Népszava, 2004. április (132. évfolyam, 77–101. sz.)

2004-04-17 / 90. szám

8 SZOMBATI RANDEVÚ 2004. ÁPRILIS 17., SZOMBAT NÉPSZAVA Nincs szükség bűntudatra, de mindig kell emlékezni Az antiszemitizmus ellen nem kizárólag a zsidó közösségeknek kell harcolni - mondta lapunk­nak adott interjújában Heisler András. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) tavaly megválasztott elnöke szerint a magyar társadalomnak szembe kell néznie saját történelmének talán legsötétebb korszakával, a holokauszttal.­ ­ Biztonságban érzik-e magukat, mi­után kiderült, hogy a héten őrizetbe vett palesztin származású magyar ál­lampolgár - a gyanú szerint - tá­madást tervezett valamelyik zsidó múzeum ellen? - Ismereteim szerint pontos információk még nincsenek és az illetékesek is bi­zonytalanul nyilatkoztak arról, hogy való­jában mi történt. Mi nyugodtak vagyunk, nem félünk. Látjuk ugyanis, hogy sokan vigyáznak ránk, részben a nemzetbizton­ság szervei, részben a rendőrség emberei, de saját biztonsági szolgálatunk is min­dent megtesz közösségünk védelme érde­kében. Ugyanakkor ezek a típusú fenye­getések nem egyedülállóak ma Európá­ban, bízunk abban, hogy Magyarországon minden kisebbség fizikai védelme bizto­sítható. Emellett természetesen mi is kel­lően óvatosak vagyunk és igyekszünk vi­gyázni magunkra. - Látható ez a védelem? -Természetesen látható, már Mose Kacav izraeli államfő látogatása előtt megkeres­tek bennünket a magyarországi védelmi szervek és nagyon komoly intézkedések történtek, hogy minden rendben legyen. - A belső biztonsági szolgálatról le­het valamit tudni? - Van belső biztonsági szolgálatunk, amely nagyon aktívan és nagyon hatéko­nyan dolgozik a különböző intézménye­ink védelmén. Ez a szövetségünknek egy önálló szervezete. - Volt már esetleg meghiúsított tá­madási kísérlet? - A terrortámadásokat nagyon nehéz meghiúsítani, fontosabb megelőzni őket. Ezért és ezen folyamatosan dolgoznak a szakemberek. Nem olyan régen egy bom­bának imitált szerkezetet találtak a Síp ut­cában, egy gépkocsi alá rejtve, amit a sa­ját szolgálatunk vett észre. - Az izraeli elnök látogatásától füg­getlenül, általában kell-e tartania Magyarországon valamitől a zsidó­ságnak? - Nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy ki tudjuk szűrni azokat a negatív tenden­ciákat, amelyek ma léteznek Magyaror­szágon és Európában egyaránt. Mindnyá­jan tudjuk, mert nem titok, hogy konti­nensünkön és így Magyarországon is lé­tező jelenség az antiszemitizmus. Ezt egyébiránt Mádl Ferenc köztársasági el­nök úr is elmondta a napokban Mose Ka­cav izraeli államelnök köszöntésén. Az antiszemitizmus sokszor az Izrael-elle­­nesség, az anticionizmus álarcába bújtat­va jelenik meg a világban, sajnos a ma­gyarországi sajtóban és közbeszédben is. - Szokás új antiszemitizmusnak ne­vezni azt, ami most terjed Európá­ban. - Valóban, ez egy új hulláma az antisze­mitizmusnak, amely szorosan kötődik az anticionizmushoz. Ezért mi mind a kettő ellen próbálunk tenni, a magunk eszkö­zeivel. Ha már az antiszemitizmusról be­szélünk, nagyon régóta vallom, hogy az antiszemitizmus ellen nem kizárólag a zsidó közösségeknek kell harcolni. Jó lenne eljutni addig, hogy a társadalom egésze, minden jóérzésű tagja elítélje a kisebbségek kirekesztését, a másság irán­ti gyűlöletkeltést és a különböző rasszista nézeteket. - Különbözik-e az utolsó két kor­mány tevékenysége a hazai antisze­mitizmus kezelési módjában? - Le kell szögeznem, hogy Magyarorszá­gon a rendszerváltás óta államilag támo­gatott vagy állami szintű antiszemitizmus nem volt és ma sincs. Természetesen a hangsúlyokban voltak differenciák; több­ször és több helyen jeleztem, hogy az elő­­­ző kormánnyal kapcsolatban sem a direkt antiszemitizmus volt a fő gondunk, mert meggyőződésem, hogy ezzel nem lehet őket vádolni. Gondoljunk csak az április 16-i holokausztnapra, amit pontosan az előző kormány kezdeményezett és valósí­tott