Népszava, 2004. augusztus (132. évfolyam, 179–203. sz.)
2004-08-30 / 202. szám
14 IDEGENFORGALOM 2004. AUGUSZTUS 30., HÉTFŐ NÉPSZAVA Szentek bányászkalapáccsal - Főtér Európa mértani közepén A Fuggerek palotavárosa Az Ipolyság felé indulunk a néhai Hont vármegyébe, ahol 1218- ban a premontreiek kolostort alapítottak. 1230-ban II. Endre várat építtetett, amit IV. Béla idején a tatár elpusztított, de megmarad-tak a környék gazdag érclelőhelyei. Drégely vára valaha kulcsfontosságú erőd volt. 1552-ben itt halt meg a török elleni csatában IS3. Szondi György, a várvédő. Emlékművét a Béke Szállónál láthatjuk. Rákóczit itt választották Erdély fejedelmévé. Tovább haladunk a Szlovák-középhegység andezitsziklái között a korponai fennsíkra, melynek nagy ütközetét Tinódi énekelte meg. Gyüdfürdő mésztufába vájt „kádjai” meszes vizet tartalmaznak. Mióta a 19. században újra felfedezték gyógyhatásaikat, szállodák épültek köréjük. A Kárpátokba értünk. Az ősi vulkáni kőzeteket meredekre mosta a víz. Úttalan utakon látjuk meg Rábaújfalut, amit Mikszáthtól, a Szent Péter esernyőjéből ismerünk. Az író szerint ez nem anyaföld, hanem anyósföld, olyan kemény. Klopácskán (Spania Dolina), vagyis az Úrvölgyben szállunk meg egy kellemes, olcsó, tiszta panzióban, 728 m magasan. Igazi bányászfalu a bronzkor óta. A hegyoldalban magasodó templomához (1252) 162 lépcső vezet. Szt. m. Kelemen pápa tiszteletére szentelték fel, és kezében érccel, ősi bányászszerszámokkal ábrázolják, ugyanis a kazárok fogságában (a Krím-félszigeten) ércbányában kellett dolgoznia. Társainak vizet fakasztott, mire őrzői a Fekete-tengerbe dobták. Cyrill és Method halászták ki a maradványait, majd vitték Rómába, és ott szentté avatták. Bal oldalkápolnájában bányabejáratnak ábrázolják a világ legkülönlegesebb Jézus-sírját. A tárna nem lefelé, hanem felfelé vezet a koporsóig. Az összes képen, szobron, freskón bányászkalapácsot tartanak a szentek. Útba esik a Garam mentén Sirac (Szilasfürdő) üdülője, ahol a magyar királyok és Kossuth is gyógyíttatta magát. Besztercebánya (Banska Bistrica) a középkorban az Anjou-királyok kedvelt helye volt. Amit az Úrvölgyben szereztek a Thurzók és a Fuggerek, itt költötték el fényes palotákra (kizárólagos joguk volt a rézbányászatra). Főterét Európa közepének mondják. Mátyás király palotát épített itt, ahol Nagy Lajos is szívesen tartózkodott. Szlovák temploma 1452-ből származik. A kalandos történethez hozzá tartozik, hogy 1503-ban az egész város leégett. Valaha a rendi felkelések és a vallásháborúk színtere volt. Vára nem tudta megvédeni a töröktől. Az 1710-es Mária-szobrot a pestis emlékére állították, amit Hruscsov látogatásakor lebontottak. Most ismét eredeti helyén áll. Bethlen Gábor Pozsonyból ellopta a koronát, s először Zólyomban majd Besztercén őriztette, de nem koronáztatta meg magát. Thököly és Rákóczi idejében felgyújtották a várost. 1774-ben épült újjá Mária Terézia alatt. Piros szegélyes németszász épületeket, templomokat emeltek. Az Alsó utcában megcsodálhatjuk az 1303-as gótikus Szent Erzsébet ispotályt, ahol a szegényeket gyógyították. 1848- ban a város fellázadt Kossuth ellen, mert nem adott egyenlő jogokat az itt lakó szlovákoknak. A főtérről nyíló egyik széles utcában találkozhatunk a Magyar Királyi Erdőgazdaság felirattal. Átkelünk Túrócon a 8-900 m magas, áprilisban még havas hegyeken, a Révayak és Divékyek uradalmain, Túrócfürdő és Turcsányteplice gyógyvizes falvain túlra, ahol a Körmöci-hegységben a legtöbb európai medve él. 1849-ben hatalmas harcokat vívott a vidéken Görgey serege, de mivel jól ismerte a tájat, végül győzelmeket arattak. Körmöcbánya hét bányaváros központjaként kezdett kiépülni Róbert Károly idejében, 1328- ban. Ő verte az első pénzeket. Jelenleg is sok ország pénze készül itt. Sienai Szent Katalin mártír félbetört kereke a címerük. A