Népszava, 2004. július (132. évfolyam, 152–178. sz.)

2004-07-31 / 178. szám

2004. JÚLIUS 31., SZOMBAT Tevéről támad a halál Darfurban Népirtásnak minősítette a darfuri vé­rengzést az amerikai kongresszus. A szenátus és a képviselőház tagjai egyöntetűen úgy foglaltak állást, hogy nemzetközi beavatkozás szükséges a nyugat-szudáni régióban. Darfurban a közelmúltban bizonyosodott be még a korábban kételkedő politikusok számá­ra is, hogy az iszlám fundamentalista kormányzat közvetlen támogatást nyújt az úgynevezett dzsandzsavid harcosok­nak. A milícia borzalmas kegyetlenség­gel lép fel az ugyancsak muzulmán, de fekete bőrű lakosság ellen: több mint egymillióan váltak földönfutóvá, és a halálos áldozatok száma óvatos becslé­sek szerint is legalább tízezer, a hely­színen dolgozó segélyszervezetek ada­tai szerint azonban meghaladja a har­mincezret. Marcus Bleasdale fotós elmondta a BBC-nek, hogy mintegy negyven tö­megsírról készített felvételt Darfurban, melyekbe sebtében egyenként körülbelül száz fekete-afrikait zsúfoltak össze. ..Akárhová pillantottunk, mindenütt ka­rok és fejek lógtak ki a földből.” Az­ ENSZ napjaink legsúlyosabb hu­manitárius katasztrófájának minősítette a térségben zajló konfliktust. A világszer­vezet és a Human Rights Watch ember­jogi csoport már tavasszal egymástól független jelentésekben hívta fel a nem­zetközi közvélemény figyelmét, hogy a tíz évvel korábbi ruandai népirtáshoz mérhető tragédia ismétlődhet meg Dar­furban. A térségből távozó, óvatos becs­lések szerint is legalább egymillió mene­kült közül mintegy 120 ezren a szomszé­dos Csádban próbálnak átmeneti mene­dékre találni. A n’djamenai kormány azonban felhívást tett közzé, amelyben hangsúlyozza: már nem tud több rászo­rulót befogadni. Az arab dominanciájú, szudáni köz­ponti kormányzat által támogatott dzsandzsavid milícia módszeresen tize­deli a feketéket, erőszakolja meg az asszonyokat és rombolja porig az elnép­telenedett falvakat. A kiirtott férfiakon és kisfiúkon kívül az éhezés és az éppen beköszöntő esős évszak miatt kialakuló járványok több mint félmillió ember éle­tét fenyegetik. Rasszista mészárlás A kartúmi hatalom repülőgépekről bom­bázza a feketék nyomorúságos települé­seit, ezután megjelennek ló- és teveháton az arab telepesek, akik még a romokat is felgyújtják az esetleges élelmiszer-tarta­lékokkal együtt. „Csak azért pusztítanak, mert nem vagyunk arabok” - mondja az egyik menekült. „Megölnek, ha nem tar­tozol közéjük” - panaszkodnak mások. A központi kormányzat váltig cáfolja, hogy támogatná a dzsandzsavid vérgő­zös fegyvereseit, sőt a milícia tagjait tör­vényen kívül álló, tolvaj banditáknak ne­vezte. Ennek ellenére emberjogi szerve­zetek és megfigyelők egyöntetűen Omar Haszan Ahmed el-Besir államfő kabinet­jét vádolják azzal, hogy felfegyverzi az arab félkatonai alakulatokat és - legjobb esetben is - szemet huny az etnikai alapú mészárlás felett. A kormányzat ezzel szemben a dzsandzsavid ellen tavaly fegyvert ragadott két darfuri fekete-afri­kai lázadócsoportot teszi felelőssé az erőszak fellángolásáért. A Szudáni Fel­szabadító Hadsereg (SLA) és az Igazság és Egyenlőség Mozgalom (JEM) viszont független helyszíni megfigyelőkkel együtt hangoztatja, hogy Kartúm