Népszava, 2019. február (146. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-16 / 40. szám

2 SZÉP SZÓ 2019. február 16., szombat Politika indig voltak ös­­­szeesküvés-el­­méletek, közke­letűen konteók (konspirációs teóriák), de még sohasem értek el ennyi embert. Köszön­hetően az egyszerre áldás és átok inter­netnek, s az arra épülő közösségi médi­ának. Amihez valaha kiadó (és nyomda) kellett, s vele a némi kontrollt jelentő szerkesztő, azt ma nélkülük terjeszthetik a mániákusok. Mumust csinálni Viszont mondhatni jó hír, hogy nekik sem jut több eszükbe, mint elődeiknek, gyakran még annyi sem. Jót mulattam a George Birnbaum (a már elhunyt Ar­thur Finkelstein üzlettársa - a szerk.) önleleplezése körüli felhajtáson. Túl be­ismerő vallomásán, voltaképpen csupán felfújta Finkelstein és a saját „ötletét”: Sorosból mumust csinálni. Ezt a világ­szerte ármánykodó figurát egykor Ro­­thschildnak hívták, s nem lacafacázva­­ a hírhedt antiszemita autómágnás, Henry Ford könyvelmével­­ „nemzetközi zsi­dónak”. Hogy Birnbauméknak eszükbe sem jutott volna Soros szintén zsidó vol­ta, azt kizárhatjuk: a „spekuláns” ellen már a 90-es években nagy világvisszhan­got keltő antiszemita kampányt folyta­tott a pénzügyeivel csődbe jutott Maha­thir maláj kormányfő. Ha Finkelsteinék ennek hírét sem hallották, aligha talál­nak jól fizető vevőikre, akiket persze el­sősorban éppen ez vonzott (mivel Orbán és Kövér történetesen emiatt támadta hajdan Csurka Soros elleni kirohanásait, ők bizonyosan nem tartozhattak e nai­vak közé). S Julius Streicher, a náci harci lap, a Der Stürmer tulajdonosa kikérné magának, hogy nem neki jutott először eszébe a népet gúnyosan kikacagó zsidó, megannyi karikatúrájának céltáblája. Miként a cári titkosszolgálat, az Ohra­­na tisztje is, aki az örökbecsű Cion böl­cseinek jegyzőkönyveiben már megala­pozta a világuralomra törő zsidók tételét. Volt Bázelben cionista kongresszus? Hogyne. Akkor miért is ne lehetne „meg­találni” a jegyzőkönyvét?! Szokott járni Soros Brüsszelbe, és találkozik uniós főnökökkel? Persze, ahogyan más multi­milliárdosok előtt sem vágják be az ajtót. Ha a jobboldalt pénzelő (Sorosnál is gaz­dagabb) Koch fivérek bukkannának fel, miért is ne cserélnének velük eszmét? (Mintha pár éve Orbán miniszterelnök is derűsen fogadta volna a mai mumust.) S innen egy pkranai ugrás mindenkit kiki­áltani - bizottsági és parlamenti tagot - Soros ügynökének. Ugyan az isten pénze is kevés volna, nemhogy Soros potom 20 milliárd dollárja ennyi embert „tartani”, de a konteó nem matematika. Természe­tesen még az is lehet, hogy a „fiúk” a saját hajdani, Soros általi kitartottságukból indulnak ki... Valós tények nélkül egy konteó sem Soros a soros AVAR JÁNOS hatásos. Fogyasztója fantáziáját csak az általa ismert elemekkel lehet megmoz­gatni. S onnantól minél bizarrabb, annál hatásosabb: ki hitte volna?! A háttérha­talom lankadatlanul világuralomra tör, s bár már a Rothschildok óta folyton-foly­­vást ezt teszi, valahogy sohasem kapa­rintja meg, hisz most is csak törekszik rá. S a hitelesítéshez elég Kafka kastélyá­nak rekreálása: már Lenin meghirdette a titkos diplomácia felszámolását, hogy az általa teremtett rendszer minden ko­rábbinál titkolódzóbb legyen. Davosban nyílt fórumokon vitáznak a világ csúcs­emberei, de nyilván zárt ajtók mögött is eszmét cserélnek, no ugye! S ott van (a sajna nem zsidó) Rockefeller Trilaterális Bizottsága, melynek ugyan semmi szere­pe a világpolitikában, de hát ott a Külkap­­csolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations) is, amelynek még annyi sem: mondhatni egy amerikai TIT, érdeklődő és tehetősebb polgárok kedvelik meg­hallgatni a külpolitika irányítóit. S persze mindennél befolyásosabb (vajon miért?) az évente tanácskozó Bilderberg-cso­­port, amely a konteóhívők örömére tényleg „titkolózik” - az alapító holland herceg azzal érte el aktív és egykor befo­lyásos vendégei eszmecseréinek kötet­len voltát, hogy senki sem számolhat be róluk. Ez ugyan a felesleges sajtóviták el­kerülése és a valóban szabad szóhaszná­lat végett van így, de nagyon gyanús. Va­jon mitől volna a pár száz, zömmel már csak „volt” korifeusokból összeverődött társaság nagyobb befolyású, mint a mai világvezetők rendszeres tanácskozásai? Ezt éppúgy kár firtatni, mint azt, hogy mennyi mindenre fussa Sorosnak. Kulturális marxisták S ez még hagyján: a héten egy teoretikus hazai nagyasszonytól azt is megtudhat­tuk, hogy a