meg. Közösségünkben azonban rend­kívül rossz érzéseket keltett, amikor a ko­rábbi kormány tagjai nem emelték fel hangjukat, s nem határolódtak el egyértel­műen az antiszemita és rasszista jelensé­gektől. - Példákat tudna mondani? - Nagyon rosszul érintett bennünket az, hogy felelős politikusnak a Vasárnapi Új­ság a kedvenc rádióműsora lehetett. A Demokrata című folyóirat pedig a ked­venc lapja. Remélem, azóta változott az ízlése. - Mi lehet az oka az antiszemitizmus erősödésének? - Ez nem magyar nemzeti sajátosság, ez világtendencia. Meg vagyok arról győ­ződve, hogy az antiszemitizmus erősödé­se a nagypolitikával, az izraeli-arab konf­liktussal kapcsolatos és ezt az új antisze­mitizmust a Közel-Keleten ma létező konfliktusok gerjesztik.­­ A Mazsihisz sok kérdésben együtt tud működni az úgynevezett történel­mi egyházakkal, a katolikus, a refor­mátus és az evangélikus felekezetek­kel. Többször közösen is lépnek fel bizonyos kérdésekben.­­ Vannak közös érdekeink, és amikor ezek mentén közösen lépünk fel, sokkal hatékonyabbak vagyunk. A Mazsihisz az esélyegyenlőségi törvény ügyében, a töb­bi történelmi egyházzal együtt fordult az Alkotmánybírósághoz. E törvénnyel az a gondunk, hogy értékelésünk szerint lehe­tőséget ad az egyházak belső életébe tör­ténő „belenyúlásra”, sértve a vallások autonómiáját. Néhány hete a történelmi egyházakkal a Miniszterelnöki Hivatal­ban tárgyaltunk és a kancelláriaminiszter úrnak is jeleztük ezt a gondunkat. Kértük, ha van rá lehetőség, a kormány egy tör­vénymódosítási javaslattal próbálja meg orvosolni az egyházak által előterjesztett problémát, így elkerülhető lenne egy bi­zonytalan kimenetelű és hosszadalmas al­kotmánybírósági procedúra.­­ Egyház-finanszírozás. A korábbi kormány az egyszázalékos rendszer kiegészítését a népszámlálási adatok vallási hovatartozásra vonatkozó vá­laszai alapján szerette volna megad­ni, ami ellen a Mazsihisz kezdettől tiltakozott. A mai kormány visszatért a régi rendszerre, a felajánlások sor­rendjében való kiegészítéshez. Elége­dette­k-e önök ezzel?­­ Korábban valóban volt egy komoly konfliktushelyzet, amit a kormánynak si­került ideiglenesen megoldania. Ez abból adódott, hogy különböző társadalmi cso­portok vagy pártok különböző módon ítélték meg az egyházak finanszírozásá­nak megoldási módozatait. Véleményem szerint az a jó egyház-finanszírozás, ame­lyik a lehető legkevésbé függ az állam és az egyház közötti kapcsolattól. Mára ez a függetlenség legnagyobb részében meg­valósult. Az egyházak jövedelmük nagy részét normatív támogatásként, közfel­adatok ellátására kapják, s ez független az állam és az egyház viszonyától, hiszen az összeg nagysága az ellátott közfeladat mértékétől függ. A történelmi egyházak támogatásuk másik nagy részét járadék­ként azokért az ingatlanokért kapják, me­lyeket törvénytelenül vettek el tőlük - s ez megint független az állam és egyház kap­csolatától, hiszen ez az összeg úgy is fel­fogható, mint a jogtalanul elvett és ma az állam által használt ingatlanok utáni „ha­szonélvezet”. A harmadik rész az egyszá­zalékos támogatási rendszer, ami viszont kimondottan az állampolgárok döntésén és nem az állam és az egyház viszonyán alapul. Végül maradt egy töredék rész, amely az egész finanszírozásnak alig né­hány százaléka. Ezt nevezik kiegészítő tá­mogatásnak és a legutóbbi politikai polé­mia tulajdonképpen erről az összegről szólt. Néhány hete meghívtam egy mun­kaebédre a keresztény történelmi egyhá­zak vezetőit, ahol természetesen szó volt e problémáról is. Bár a különböző egyhá­zaknak különböző érdekei lehetnek e kér­désben, mégis úgy érzem, történt előrelé­pés a megbeszélésen. Közösen állapítot­tuk meg, hogy az egyszázalékos rendszer elosztási módozatának megválasztásán túl van egy sokkal nagyobb praktikus gondja is magának a rendszernek. Ez a felajánlás adminisztratív szervezése, amely rendkívül bonyolult és a felajánlott egy százalékok mértékét