Népszava, 2009. szeptember (136. évfolyam, 204-229. szám)

2009-09-26 / 226. szám

SZÉP SZÓ >., SZOMBAT Aljas vér­szívók, r bohócok a karakterüknek pontosan megfelelő­en választották ki a szereplőket, ezért nem mindig születtek jelentős színészi alakítások, de az előadás hevülete, len­dülete jócskán a magyar musical elő­adások átlaga fölé emeli a produkciót. Bécsben viszont nem feltétlenül az éppen klappoló szí­nészi alkatok do­minálnak, Thomas Borchert fővámpír­ként nem is magas, nem is rettenthetet­len erejűnek tűnő férfi sármőr, még csak a hangja sem átütő erejű. Veszett jó színész viszont. Már hideg, taszító akarnoknak látszani, a báli jelenetben már-már világuralomra törő diktátor­nak is mutatkozik, miközben mégis vonzza Sarah-t, az igéző nőt. Marjan Shaki pedig képes eljátszani azt a fo­lyamatot, hogy a tisztességben, de unalomban élő szűzlány hogyan érik életveszélyes nősténnyé, bemutatja az emberből vámpírrá válás valamennyi stációját. Ionesco Rinocéroszok című darabja jutott eszembe, melyben végül min­denki gyilkos orrszarvúvá változik, most pedig jönnek az emberiséget fe­nyegető vámpírok, előbújnak bárhon­nan, miközben az sem nyilvánvaló, ki a közveszélyes vámpír. Az aljasság rejtőzködik, álruhát ölt, álcázza magát, és megfertőzi a viszonylag ép gondol­kodású embereket is. Sajátos apokalipszist fest Polanski a Vámpírok báljával, riogat és meg­nevettet egyszerre. A Gernot Kram­er által alakított vámpírűző, szórakozott professzor minden jó szándéka dacára a végveszély elterjesztésében segédke­zik, ahogy asszisztense, Alfred is, akit Lukas Perman játszik és aki egyálta­lán nem olyan alacsony, mint a szere­pet valaha alakító Polanski. Ő inkább hősszerelmes, mint született setesuta, kétbalkezes fickó. Rómeót is adta, és a Sarah-t alakító, érzékien átütő hanggal rendelkező Marjan Shaki volt mel­lette Júlia. Ők különben az életben is egy pár, ez az osztrákok számára még pluszjelentéssel is bír. Dannis Callahan koreográfus és az egyik szólót pazarul, fekete vámpírként igencsak fölhevül­­ten táncoló Nagy Csaba is hozzájárul ahhoz, hogy az előadás a tébolyig fo­kozódik, egyszerre jól szervezett dili és hátborzongató kórkép. A produkció után rockkoncerteket megszégyenítő üdvrivalgás jelzi, hogy hosszú siker­széria áll a mívesen kidolgozott elő­adás előtt. A mívesség a jellemző a világ egyik leghíresebb cirkuszára, a Roncallira is, ami október tizennyolcadikáig ott tanyázik Bécsben a városháza előtt, és heti tíz előadást tart agyon­zsúfolt házakkal. Ilyen csodásan kivitelezett cirkuszt még nem láttam. Nagyon illik Bécsbe és annak is a közepére, a lakó­kocsikat, a büfét, a pénztárt békebeli vasúti kocsik al­kotják, fantasz­tikusan kiglan­colva, kifényesítve, minden egy szebb, nyugodtabb, elegánsan gazdagabb kort idéz, amikor még az volt a főesemény, ha va­lahová megérkezett a cirkusz. Picassót vagy Chagallt abszo­lút megihlethetné a látvány, Kentaur is elcsodálkozhatna a festői összhatáson, a jel­mezek költői ihletettségén. Ez egy alapjában véve lírai cirkusz. Nem pörgeti fel erőszakosan a tempót, ra­gyogó zenekara nem sró­folja fel ordítóra a A prímet David a bohóc viszi, aki tíz éve a rangos Monte-carlói