Népszava, 2009. március (136. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-02 / 51. szám
NÉPSZAVA Nők az élen az MSZP-ben Bokros után másodiknak Habsburg Györgyöt indítaná az MDF EP-listák hétvégéje meglepetésekkel Göncz Kinga külügyminiszter vezeti az MSZP európai parlamenti listáját, a miniszter május 1-jével lemond posztjáról - derült ki a szocialista párt hét végi választmányi ülése után. A listavezető személyéről a döntés egyhangú volt, de a további helyek esetében az állásfoglalás nem ment könnyen, mert sok módosító javaslat érkezett. Információink szerint az elnökségi ülésen minden név esetében titkos szavazást tartottak arról, hogy ki hová kerüljön. Az MDF-lista élére szánt Bokros Lajos csak vasárnap ad végleges választ, és a pártelnök egy váratlan húzással Habsburg Györgyöt szánná a második helyre. A szocialista képviselők nem azért mennek Brüsszelbe, hogy ott a belpolitikai vitákat folytassák. A tagállamok parlamentjének egy új Európa létrehozása az egyik legfontosabb feladata, ahol hazánk képviselőinek az erőteljes európai elkötelezettség mellett határozottan kell fellépniük a nemzet, az ország érdekében - mondta Gyurcsány Ferenc az MSZP választmányi ülése után. A tanácskozáson kiderült: Göncz Kinga vezeti az MSZP európai parlamenti listáját, a külügyminiszter ezért május 1-jével lemond posztjáról. A választmány és az elnöksége által készített listán ezután jelenlegi EP-képviselők következnek: Herczog Edit és Gurmai Zita, majd Tabajdi Csaba, Hegyi Gyula és Fazakas Szabolcs. Cserey Gyula, a párt nemzetközi titkára és Kökény Mihály országgyűlési képviselő újonnan kerülhet az Európai Parlamentbe. A választmány és az elnökség közös javaslatáról a március 21-22-i kongresszus hozza meg a végső döntést. A választmány egyhangúlag hagyta jóvá a listavezető személyét, de a további helyek esetében a döntés - és előtte az elnökségi állásfoglalás - információink szerint nem ment könnyen. A mostaninál kevesebb, várhatóan 4-6 befutóhely miatt az elnökségi ülésen minden név esetében titkos szavazást tartottak arról, hogy ki hová kerüljön. Ez ugyan demokratikus, de meglehetősen szokatlan eljárás volt az elnökségben. A választmány ülésén többen felvetették, hogy Kökény Mihály miért csak a biztos kiesőnek számító nyolcadik helyen szerepel. A lista 2. és 11. helyei között szereplők sorrendjére sok módosító indítvány érkezett, de egyik sem kapta meg a többséget. Az MSZP határozott és offenzív kampányra készül - mondta el a miniszterelnök, hozzátéve, hogy a jelöltek határozott szerepet vállalnak a kampányban, amely elsősorban a választást megelőző hetekre összpontosul. Simon Gábor választmányi elnök arról beszélt, hogy az ülésén nem számszerűsítették, hány mandátummal lennének elégedettek. Mint mondta, azt szeretnék, ha a megkapható mandátumokból a lehető legtöbbet szereznék meg. Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc sorsát hozzákötik-e az európai parlamenti választáson való szerepléshez, Simon Gábor nem kívánt találgatásokba bocsátkozni: most arra koncentrálnak, hogy jól szerepeljenek - fogalmazott. Reagált a szocialista listára a többi párt. Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője azt mondta: teljesen mindegy, hogy a szocialisták kiket jelölnek EP-képviselőnek. A magyar emberek ugyanis tudják, hogy semmi jóra nem számíthatnak az MSZP-től. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke szerint sem a parlament, sem az ország működésében nem fog nagyon feltűnni Göncz Kinga távozása. Az SZDSZ jelenlegi EP-képviselője és listavezetője, Szent-Iványi István szerint az, hogy Göncz Kinga vezeti az MSZP listáját, az MDF pedig Bokros Lajost kérte fel, nem von el érzékelhető liberális szavazót az SZDSZ-től. Arról már korábban döntés született, hogy a Fidesz-KDNP listáját Schmitt Pál vezeti a június 7-i európai parlamenti választáson. Népszava-információ Lévai telefonál, Gurmai veszi a kabátját - a júniusi szavazás után feltehetően fordítva lesz Fotó: Demecs Zsolt Aligha szerez szocialista támogatókat az új médiatörvény Nem támogatja ebben a formájában az úrj médiatörvény-javaslat harmadik változatát az MSZP frakciója és elnöksége - értesült a Népszava. A párt a hivatalos álláspontját a héten közli - tudtuk meg. Mandur László, a párt elnökségi tagja és médiapolitikusa a társadalmi egyeztetés vége előtt nem kívánt nyilatkozni. Lapunk értesülései szerint a szocialisták felső vezetése és a jogszabály kidolgozásban részt vevő MSZP-s szakértők nincsenek egy platformon. A párt első emberei szerint a szöveg - akárcsak annak korábbi két változata is - a Fidesznek kedvez. Alkotmányosan aggályosnak tartják többek között azt, hogy a jogszabály legújabb verziója is túlhatalmat biztosít a mindenkori kormánynak a közszolgálati műsorszolgáltatók felett. Úgy tudjuk, ennek éppen az ellenkezőjét akarják elérni a szocialisták, mert szerintük a közmédia egyensúlyának megőrzése alapvető alkotmányos cél. Információink szerint a párt elnöksége még nem tekinti lezártnak a jogalkotás folyamatát, de komoly változtatásokat akarnak látni a negyedik verzióban. Az SZDSZ-frakció már a második szövegváltozat kapcsán tudatta, addig nem támogatják a jogszabálytervezetet, amíg abban a médiarendszert meghatározó intézményeket a jelenleginél is erősebb pártbefolyás alá rendelnék. H. D. Lesújtó szakmai vélemények A Magyar Újságírók Országos Szövetsége a rendszerváltozás óta a sajtószabadság elleni legveszedelmesebb támadásnak minősítette a szakanyagot. Médiajogászok szerint a tervezet a médiarendszert irányító állami testületi szervek (Közszolgálati Tanács, Tulajdonosi Vagyonkezelő Testület, Nemzeti Médiahatóság) megválasztását a parlamenti pártokra bízza, amelyeknek ha nem sikerül megegyezniük, megoldhatja azt a két nagy parlamenti párt is. 2009. MÁRCIUS 2., HÉTFŐ BELFÖLD Vasárnap dönt Bokros Bokros Lajos a nyilvánosság előtt még nem volt hajlandó elárulni: vállalja-e, hogy az MDF európai parlamenti listáját vezesse. A Horn-kormány volt pénzügyminiszterét, a Közép-európai Egyetem tanárát a párt elnöksége ugyan már felkérte a posztra, ő azonban - mint lapunknak elmondta - megvárja, szombaton hogyan dönt a fórum választmánya. Bokros értesülésünk szerint négyszemközt már igent mondott a felkérésre az MDF elnökének, később azonban állítólag kiderült számára, hogy a párt legfőbb döntéshozó testülete meg is torpedózhatja jelölését. Ezért döntött úgy, hogy a végső szóval vár. Dávid Ibolya és az elnökség tagjai már elkezdték meggyőzni a tagságot arról, hogy Bokros indítása sikert hozhat. Szombaton az MDF elnöke és vezérkara a párt megyei irányítóit igyekezett meggyőzni arról, hogy Bokros liberális nézetei igenis összeegyeztethetők akár az antalli konzervativizmussal is. Emellett a megyei elnöki értekezleten Dávid Ibolya újabb váratlan javaslatot tett. Közölte, hogy az EP-lista második helyére Habsburg Györgyöt kérné fel. A Magyar Vöröskereszt elnöke azonnal tudatta is, kész arra, hogy tudását, nemzetközi kapcsolatrendszerét Magyarország szolgálatába állítsa. Az összejövetel résztvevői azonban állítólag nem feltétlenül érezték megtiszteltetésnek ezt a sorrendet, a megyei elnökök közül alig voltak többségben, akik a listát támogatták. Annál is inkább, mert Olajos Péter, a párt jelenlegi EP-képviselője, aki nyáron és ősszel kitartott Dávid Ibolya mellett, az elnök elképzelései szerint ezúttal nem kapna