Népszava, 2006. december (133. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-01 / 281. szám
2 Büntetőeljárás Matina Hedvig ügyében Büntetőeljárást indított a szlovák rendőrség Matina Hedvig ügyében annak alapján, hogy a magyar diáklányt feljelentette egy magát felfedni nem kívánó személy „hamis tanúvallomás és hamis eskü” gyanúja miatt. A feljelentő szerint Matina Hedvig megtévesztette a rendőrséget, amikor augusztusban azt állította, hogy két ismeretlen bőrfejű azért verte meg, mert magyarul beszélt. A SITA szlovák kereskedelmi hírügynökség csütörtökön a nyitrai rendőrség szóvivőjének tájékoztatására hivatkozva korábban azt jelentette, hogy Malina Hedvig ellen büntetőeljárás kezdődött, amelynek során az ügyben nyomozó rendőrség „gyűjteni fogja a konkrét személy bűnösségét bizonyító, esetleg az azt cáfoló adatokat”. Matina Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica csütörtök este pontosította a napközben megjelent sajtóértesüléseket, s az ügyirat kézbevétele után a szlovák hírügynökségeknek elmondta: „Nem Malina Hedvig ellen, hanem Malina Hedvig ügyében indult büntetőeljárás.” MTI-információ Félbeszakították a magyar honatyát Román honatyák hangos bekiabálással szakították félbe azt a romániai magyar képviselőt, aki Románia nemzeti ünnepe alkalmából a bukaresti parlamentben szólalt fel. Csütörtökön a Románia nemzeti ünnepének nyilvánított december 1. alkalmából emlékünnepségen vettek részt a román parlament szenátusának és képviselőházának tagjai. A román média arról számolt be, hogy Becsek-Garda Dezső, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőjének felszólalását a honatyák hangos nemtetszéssel fogadták. Többször félbeszakították, a legerősebb ellenzéki erőt képviselő Szociáldemokrata Párt (PSD) színeit képviselő Nicolae Vacaroiu házelnök pedig tiltakozó kollégáival egyetértve nem engedte, hogy az RMDSZ-es törvényhozó teljes egészében felolvassa beszédét. (MTI) Seselj nem akar orvosi segítséget Elutasítja az orvosi segítséget és a mesterséges táplálást a húsz napja éhségsztrájkoló Vojislav Seselj - vált ismertté a szerb ultranacionalista vezető csütörtökön nyilvánosságra hozott közleményéből. „Kijelentem, hogy ... nem járulok hozzá az orvosi kezeléshez és a mesterséges tápláláshoz” - közölte Seselj a hágai Nemzetközi Törvényszékhez intézett üzenetében, hozzátéve, hogy ezt a szándékát abban az esetben is fenntartja, ha elveszti eszméletét. A vádlott nem hajlandó találkozni a törvényszék által kirendelt orvosokkal sem, és megtiltotta az esetleges halála utáni boncolását is. Refik Hodzic, a Nemzetközi Törvényszék szóvivője elmondta, hogy tartják magukat az Orvosok Világszövetsége által meghatározott elvhez, amely szerint az orvosoknak tilos éhségsztrájkolónak kezelést nyújtani, amennyiben az illető ehhez nem járul hozzá. (MTI) Elmarad a közel-keleti csúcs Mahmúd Abbász palesztin elnököt, Ehud Olmert izraeli miniszterelnököt is megdicsérte Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter tegnapi jerikói és jeruzsálemi villámlátogatása során, de nem hívta meg őket a jordániai fővárosban tartózkodó Bush elnökhöz közös csúcstalálkozóra. Izraeli elemzők szerint „ennek még nem jött el az ideje”. Bushnak egyébként láthatóan nem volt felhőtlen a viszonya az Ammánba érkezett Nuri el-Maliki iraki miniszterelnökkel az amerikaiak Irakból való kivonulása