Népszava, 2004. július (132. évfolyam, 152–178. sz.)
2004-07-31 / 178. szám
2004. JÚLIUS 31., SZOMBAT Tevéről támad a halál Darfurban Népirtásnak minősítette a darfuri vérengzést az amerikai kongresszus. A szenátus és a képviselőház tagjai egyöntetűen úgy foglaltak állást, hogy nemzetközi beavatkozás szükséges a nyugat-szudáni régióban. Darfurban a közelmúltban bizonyosodott be még a korábban kételkedő politikusok számára is, hogy az iszlám fundamentalista kormányzat közvetlen támogatást nyújt az úgynevezett dzsandzsavid harcosoknak. A milícia borzalmas kegyetlenséggel lép fel az ugyancsak muzulmán, de fekete bőrű lakosság ellen: több mint egymillióan váltak földönfutóvá, és a halálos áldozatok száma óvatos becslések szerint is legalább tízezer, a helyszínen dolgozó segélyszervezetek adatai szerint azonban meghaladja a harmincezret. Marcus Bleasdale fotós elmondta a BBC-nek, hogy mintegy negyven tömegsírról készített felvételt Darfurban, melyekbe sebtében egyenként körülbelül száz fekete-afrikait zsúfoltak össze. ..Akárhová pillantottunk, mindenütt karok és fejek lógtak ki a földből.” Az ENSZ napjaink legsúlyosabb humanitárius katasztrófájának minősítette a térségben zajló konfliktust. A világszervezet és a Human Rights Watch emberjogi csoport már tavasszal egymástól független jelentésekben hívta fel a nemzetközi közvélemény figyelmét, hogy a tíz évvel korábbi ruandai népirtáshoz mérhető tragédia ismétlődhet meg Darfurban. A térségből távozó, óvatos becslések szerint is legalább egymillió menekült közül mintegy 120 ezren a szomszédos Csádban próbálnak átmeneti menedékre találni. A n’djamenai kormány azonban felhívást tett közzé, amelyben hangsúlyozza: már nem tud több rászorulót befogadni. Az arab dominanciájú, szudáni központi kormányzat által támogatott dzsandzsavid milícia módszeresen tizedeli a feketéket, erőszakolja meg az asszonyokat és rombolja porig az elnéptelenedett falvakat. A kiirtott férfiakon és kisfiúkon kívül az éhezés és az éppen beköszöntő esős évszak miatt kialakuló járványok több mint félmillió ember életét fenyegetik. Rasszista mészárlás A kartúmi hatalom repülőgépekről bombázza a feketék nyomorúságos településeit, ezután megjelennek ló- és teveháton az arab telepesek, akik még a romokat is felgyújtják az esetleges élelmiszer-tartalékokkal együtt. „Csak azért pusztítanak, mert nem vagyunk arabok” - mondja az egyik menekült. „Megölnek, ha nem tartozol közéjük” - panaszkodnak mások. A központi kormányzat váltig cáfolja, hogy támogatná a dzsandzsavid vérgőzös fegyvereseit, sőt a milícia tagjait törvényen kívül álló, tolvaj banditáknak nevezte. Ennek ellenére emberjogi szervezetek és megfigyelők egyöntetűen Omar Haszan Ahmed el-Besir államfő kabinetjét vádolják azzal, hogy felfegyverzi az arab félkatonai alakulatokat és - legjobb esetben is - szemet huny az etnikai alapú mészárlás felett. A kormányzat ezzel szemben a dzsandzsavid ellen tavaly fegyvert ragadott két darfuri fekete-afrikai lázadócsoportot teszi felelőssé az erőszak fellángolásáért. A Szudáni Felszabadító Hadsereg (SLA) és az Igazság és Egyenlőség Mozgalom (JEM) viszont független helyszíni megfigyelőkkel együtt hangoztatja, hogy Kartúm tevékenyen részt vesz a tisztogató akciókban. Tömeges méretekben zajlik a Human Rights Watch szerint az állattenyésztő, félnomád törzsek létalapját jelentő jószágok elrablása. Elemzők megkockáztatják, hogy a mintegy nyolcszázezer halálos áldozatot követelő ruandai és a darfuri népirtás között egyelőre csak a számokban van különbség. A térségben nem vallási konfliktus folyik: az arab fegyveres alakulatok valójában a fekete-afrikai életmód elpusztítására törekednek, hiszen a nyugat-szudáni lakosság túlnyomó többsége is hithű muszlim. A termőterület és a legelők birtoklásáért már nemzedékek óta háborúznak Darfurban az darabosodon és a fekete törzsek. Néhány évtizede az ellentét tovább éleződött, mert a szárazság miatt az északon élő arabok egyre délebbre húzódtak. Megfigyelők attól is