Népszava, 2007. november (134. évfolyam, 255-279. szám)
2007-11-27 / 276. szám
4 Bíróság előtt a kisebbségi elnök is Roma kárpótlással kapcsolatos visszaélések miatt 26-an álltak a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság elé. A tegnap kezdődött tárgyaláson több vádlott esetében különösen nagy kárt, illetve jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás és többrendbeli okirat-hamisítás a vád. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott, a Győri Roma Kisebbségi Önkormányzat jelenlegi elnöke és társai tisztában voltak azzal, hogy a vádiratban szereplő, kárpótlást igénylő személyek nem voltak jogosultak az Osztrák Megbékélési Alap által nyújtott kárpótlás felvételére. A kiutalt összeg a vádirat szerint meghaladja a 204 millió forintot, ítélethirdetésre várhatóan a jövő évben kerül sor. (MTI) Elloptak egy MSZP-adatbázist A hét végén kifeszítették a Magyar Szocialista Párt vásárosnaményi irodájának külső és belső ajtaját, s a helyiségből elvitték az egyik számítógépet. Szabó Barnabás választókerületi elnök szavai szerint más számítógépet nem vittek el, csak a szimpatizánsaik címlistáját is tartalmazót, így a párt elleni támadásra gyanakodnak. A szélsőjobboldali érdeket sem zárta ki a politikus. Telefonüzenetében ezt erősítette meg Veres János pénzügyminiszter, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szövetségének elnöke is, aki a párt elleni politikai támadásnak tekinti a betörést, melynek célja az adatbázis megszerzése volt. Egyelőre ismeretlen tettesek ellen folyik rendőrségi eljárás. (MTI) Tovább csökkent a népesség Nagyobb mértékű volt a természetes népességfogyás az év első kilenc hónapjában, mint 2006 azonos időszakában. A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint az első kilenc hónapban az előzetes adatok szerint 72 996 gyermek született és 99 228 lakos hunyt el. Mint a KSH írta, a születésszám havonként jelentős ingadozásokat mutatott: januárban, februárban és májusban kismértékben meghaladta az előző évit, a többiben viszont jelentősen elmaradt attól. A halálozások száma három hónapban volt alacsonyabb a múlt évinél. A lakosság mintegy 13 000 fővel csökkent, a népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 53 ezer volt. (MTI) „A gyurcsányista gátlástalanság e rendőri társaság egy részét az MTV-székháznál tudatosan áldozatul dobta nagyrészt saját provokátorai dühöngésének, s a lelkek testületi felháborodását aztán tovább hergelték... A pszichikai épség minimális szintjeit sem képviselő Gyurcsány lenyűgöződhetett attól, hogy milyen szakszerűen védte őt a rendőrség... A tavalyi események persze leleplezték az európai progresszív közvélemény képviselőit is. E nyomorult társaság - ha létezik egyáltalán amely egyébként minden pitiáner ügyre ugrani szokott, most természetesnek tartotta az emberjogi nonszenszt, a terrort. Az európai szocialista párt vezetője, a dán Rasmussen, aki ha egy elvtársát véletlenül meglökik, akkor sajtótájékoztatót tart, szokásosan antifasisztát kiáltott. S a többiek hasonlóan, Tom Lantosig, aki mindig időszerű, ha a hasznos cimborák bármilyen kicsinyes érdekeiről van szó." (írja Joghalál Magyarországon 2007-ben című cikkében Tőkéczki László egyetemi docens a Magyar Nemzet november 26-i számában.) „Tőkés simán vette az egyéni jelöltek számára fenntartott 2,8 százalékos küszöböt, de sajnos még mindig másfélszer annyi erdélyi szavaz a korrupt, szekuskomcsi RMDSZ-re. Igaz, a püspöknek óriási ellenszélben kellett kampányolnia, Bukarest