Népszava, 2006. január (133. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-02 / 1. szám
Rosszkedvű Fidesz-képviselők Nehezebb összetartani a Fidesz-frakciót, mióta a párt megnevezte a 2006-os országgyűlési választáson induló egyéni jelöltjeit. A nagyobbik ellenzéki párt képviselőcsoportjának harmada ugyanis csaknem biztosan kicserélődik tavasszal, s bár a parlamenti képviselők a szavazásoknál „nyomják a gombot”, sokan morgolódnak, hogy „Orbánra tették fel életüket, s most mégsem indítják őket”. A frakciófegyelem ugyan működik, de a fideszes honatyák egy része nem a régi intenzitással dolgozik. „A Fideszben a munka a lényeg, nem a pozíciók osztogatása.” „Dolgozunk, s majd meglátjuk” - mondták lapunknak többen. Ők mára csak az előkelő országos vagy területi listás helyben bízhatnak. A Fidesz vezetése azonban csak február-márciusra ígéri a listák összeállítását, s ezzel bizonytalanságban tartják a képviselőket esélyeik felől. A lebegtetéssel Orbán Viktorék kezükben is tartják a honatyákat, hiszen a párt vezetésének a listák összeállításában is szabad keze van. Ugyanakkor nagyjából egy éve ismert a párt választókerületi elnökeinek, így az egyéni jelöltek többségének személye, vagyis az érintetteket nem érte meglepetés. A rossz hírt nem is Orbán közölte velük, hanem Várhegyi Attila korábbi pártigazgató, aki ma is az elnök bizalmasa. A frakcióból azonban csak egyetlen kilépés történt: a Vas megyei Gyimesi József ült át nyáron a függetlenek közé, mert körzetében a Fidesz a polgári köröket koordináló Hende Csabát emelte választókerületi elnökké. Akiknek a listás befutó helye az országos lista ismerete nélkül is biztosra vehető, az Orbán Viktor, Kövér László és Deutsch Tamás. Vélhetően itt juthat hely az olyan ismertebb politikusoknak, mint Répássy Róbert, Révész Máriusz, Simicskó István vagy Németh Zsolt; ők azok, akik kiszorultak az egyéni helyekről, de biztosra egyelőre ők sem mehetnek. Indul viszont egyéniben - a fővárosban - Pokorni Zoltán alelnök és Rogán Antal kampányfőnök, Áder János Csornán, Pelczné Gáll Ildikó pedig Miskolcon, éppen Répássy korábbi körzetében lesz jelölt. S. Z. A PÁRT HONLAPJÁN közzétett összegzés szerint az egyéni választókerületekben induló képviselőjelöltek 42 százaléka első alkalommal méretteti meg magát az adott körzetben, de a december elején megnevezett 152 jelöltből csak 64 az új egyéni induló. A 176- ból fennmaradó 24 választókörzetben a KDNP-vel és az MKDSZ-szel közös jelöltet indít a Fidesz; az itteni jelöltek többsége - mint Flarrach Péter, Firtl Mátyás vagy Nagy Andor - ma is a Fidesz-frakció tagja. NÉPSZAVA 2006. JANUÁR 2., HÉTFŐ BELFÖLD Az állampolgári és a politikusi felelősségről beszélt a köztársasági elnök Sólyom a Óvott a lejárató kampánytól, a teljesíthetetlen ígéretektől a köztársasági elnök újévi beszédében. Sólyom László az állampolgárok és a politikusok egyéni felelősségére hívta fel a figyelmet a 2006-os parlamenti választások kapcsán. Az MDF és az MSZP reagálásában biztosított: tartják magukat az államfő által megfogalmazott kívánalmakhoz. A Fidesz is kívánatosnak tartaná, ha a pártok megértenék és megszívlelnék a beszédben foglaltakat. Az SZDSZ üdvözölte, hogy Sólyom felhívta a figyelmet a populizmus veszélyeire. Rendhagyó módon nem szilveszter éjfél után hangzott el a köztársasági elnök televíziós köszöntője. Sólyom László beszédét január elsején délben sugározták felvételről a televíziók. Az államfő újévi köszöntőjében a tavalyi esztendő értékelése mellett beszélt 2006 fontos eseményeiről is. Ezek közül kiemelte az országgyűlési és önkormányzati választásokat, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóját. - Boldog új évet kívánok Magyarország minden polgárának, a magyar nemzet minden tagjának! - kezdte beszédét a köztársasági elnök. Újév napja ünnep, és illik is, hogy az óévbúcsúztatás után emelkedett lélekkel, egy egész év távlatára tekintve, komolyan kezdjük az új esztendőt - folytatta Sólyom László. - Mit is várunk az új évtől? Mit várunk önmagunktól? - tette fel a kérdést a köztársasági elnök. 