főtéren az 1710-ben háromezer áldozatot követelő pestis oszlopa, múzeumok, pénzverde, Mária királyné palotája, ferences kolostor és a kék Városháza fogadja a látogatót. A templom négy kis tornya azt jelzi, hogy vásári joga van, azonkívül ellátta a tűzjelző, a figyelő és az erőd feladatait. Sokan éltek üvegfúvásból, kályhacsempéből, pénzverésből. Selmecbánya szintén a világörökség része 360 műemlék épülete miatt. Ma tízezer lakost számlál, de valaha Magyarország 3. legnagyobb városa volt a parazitakráterekből felnyomuló, a sziklarepedésekben megtelepült ezüst, arany és ón miatt. Nézzük meg a 13. századi román erődtemplomát, a világ első Bányászati Akadémiáját! A város védelmi rendszerét Dobó István kapitány létesítette Korponától Lübeckbányáig. Várának gyilokjárója, a vasból készült fejfák a várudvaron, a múzeumában őrzött technikai csodák elámítanak. Onnan látható a Leányvár vagy Újvár fiatornyos fehérsége, Selmec jelképe. Eredeti templomát MS mester nyolc oltárképe díszítette 1506-ból. A nyolcból hét kép maradt fönn. Érdekes a gazdagon aranyozott bajuszos Krisztus, a szakállas, pajeszos Mária. A többit az Esztergomi Keresztény Múzeumban láthatjuk. A Kamaraház gótikus, reneszánsz és barokk házaiban 14 restaurált teremben hét bányaváros kincseit állították ki. Az 1710-ből származó pestis-szentháromság szobor a város főterén található. Rákóczi orvosa, Hollenbach itt grófi címet kapott. A december 4-i Szent Borbála-ünnepségeket áttették szeptemberre. A Központi Bányászati Múzeumban 1754-es cégtáblák, 1755-ös céllövölde, a pipamanufaktúra tárgyai, bánya-, műszerek, a Fuggerek pecsétjével ellátott rézkalácsok, a csúszástól védő „farbőrök”, türelemüvegek, a bányabelső makettje, a legjobb tanulók ezüstérmei láthatók. Végül egy végletesen elhanyagolt iskolaépületben tanult valaha — nem sok sikerrel, hiszen kirúgták Petőfi Sándor. Dobi Ildikó Besztercebánya - Szász templom A SZERZŐ FELVÉTELE Újbuda: KITÁRULÓ VÁROSKAPUK Testvérvárosok Európai Uniós Regionális Konferenciája augusztus 31-szeptember 3. Hogyan juthat közvetlenül uniós pénzekhez egy település, amelyik egyébként nem számít hátrányos helyzetűnek? Erre a kérdésre is keresik a választ a XI. kerületi Újbuda önkormányzata által szervezett eseményen, amely a Kitáruló Városkapuk, avagy a Testvérvárosok Uniós Regionális Konferenciája címet viseli. Úgy tűnik, hogy a holnap kezdődő és szeptember 3-áig tartó tanácskozás már önmagában egyfajta választ ad a fenti kérdésre, hiszen a helyi polgármesteri hivatal uniós forrásokra is pályázott a konferencia megvalósításához, s hozzá is jutott 23 ezer eurós (mintegy hatmillió forintos) brüsszeli támogatáshoz. Molnár Gyula polgármester - aki parlamenti képviselő is - a kis lépések hadműveletének első elemeként fogja fel a mostani sikert, amelynek egyébként növeli a jelentőségét, hogy az idén eddig ebben a témakörben összesen 12 ezer önkormányzat folyamodott brüsszeli pénzekért, de csak kevesebb mint négyszáz nyert, az uniós fővárosi kerületek közül pedig Újbuda az első, amely ilyen támogatást kapott. A - nem országon belül - rendelkezésre álló európai uniós pénzekhez hozzájutni a polgármester szerint felettébb nehéz, a szakemberek többsége is inkább csak beszél róla, a konkrét példa még ritka, mint a fehér holló. Molnár Gyula szerint a Congress Park Hotel Flamencóban sorra kerülő konferencia egyik célja, hogy világossá váljék: a brüsszeli pénzekre pályázva mi mindenben tudnak együttműködni a testvérvárosok. Újbudának összesen kilenc testvére van, közülük a már „régi uniós” Bad Cannstatt, Stuttgart legnagyobb kerülete, a most csatlakozott országokból Prága V. kerülete, a lengyelországi Ustron, a szlovákiai Nádszeg, illetve a ma még EU-n kívüli horvátországi Trogir delegációja vesz részt a konferencián. Egyelőre még nem az egyes települések prioritásaként kezelt