Népszava, 2009. szeptember (136. évfolyam, 204-229. szám)
2009-09-26 / 226. szám
SZÉP SZÓ >., SZOMBAT Aljas vérszívók, r bohócok a karakterüknek pontosan megfelelően választották ki a szereplőket, ezért nem mindig születtek jelentős színészi alakítások, de az előadás hevülete, lendülete jócskán a magyar musical előadások átlaga fölé emeli a produkciót. Bécsben viszont nem feltétlenül az éppen klappoló színészi alkatok dominálnak, Thomas Borchert fővámpírként nem is magas, nem is rettenthetetlen erejűnek tűnő férfi sármőr, még csak a hangja sem átütő erejű. Veszett jó színész viszont. Már hideg, taszító akarnoknak látszani, a báli jelenetben már-már világuralomra törő diktátornak is mutatkozik, miközben mégis vonzza Sarah-t, az igéző nőt. Marjan Shaki pedig képes eljátszani azt a folyamatot, hogy a tisztességben, de unalomban élő szűzlány hogyan érik életveszélyes nősténnyé, bemutatja az emberből vámpírrá válás valamennyi stációját. Ionesco Rinocéroszok című darabja jutott eszembe, melyben végül mindenki gyilkos orrszarvúvá változik, most pedig jönnek az emberiséget fenyegető vámpírok, előbújnak bárhonnan, miközben az sem nyilvánvaló, ki a közveszélyes vámpír. Az aljasság rejtőzködik, álruhát ölt, álcázza magát, és megfertőzi a viszonylag ép gondolkodású embereket is. Sajátos apokalipszist fest Polanski a Vámpírok báljával, riogat és megnevettet egyszerre. A Gernot Kramer által alakított vámpírűző, szórakozott professzor minden jó szándéka dacára a végveszély elterjesztésében segédkezik, ahogy asszisztense, Alfred is, akit Lukas Perman játszik és aki egyáltalán nem olyan alacsony, mint a szerepet valaha alakító Polanski. Ő inkább hősszerelmes, mint született setesuta, kétbalkezes fickó. Rómeót is adta, és a Sarah-t alakító, érzékien átütő hanggal rendelkező Marjan Shaki volt mellette Júlia. Ők különben az életben is egy pár, ez az osztrákok számára még pluszjelentéssel is bír. Dannis Callahan koreográfus és az egyik szólót pazarul, fekete vámpírként igencsak fölhevülten táncoló Nagy Csaba is hozzájárul ahhoz, hogy az előadás a tébolyig fokozódik, egyszerre jól szervezett dili és hátborzongató kórkép. A produkció után rockkoncerteket megszégyenítő üdvrivalgás jelzi, hogy hosszú sikerszéria áll a mívesen kidolgozott előadás előtt. A mívesség a jellemző a világ egyik leghíresebb cirkuszára, a Roncallira is, ami október tizennyolcadikáig ott tanyázik Bécsben a városháza előtt, és heti tíz előadást tart agyonzsúfolt házakkal. Ilyen csodásan kivitelezett cirkuszt még nem láttam. Nagyon illik Bécsbe és annak is a közepére, a lakókocsikat, a büfét, a pénztárt békebeli vasúti kocsik alkotják, fantasztikusan kiglancolva, kifényesítve, minden egy szebb, nyugodtabb, elegánsan gazdagabb kort idéz, amikor még az volt a főesemény, ha valahová megérkezett a cirkusz. Picassót vagy Chagallt abszolút megihlethetné a látvány, Kentaur is elcsodálkozhatna a festői összhatáson, a jelmezek költői ihletettségén. Ez egy alapjában véve lírai cirkusz. Nem pörgeti fel erőszakosan a tempót, ragyogó zenekara nem srófolja fel ordítóra a A prímet David a bohóc viszi, aki tíz éve a rangos Monte-carlói Cirkusz fesztiválon aranyérmet nyert, övé a szünet előtti és az utolsó szám is. Telt képű, korpulens, örök rosszcsont, aki állandóan megfricskázza a nézőket, néhányat közülük a porondra is bevisz, egyszerű játékokba, élvezettel teli kajánságokba vonja be őket, rövid időre bohócot csinál belőlük. De közben megmutatja a bohóc, a csetlő-botló kisember méltóságát, aki fifikával, alaposan kifejlesztett gógyival igyekszik feltalálni magát az abszurd szituációkban is. Megtanít bennünket nevetni a képtelen helyzeteken, így tán kevésbé tartjuk rémisztőnek a világot. Az egyik legszebb szám a Duó Bobrové. Szerelmi vallomás a levegőben. Tulajdonképpen nem is hagyományos attrakció, elesen elemeket a cirkuszszínházaktól. Két ember elszakíthatatlan összetartozásáról beszél, szédítő ölelésekről a kábító magasban, tüzes szenvedélyről, egymásba olvadó két testről a légben. A Burl művésznévre hallgató férfi pedig olyan, mint a monomániásan játékos egyszerű, amit csinál, mégis fantáziadúsan eleven. Vic & Fabrini pedig a bűvészetet vegyíti bábuszerű, gumiember jellegű szaggatott mozgással, mágus és nagyon is élő gumiembere ideálisan működnek együtt a siker érdekében. Marina & Svetlana díszes szőnyegeket pörget kezén, lábán virtuóz módon, Karl Trunk pedig annyira barátságosan játszik pónilovaival, mint más otthon a kutyájával. A Roncalliban más állat nincs. Csak egy jókora víziló imitáció battyog a porondon, amit belülről persze ember mozgat. Állatszám-paródiát látunk, azt, hogy a tohonya jószág hogyan tol ki idomárával, hányszor nem engedelmeskedik neki. Ahogy