2006 választási év lesz - mondta, s kiemelte, hogy tavasszal parlamenti képviselőket, októberben önkormányzati képviselőket választunk. Vegyük komolyan a választásokat, hiszen ez az az alkalom, amikor döntési helyzetben vagyunk mindannyian - folytatta. A felelős ember ad magára. Megköveteli, hogy ne akarják teljesíthetetlen ígéretekkel vagy mások kárára megnyerni támogatását - jelentette ki. Mint mondta, arra lenne büszke, ha Magyarországon nem lehetne lejárató kampánnyal választást nyerni. Szerinte a felelős ember reális, hosszú távú programot akar látni, s annak hiteles jelét, hogy az adott pártban lesz elszántság véghezvinni mindazt, amit ígért. Úgy fogalmazott, bízik benne, hogy megjelenik és eredményessé válik a magyar politikai életben is az a minta, amely a pozitívumokra épít. A köztársasági elnök hangsúlyozta: demokratikus, alkotmányos pártok versenyeznek, s nem viszi romlásba az országot, bármelyik győz is. Felhívta a figyelmet, hogy a gazdaságpolitikában viszonylag szűk a mozgástér - ezért is van állandó zavar abban, nevezhető-e egyáltalán jobb- vagy baloldalinak az aktuális kormányok politikája. Az is nyilvánvaló, hogy a négyéves ciklusoknál hosszabb távú és átfogóbb keretekkel kell számolni - fűzte hozzá. A politikai vezetőkről azt mondta: az ő feladatuk, hogy időszerű, világos és elérhető célokat határozzanak meg. Tudni kell azt is, melyik párt hogyan vágna bele a régóta halogatott reformokba, mit és hogyan változtatna meg, s főleg: mikor. Nagyobbrészt erről kellene szólnia a kampánynak - vélte a köztársasági elnök. Sólyom László beszédében kitért az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik, és Bartók Béla születésének 125. évfordulójára, amelynek „elmélyült és méltó” megünneplését várja 2006-tól. Elismeréssel szólt arról a szolidaritásról, amellyel az ország népe a szökőár áldozatai, a bánáti és a székelyföldi árvízkárosultak segítségére sietett. Népszava-összeállítás hiteles ígéretekről Sólyom László köztársasági elnök óvott a lejárató kampánytólFotó: MTI AZ MSZP A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK újévi beszédével összhangban hosszú távú, felelős programokkal szeretné kivenni a részét a politikai versengésből, nem száll be az ígéretlicitbe - mondta Lendvai Ildikó, a párt frakcióvezetője. A szocialista párt az adóváltozások és a nyugdíjkorrekció többéves tervén túl három területen készül hosszú távú programokat bemutatni. Az SZDSZ egyetért azzal, hogy Sólyom László köztársasági elnök újévi beszédében a populizmus veszélyére figyelmeztet, mert a párt szerint ez a legnagyobb probléma a közéletben - mondta Fodor Gábor szabad demokrata ügyvivő. A politikus üdvözölte, hogy az államfő hitet tett a demokratikus berendezkedés erősítése, vagyis a pártok mellett. Dávid Ibolya a Magyar Demokrata Fórum politikai hitvallását hallotta vissza a köztársasági elnök beszédében. Az MDF elnöke úgy értékelt: reális és aktuális beszéd volt. Az MDF úgy vesz részt a kampányban, ahogy azt az államfő kívánalomként megfogalmazta, felelősen, őszintén, a Normális Magyarországért programmal - hangoztatta Dávid Ibolya. A Fidesz egyetért az államfő beszédének minden gondolatával - mondta a nagyobbik ellenzéki párt parlamenti frakciójának szóvivője. A beszéd minden emberhez, minden magyarhoz közvetlenül szólt, de az a helyes, hogyha a beszédben foglaltakat a politikai pártok is megértik és megszívlelik - mondta Flalász János. így dolgozott a parlament 2005-ben Államfőválasztás, teljes létszámú Alkotmánybíróság, Orbán Viktor parlamenti felszólalásai - események, döntések, melyek 2005-ben középpontba kerültek a parlament munkája kapcsán. Összeállításunkból az is kiderül, hogy tavaly is hullott röplap a képviselők közé, és újabb kettővel gyarapodott azon vizsgálóbizottságok száma, melyek nem tudtak mindenki számára elfogadható megállapításokat tenni. A köztársaságielnök-választás - a legtöbben ezt említik, ha fölmerül a kérdés, mi volt a legfontosabb, legérdekesebb a parlament tavalyi munkájában. Sólyom Lászlót, a Fidesz és az MDF jelöltjét júniusban választotta államfőnek az Országgyűlés. A rendszerváltás után így először történt meg, hogy az ellenzék jelöltje úgy nyert a választáson, hogy közben a