nagyberuházások (közlekedés, környezetvédelem, infrastruktúra, városrész-rehabilitáció) finanszíroztatása a cél - mondta a polgármester -, hanem a kulturális kapcsolatok élénkítése. Csereüdültetések, táboroztatások, zenei, képzőművészeti és táncesemények szerepelnek a közös rendezvények sorában. Ezek megvalósításában és a munka összehangolásában a jó infrastrukturális lehetőségekkel rendelkező Újbuda házigazda, sőt egyfajta mentor is lehet, hiszen a mostani tanácskozás - a támogatás összegével megegyező - önrészét is az önkormányzat biztosítja. Újbuda önkormányzata szeptember 4-5-én a konferenciához csatlakoztatva rendezi meg a Feneketlen-tónál a kerület hagyományos „Európa Napjait”, a vidám, családi, Tóparti Újbuda Partyt, ezzel is hangsúlyozva, hogy az unió lényegét nem a bürokratikus szervezet, hanem a benne élő polgárok sokszínű kapcsolatai jelentik - tette hozzá Molnár Gyula. A vendégek a konferencián az EU-hoz kapcsolódó témákban hallgathatnak előadást többek között Eörsi Mátyástól, az Országgyűlés Integrációs Bizottsága elnökétől, aki kedden 11 óra 15 perctől az EU-ba a közelmúltban belépett országok szerepéről beszél. Másnap dr. Pál Tibor, a BM államtitkára tart előadást a testvérvárosi kapcsolatok jelentőségéről. A témák között szerepel még az európai közös gondolkodás és a konkrét önkormányzati szakterületek egységes kialakítása, az önkormányzatok nemzetközi együttműködése és a közös európai programokban való részvétel. Délután fél 3-tól Baráth Etele, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal elnöke az EU-s pályázati rendszerek gyakorlati kérdéseiről beszél, ismerteti továbbá Magyarország nemzeti fejlesztési tervét és a beindított pályázati operatív programok fő célkitűzéseit. Bakonyi Tibor, a főváros integrációs főpolgármester-helyettese csütörtökön 10 órától áll a résztvevők elé. Előadása a helyi és regionális önkormányzatok változásban levő adminisztratív struktúrájáról és feladatairól, az új struktúrák kialakításának gyakorlatáról, az állampolgárok felé irányuló nemzetközi közigazgatási és szolgáltatási jelleg erősítéséről, valamint a helyi szintű, úgynevezett pályázati csoportok működtetésének megszervezéséről és tapasztalatairól szól. Délután 2 órától kezdődik dr. Törzsök Erika, az MTA európai összehasonlító kisebbségkutatások programiroda igazgatója és Szabó Vilmos, a kisebbségi ügyek államtitkára előadása nemzetiségi kérdésekről, a rasszizmus és a xenofóbia elleni fellépéssel kapcsolatos közös feladatokról. Tokaji Ősz: zenei és kulturális programokkal A Tokaji Ősz szervezőinek az a célja, hogy eredeti helyén, azaz a pincékben mutassák meg a híres nedűt a látogatóknak, s persze az ital élvezetét a zenei és kulturális élmények is növelik. A szeptemberi hétvégén tartott rendezvény célja, hogy a világörökség részévé nyilvánított borvidéken színvonalas programsorozattal kellemes, szórakoztató lehetőséget kínáljon a kulturális turizmusra, a borkultúra bemutatására, s ezzel együtt az igényes szórakozásra. A bor és a művészetek találkozóján a vendégeknek különféle programcsomagokat ajánlanak, ugyanakkor mindenki összeállíthat egy személyre szabott útitervet is. Az egyes események, így a borkóstolók, borvacsorák és koncertek helyszínei a tokaji Kopasz-hegy körül helyezkednek el, így könnyen megközelíthetők. Vannak azonban olyan pincészetek is, amelyek eredetileg távolabb vannak: ezek a rendezvény idejére közelebb költöznek. A tokaj-hegyaljai településeket pedig buszjáratok kötik majd össze a rendezvény ideje alatt. Az őszi hétvégén, akinek ideje és energiája van, végigkóstolhatja a legnevesebb pincészetek borait, többek között a Tokaj Oremus és a Hétszőlő italait is. Egyes pincékben különleges borvacsorákat is rendeznek, ahol a borokat és a menüt neves séfek és borászok „hangolják össze”. A gasztronómia élvezetek mellett a szervezők