tevéke­nyen részt vesz a tisztogató akciókban. Tömeges méretekben zajlik a Human Rights Watch szerint az állattenyésztő, félnomád törzsek létalapját jelentő jószá­gok elrablása. Elemzők megkockáztat­ják, hogy a mintegy nyolcszázezer halá­los áldozatot követelő ruandai és a darfu­ri népirtás között egyelőre csak a szá­mokban van különbség. A térségben nem vallási konfliktus folyik: az arab fegyve­res alakulatok valójában a fekete-afrikai életmód elpusztítására törekednek, hi­szen a nyugat-szudáni lakosság túlnyo­mó többsége is hithű muszlim. A termőterület és a legelők birtoklásá­ért már nemzedékek óta háborúznak Darfurban az darabosodon és a fekete törzsek. Néhány évtizede az ellentét to­vább éleződött, mert a szárazság miatt az északon élő arabok egyre délebbre hú­zódtak. Megfigyelők attól is tartanak, hogy a harcok a szomszédos Csádban is állandósulnak - a n’djamenai kormány többször is panaszolta: a csádi hadsereg az ország területén összecsapott a szudá­ni fekete menekülteket üldöző dzsan­dzsavid milíciával. A mára kialakult válság közvetlen ki­váltó oka az volt, hogy tavaly, év elején egy lázadócsoport több kormányzati hi­vatalt megtámadott a térségben. A rebel­lis csapatok kifogásolták, hogy Kartúm semmibe veszi a rendkívül­­kietlen régió gondjait, és az elnyomott feketékkel szemben az arabok javát szolgálja. Nap­jainkban két lázadószervezet küzd a fe­keték jogaiért: mind az SLA, mind a JEM a veterán ellenzéki politikushoz, Haszan al-Turabihoz köthető. A tavalyi felkelés leverésére mozgósí­totta Kartúm a néhány ezer fős dzsan­dzsavid milíciát. Miután a reguláris had­sereg lebombázza a feketék nyomorúsá­gos viskóit, megjelennek a lovon és te­vén támadó arab harcosok, akik kiirtják a fiúkat és a férfiakat, majd elrabolják a lá­nyokat és az asszonyokat, hogy tömege­sen megerőszakolják és hetekig szexrab­szolgaságra kényszerítsék őket. Kofi An­nan ENSZ-főtitkár és Colin Powell ame­rikai külügyminiszter személyesen is fel­kereste Darfurt, hogy tájékozódjon a ki­alakult helyzetről és nyomást gyakorol­jon a központi kormányzatra. A néhány héttel ezelőtt lezajlott látogatások után Annan és Powell „hiumanitárius kataszt­rófának” nevezték a látottakat, de még nem minősítették népirtásnak, mondván: erre még nincs elegendő bizonyítékuk. A nemzetközi nyomás hatására a szankci­ókkal fenyegetett Kartúm ígéretet tett a dzsandzsavid lefegyverzésére, ám ebből mindmáig semmi sem valósult meg. A fekete lakosság felégetett, porig rombolt falvaiból Darfur nagyobb váro­saiban fekvő táborokba menekül, ahol azonban nincs elég élelem, víz és gyógy­szer. A táborok közül a dzsandzsavid tag­jai járőröznek - a megmaradt férfiakat és fiúkat megölik, az asszonyokat és a lá­nyokat pedig megerőszakolják, ha kime­részkednek vízért vagy tűzifáért. Segélymunkások felhívják a figyel­met, hogy több tízezer embert fenyeget éhhalál a táborokban. A helyzet csak romlott a hónap elején beköszöntött esős évszak miatt, hiszen augusztus végéig nem lehet megközelíteni Darfur jelentős részét. A hiányos táplálkozás miatt már most is tömegesen halnak meg kisgyere­kek. Több nemzetközi humanitárius szervezet is dolgozik a térségben, ám a kevés pénz mellett az is akadályozza te­vékenységüket, hogy a