feltételeiről folytatott egyeztetés során. Rice elismerően szólt Abbásznak a tűzszünet elérésére és a palesztin egységkormány megalakítására irányuló erőfeszítéseiről. (Yehuda Lahav, Tel-Aviv) Megbuktatná a kormányt a Hezbollah A bejrúti kormány megbuktatására szólított fel a Hezbollah. A libanoni síita szervezet egyben mára tömegtüntetést szervez a Fuad Szinjóra vezette kormány ellen. Hasszán Naszrallah (képünkön) Hezbollah-vezető felszólította az ország lakosságát, minél nagyobb számban vegyenek részt a megmozduláson. (Népszava) VILÁG 2006. DECEMBER 1., PÉNTEK NÉPSZAVA XVI. Benedek botránynak nevezte a keresztények megosztottságát A pápa a vallásszabadságért „A világ botrányának" nevezte XI. Benedek a keresztények megosztottságát. A katolikus egyházfő, miután közösen imádkozott I. Bartholomaiosz ökumenikus pátriárkával, megbékélésre szólított fel. Egyben felszólította a keresztényeket, kölcsönözzenek új erőt Európa számára. A kereszténység és az iszlám közötti kapcsolatot illetően nem foglalt állást. Annyit jegyzett meg, hogy minden politikai vezetőnek kötelessége biztosítani a vallásszabadságot, mint alapvető demokratikus jogot. Beszédében a vallás és a hit kapcsolatáról beszélt. Ez azért keltett feltűnést, mert ugyanezen témáról értekezett három hónapja Regensburgban, amikor az iszlámról való, sokat vitatott kijelentéseit fogalmazta meg. XVI. Benedek és I. Bartholomaiosz kiemelte, az európai „egyesülés felé vezető minden lépésben tiszteletben kell tartani a kisebbségek jogait, kulturális hagyományaikkal és vallási jellegzetességeikkel együtt”. A pápa és a konstantinápolyi pátriárka felhívta a katolikus és az ortodox vallás követőit, hogy őrizzék meg a keresztény gyökereket, hagyományokat és értékeket, de ugyanakkor legyenek nyitottak a más vallások felé. Az erős rendőri biztosítás mellett zajló pápai látogatás ellen tüntetett csütörtökön mintegy ötven, más források szerint 150 török nacionalista, a jobboldali Nagy Egység Pártjának hívei. Felszólították XVI. Benedeket, hogy ne menjen el az Hagia Sophiába (törökül Aya Sofya), ugyanis azt gondolják, hogy a pápa látogatása a műemlékben annak a jele, hogy a keresztények igényt tartanak arra. Követelték a török kormánytól, hogy az épületben ismét mecset működhessen. A VI. században létesített Hagia Sophia keresztény székesegyház, majd 1453 után mecset volt, mielőtt 1934-ben múzeummá alakították. Egy török televízió, az NTV híradása szerint Törökországban őrizetbe vettek 18 embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban állnak az al-Kaida nemzetközi terroristahálózattal. A rendőrség nem erősítette meg ezt a hírt. Az NTV beszámolója szerint a letartóztatások nincsenek összefüggésben a pápai látogatással. Népszava-összeállítás XVI. Benedek eddigi pontifikációjának legjelentősebb eseményei közé tartozik az ökumenikus pátriárkával elmondott közöS ima Fotó:Reuters Ügyesen politizált a katolikus egyházfő Címlapjukon a török zászlót lengető XVI. Benedek pápa képeivel jelentek meg csütörtökön a török lapok, s a katolikus egyházfőnek a muzulmán ország iránt tett gesztusai sokaságától elragadtatva írtak a törökországi látogatásról. „Szeretem a törököket" - hirdeti XVI. Benedek szavait nagy betűkkel címlapján az egyik legnagyobb példányszámú török napilap, a Hürriyet, és megemlékezik a pápának az epheszoszi keresztény zarándokhelyen