befutóhelyet. (A párt öt éve egyetlen képviselőt küldhetett Brüsszelbe.) A megyei elnökök közül néhányan úgy gondolják: a következő napokban az elnökség tagjai a választmányt győzködik majd azért, hogy zöld utat kapjon az EP-lista. Voltak azonban, akik figyelmeztettek, ha ez meg is történik, az MDF-ben tovább mélyülhetnek a szakadékok. Lévai csalódott Nem a csalódottság a legjobb szó arra, amit érzek - így fogalmazott Lévai Katalin lapunknak, miután kiderült, csak 11. az MSZP európai parlamenti képviselőjelöltjeinek listáján (négy éve a 3. volt). Aki a párton belül jól helyezkedik, a párton belül ügyesen sok kapcsolatot épít ki és ezzel tölti az idejét, az kerül a lista befutóhelyére - mondta. Szerinte támogatói nem értik, miként történhetett, hogy az EP szocialista delegáció egyetlen országosan ismert és népszerű tagjából a 11. lett a listán. Én sem értem - mondta, majd azt kérdezte: nem fontos a jó szereplés és az, hogy sok szavazatot szerezzünk? Marad a lelkiismereti szavazás Meghallgatja mai ülésén az MSZP- frakció Havasiné Orbán Máriát, a Legfelsőbb Bíróság elnökjelöltjét, akinek megválasztásáról egy hét múlva szavaznak ismét a parlamentben. A posztra újrajelölt Havasinéhoz a szocialista párt írásban juttatta el kérdéseit, és mint Kovács Tibor frakcióvezető-helyettes elmondta, azt várják, hogy ezekre választ kapnak. Arról ugyanakkor éles viták voltak, hogy mennyire indokolt a külön megjelenés. Kovács szerint aggályos egy hivatalban lévő bíró meghallgatása a képviselőcsoport ülésén (Havasiné a Győri Ítélőtábla elnöke), de mivel más frakciók már megtették ezt, végül az MSZP is így döntött. A Fidesz és a KDNP két hete hallgatta meg a jelöltet, az SZDSZ és az MDF meghallgatás nélkül is jelezte támogatását. Az aggodalmat osztotta Bárándy Gergely is, aki lapunknak kifejtette, nem ért egyet Havasiné megjelenésével, hiszen ezzel egy hivatalban lévő bírósági vezető lényegében egy politikai rendezvényen vesz részt. Az elképzelések ismertetésére más fórumok is alkalmasak, például az alkotmányügyi bizottság ülése, ahol jelen vannak a pártok képviselői — mondta. Sokáig kérdéses volt az is, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanács újra véleményt mond-e a jelöltről. Ezt az MSZP-ben vetették fel, mondván, a jogszabályok szerint nem újrajelölésről, hanem új jelölésről van szó. Az OIT azonban jelezte, fenntartja korábbi álláspontját. Már nemzetközi figyelmet keltett, hogy Magyarországon a Legfelsőbb Bíróság elnökének posztja csaknem egy éve betöltetlen - nyilatkozta a Népszabadságnak Sólyom László államfő, aki szerint jelöltjének programját és személyét nem érte értékelhető kritika. „Örülök, hogy az MSZP-frakció meg fogja hallgatni, bízom benne, hogy ez meggyőzheti a döntéshozó képviselőket a jelölt szakmai és emberi alkalmasságáról” - mondta. Információink szerint azonban az MSZP-ben ezúittal is lelkiismereti szavazást rendelnek el jövő hétfőre, így feltehetően nem lesz meg a megválasztáshoz szükséges kétharmados többség. Népszava-információ Egy hivatalban lévő bírósági vezető nem vehetne részt politikai rendezvényen 3 Gyurcsány: Orbán politikai szélhámos A Fidesz rezet árul aranyáron, Orbán Viktor pedig a rendszerváltás óta eltelt időszak legveszélyesebb politikai szélhámosa - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Szavai szerint az MSZP-nek az is feladata, hogy leleplezzék azt a politikai szélhámosságot, amit a Fidesz művel: a választók tudatos megtévesztését. A kormánypártnak Gyurcsány értékelése szerint most két irányban kell egyszerre kompromisszumot teremtenie: a szakmai, politikai többség eléréséhez nyitnia kell az MDF és az SZDSZ, illetve a Reformszövetség felé, például az