Cirkusz fesz­ti­válon aranyérmet nyert, övé a szünet előtti és az utolsó szám is. Telt képű, korpulens, örök rosszcsont, aki állan­dóan megfricskázza a nézőket, néhányat közülük a porond­ra is bevisz, egy­szerű játékokba, élvezettel teli ka­­jánságokba vonja be őket, rövid időre bohócot csinál belőlük. De közben megmutatja a bohóc, a cset­­lő-botló kisember méltóságát, aki fifikával, ala­posan kifejlesztett gógyival igyekszik feltalálni magát az abszurd szituációk­ban is. Megtanít bennünket nevetni a képtelen helyzeteken, így tán kevésbé tartjuk rémisztőnek a világot. Az egyik legszebb szám a Duó Bobrové. Szerelmi vallomás a leve­gőben. Tulajdonképpen nem is hagyo­mányos attrakció, elesen elemeket a cirkuszszínházaktól. Két ember elsza­kíthatatlan összetartozásáról beszél, szédítő ölelésekről a kábító magasban, tüzes szenvedélyről, egymásba olvadó két testről a légben. A Burl művész­névre hallgató férfi pedig olyan, mint a monomániásan játékos egyszerű, amit csinál, mégis fantázia­dúsan eleven. Vic & Fabrini pedig a bűvészetet vegyíti bábuszerű, gumi­ember jellegű szaggatott mozgással, mágus és nagyon is élő gumiembere ideálisan működnek együtt a siker érdekében. Marina & Svetlana dí­szes szőnyegeket pörget kezén, lábán virtuóz módon, Karl Trunk pedig annyira barátságosan játszik pónilo­­vaival, mint más otthon a kutyájával. A Roncalliban más állat nincs. Csak egy jókora víziló imitáció battyog a porondon, amit belülről persze ember mozgat. Állatszám-paródiát látunk, azt, hogy a tohonya jószág hogyan tol ki idomárával, hányszor nem engedel­meskedik neki. Ahogy a vámpírizmus, úgy a cirkusz is megszülte a saját paródiáját. Ezzel felülemelkedik önmagán. Nem ko­molykodik, nem tetszeleg hősi pózban, játékosan lényeglátó. Ahhoz, hogy en­­­nyire jóízű és találó legyen a paródia, olyan magas fokon kell űzni a vámpír­mesterséget, mint ahogy a Ronacher Színházban teszik, és annyira művészi fokon a cirkuszt, mint a Roncalli. óvodás, aki be­lehabarodott a szappanbu­borékokba. Elképesztő alakzatokat, formációkat formál belőlük. Pofon-Fotó: Ronacher Színház A­mbrus Judit Itt az ősz, kedves Olvasók, alig hinni, nemsokára betrappol a napjainkba a komor téli sötét, és felhők hagyják el az ember száját, ha kimond akár egy jó reggelt is. Ideje telerakni a kamrát olyan művekkel, amelyekben akkor is utazhatunk, ha ki se akarunk lépni majd a rút kinti ködbe és utálatos hi­degbe. Látott már olyan selyemgerincű könyvet, amelyik pornófelvételeket közöl a címlapon, ráadásul egy király­né valami csodájáról (már elnézést)? Mindeközben abszolút szép és vissza­fogott küllemű, sőt megpróbál megfe­lelni minden zöld szabálynak. Nehéz elhinni, de jelen könyvünk ilyen. A kötet szerint Linné azt mondta volna, hogy a növények exhibicionis­ták, magamutogató módon közszem­lére bocsátják szaporító szerveiket. Még belegondolni is rémes. De sajnos tovább kell mennünk, mert a sötét való még sötétebb pléddel takarózik. Ugyanis a könyv szerzői azt találták ki, hogy a növényeket — mert bizony a könyvben végig szemérmetlenül ki­tárulkozó növényekről lesz szó - még jobban feltárják előttünk, nemcsak az amúgy is mindenkinek mutogatott szaporító