tartanak, hogy a harcok a szomszédos Csádban is állandósulnak - a n’djamenai kormány többször is panaszolta: a csádi hadsereg az ország területén összecsapott a szudáni fekete menekülteket üldöző dzsandzsavid milíciával. A mára kialakult válság közvetlen kiváltó oka az volt, hogy tavaly, év elején egy lázadócsoport több kormányzati hivatalt megtámadott a térségben. A rebellis csapatok kifogásolták, hogy Kartúm semmibe veszi a rendkívülkietlen régió gondjait, és az elnyomott feketékkel szemben az arabok javát szolgálja. Napjainkban két lázadószervezet küzd a feketék jogaiért: mind az SLA, mind a JEM a veterán ellenzéki politikushoz, Haszan al-Turabihoz köthető. A tavalyi felkelés leverésére mozgósította Kartúm a néhány ezer fős dzsandzsavid milíciát. Miután a reguláris hadsereg lebombázza a feketék nyomorúságos viskóit, megjelennek a lovon és tevén támadó arab harcosok, akik kiirtják a fiúkat és a férfiakat, majd elrabolják a lányokat és az asszonyokat, hogy tömegesen megerőszakolják és hetekig szexrabszolgaságra kényszerítsék őket. Kofi Annan ENSZ-főtitkár és Colin Powell amerikai külügyminiszter személyesen is felkereste Darfurt, hogy tájékozódjon a kialakult helyzetről és nyomást gyakoroljon a központi kormányzatra. A néhány héttel ezelőtt lezajlott látogatások után Annan és Powell „hiumanitárius katasztrófának” nevezték a látottakat, de még nem minősítették népirtásnak, mondván: erre még nincs elegendő bizonyítékuk. A nemzetközi nyomás hatására a szankciókkal fenyegetett Kartúm ígéretet tett a dzsandzsavid lefegyverzésére, ám ebből mindmáig semmi sem valósult meg. A fekete lakosság felégetett, porig rombolt falvaiból Darfur nagyobb városaiban fekvő táborokba menekül, ahol azonban nincs elég élelem, víz és gyógyszer. A táborok közül a dzsandzsavid tagjai járőröznek - a megmaradt férfiakat és fiúkat megölik, az asszonyokat és a lányokat pedig megerőszakolják, ha kimerészkednek vízért vagy tűzifáért. Segélymunkások felhívják a figyelmet, hogy több tízezer embert fenyeget éhhalál a táborokban. A helyzet csak romlott a hónap elején beköszöntött esős évszak miatt, hiszen augusztus végéig nem lehet megközelíteni Darfur jelentős részét. A hiányos táplálkozás miatt már most is tömegesen halnak meg kisgyerekek. Több nemzetközi humanitárius szervezet is dolgozik a térségben, ám a kevés pénz mellett az is akadályozza tevékenységüket, hogy a kartúmi hatóságok megtagadják tagjaiktól a beutazási engedélyt, és minden elképzelhető bürokratikus eszközt megragadnak a segítség ellehetetlenítésére. Szankciókkal fenyeget a BT Miután az Egyesült Államok népirtásnak minősítette a szudáni kormányzat darfuri tevékenységét, Kartúm kijelentette: óva inti Washingtont és Londont, nehogy beavatkozzon belügyeibe, különben Amerika és az Egyesült Királyság az irakihoz hasonló válságban találhatja magát. Ha az ENSZ is genocídiumnak ismeri el a térségben zajló eseményeket, akkor akár katonai akcióval is megállíthatják a dzsandzsavidot. (Katonai szakértők becslése szerint legalább húsz-harminc ezer fős béketeremtő haderőre lenne szükség Darfurban.) Washington múlt csütörtökön a Biztonsági Tanácsban egy határozattervezet köröztetését kezdte meg, amely szerint ENSZ-szankciókkal kell sújtani Szudánt, ha a kartúmi kormány harminc napon belül nem lép fel a kegyetlenkedő arab milícia ellen. A javaslat szerint meg kell tiltani a szállításokat azoknak a kormányoknak és szervezeteknek, amelyek fegyverrel látják el a dzsandzsavidot. A tervezet értelmében Kofi Annannak harmincnaponta újabb és újabb jelentést kellene a BT elé terjesztenie a darfuri helyzetről. Colin Powell közvetlenül a tervezet benyújtása előtt tárgyalt az ENSZ-főtitkárával is. Az amerikai külügyminiszter visszautasította azt a Szudán részéről elhangzott vádat, amely szerint Washington és London Kartúm belügyeibe avatkozik. „Ami egyesek számára a belügyekbe való beavatkozás, az valójában kísérlet arra, hogy megmentsenek kétségbeejtő helyzetben lévő embereket” - húzta