kartúmi hatósá­gok megtagadják tagjaiktól a beutazási engedélyt, és minden elképzelhető bü­rokratikus eszközt megragadnak a segít­ség ellehetetlenítésére. Szankciókkal fenyeget a BT Miután az Egyesült Államok népirtásnak minősítette a szudáni kormányzat darfu­ri tevékenységét, Kartúm kijelentette: óva inti Washingtont és Londont, nehogy beavatkozzon belügyeibe, különben Amerika és az Egyesült Királyság az ira­kihoz hasonló válságban találhatja ma­gát. Ha az ENSZ is genocídiumnak is­meri el a térségben zajló eseményeket, akkor akár katonai akcióval is megállít­hatják a dzsandzsavidot. (Katonai szak­értők becslése szerint legalább húsz-har­minc ezer fős béketeremtő haderőre len­ne szükség Darfurban.) Washington múlt csütörtökön a Biz­tonsági Tanácsban egy határozattervezet köröztetését kezdte meg, amely szerint ENSZ-szankciókkal kell sújtani Szu­dánt, ha a kartúmi kormány harminc na­pon belül nem lép fel a kegyetlenkedő arab milícia ellen. A javaslat szerint meg kell tiltani a szállításokat azoknak a kor­mányoknak és szervezeteknek, amelyek fegyverrel látják el a dzsandzsavidot. A tervezet értelmében Kofi Annannak har­­mincnaponta újabb és újabb jelentést kellene a BT elé terjesztenie a darfuri­ helyzetről. Colin Powell közvetlenül a tervezet benyújtása előtt tárgyalt az ENSZ-főtitkárával is. Az amerikai kül­ügyminiszter visszautasította azt a Szu­dán részéről elhangzott vádat, amely sze­rint Washington és London Kartúm bel­ügyeibe avatkozik. „Ami egyesek szá­mára a belügyekbe való beavatkozás, az valójában kísérlet arra, hogy megment­senek kétségbeejtő helyzetben lévő em­bereket” - húzta alá Powell. Kofi Annan úgy vélte, hogy a megoldás a szudáni kor­mány kezében van. „Ha Kartúm megvé­­dené saját polgárait és ellenőrzés alá von­ná a darfuri helyzetet, akkor senkinek se jutna eszébe beavatkozni” - mondta. Az ENSZ főtitkára korábban sejteni engedte, hogy a BT egyelőre még vissza­tartja büntetőintézkedések bevezetését Szudánnal szemben. Jan Pronk, Kofi An­nan szudáni különmegbízottja múlt hé­ten számolt be a világszervezet legmaga­sabb szintű testületének a kartúmi kor­mányzattal folytatott megbeszéléseiről. Azt vizsgálta, hogy a központi hatalom betartja-e ígéreteit és megvalósítja-e az ENSZ-főtitkárral kötött megállapodást. Pronk méltatta, hogy Kartúm valame­lyest megkönnyítette a segélyszerveze­tek munkatársainak beutazási feltételeit Darfur térségébe. A különmegbízott sze­rint azonban a szudáni kormány semmit sem tett azért, hogy a fekete lakosságnak biztonságot és védelmet nyújtson. Pronk leszögezte: a brutális kegyetlenséggel tomboló arab milícia változatlanul tá­madja a­­ dél-darfuri falvakat, ezért az utóbbi egy hónapban további százezerrel bővült az elűzöttek száma. Powell egy német lapnak úgy nyilat­kozott: „Bár a szudáni kormány tett is néhány lépést a helyes irányba, az erő­szak folytatódik és a helyzet alapvetően nem változott.” Az ENSZ és az Egyesült Államok azonban „többet vár puszta ígé­reteknél. Most azonnal drámai javulást szeretnénk Darfurban” — hangsúlyozta Powell. A német fejlesztési segélyek mi­nisztere, Heidemarie Wieczorek-Zeul a berlini közszolgálati televízióban sürgős szankciókat követelt a szudáni kor­mánnyal szemben. Az Egyesült