a vámpírizmus, úgy a cirkusz is megszülte a saját paródiáját. Ezzel felülemelkedik önmagán. Nem komolykodik, nem tetszeleg hősi pózban, játékosan lényeglátó. Ahhoz, hogy ennyire jóízű és találó legyen a paródia, olyan magas fokon kell űzni a vámpírmesterséget, mint ahogy a Ronacher Színházban teszik, és annyira művészi fokon a cirkuszt, mint a Roncalli. óvodás, aki belehabarodott a szappanbuborékokba. Elképesztő alakzatokat, formációkat formál belőlük. Pofon-Fotó: Ronacher Színház Ambrus Judit Itt az ősz, kedves Olvasók, alig hinni, nemsokára betrappol a napjainkba a komor téli sötét, és felhők hagyják el az ember száját, ha kimond akár egy jó reggelt is. Ideje telerakni a kamrát olyan művekkel, amelyekben akkor is utazhatunk, ha ki se akarunk lépni majd a rút kinti ködbe és utálatos hidegbe. Látott már olyan selyemgerincű könyvet, amelyik pornófelvételeket közöl a címlapon, ráadásul egy királyné valami csodájáról (már elnézést)? Mindeközben abszolút szép és visszafogott küllemű, sőt megpróbál megfelelni minden zöld szabálynak. Nehéz elhinni, de jelen könyvünk ilyen. A kötet szerint Linné azt mondta volna, hogy a növények exhibicionisták, magamutogató módon közszemlére bocsátják szaporító szerveiket. Még belegondolni is rémes. De sajnos tovább kell mennünk, mert a sötét való még sötétebb pléddel takarózik. Ugyanis a könyv szerzői azt találták ki, hogy a növényeket — mert bizony a könyvben végig szemérmetlenül kitárulkozó növényekről lesz szó - még jobban feltárják előttünk, nemcsak az amúgy is mindenkinek mutogatott szaporító szerveiket, de az általában elrejtett szeméremtesteiket is, mindezt ráadásul azzal magyarázzák, hogy másnak majd ezt ne kelljen. Rémálom, kedves Olvasók, rémálom, idáig jutottunk, bizony. Nemcsak a válság meg az ezer baj, még ez is. És akkor kimondom, ahogy van, a könyv borítóján (ha jól ismerem fel) a Királyné gyertyájának, az Asphodelus albusnak, a zárvatermők törzse egy védett és veszélyeztetett tagjának a pőre gyökerét láthatni! Azt, amit a növény maga is elrejtene! S ráadásul azért virított a borítón e szerv (és a könyv más lapjain is!), hogy a növénygyűjtők inkább a kötetben nézzék meg, hogyan fest, ne húzkodják ki. A könyv, amely közel háromszáz növényt mutat be - fákat, virágokat, gyógynövényeket és örökzöldeket - vállaltan a szépségre tör. Egyszerűen közük, hogy Vastövű Imolát igen, Lápi hízókát igen, még a közönséges bükköt is, de mohát, zuzmót s a kevésbé látványos családokat, a pázsitfűféléket vagy a sásféléket most nem ismertetik, pusztán azért, mert nem elég csinosak. Bezzeg az igen fotogén Hegyi gamondort!, amelyik, fogadjunk, hogy a természetben nem is ilyen fess... Több mint ötszáz oldal valóban gyönyörű növénytárlat található itt, s hogy jól eligazodjunk s mindent megtudhassunk (azokat is, amiket eddig nem mertünk megkérdezni) a Pókbangóról, a Kék golgotavirágról vagy a Vörösbarna nőszőfűről, a könyv botanikai egyszereggyel indul. A végén pedig megtalálhatjuk a botanikai kifejezések jegyzékét s a magyarázatukat is. Mindenki felelevenítheti, mi is az a rizóma, a portok, mik az egyszikűek, a nyitvatermők. Aztán egy összefoglaló táblázattal, majd egy indexszel zárja lapjait a vadnövények herbáriuma. Addig viszont elképesztő mennyiségű érdekességet tudhatunk meg. Gondolta volna, hogy a kerekded farkasalma miket tud? Elősegíti a szülést, de angyalcsinálásra is képes, a vesének nem barátja, kertbe nem való, viszont csapdába ejti a rovarokat, de nem ám azért, mint más húsevő növény, hogy megeméssze őket, hanem hogy szétterítse az ijedt, menekülni akaró, kiutat kereső, futkározó rovar a felszedett virágport a bibén. És volt fogalma a közönséges borbolya Jekyll és Hyde-természetéről? Finom a gyümölcse, kompótnak is jó, viszont mérgező a növény maga. A mérgét persze meg lehet szelídíteni, s kis adagban újra nekünk dalol: epehajtóként vagy egyes bőrbetegségek gyógyítójaként. És arról volt tudomása eddig, hogy a Heverő varjúháj remek lehet kicsapongó férjek megszelídítésére és háziasítására? Ha efféléket és sok másfélét meg akar tudni a vadnövényekről, az Imbolygó békaszőlőről, a szerény Törpe tengeri hínárról, az Ebszőlőcsucsorról, a Fürtös salamonpecsétről, a Turbánliliomról, a Kakukkfűfojtó arankáról és sok száz társáról, azontúl valami érdekes, ritka utazással akarja tölteni az őszbe-télbe fordulást, akkor bátran feledkezzen bele a vadnövények típusát, termetét, virágzását, elterjedését bemutató komoly, tudós tárba, amely emellett nem átallja a csodatevő tulajdonságaikat is bemutatni. Jut eszembe, amikor a légies bájú Vízi hídőr és a Közönséges párlófű... Pierre és Délia Vignes: Nagy képes füvészkönyv Corvina, 576 oldal, 8990 Ft selyemgerincű Királyné gyertyájaA