz térségi szervezete által az október tizenkilencedikei választás eredménye ellen benyújtott kifogást. A bíróság indoklása szerint a helyi és a területi választási bizottság által is megállapított törvénytelenségek befolyásolták a szavazás végeredményét. ORFK: öt ügyészségi utasítás Az ügyészség ötször utasította a rendőrséget arra, hogy állítsák le a martinsalakos házakkal kapcsolatos nyomozást - mondta lapunknak az ORFK szervezett bűnözés elleni igazgatóságának vezetője. Ferenczi László hozzátette: a rendőrség tovább nyomozott volna az ügyben. A martinsalakos házak kapcsán az ORFK nyomozott, és azért szüntette meg az eljárást, mert nem tudott bűncselekményt megállapítani - mondta legfőbb ügyész októberben, Világosi Gábor SZDSZ-es képviselő egy interpellációjára adott válaszában. Polt Péter úgy vélte, hogy a nyomozók szakszerűen jártak el az ügyben. Világosi az iránt érdeklődött, hogy milyen eljárásra, a közpénzek kezelésének milyen eseteire mondta ki az ügyészség, hogy azok nem valósítják meg a hűtlen kezelés bűncselekményét. A többi között azt is megkérdezte, hogy a legfőbb ügyész szerint az említett ügyekben minden rendben van-e. A válaszát sem Világosi, sem a a parlament többsége nem fogadta el. Mint arról korábban beszámoltunk, az ózdi martinsalakos házak ügyében Keller László közpénzügyi államtitkár tett feljelentést. A ’80-as években csaknem ezer ház épült olcsó martinsalak felhasználásával, az épületek azonban időközben veszélyessé váltak. Az Orbán-kormány programot indított a házak rendbetételére, az életveszélyes épületek lebontására. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatot indított az ügyben, és jelentése szerint a beruházásba bevont alvállalkozók újabb alvállalkozókat foglalkoztattak, így egy ház költsége körülbelül fele volt a fővállalkozó által elszámoltnak. Keller későbbi, a büntetőügy megszüntetése ellen benyújtott panaszát a Fővárosi Főügyészség elutasította, mert nem találta megalapozottnak. Népszava-információ Tárgyalásokat sürget a SZÉF A Szakszervezetek Érdekegyeztető Fóruma (SZÉF) szakmailag megalapozatlannak, sőt morálisan károsnak tartja a kormányzat intézkedését, mely szerint hétezer munkavállalót elbocsátanak a közigazgatásból, átlagosan mintegy tíz százalékkal csökkentve a minisztériumok és háttérintézményeik alkalmazotti létszámát. A SZÉF ezért az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács összevívását sürgeti november 11-re. A SZÉF szerint a rossz kormányzati döntés a munkavállalói érdekképviseletek kizárásával született, végrehajtása zavaros és áttekinthetetlen. (MTI) OGY: vita az EP-választásról Az Országgyűlés mai ülésén kerül napirendre az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák mandátumának meghosszabbítása. A képviselők megtárgyalják az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos kérdéseket is, valamint szavazás várható az adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatokról. (MTI) Együttműködne a Jobbik A nemrégiben párttá alakult Jobbik Magyarországért Mozgalom kész az együttműködésre a polgári erőkkel a balliberális kormány leváltása érdekében, de nem mond le arról, hogy párttá alakulásával megjelenítsen egy jobboldali alternatívát, egy markáns, nemzeti programot, amely számos nemzetstratégiai kérdésben a Fideszétől eltérő álláspontot képvisel. A Jobbik úgy véli, a Fidesz egyedül képtelen megszólítani a teljes jobboldalt, a polgári párt ugyanis gyakran csak szavakban vállalja fel a nemzeti érdekeket. (MTI) Lomnici együtt koszorúz Polttal November 4-én közösen koszorúzza meg a Gyorskocsi utcai börtön falán lévő Nagy Imreemléktáblát a főbíró és a legfőbb ügyész: fejet hajtanak az ’56-os forradalom utáni megtorlás áldozatai és azon bírák, ügyészek előtt, akik megváltak hivatásuktól, és nem vettek részt a törvénysértő perekben. Az igazságszolgáltatás 1956 decembere és 1963 decembere között 26 621 ártatlan embert ítélt el a forradalomban való részvétel miatt, 367 halálos ítéletet hoztak, melyből 341-et végrehajtottak. (MTI) Megemlékezés Károlyi szobránál Megkoszorúzták a Kossuth téren Károlyi Mihály egykori miniszterelnök szobrát az első magyar köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából. Bár kialakulatlan és szomorú sorsú volt az 1918-ban kikiáltott köztársaság, alapgondolatait tekintve vitathatatlanul respublika volt, előtte tisztelegni vállalható és vállalandó — mondta Hiller István kulturális miniszter. Mandur László, az Országgyűlés alelnöke kiemelte, hogy egy köztársaságpárti, felvilágosult magyar állampolgárnak nem uralkodókra van szüksége, ezért senki nem kívánja vissza a Szent Korona társadalmát az országban. (MTI) Együtt ünnepelne Horváth AII. kerület szocialista polgármestere közös ’56-os megemlékezésre hívja november 4-én a Széna térre Orbán Viktort, a Fidesz elnökét és a többi parlamenti párt vezetőjét. Horváth azt szeretné, ha a nemzeti egység jegyében együtt vennének részt a rendezvényen a kormánypárti és az ellenzéki politikusok. A kerületi vezető, MSZP-s országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy már korábban is kísérletet tett „a nemzeti egység megteremtésére”, ám válaszra sem méltatták. (MTI) Minden telefonról - vezetékesről és mobilról* is - ugyanazon hét számjeggyel hívható a CITY TAXI. *Előhívószám nélkül hívható bármely mobilhálózatról! 2-111-1