vélelmezhetően negatívan befolyásolja. Szeretnénk ezért a többi egyházzal közösen kidolgozni egy olyan módszert, ami továbbra is eleget tesz az adatvédelmi követelményeknek, de a jelenleginél lényegesen könnyebben kezelhető felajánlási módozatokat teremt az állampolgároknak. Ez különösen érde­kes lehet egy új adózási rendszer életbe léptetése esetén, ezért már most fel szeret­nénk hívni a szakemberek figyelmét, ügyeljenek arra, hogy az egyházak érde­kei ne sérüljenek. - Az utóbbi években Budapesten zsi­dó „reneszánsznak" vagyunk tanúi. Kulturális egyesületek alakulnak, iz­raeli fiatalok jönnek tanulni, a VII. kerületben pedig valamiféle zsidó kulturális centrum körvonalazódik. - Igen, mi is úgy gondoljuk, létezik ma­gyarországi zsidó reneszánsz. Ez nem va­lamiféle felhőtlen újjászületésről szól, a reneszánsz mellett rengeteg napi és szám­talan strukturális problémánk is van. De ha a rendszerváltásig meglévő zsidó köz­életet a maihoz hasonlítjuk, mindenki lát­hatja a meghatározó különbséget. A fejlő­dés megindulásában természetesen a tár­sadalmi-politikai környezet jelentős vál­tozása komoly szerepet játszott. A szabad a vallásgyakorlás lehetősége, a szólássza­badság alkotmányos garanciái e rene­szánsz objektív hátterét jelentették. Ugyanakkor a Mazsihisz ezekből az új le­hetőségekből igyekezett sokat kihasznál­ni. Tény, hogy a rendszerváltás után kiala­kított és jelenleg működő oktatási struktú­ránk - ahogyan mondani szoktuk, az óvo­dától az egyetemig - teljes vertikuma Meggyőződésem, hogy az itt tanuló, illet­ve itt végzett fiatalok alkotják e megúju­lás bázisát. Azt hiszem, ez mindenképpen pozitív jövőképet adhat közösségünknek. - Önt tavaly választották meg a Ma­zsihisz elnökének, s programjában nagy hangsúlyt fektetett a zsidó fiata­lok oktatására. - Egy éve volt a választás, amelyen de­mokratikus küzdelemben nyertem. Ugyanakkor őszintén el kell monda­nom, hogy mindegyik elnökjelölt nagy hangsúlyt fektetett a fiatalokra, illetve az oktatásra, ebben programjaink között nem volt meghatározó különbség. És ez nemcsak a kampánybeszédekben hang­zott el, hanem a korábbi nyolc-tíz év kö­zösségi munkájában is sokszor szövet­ségünk erején felül igyekezett az oktatá­si rendszerünk fejlesztését megvalósíta­ni. Jelenleg Budapesten - ahol a ma­gyarországi zsidóság 85 százaléka él - három nagyobb 12 osztályos iskola mű­ködik, ezekbe körülbelül ezerötszáz gyerek jár; ezen túl az utóbbi években a régi Rabbiképző Szeminárium is sokat fejlődött. Ez most mint Országos Rabbi­képző Zsidó Egyetem működik, állami­lag akkreditáltan és mintegy 220 diák jár oda. - Mennyire tehető ma a zsidóság ha­zai lélekszáma, hiszen a már szóba hozott népszámlálás vallási hovatar­tozásra vonatkozó kérdésére mind­össze 12 600 fő vallotta magát izrae­lita vallásúnak.­­ A kérdésben megfogalmazódó ellent­mondás csak látszólagos. A magyaror­szági zsidóság jelenlegi létszámával és egész szociológiájával kapcsolatban az ELTE Szociológia Tanszékén Kovács András professzor vezetésével egy na­gyon komoly, többéves tudományos ku­tatómunkát végeztek. Reprezentatív fel­mérési adatok állapították meg, hogy Magyarországon körülbelül 100-150 ezer zsidó él. Ez - mint hangsúlyoztam - egy tudományos felmérés eredménye. A népszámlálásnál az állampolgárok saját maguk dönthették el, hogy feltüntetik-e vallási hovatartozásukat. Szövetségünk előre jelezte, hogy nem tudjuk elfogadni a népszámlálás eredményeit hiteles adat­ként, így annak bármilyen célú felhasz­nálásával sem tudunk egyetérteni. Sejté­sünk beigazolódott, a magyarországi zsi­dóság a holokausztot követően nem hagyta magát megszámlálni. A 12 ezres szám tehát csupán annyit jelent, hogy a magyarországi zsidó közösség történelmi tapasztalatai okán nem partner a meg­­számláltatásban. - Beszélgetésünk előtt nyitották meg a Holokauszt Emlékközpontot. A mú­zeum, illetve az azt létrehozó közala­pítvány körül sok vita folyt. Kor­mányról kormányra húzódott a köz­pont megalapítása és elhelyezése, kételyek merültek fel a leendő kiállí­tás kapcsán is.