a művészeteket sem hagyták ki a programból: Bródy János a Tokaji Galériában, míg Varnus Xavér a tokaji református templomban ad koncertet. Decembertől indul a Pécs-Bécs InterCity A tervek szerint december 13-tól indulhatnak meg a menetrend szerinti közvetlen InterCity-járatok Bécs és Pécs között. A Déldunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elképzelései szerint az egy első és két másodosztályú kocsival naponta közlekedő szerelvények Bécsből indulva Sopron, Szombathely, Nagykanizsa, Gyékényes, Kaposvár és Dombóvár érintésével érkeznek Pécsre, és indulnak vissza, a menetidő hat és fél óra lesz. Az utasok a Corvinus névre keresztelt InterCity szolgáltatásait egyelőre egy éven keresztül vehetik igénybe, a járat fennmaradása a forgalomtól függ. A jegyek ára az induló és a célállomás között mintegy 3000 forint lesz. A Bécs-Pécs InterCity beindításának ötlete a kulturális és gyógyturizmusban, az oktatásban, valamint a gazdasági életben jelentkező igényeken alapszik: a vonalon valószínűleg számos kiránduló, diák és üzletember választja majd az utazás ezen formáját. A Magyar Turizmus Rt. bevonásával készül az a marketingstratégia, amely tartalmazni fogja a járatok népszerűsítéséhez, az utazóközönség kialakításához szükséges feladatokat. Ezért fontos az igények felmérése, az utazási irodákkal, szállásadókkal való jövőbeni együttműködés. Akciós ajánlatunk már 2 éjszaka eltöltésétől igénybe vehető. Ajánlatunk tartalma: szállás félpanzióval, a szálloda termálfürdőjének, úszómedencéjének, szaunájának és kondicionálótermének használata. Csomagár: kétágyas elhelyezés esetén : 11 000 Ft/fő/éj. Apollo Thermal Hotel & Apartments 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 12-14. Telefon: (52) 362-744, fax: (52) 362-959 E-mail: apollo@satrax.hu ■ cl IS cl Cl bA I UKI ____ _ _ ■ * mm _ mt A Népszava támogatásával HERKULESFÜRDŐI EMLÉK Az indián nyarat kihasználva, üdüljön velünk szeptember 2-11 és 9-18 között az olimposzi Riviérán. Platámonban és Nei Poriban a tengerparthoz közeli apartmanjaink vannak. A víz ilyenkor is kellemes, strandolásra alkalmas. Fakultatív kirándulási lehetőségek és hangulatos görög vacsoraest. Mindkét turnusunk 29 900 Ft-ba kerül, mely ár az autóbuszköltséget is tartalmazza. Szeptemberi útjaink közül néhány helyünk van még 4-étől 9-éig tartó erdélyi utunkra, 49 900 Ft-ért. Csernakeresztúrról és Herkulesfürdőről bejárjuk a környék településeit. A Monarchia kedvelt üdülőhelyét a rómaiak nem véletlenül nevezték el Herkulesről, hiszen gyógyvize rendkívül erős hatású. Római, svájci, berlini és szicíliai útjaink mellett ajánlom figyelmükbe skóciai 12 napos társasatunkat, most akciós, 99 900 Ft-os áron. Várak, kastélyok és a Felföld fölkeresése szerepel az igen gazdag programban. Legújabb ajánlatunk szeptember 30-tól október 9-ig tartó olaszországi csillagtúrára szól. A tengerparti strandolás mellett Nápoly, Pompeji, a Vezúv, Capri szigete, Sorrento, Amalfi, Positano, Ischia szigete, Orvieto, Firenze látnivalói várnak ránk. Részvételi díj 65 990 Ft. Félpanzió befizethető. Utasaink egy spagettivacsorára a mi vendégeink lesznek! Szeptemberi első egynapos autóbuszos kirándulásunk 4-én Árva várához viszi klubtagjainkat. A szóbeszéd szerint a szlovákiai Árva folyó fölött emelkedő sziklacsúcsra az istenek jókedvükben, angyalokkal helyeztették föl az ötemeletes várat. Legmagasabb tornya 112 m a folyó fölött, ahonnan csodás kilátás nyílik a tájra. Szarvasra 5-én kirándulunk, a repülőtérre 7-én látogatunk el. Az ausztriai Korneuburgba 11-én utazunk, a Badacsonyban 12-én barangolunk, a Kis-Kárpátokba 18-án visz autóbuszunk. Szüreti mulatságunkra 26-ára egy autóbuszunk már megtelt, igény szerint indítjuk a következőt. Fodor László Címünk: 1086 Budapest, Magdolna u. 5-7. Tel.: 210-0115. NYITVA TARTÁS: HÉTFŐTŐL CSÜTÖRTÖKIG 10-15 ÓRÁIG.