Államok és Szudán kö­zött hosszú időn át jeges volt a viszony, Washington a terrorizmus támogatásával vádolta Kartúmot. Az amerikai légierő 1998-ban csapást mért egy gyógyszer­­gyárra, ami washingtoni állítás szerint vegyi fegyverek összetevőit állította elő. Az Egyesült Államok azzal is vádolta Szudánt, hogy terroristakiképző táborok működnek területén. A segélyekkel és szankciókkal Amerika az elmúlt években jelentős haladást ért el az iszlámista arab kormányzatnál a nemzetközi terrorizmus elleni együttműködés terén. A Bush-kormányzat bábáskodott Kar­túm és a Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereg (SPLA) között a 21 éves pol­gárháború lezárását kilátásba helyező megállapodás tavaly októberi létrejötte­kor, akárcsak az arab kormány és egy másik jelentős lázadó szervezet, a Népi Felszabadítási Mozgalom (SLMA) rész­leges tűzszünetéről 2002 januárjában megszületett egyezségnél. Egyes vélekedések szerint a szudáni amerikai politika mozgatója nem más, mint az afrikai ország kőolajkincse. A BBC hírmagyarázója szerint azonban az amerikai indíték másban rejlik. Egyrészt az afrikai hittestvéreik ügyét felkaroló amerikai keresztény csoportok nyomás­­gyakorlásában, amelynek eredménye­ként 1997-en szankciókat alkalmaztak Szudánnal szemben, hogy kikényszerít­­sék a rabszolgaság és az iszlám saríja igazságszolgáltatás eltörlését. A legnagyobb súllyal azonban az ame­rikai elnök terrorizmus elleni harca esik latba. Az Egyesült Államok annak idején a szudáni iszlámista kormány szemére vetette, hogy az 1990-es évek elején me­nedéket adott Oszama bin Ladennek. Emellett több, amerikai érdekeltségek el­len irányuló merényletet is Szudánban terveztek. Azóta az amerikaiak kemé­nyen dolgoztak azon, hogy Kartúmot együttműködésre bírják. Oszama bin La­dent a kormányzat kiűzte Szudánból, a kiképzőtáborokat felszámolták. Az amerikai védelmi minisztérium ta­valy májusban pozitív értékelést adott Szudánnak a terrorizmus elleni harc te­rén kifejtett tevékenységéről, egy évre rá pedig levette az afrikai államot azoknak az országoknak a listájáról, amelyek nem tanúsítanak megfelelő együttműködési készséget a terrorizmus elleni harcban. A külügyminisztérium indoklása szerint azért, mert figyelemre méltó javulás tör­tént a terrortevékenységekkel kapcsola­tos információk megosztásában. Szudán ugyanakkor továbbra is rajta maradt a terrorizmust támogató államok feketelis­táján. Meggyalázott asszonyok A 35 éves Khadija annak az osztályte­remnek a zárt ajtaja mögött vallott szen­vedéseiről a BBC-nek, ahol a legutóbbi két hónapot menekültként töltötte. „A dzsandzsavid februárban támadta meg falunkat, puskáik is voltak - kezdi halk hangon. - Követtek minket, amikor megpróbáltunk elmenekülni. Azt a cso­portot, amiben én is voltam. Kalleckbe (egy közeli kisváros) terelték. Körbevet­ték az egész települést. Különválasztot­ták a nőket és a férfiakat. Engem négy férfi erőszakolt meg rendszeresen, tíz na­pon keresztül. Mindennap értünk jöttek, kivittek a bozótosba, ahol megerőszakol­tak, aztán visszavittek Kalleckbe. Követ­kező nap minden kezdődött elölről.” Khadija egyike annak a negyvenezer embernek, akik Darfur déli részén, Kass városában leltek menedéket. A Human Rights Watch