alá Powell. Kofi Annan úgy vélte, hogy a megoldás a szudáni kormány kezében van. „Ha Kartúm megvédené saját polgárait és ellenőrzés alá vonná a darfuri helyzetet, akkor senkinek se jutna eszébe beavatkozni” - mondta. Az ENSZ főtitkára korábban sejteni engedte, hogy a BT egyelőre még visszatartja büntetőintézkedések bevezetését Szudánnal szemben. Jan Pronk, Kofi Annan szudáni különmegbízottja múlt héten számolt be a világszervezet legmagasabb szintű testületének a kartúmi kormányzattal folytatott megbeszéléseiről. Azt vizsgálta, hogy a központi hatalom betartja-e ígéreteit és megvalósítja-e az ENSZ-főtitkárral kötött megállapodást. Pronk méltatta, hogy Kartúm valamelyest megkönnyítette a segélyszervezetek munkatársainak beutazási feltételeit Darfur térségébe. A különmegbízott szerint azonban a szudáni kormány semmit sem tett azért, hogy a fekete lakosságnak biztonságot és védelmet nyújtson. Pronk leszögezte: a brutális kegyetlenséggel tomboló arab milícia változatlanul támadja a dél-darfuri falvakat, ezért az utóbbi egy hónapban további százezerrel bővült az elűzöttek száma. Powell egy német lapnak úgy nyilatkozott: „Bár a szudáni kormány tett is néhány lépést a helyes irányba, az erőszak folytatódik és a helyzet alapvetően nem változott.” Az ENSZ és az Egyesült Államok azonban „többet vár puszta ígéreteknél. Most azonnal drámai javulást szeretnénk Darfurban” — hangsúlyozta Powell. A német fejlesztési segélyek minisztere, Heidemarie Wieczorek-Zeul a berlini közszolgálati televízióban sürgős szankciókat követelt a szudáni kormánnyal szemben. Az Egyesült Államok és Szudán között hosszú időn át jeges volt a viszony, Washington a terrorizmus támogatásával vádolta Kartúmot. Az amerikai légierő 1998-ban csapást mért egy gyógyszergyárra, ami washingtoni állítás szerint vegyi fegyverek összetevőit állította elő. Az Egyesült Államok azzal is vádolta Szudánt, hogy terroristakiképző táborok működnek területén. A segélyekkel és szankciókkal Amerika az elmúlt években jelentős haladást ért el az iszlámista arab kormányzatnál a nemzetközi terrorizmus elleni együttműködés terén. A Bush-kormányzat bábáskodott Kartúm és a Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereg (SPLA) között a 21 éves polgárháború lezárását kilátásba helyező megállapodás tavaly októberi létrejöttekor, akárcsak az arab kormány és egy másik jelentős lázadó szervezet, a Népi Felszabadítási Mozgalom (SLMA) részleges tűzszünetéről 2002 januárjában megszületett egyezségnél. Egyes vélekedések szerint a szudáni amerikai politika mozgatója nem más, mint az afrikai ország kőolajkincse. A BBC hírmagyarázója szerint azonban az amerikai indíték másban rejlik. Egyrészt az afrikai hittestvéreik ügyét felkaroló amerikai keresztény csoportok nyomásgyakorlásában, amelynek eredményeként 1997-en szankciókat alkalmaztak Szudánnal szemben, hogy kikényszerítsék a rabszolgaság és az iszlám saríja igazságszolgáltatás eltörlését. A legnagyobb súllyal azonban az amerikai elnök terrorizmus elleni harca esik latba. Az Egyesült Államok annak idején a szudáni iszlámista kormány szemére vetette, hogy az 1990-es évek elején menedéket adott Oszama bin Ladennek. Emellett több, amerikai érdekeltségek ellen irányuló merényletet is Szudánban terveztek. Azóta az amerikaiak keményen dolgoztak azon, hogy Kartúmot együttműködésre bírják. Oszama bin Ladent a kormányzat kiűzte Szudánból, a kiképzőtáborokat felszámolták. Az amerikai védelmi minisztérium tavaly májusban pozitív értékelést adott Szudánnak a terrorizmus elleni harc terén kifejtett tevékenységéről, egy évre rá pedig levette az afrikai államot azoknak az országoknak a listájáról, amelyek nem tanúsítanak megfelelő együttműködési készséget a terrorizmus elleni harcban. A külügyminisztérium indoklása szerint azért, mert figyelemre méltó javulás történt a terrortevékenységekkel kapcsolatos információk megosztásában. Szudán ugyanakkor továbbra is rajta maradt a terrorizmust támogató államok feketelistáján. Meggyalázott