­­ Ez egy állami közalapítvány, amelyet az állam üzemeltet és nem a Mazsihisz. Ne­künk annyi közünk van hozzá, hogy a Pá­va utcai zsinagógát - mint tulajdonunkat - mi adtuk használatba, továbbá tagokat delegálhattunk a közalapítvány kuratóriu­mába. A közalapítvány munkáját sok kri­tika érte, így, a helyválasztást, a kiállítás tematikáját illetően, de még lehetne foly­tatni a sort. E kritikák egy része jogos ugyan, de nem szeretném, ha az intéz­mény megnyitása és működése negatív felhanggal indulna. Az a tény, hogy Ke­­let-Közép-Európában elsőként Magyar­­országon nyílik Holokauszt Dokumentá­ciós Központ, hogy a parlamenti pártok konszenzusával történt az intézmény ala­pítása és felépítése, hogy a magyar állam finanszírozta az építkezést - ez minden­képpen üdvözlendő. A Dokumentációs Központ megnyitása talán a holokauszt magyar társadalom általi feldolgozásának kezdetét is jelenti. Visszatérve a kérdés­ben jelzett kételyekre, úgy gondolom, hogy nekünk, értelmiségieknek kell meg­oldanunk a felmerülő problémákat, meg­válaszolnunk a feltett kérdéseket azért, hogy ennek a nagyon értékes intézmény­nek megtaláljuk a pontos helyét és felada­tait a magyar társadalomban. -A kiállítás megnyitása a holokauszt 60. évfordulójára esik. Miért van szükség egyáltalán arra, hogy hat­van évvel az események után a holo­­kausztról beszéljünk? - Úgy vélem, különösen Magyarországon még nagy szükség van erre, mert ezt a tör­ténelmi korszakot a társadalom nem dol­gozta fel. Ha egy magyar embert a mohá­csi vészről kérdeznek, akkor természete­sen és nomnálisan tud róla beszélni, őszin­tén és bűntudat nélkül. A holokauszttal azonban még más a helyzet. A társadalom egy kicsit el akarja hallgatni a magyar tör­ténelem talán legsötétebb korszakát, ne­héz beszélni róla, sokakat bűntudat gyö­tör. Ezért van szükség arra, hogy felidéz­zük a borzalom történéseit, s próbáljunk meg őszintén szembenézni saját történel­münkkel. Mert bizony ez is a magyar tör­ténelem része volt. A mai korosztályok­nak ezért már nem kell, hogy bűntudatuk legyen, viszont elfelejteni sem szabad a holokausztot, pontosan azért, hogy újra ne történhessen meg. - Ez nyilván összefügg azzal, hogy a magyar társadalom a zsidósághoz sem tud normálisan viszonyulni. - Igen, én is azt hiszem, a két dolog összefügg és tulajdonképpen ugyanazo­kat az érveket lehetne elmondani, mint a holokauszt kapcsán. Mindenesetre jó volt látni, hogy a megnyitón a magyar társada­lom egésze képviseltette magát, hiszen ott volt az összes parlamenti párt prominen­se, s a történelmi egyházak is a legmaga­sabb szinten képviseltették magukat. Ez reménnyel tölt el bennünket. - Nem tart attól, hogy a holokauszt­­ból is valamilyen kampány lesz most, a 60. évfordulón, aztán néhány hét múlva elfelejtik a kérdést, ahogy ez lenni szokott? - Azért nem tartok ettől, mert a kampány már folyik. Egy biztos, a magyarországi zsidó közösségnek az 59. évforduló ugyanolyan fájdalmas megemlékezés volt, mint a jelenlegi, és ugyanilyen fáj­dalmas lesz a 61. évforduló is. A magyar­­országi zsidó közösség minden évben ugyanarról a 600 ezer magyar zsidó áldo­zatról, ugyanarról a 600 ezer magyar ál­lampolgárról emlékezik. A zsidóság a történelemnek ezt a legsötétebb korsza­kát soha nem fogja elfelejteni. A 60. év­forduló azonban azért különleges, mert ez talán az utolsó kerek évforduló, ami­kor olyan túlélők is közöttünk vannak, akik felnőtt fejjel élték meg a holokausz­tot. Tíz év múlva többségük valószínűleg már nem lesz közöttünk, s így már nem lesznek „koronatanúk”. Talán ezért is fontos, hogy az egész magyar társadalom megmozduljon e kérdésben. A Mazsihisz elnökével Sebes György és Simon Zoltán beszélgetett A magyarországi zsidó közösség történelmi tapasztalatai okán nem partner a megszámláltatásbanFotók: Demecs Zsolt

Next