mondott szabadtéri miséjéről. „A pápa belopta magát a törökök szívébe" - vélekedett a népszerű Posta napilap. Üdvözlő szavakkal köszöntötte a hivatalba lépése óta először muzulmán országba látogató katolikus egyházfőt az iszlám irányultságú Yeni Safak újság is. A pápáról, aki korábban „a törökök ellenségeként" jelent meg az ország lakosainak szemében, kiderült, hogy Törökország barátja - írta a liberális Radikal. Silvio Berlusconi ma újra a vádlottak padján Csökkenti a tempót a „Lovag” Silvio Berlusconi részt kíván venni a szombatra tervezett tüntetésen, melyen a Romano Prodi vezette kormány politikája ellen tiltakoznak. A volt miniszterelnököt szerdán engedték ki a kórházból: múlt hét végén egy beszéde közben esett össze. Tulajdonképpen ez az eset kellett ahhoz, hogy hosszú évek után az első emberi gesztusváltásra kerüljön sor a bal- és a jobboldal között. Prodi ugyanis mielőbbi gyógyulást kívánt régi ellenlábasának, s reményét fejezte ki, hogy mielőbb visszatér a politikai porondra. Berlusconi erre azt válaszolta: jólestek neki a miniszterelnök szavai. Nagy egymásra borulásra persze nem számíthatunk, s a szombati tüntetés megtartása arra utal, hogy az itáliai politikai béke szinte csak órákig tartott. Hírmagyarázók azonban egyre többször teszik fel a kérdést: lehet-e jövője az olasz belpolitikában a láthatóan kissé megkopott egészségű, hetvenedik életévét taposó Berlusconinak? A vélemények igencsak megoszlanak. Az olasz sajtóban mind több olyan vélemény látott napvilágot, amely szerint valószínűsíthető a volt kormányfő fokozatos visszavonulása a politikából. Az Il Giornale főszerkesztője ugyanakkor publicisztikájában óva intett egy effajta forgatókönyv megvalósulásától. Maurizio Belpietro annak a véleményének adott hangot, amely szerint a jobboldali palettán nincs olyan személyiség, aki hasonló karizmával s tehetséggel rendelkezne. Elképzelhető, hogy az újságírónak igaza van, de talán nem teljesen mellékes, hogy az Il Giornale a Berlusconi fémjelezte médiaimpérium egyik tagja. Belpietro szerint Berlusconi visszavonulása az olasz jobboldal válságát, a Forza Italia felbomlását eredményezné. Ennek nyomán a jobboldal „legalább tizenöt évre ellenzékbe kényszerülne”. A „Lovagnak” is nevezett kormányfő szóvivője is visszautasított minden Berlusconi visszavonulására vonatkozó feltételezést. „Nem fogja feladni, nem adhatja fel, és nem is lenne rá módja” - mondta. A médiacézár azt azért maga is elismerte, a jövőben vissza kellene vennie a saját maga által diktált tempóból. Az orvosok is erre utasították, akik kielégítőnek találták ugyan egészségi állapotát, de szívritmuszavarával „nem lehet játszani” - figyelmeztették. Berlusconi állítása szerint csak néhány órát alszik. Megannyi elfoglaltsága miatt gyakran csak hajnali három és négy között kerül ágyba, de reggel fél nyolckor már fel is kel. Betegsége miatt hétfőről mára halasztották a vele szembeni újabb per tárgyalását. R. T. Sarokba szorítják az amerikai elnököt Többek között az amerikai hadsereg harcoló alakulatainak Irakból való kivonását javasolja a The New York Times című lap értesülése szerint az amerikai kormány által létrehozott kétpárti, úgynevezett „Baker-bizottság”. Az újság a jelentés tartalmát ismerő, magukat megnevezni nem kívánó személyekre hivatkozva megjelent cikkében azt írta, a hivatalosan Iraki Tanulmányi Csoportnak (Iraq Study Group - ISG) nevezett, James Baker volt amerikai külügyminiszter és Lee Hamilton volt demokrata képviselő által vezetett tíztagú bizottság tagjai kompromisszumra jutottak arról, hogy javasolják George Bush amerikai elnöknek 15 harcoló dandár (45 ezer-75 ezer katona) visszavonását, de a kivonásra nem szabnak határidőt. A lap forrásai szerint a folyamat valamikor a jövő évben megkezdődhet. A jelentés megválaszolatlanul hagyja azt a kérdést, hogy a szóban forgó 15 dandárt hazahívnák, vagy Irakon kívül egy térségbeli támaszpontra helyeznék át, vagy a katonák egyszerűen iraki bázisaikra húzódnának vissza. MTI-információ Bush meglepte Budapestet A rigai NATO-csúcs határozatai annak belátásáról tanúskodnak, hogy ha csak az integráció feltételeit hangsúlyozzuk a nyugat-balkáni nemzetek előtt, az inkább elriasztó hatású. Magyarország ezt már korábban belátta - mondta tegnap Göncz Kinga külügyminiszter. - Rigában volt alkalmam beszélni a Nyugat-Balkán csaknem valamennyi vezetőjével, és a reakció minden esetben örömteli volt: úgy érzik, hogy „kellenek”, s nem „írták le” őket. Ami Bush amerikai elnök azon bejelentését illeti, hogy kezdeményezni fogja a kongresszusnál a vízummentességet valamennyi uniós tagállam számára, a külügyminiszter asszony kijelentette: ez a magyar küldöttséget is meglepte. Hogy idáig eljutottunk - mondta -, az nyilvánvalóan az uniós tagállamok tudatos, közös fellépésének köszönhető. Arra a kérdésre, hogy lehet az, hogy a NATO, amely eddig a háborús bűnösök kiadatásához kötötte a Szerbiához fűződő kapcsolatainak javítását, most enélkül - például Mladics kiadatása nélkül - ajánlott békepartnerséget Szerbiának. A válasz az volt, hogy a békepartnerség bátorítja azon szerbiai folyamatokat, melyek eredményeként megtörténhet a kiadatás. Népszava-információ KÖZLEMÉNY A TELE2 Magyarország Kft. 2007. január 1-jei hatállyal módosítja Általános Szerződési Feltételeit {ÁSZF}. A módosítások lényege: A 2007. január 1-jét követően megkötött vagy meghosszabbodó, közvetítőelőválasztás szolgáltatás igénybevételére vonatkozó határozott idejű szerződések határozott idő letelte előtti előfizetői felmondása vagy szerződés-módosítása esetén az ÁSZF 2.1.2,2. pontjában szereplő technikai díj mértéke 7990 Ft-ra emelkedik. A 2007. január 1 -ét megelőzően kötött szerződésekre ez a módosítás nem vonatkozik. A módosítások az ASZF következő pontjait érintik: - 2.1.2.2. Előválasztás Szolgáltatás (féfszvetítő-előválasztás] -2/b. sz. melléklet: Kizárólag Előválasztás Szolgáltatással igénybevehető díjcsomagok - 2/e. sz. melléklet: Havidíjas díjcsomagok (kizárólag Egyem Előfizetőknek) Tájékoztatjuk tisztán előfizetőinket, hogy amennyiben a fenti módosításokkal nem értenek egyet, előfizetői szerződésüket a határozott időre kötött előfizetői szerződések kivételével az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 132. § (5) bekezdése alapján a jelen értesítés kézhez vételétől számított 15 napon belül jogkövetkezmények nélkül felmondhatják.. Amennyiben fenti jogukkal nem élnek, az ASZF módosítás elfogadásának minősül. Az ASZF új, módosított szövege megtekinthető Ügyfélszolgálatunkon, valamint letölthető internetes honlapunkról (www.teic2-Siu) Amennyiben további felvilágosításra van szüksége, kérjük, hívja ingyenes ügyfélszolgálati számunkat. G6B0-5S-B6-77. .TELE2 Telelditáljon kevesebbért!