asszonyok A 35 éves Khadija annak az osztályteremnek a zárt ajtaja mögött vallott szenvedéseiről a BBC-nek, ahol a legutóbbi két hónapot menekültként töltötte. „A dzsandzsavid februárban támadta meg falunkat, puskáik is voltak - kezdi halk hangon. - Követtek minket, amikor megpróbáltunk elmenekülni. Azt a csoportot, amiben én is voltam. Kalleckbe (egy közeli kisváros) terelték. Körbevették az egész települést. Különválasztották a nőket és a férfiakat. Engem négy férfi erőszakolt meg rendszeresen, tíz napon keresztül. Mindennap értünk jöttek, kivittek a bozótosba, ahol megerőszakoltak, aztán visszavittek Kalleckbe. Következő nap minden kezdődött elölről.” Khadija egyike annak a negyvenezer embernek, akik Darfur déli részén, Kass városában leltek menedéket. A Human Rights Watch legfrissebb jelentésében ez áll: „Nehéz a nemi erőszak elterjedtségét megállapítani, mivel a nők nem akarnak beszélni róla, a férfiak pedig - bár hajlandók megnyilatkozni - csak általánosságokat mondanak." A dzsandzsavid Kalleck város lakosságát két hónapon keresztül tartotta fogságban, közben a férfiakat naponta ugyanúgy elhurcolták, mint a nőket, csak éppen többségüket kivégezték. Kalleck ma egy porig rombolt szellemváros, a megmaradt csonka falak is üszkösek: a dzsandzsavid mindent felperzselt. „Nagyon nehéz beszélnem róla, mert fúr törzsbeli nő vagyok, ők meg arab férfiak — vallja Khadija, miközben narancsszínű sállal takarja el arcát. - Ez az összes ruhám. Nővérem adta, mert a dzsandzsavid meztelenül hagyott magamra. Harmadik hónapban vagyok. A gyerekem a dzsandzsavidtól van. De nem dobom el. Akkor is az én kisbabám lesz. Ha felnő, majd eldönti, fúl akar lenni vagy arab. Ha arab lesz, velük mehet. Ha úgy dönt, hogy fúr, akkor isten hozta köztünk." Ugyanebben a teremben egy sokkal fiatalabb lány is figyel. A 15 éves Azizát is megerőszakolták a milícia harcosai. „Amikor Kalleckre támadtak, a hegyek felé menekültem, de öt lovas megragadott és egy mezőre vitt. Mind az öten megerőszakoltak kétszer. Tíz napon át tartottak fogva. Korbácsoltak. Nem szólhattam, mert puska volt náluk. Csak sírni tudtam. Kikötözték a karom és a lábam. Csak azután engedtek el, hogy megerőszakoltak. Abeidnak hívtak - ez rabszolgát jelent. Végül magamra hagytak. Valaki elmondta anyámnak, hol vagyok. Ő értem jött és elvitt. Nem tudtam menni. Amikor visszaértünk Kalleckbe, megtudtam, hogy apámat megölte a dzsandzsavid. Nagyon fáj mindenem, igazából képtelen vagyok bármire. Orvos még nem látott.” Néhány részlet az Amnesty International jelentéséből: „Körülbelül 15 nőt és lányt erőszakoltak meg a falu különböző pontjain. A dzsandzsavid harcosok eltörték a nők végtagjait, hogy ne szökhessenek meg.” „Öt vagy hat férfi erőszakolt meg bennünket egymást követően. Több órán keresztül a hat nap során, minden egyes éjjel. A férjem ezt nem tudta megbocsátani és kitagadott.” „A nőket és a lányokat nemcsak azért támadják meg, hogy meggyalázzák őket, hanem azért is, hogy megalázzák és megfélemlítsék azt a közösséget, amelynek tagjai” - olvasható a szervezet jelentésében. Azok a nők, akiknek nemi szervét megcsonkították, még sérülékenyebbek, nagyobb arányban betegszenek meg AIDS-ben és más nemi úton terjedő fertőzésben. Az AI jelentése szerint a kormánycsapatok majdnem minden esetben tétlen tanúi voltak a támadásnak. A Washington Post című lap elemzője úgy véli, a fekete nők megerőszakolása az áldozat és a hozzátartozók megalázását és a törzsi kötelékek meggyengítését célozza. Szudánban - mint az iszlám világban többnyire - a gyerek etnikai hovatartozása az apjáét követi. Az arab támadók az abeid kifejezéssel pocskondiázzák áldozataikat. „Fekete lány vagy, túl sötét, ronda, mint a kutya. Majd mi halványabb gyereket csinálunk. Ha megérkezik, te elmész, és itt hagyod nekünk a gyereket.” „A kormány engedélyezte, hogy megerőszakoljalak.” „Csinálok neked arab gyereket, a föld majd az övé lehet. Senki sem fog elvenni, ha megtudják." Semjén Adrián SZÉP SZÓ NÉPSZAVA 19