mellett Előro (értsd: Gyurcsány Ferenc— a szerk.) és bandája, valamint lopott pénze is Markóékat támogatta, akik valószínűleg csaltak is... Két fő erejéig sajnos bejutott a magyar anyanyelvű spiclik, nemzetárulók és szekusok pártja (RMDSZ) is... Tőkés mellett meg Orbán Viktor kampányolt, de a hamis ígérgetőbajnok nimbusza már Erdélyben sem a régi. ” (írja Tőkés László bejutott az Európai Parlamentbe, de sajnos a szekus RMDSZ is című cikkében a kuruc.info internetes honlap.) BELFÖLD 2007. NOVEMBER 27., KEDD Kibővíti a kabinet a fővárossal kötött szerződését - egyezett meg Gyurcsány Demszkyvel Törvény lesz a budapesti fejlesztésekről Értékelte és átalakítja a két fél a főváros és a kormány között tavaly létrejött Budapest-szerződést - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, miután egyeztetett Demszky Gábor főpolgármesterrel. Lesznek olyan elemek, melyek kikerülnek a kontraktusból, de lesznek olyanok is, melyekkel kibővítik azt. Jövőre az Országgyűlés a tervek szerint önálló Budapesttörvényt is alkot. A kormány és a főváros közösen átalakítja a másfél éve kötött Budapest-szerződést - jelentette be a miniszterelnök és a főpolgármester egyeztetésük után a parlamentben. Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor miniszterek és a város vezetői jelenlétében számoltak be arról: értékelték a kontraktust, melynek egyes pontjai nem valósulnak meg, ezeket kiveszik, de egyúttal több új elemet beemelnek a szerződésbe. Hamarosan közös munkacsoport alakul, az új Budapest-szerződés alapján pedig jövőre a tervek szerint Budapest-törvényt alkot az Országgyűlés. - Budapest közös ügy - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: a tervezett törvény kapcsán több létező jogszabályt módosítani kell majd, ezek között van kétharmados parlamenti támogatást kívánó is. Mint mondta, az új jogszabályban költségvetési kérdéseket is rendeznének, úgymint a fővárosi közösségi közlekedés, az oktatás vagy az egészségügy finanszírozása. Szólt arról, hogy a Budapest-szerződés egyes új beruházásai a kormány korábbi döntésének értelmében európai uniós támogatással valósulnak meg. A szerződés bővítése szerdán kerül a kormány elé. A főváros semmilyen előjogokat nem kíván magának, sőt Budapest erején felül hoz áldozatokat az országért - közölte Demszky Gábor. Mint mondta, azt azonban látni kell, hogy Budapesten keletkezik a nemzeti össztermék mintegy 35 százaléka, ám csak 10 százalék marad a városnál, így a budapestiek joggal várják el, hogy nagyobbrészt a központi költségvetés állja a híd-, a metró- és egyéb fejlesztések költségét. Hozzátette: a kormánydöntést követően a szerződést akciótervként kezelik, egyfajta közös programként. A 4-es metróról a főpolgármester azt mondta: tovább épül, ugyanis leállítása többe kerülne, mint a befejezése. Ezzel arra reagált, hogy a fővárosi MDF „a pénzügyi feltételek tisztázatlansága” miatt az építés azonnali leállítását sürgette. Hozzátette: a csütörtöki közgyűlésen éppen a költségek visszafogásáról döntenek majd, a szükséges pénz rendelkezésre fog állni. A munkák leállítását egyébként a Fidesz sem támogatja, de Tarlós István, a párt fővárosi frakcióvezetője a Gyurcsány-Demszky találkozót csalódásként értékelte, mert szerinte sem tisztázott a beruházás finanszírozása. Tarlós szerint bár van néhány örömteli eleme, a Budapest-szerződés „a nagy semmiről szól”. Lengyel Tibor A négyes metró tovább épül, mert a leállítása többe kerülne, mint a befejezése Budapest közös ügy Demszky Gábor