kormányoldalnak is volt indulója. Az SZDSZ már korábban közölte, nem támogat pártpolitikai kötődésű személyt, később pedig kijelentették, nem szavazzák meg Szili Katalin házelnököt, az MSZP jelöltjét. Az MDF, majd a Fidesz is bejelentette, Sólyom Lászlót, az Alkotmánybíróság egykori elnökét jelölik államfőnek. (Indítását korábban a Védegylet nevű civil szervezet is javasolta.) Az első fordulóban azonban nem szavazott a Fidesz, így Sólyom mindössze 13 szavazatot kapott. A második körben az váltott ki visszhangot, hogy a volt MDF-es honatyák kiállva a sajtó elé megmutatták szavazólapjukat, vagyis azt, hogy Sólyomra voksoltak. A harmadik körben végül Sólyom nyert: 185 szavazatot kapott, Szili Katalin pedig 182-t. A 20 SZDSZ-es képviselő valamennyi fordulóban fölvette szavazólapját, de az első két fordulóban Mécs Imre kivételével vissza is adták azokat, vagyis nem szavaztak. A harmadik fordulóban csatlakozott Mécshez Wekler Ferenc és Béki Gabriella. A Fidesz és az MDF között is konfliktus alakult ki az elnökválasztáson. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője ugyanis a második forduló után a többi között azt mondta, információik szerint legalább három MDF-es képviselő megszavazza Szilit az utolsó fordulóban. Az ilyen politikusokat vakondokoknak nevezte. Később Horváth Balázs volt MDF-es honatya közölte, ő volt az egyik taktikai vakondok. Hosszú idő után másik személyi kérdés végére is pontot tett a parlament: szeptemberben és októberben két-két alkotmánybíróról döntöttek, így ismét teljes létszámú lett a taláros testület. Nem csak személyi ügyek álltak azonban a középpontban. Az már megszokottá vált, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök minden hétfőn fölszólal napirend előtt a parlamentben, általában azért, hogy a 100 lépés programot ismertesse vagy aktuális kérdésekről beszéljen. Novemberben azonban három év parlamenti hallgatás után Orbán Viktor Fidesz-elnök is megszólalt az Országgyűlésben, amit aztán hétről hétre újra megtett. Orbán szinte mindig valamilyen javaslattal állt elő a nemzeti konzultációra hivatkozva. Egy kétharmados többséggel megalkotandó nemzeti garanciatörvényt javasolt, fölvetette egy munkahelygarancia-törvény szükségességét és egy „luxusprofit” elleni csomagot is javasolt. Orbán egyperces néma felállásra szólította fel a törvényhozókat a 2004. december 5-i népszavazásnap A TAVALYI ÉV sem maradhatott az ülésteremben szállingózó röplapok nélkül. Amikor a képviselők Románia és Bulgária uniós csatlakozásáról szavaztak (támogatták), piros-fehér-zöld röplapokat szórt a karzatról a közéjük a Jobbik egy aktivistája “autonómiát az erdélyi magyarságnak” felirattal. “Ne legyetek hazaárulók!” felirattal pedig egy transzparenst is kifeszített a karzaton. Tavaly Greenpeace-aktivisták olyan közel tudtak tüntetni - engedély nélkül - a parlamenthez, mint az elmúlt években senki: az Országház főlépcsőjén demonstráltak, amíg a rendőrök elő nem állították őket. csán, azért, hogy tisztelegjenek a határon túli magyarok kitartása és hűsége előtt. A következő, várhatóan januárban kezdődő ülésszakról egyelőre keveset lehet tudni. A köztársasági elnök várhatóan január közepén hirdeti ki a parlamenti választások időpontját, ami jelentősen befolyásolja a menetrendet. A voksolás valószínűleg a dátumtól függetlenül rányomja majd bélyegét a parlamenti munkára, hangulatra. Arató Judit ELŐSZÖR FORDULT ELŐ a rendszerváltás óta, hogy parlamenti vizsgálóbizottság foglalkozott a volt és a jelenlegi miniszterelnök gazdagodásával. Sem a Gyurcsány-, sem az Orbán-bizottság nem tudott azonban jelentést elfogadni, és mindkét testületben ellentétes következtetésekre jutott a két oldal. Az Orbán-bizottság munkájában egyébként az első és az utolsó ülést kivéve nem vettek részt a fideszes tagok. 