szerveiket, de az általában elrej­tett szeméremtesteiket is, mindezt ráadásul azzal magyarázzák, hogy másnak majd ezt ne kelljen. Rémálom, kedves Olvasók, rémálom, idáig jutottunk, bi­zony. Nemcsak a vál­ság meg az ezer baj, még ez is. És akkor ki­mondom, ahogy van, a könyv borítóján (ha jól ismerem fel) a Királyné gyertyájának, az Asphodelus albusnak, a zárvatermők törzse egy vé­dett és veszélyeztetett tagjának a pőre gyökerét láthatni! Azt, amit a növény maga is elrejtene! S ráadásul azért virít­ott a borítón e szerv (és a könyv más lapjain is!), hogy a növénygyűjtők in­kább a kötetben nézzék meg, hogyan fest, ne húzkodják ki. A könyv, amely közel háromszáz növényt mutat be - fákat, virágokat, gyógynövényeket és örökzöldeket - vállaltan a szép­ségre tör. Egyszerűen közük, hogy Vastö­vű Imolát igen, Lápi hízókát igen, még a közönséges bü­kköt is, de mohát, zuzmót s a kevésbé látvá­nyos családokat, a pázsitfűféléket vagy a sásféléket most nem ismertetik, pusztán azért, mert nem elég csinosak. Bezzeg az igen fotogén Hegyi gamondort!, ame­lyik, fogadjunk, hogy a természetben nem is ilyen fess... Több mint ötszáz oldal valóban gyö­nyörű növénytárlat található itt, s hogy jól eligazodjunk s mindent megtud­hassunk (azokat is, amiket eddig nem mertünk megkérdezni) a Pókbangóról, a Kék golgotavirágról vagy a Vörös­barna nőszőfűről, a könyv botanikai egyszereggyel indul. A végén pedig megtalálhatjuk a botanikai kifejezé­sek jegyzékét s a magyarázatukat is. Mindenki felelevenítheti, mi is az a rizóma, a portok, mik az egyszikűek, a nyitvatermők. Aztán egy összefoglaló táblázattal, majd egy indexszel zárja lapjait a vadnövények herbáriuma. Addig viszont elképesztő mennyiségű érdekességet tudhatunk meg. Gondolta volna, hogy a kerekded farkasalma miket tud? Elősegíti a szü­lést, de angyalcsinálásra is képes, a vesének nem barátja, kertbe nem való, viszont csapdába ejti a rovarokat, de nem ám azért, mint más húsevő nö­vény, hogy megeméssze őket, hanem hogy szétterítse az ijedt, menekülni akaró, kiutat kereső, futkározó rovar a felszedett virágport a bibén. És volt fo­galma a közönséges borbolya Jekyll és Hyde-természetéről? Finom a gyümöl­cse, kompótnak is jó, viszont mérgező a növény maga. A mérgét persze meg lehet szelídíteni, s kis adagban újra ne­kü­nk dalol: epehajtóként vagy egyes bőrbetegségek gyógyítójaként. És ar­ról volt tudomása eddig, hogy a Heverő varjúháj remek lehet kicsapongó férjek megszelídítésére és háziasítására? Ha efféléket és sok másfélét meg akar tudni a vadnövényekről, az Im­bolygó békaszőlőről, a szerény Törpe tengeri hínárról, az Ebszőlőcsucsorról, a Fürtös salamonpecsétről, a Turbán­liliomról, a Kakukkfűfojtó arankáról és sok száz társáról, azontúl valami érdekes, ritka utazással akarja tölteni az őszbe-télbe fordulást, akkor bátran feledkezzen bele a vadnövények típu­sát, termetét, virágzását, elterjedését bemutató komoly, tudós tárba, amely emellett nem átallja a csodatevő tulaj­donságaikat is bemutatni. Jut eszembe, amikor a légies bájú Vízi hídőr és a Közönséges párlófű... Pierre és Délia Vignes: Nagy képes füvészköny­v Corvina, 576 oldal, 8990 Ft selyemgerincű Királyné gyertyájaA

Next