főpolgármester és Gyurcsány Ferenc kormányfő szerintFotó: Kertész Gábor Politikai blöff a Fidesz koncepciója Ötletei a fővárosi ellenzéknek is vannak. A Fidesz frakcióvezetője a minap mutatta be az Egy élhetőbb és vonzóbb Budapest című koncepciót, ennek alapján készül majd a párt a 2010-es önkormányzati választásra. E szerint az első három évben megkezdődne a „rendteremtés". A következő három évben megteremtenék a szociális biztonságot és nagyobb városfejlesztési programok indulnának. A harmadik, már tízéves szakaszban pedig nyugat-európai szinten fejlesztenék a fővárost. Győzelmük esetén inkább működnének együtt Budapesten a szocialistákkal, mint a „zavarkeltő" kis pártokkal - tette hozzá Tarlós István. Az SZDSZ arra számított, hogy a koncepcióban lesznek olyan érdemi elemek, amelyeken érdemes együtt gondolkodni, de a féléves munka eredménye egy meglehetősen felületes anyag lett - reagált a liberális frakció vezetője. John Emese hozzátette: a dokumentum egyes részeit mintha olyanok írták volna, akik nem Budapesten élnek, s vannak fájóan hiányos területek, mint például a főváros életében fontos oktatás és egészségügy, melyekkel alapvetően országos szinten foglalkozik a dokumentum. Az MSZP túlzottan rendpártinak érzi a koncepciót, amely ráadásul keveset törődik a fejlesztésekkel. Tarlós főpolgármesteri ambícióit, illetve esetleges együttműködését a szocialistákkal Steiner Pál, az MSZP frakcióvezetője pedig úgy értékelte: a kérdésnek nincs itt az ideje, egyelőre az „szokásos nagyotmondó retorika, politikai blöff csupán". Gripen-ügyben az USA-tól vár választ Takács Albert Hivatalos álláspontot kért a Gripenügyben az Amerikai Egyesült Államoktól Takács Albert. Az igazságügyi tárca irányítója tegnap az USA budapesti nagykövetéhez fordult az ügyben. Takács ezt követően lapunknak elmondta, szerinte néhány napon belül megérkezik a válasz arra, hogyan keletkezett az a tanulmány, amelynek alapján a New York Times hírül adta: a CIA korrupciót gyanít a Gripen gépek csehországi, illetve magyarországi beszerzésével kapcsolatban. Hozzátette, ha a válasz megérkezik, akkor dönti el a kormány, mi legyen a következő lépés. Mint megírtuk, az amerikai lap szerint még 2001-ben vélhetően a cseh és a magyar kormányt pénzzel befolyásolták annak érdekében, ne az USA-ból, hanem Svédországból szerezzenek be harci repülőgépeket. A CIA-ra hivatkozva azt is tudni vélték, nagy magyar politikai pártoknak dollármilliókat fizettek azért, hogy a megrendelést elnyerjék. Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár, aki a kormány által felállított Gripen-vizsgálóbizottságot irányította, a Népszavának elmondta, ők nem találkozhattak munkájuk közben semmiféle esetleges korrupcióval, hiszen a zömében szakértőkből álló testület a korábbi beszerzés célszerűségét, törvényességét vizsgálta meg a közelmúltban. Az ő feladatuk nem az volt, hogy esetleges visszaéléseket tárjanak fel az ügyben. Hozzátette azonban, hogy 2001-ben megmagyarázhatatlanul rövid idő alatt született meg a Gripen-beszerzésekkel kapcsolatos döntés, illetve a szerződéskötés. Vadai kijelentette, ha valós bizonyítékok kerülnek elő az esetleges korrupcióval kapcsolatban, akkor nem az Országgyűlésnek, hanem a bíróságnak kell majd vizsgálódni, esetleg ítélkezni. Egy neve elhallgatását kérő kormánypárti politikus arra emlékeztetett, 2001 őszén a Gripen-beszerzésről a nemzetbiztonsági kabinet döntött, holott ez a kormány feladata lett volna. Mint mondta, annak idején a nemzetbiztonsági kabinet