legfrissebb je­lentésében ez áll: „Nehéz a nemi erőszak elterjedtségét megállapítani, mivel a nők nem akarnak beszélni róla, a férfiak pe­dig - bár hajlandók megnyilatkozni - csak általánosságokat mondanak." A dzsandzsavid Kalleck város lakossá­gát két hónapon keresztül tartotta fogság­ban, közben a férfiakat naponta ugyan­úgy elhurcolták, mint a nőket, csak ép­pen többségüket kivégezték. Kalleck ma egy porig rombolt szellemváros, a meg­maradt csonka falak is üszkösek: a dzsandzsavid mindent felperzselt. „Nagyon nehéz beszélnem róla, mert fúr törzsbeli nő vagyok, ők meg arab férfiak — vallja Khadija, miközben na­rancsszínű sállal takarja el arcát. - Ez az összes ruhám. Nővérem adta, mert a dzsandzsavid meztelenül hagyott ma­gamra. Harmadik hónapban vagyok. A gyerekem a dzsandzsavidtól van. De nem dobom el. Akkor is az én kisbabám lesz. Ha felnő, majd eldönti, fúl akar lenni vagy arab. Ha arab lesz, velük me­het. Ha úgy dönt, hogy fúr, akkor isten hozta köztünk." Ugyanebben a teremben egy sokkal fi­atalabb lány is figyel. A 15 éves Azizát is megerőszakolták a milícia harcosai. „Amikor Kalleckre támadtak, a hegyek felé menekültem, de öt lovas megraga­dott és egy mezőre vitt. Mind az öten megerőszakoltak kétszer. Tíz napon át tartottak fogva. Korbácsoltak. Nem szól­hattam, mert puska volt náluk. Csak sír­ni tudtam. Kikötözték a karom és a lá­bam. Csak azután engedtek el, hogy megerőszakoltak. Abeidnak hívtak - ez rabszolgát jelent. Végül magamra hagy­tak. Valaki elmondta anyámnak, hol va­gyok. Ő értem jött és elvitt. Nem tudtam menni. Amikor visszaértünk Kalleckbe, megtudtam, hogy apámat megölte a dzsandzsavid. Nagyon fáj mindenem, igazából képtelen vagyok bármire. Or­vos még nem látott.” Néhány részlet az Amnesty Internatio­nal jelentéséből: „Körülbelül 15 nőt és lányt erőszakoltak meg a falu különböző pontjain. A dzsandzsavid harcosok eltör­ték a nők végtagjait, hogy ne szökhesse­nek meg.” „Öt vagy hat férfi erőszakolt meg bennünket egymást követően. Több órán keresztül a hat nap során, minden egyes éjjel. A férjem ezt nem tudta meg­bocsátani és kitagadott.” „A nőket és a lányokat nemcsak azért támadják meg, hogy meggyalázzák őket, hanem azért is, hogy megalázzák és megfélemlítsék azt a közösséget, amelynek tagjai” - olvas­ható a szervezet jelentésében. Azok a nők, akiknek nemi szervét megcsonkítot­ták, még sérülékenyebbek, nagyobb arányban betegszenek meg AIDS-ben és más nemi úton terjedő fertőzésben. Az AI jelentése szerint a kormánycsapatok majdnem minden esetben tétlen tanúi voltak a támadásnak. A Washington Post című lap elemzője úgy véli, a fekete nők megerőszakolása az áldozat és a hozzátartozók megalázá­sát és a törzsi kötelékek meggyengítését célozza. Szudánban - mint az iszlám vi­lágban többnyire - a gyerek etnikai ho­vatartozása az apjáét követi. Az arab támadók az abeid kifejezéssel pocskon­diázzák áldozataikat. „Fekete lány vagy, túl sötét, ronda, mint a kutya. Majd mi halványabb gyereket csinálunk. Ha megérkezik, te elmész, és itt hagyod ne­künk a gyereket.” „A kormány engedé­lyezte, hogy megerőszakoljalak.” „Csi­nálok neked arab gyereket, a föld majd az övé lehet. Senki sem fog elvenni, ha megtudják." Semjén Adrián SZÉP SZÓ NÉPSZAVA 19

Next