3 Kampányakciók az interneten A pártok választási kampánya nemcsak a politikai gyűléseken, óriásplakátokon érhető tetten, hanem javában zajlik az interneten is. Ifjúsági szervezeteik kampányoldalakat hoztak létre, hogy az ellenfél pártjainak prominenseit kifigurázzák, vagy éppen aktivistákat toborozzanak. Egy internetes program és a Fiatal Baloldal (FiB) kampányakciója segítségével a netezők Orbán Viktor Fidesz-elnöknek küldhetnek levelet. Megnyílt az álomgyár elnevezésű akcióját a FiB arra építette, hogy korábban Orbán a Fiatalok a változásért elnevezésű rendezvényén arról beszélt: „A 2006-os választás a jövő nagy kérdéseiről szól; olyan tágasabb világot kell teremteni, ahol a fiatalok összes álma teljesül”. A Fiatal Baloldal honlapján ez áll: „Ez egy komoly ígéret. A komoly ígéreteket komolyan kell venni és segíteni kell a megvalósításukat. No, természetesen nem botor módon leadott szavazatokkal, hanem egyszerű álomlistákkal, amelyekből kitűnik, miket is kell teljesíteni Orbán Viktornak.” A program a vágyott autóra, lakásra, munkahelyre vonatkozó mezőit kitöltve egy kész email szöveget ajánl fel, melyet a válaszadók elküldhetnek a Fidesz-elnöknek a többi között ezzel a szöveggel: „Pár sorban összefoglaltam, mik is az én hétköznapi álmaim, csak hogy kalkulálni tudjon, ha ne adj’ Isten kormányra kerül”. A Fidelitas fopolgarmester.hu oldalán - mely egy Demszky Gábort kifigurázó kisfilmmel nyit - Budapest első emberének ígéreteit veszik górcső alá és kérik ki a főpolgármester tevékenységéről a szavazók véleményét. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség netkampany.hu oldala pedig úgynevezett netaktivistákat toboroz, és őket különböző internetes fórumokra irányítja, hogy ott véleményüket kifejthessék. Külföldi internetes oldalakon megjelentek már a netező irányításával zenére táncoló afro-amerikai Gyurcsány Ferenc és Kósa Lajos, valamint cowboy Orbán Viktor-figurák is. Népszava-információ Egyeztetés az új alkotmányról Nem lehet kampánytéma az új alkotmány - jelentette ki az igazságügy-miniszter. A normaszövegről a következő hónapokban a pártok szakértőivel kellene egyeztetni - vélekedett Petrétei József (képünkön). Az új alkotmányról szólva közölte: önálló fejezetet kap az alkotmányvédelem, valamint a közpénzügyek kérdése, s a rendkívüli helyzet is, melynek szabályai egyszerűsödnek. Pontosították a bizalmatlansági indítvány, a köztársaságielnök-választás és a kormányalakítás szabályait is a tervezetben. (MTI) Változások a perrendtartásban Változnak a polgári perrendtartás felülvizsgálatra vonatkozó szabályai, miután azok alkotmányellenességét mondta ki az Alkotmánybíróság. Az új szabályok a január 1-je után megszületett jogerős ítéletek elleni felülvizsgálatokra vonatkoznak - közölte a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Lomnici Zoltán elmondta: korábban a felülvizsgálati indítványról egy bíró döntött és határozata ellen nem volt lehetőség jogorvoslatra. Január 1- jétől háromtagú tanács bírálja el a kérelmeket és a jogerős ítélet jogszabálysértő jellege elegendő hivatkozási alap a felülvizsgálatra. (MTI) HÍRVITA : andrassen ivan rovat a Seregbe! A nepszava.hu hírvitájában a múlt héten még mindig erős téma volt Kerényi Imre: „karcos”: Orbán kezdte ősszel, a lakatleveréssel, a kapubetöréssel. Aztán nemrég folytatta, hogy ő puskaporszagot szimatol. Ezek mind sejtetnek egyfajta erőszakot, arra való készséget, hogy itt aztán változás lesz, akár tetszik, akár nem. Folyik a megfélemlítés. A két Magyarország seregbe állítása. A Magyar Nemzet ugyanezt büfögi vissza, vagy a Gondola. A Kerényi egy pici szem a láncban, természetes. Dilis is, ez is biztos. De teszi a dolgát. „ügyvéd”: Nagyon nagy bajnak, sőt éppenhogy nem elbagatellizálandó jelenségnek tartom, hogy a jobboldalon szinte minden megnyilvánulás magában hordozza az erőszakot, annak valamilyen formában történő kinyilvánítását. (Egy pszichológust érdemes lenne megkérdezni erről, mert érdekes jellemrajzot tudna erről kialakítani. Ugyebár ahol már nincsenek érvek, ott előtérbe kerül az erőszak, az erőszakos megnyilvánulás, ill. az erő valamilyen módon történő fitogtatása. Az én szememben az ilyen emberek gyengék. És veszélyesek. Lehetnek. Mert nem tudják, hogy hol a határ. Néha azt hiszem, hogy nincs önkontrolljuk. Hiszen nem tudják kontrollálni saját megnyilvánulásaikat. Az arabokhoz hasonlóan saját tömegeiket fanatizálják és egyben démonizálják. Állandó ellenségképet vizionálnak nekik. HOZZÁSZÓLHAT: www.nepszava.hu