üléséről Orbán Viktor kormányfő néhány minisztert félrehívott, vélhetően velük állapodott meg az ügyről. Azután az egyezségről ők értesítették a kabinet ülésén részt vevő kisgazda honvédelmi minisztert. Egy másik kormánypárti honatya kijelentette, emlékezete szerint a szóban forgó kabinetülés előtti napon Orbán egynapos villámlátogatáson az egyik környező országban járt. Ezt követően született meg furcsa körülmények között a döntés. F. Á. NÉPSZAVA r Új elemek a szerződésben • Szabadság híd felújítása A Liszt Ferenc Zeneakadémia rekonstrukciója A Szépművészeti Múzeum bővítése A Budavári Palota felújítása • a Főtáv ökoprogramjának kiterjesztése A autóbusz-folyosó Rákosmentéről a Belvárosba A Roma Kulturális Központ létrehozása 9 Budapest Európa Fővárosa 2011 program • közös finanszírozású útfelújítási program folytatása A támogatás a Budapest Szíve Programnak A Uzsoki és a Szent Imre Kórház fejlesztése A a Margit híd felújítása KÖZÉP DUNA VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint I. fokú hatóság KÖZLEMÉNY Ai úgy tárgya: «cet Kütlaufc DCn, 0116/5-4 ifi Oü 16/S-lí hrsi-ú területeken lefessendő 10 MW ünHdjeiltmeriyíi sjáYfantiJ p.rk kiknyevnn határvlgálva Ai úgy iktató száma ■ 1 liá/200/. Az eljárás megindításának napja: 2007 077? Az ügyintézési határidő: +6+15 nap (A üMAMCbeci Lin«* Ortettbtxfc fc*r*t -- a hiánypótlásra, illetve a tényállás tisztázásához szükséges adatokkailésCre irányulj f_nYá[* st annak kéjesé egy terjedő ide. a szakhatóság eljárásán* KJótanama) A retveretti létesítmény, tevékenység tovkd ismertetése: A terve* .i.y,.in. ‘nTerületén 5 pby-éktOmj ysKrkikW meg A KHenk-tAn* éves r-a-rtja hozama ezenHárhatólag 17,5 másé kWh. ízű energiamennyiség kb. 5.800 család dtsengine Sálására elegendő. A terveim Möertffií«* Hputferv .Ásóján **Vúlí berekácfíwk. wentrnm mtaaki megoldásokkal. A beruházó az áramszolgáltató által meghatározott vmatros hálózati is aUafcos és mlKaki hH rétideinek ismeretében kerül majd kiválasztásra a '.'frpíi telep»sre kerülő sefletóma típus A telepítés megke«»ísínek vártható időpeniya 2006 n negyedév A időplDás várható időtartama: 2 hónap A működés megkezdésének viMó időtpontja 2000 július A működés várható időtartama: 25-10 *V A státarOmán* kapacitásának kihasználása íves szinten várhatóan 21-2! % között lír. Az Időbeli eloszlás a széMszonyokt* Mgg A benyújtott dokumentáció szent* megállapíwtó kózvetlen hasáslenjiet Péter Város közgazgatási területire terjed ií Az érintettek a dékumertcáciátwr. tsve 32 úgy crjyíb íaöitvi a Félkivetflség ügyfílyik k>1uei irodájában, úgy fogadás időben betekinthetnek A konkrét ügyben a környezet hatásvizsgálati is az egységes környezethasználat engedélyezési eljárás* szám 314/1005.. jldl JS.J jLurm render 10. § be*_dhe alapján a Felügyelőség lehetséges döntését kiadja a tevékenység gyakorlásához szükséges kótrlyezKvégelm engettelyt ■ ha a fujrnyereti rvLlvangulat során ,i levé*eny»ét| k*nyevie|vé(le*Tii engedélyezését kizáró ok meny lei, határozatában e tény rögzítése mellen megalapülat hogy az adón wvekevydíg *ére*em szerinti megvaösllápVa engeteg nem adrottő. A Felügyelőség felhívja n ügyben érintettek figyelmét hogy :r tfkyj!és ül Sy..: hifii V'L Has kizárd ótokra, merre a környezeti hatású Talmárr/ tartamára vonatkozóan a közlemény megjelenését követő honfiúk napon belül közvetleniül a Felügyelőséghez észrevételt tehet termi A tét megfülla,nik helye és özpontja Péter Város fWgármesteri Hivatala 7115 Péter, Kossuth tér I. 2007 decemberi? 14 00*3 1