állami kiadások további lefaragásával, ugyanakkor megegyezni a munkavállalókkal, a szakszervezetekkel. A világgazdasági válság utáni átalakulás, a „csendes, társadalmi-gazdaságpolitikai forradalom” mélysége nagyjából hasonló lesz a rendszerváltozáséhoz - mondta. A 2010-es országgyűlési választások eredményét latolgatva úgy fogalmazott: a Fideszt a választók 30 százaléka támogatja, változás abban van, hogy az MSZP, az MDF és az SZDSZ által képviselt progresszív demokratikus politika követői elbizonytalanodtak. „De az idő nekünk dolgozik” - szögezte le. Beszélt arról is: az, ami ma a cigánysággal történik, köthető ugyan a válsághoz, de szerepet játszik benne a tudatos politikai-társadalmi destabilizáció is, ami a „Fidesz lelkén szárad”. Ugyanis az emberek 2006 óta azt hallják a Fidesztől, hogy „hazafias cselekedet rombolni az utcákat, a normákat be nem tartani, az indulatot utcára vinni, kordont bontani, ledönteni a jog tekintélyét, árpádsávos zászlóval menetelni”. MTI-információ Parlamentfóbiás elnök? A szocialista párt szerint ideje lenne, hogy a Fidesz elnöke fenyegetőzések és egymással ellentétes kiszivárogtatások helyett ossza meg a közvéleménnyel pártja programját. Vadai Ágnes, az MSZP képviselője tájékoztatóján úgy fogalmazott: megszokták, hogy Orbán Viktor 2002 óta némán ül a parlamentben, amikor - nem túl gyakran - ott van, de nem értik, ez azért van-e, mert nincs programja és gondolata vagy mert alábecsüli a törvényhozást és parlamentfóbiában szenved. A Fidesz helyettes szóvivője az elhangzottakra azzal reagált, hogy a Gyurcsány-kormány kudarcot vallott, és Magyarországnak az az érdeke, hogy egy írj kormány minél előbb a válságkezelés európai úitjára lépjen. (MTI) Balfékségről beszél a Fidesz A világgazdasági válság kezelésében a balfékség mértékeként emlegetik Magyarországot több európai országban és az Egyesült Államokban is - mondta Pelczné Gáll Ildikó. A Fidesz alelnöke szerint több országban elrettentő példaként hivatkoznak Magyarországra, és azt mondják, így nem lehet válságot kezelni, mint itt. Mint fogalmazott, európai mércével mérve szánalmas, hogy a magyar kormány propagandafüzettel és roadshow-val próbál felülkerekedni a válságon, ahelyett, hogy hathatós, érdemi, azonnali intézkedéseket hozna a válság kezelésére. Daróczi Dávid kormányszóvivő minderre úgy reagált: a fideszes alelnök szavai „csöpögnek az ostobaságtól és a rosszindulattól”. (MTI) Vizsgálja az OIT Horváth szavait Várhatóan holnap foglalkozik az Országos Igazságszolgáltatási Tanács a Veszprém Megyei Bíróság elnökének nyilatkozatával. Arra keresik a választ, vajon Horváth György politikai nyilatkozatot tett-e, amikor a Magyar Hírlap előfizetésére buzdított és alkotmányellenesnek nevezte a miniszterelnök felhívását arra, hogy az állami intézmények mondják le a lap előfizetéseit. A testület előtt Draskovics Tibor igazságügyi miniszter vetette fel, hogy foglalkozzanak a kérdéssel. Horváth azóta nyilatkozott, és azt állította, hogy nem politikai, hanem alkotmányossági kérdésben fejtette ki álláspontját. Az OIT döntésétől függ, indul-e fegyelmi vagy etikai eljárás. (Népszava) Feljelentettek két gárdistát Szabálysértési feljelentést tett a rendőrség a Magyar Gárda szombati, halimbai menetelésének két szervezője ellen. A gárda tagtoborzó gyűlést tartott a Veszprém megyei községben, majd a résztvevők felvonulást tartottak, ezt azonban a szervezők előzetesen nem jelentették be. A hatvanegy gárdista menetét rendőrök kísérték, a szervezőket eközben igazoltatták, és ellenük szabálysértési feljelentést tettek be nem jelentett felvonulás szervezése miatt - tudatta a rendőrség. A felvonuláson egyébként atrocitás nem történt. (MTI)