híres francia filozófus és a felhívását aláíró pár tucat európai élér­telmiségi (köztük nyilván árulkodóan Heller Ágnes és Konrád György) „egy olyan utópikus európai birodalom mel­lett törnek lándzsát, amelyet egy arra hivatott élcsapat (vagyis ők) irányít, egy antidemokratikus és bürokratikus ad­minisztráción keresztül” (a nyelvtani és a valósággal egyeztetés hiánya nem a véletlen műve). Mert ha az ilyenek törik a lándzsát, abból csakis a szovjet biro­dalom juthat „mindenkinek” az eszé­be, mármint „mifelénk”. Utóvégre ezek mind az új veszedelem megtestesítői: „kulturális marxisták”. Bár feltehetnénk a híres kérdést Ber­­nard-Henri Lévynek is, hogy ugyan hány hadosztálya van pár csenevész filosznak és tollforgatónak, hiszen Sztálin még a hozzájuk képest komoly világszervezetet irányító pápát is kigúnyolta. De minek kötözködnénk nagy NER-gondolkodók­­kal? Ahogy azzal sem, aki a globalista elit „kulturális marxizmusát” szedi illően ízekre. Mi ugyan azt gondolnánk, hogy a globális pénzügyi, gazdasági és politikai elit csúcsfigurái nem rajonghatnak pont Marxért és tanaiért, ám korunk röntgen­szemű politológusa éppúgy átlát rajtuk, mint az előző pártállam brosúraszerzői az (immár passzé) katonai-ipari komple­xum fondorkodóin és Kennedy-merény­lőin. S a „kulturális marxizmust”, mint a tömegek tudati felemelésének eszközét a harmincas években a nácik elől Ameri­kába menekült filozófusok, a „frankfurti iskolához” tartozók hirdették, ergo ró­luk - ahogy Soros esetében is - felesleges többet elárulni: e konteó terjesztői tud­ják, hogy célközönségük tudj­a, kikről van szó... Amint a The Guardian publicistája fanyarul megjegyzi, „a kulturális marxiz­mus teóriája otrombán antiszemita, s a zsidókat a nyugati civilizációt belülről le­romboló ötödik hadoszlopnak beállítva, a marxizmusnál régibb keletű rasszista kitaláció”. S ennek megfelelően tagadha­tatlanul megragadja az eszelősök fantá­ziáját is. A norvég Breivik például ezt emleget­ve gyilkolta le a szerinte fiatal kulturális marxisták tucatjait. Végtére is, ahogyan a „Cion bölcseinek jegyzőkönyveit”, ezt is kifejezetten a kulturkampf céljaira fabrikálták. Pontosabban egy William Lind nevű amerikai szélsőséges, aki új ellenséget óhajtott adni a hidegháború zárultával a radikális jobboldaliaknak. S rábukkant a frankfurti iskolára. A mi jobboldali népnevelőinket is megihlető tétele szerint a kulturális marxizmus el­leni harc célpontjai annak hordozói: az értelmiségiek, Hollywood, az újságírók, a polgárjogi aktivisták és a feministák. Az ellenségek e listája Lind óta változatlan a radikális jobboldalon. Hiszen kapóra jön mindazoknak, akik magukat imádják áldozatnak tekinteni, vagyis boldogan mutatnak rá a világ bajainak forrására: a minden jót lerombolni akaró titokzatos, teljhatalmú (és persze főként idegen) elitre. S komoly előnye, hogy nem kell a tradicionális életformákat valójában romboló - és a „globalizmusért” felelős - kapitalizmus ellen harcolniuk, mert akkor, ugye, szembekerülnének magával a mérvadó konzervativizmussal is. S fő­leg: ki pénzelné őket? Továbbá a sokféle ellenség rugalmassá és tágíthatóvá teszi, bármely kultúrharcos rálelhet külön be­járatú mumusára. Breivik a baloldal ifjú utánpótlására, a homofóbok a melegekre, a nőgyűlölők a feministákra, az „életpár­tiak” az abortusz védelmezőire. S mint idehaza láthatjuk, marad bőven tere a té­tel - stílszerűen - globalistáinak is. Vérfürdőről álmodnak Lind pár éve írott regénye zárójeleneté­ben keresztes lovagnak öltözött aktivis­ták keresztény dalokat énekelve gyilkol­ják le a Darmouth College (történetesen Lind hajdani főiskolája) „politikailag korrektjeit”. Szerzőnk élénken el is kép­zelte­ ,A mészárlás gyorsan ment. Keve­sebb mint öt perc alatt sikolyok, sirámok és jajgatások töltötték be a teret. A padlót hamarosan elárasztotta a kulturális mar­xizmus vére.” Ilyen vérfürdőről egyre többen álmodoznak, már nemcsak peri­fériákon és politológusi harsonákat fúj­va. Trump egyik, a kiszivárogtatás után persze menesztett tanácsadója stratégiai tervet is készített a kulturális marxizmus elleni - legyen - keresztes hadjáratra. S aki kísérteties hasonlóságot fedez fel e harcra buzdítok és a száz év előtti előde­ik, a, judeobolsevizmust” kiirtani vágyók közt, vagyis déjá vu érzése van, az nem téved. Lévén az orosz bolsevikek közt sok zsidó is volt, kézenfekvő volt ezt tűzni a lobogókra (miként a mi antiszemitáink is tüstént rájuk leltek a Tanácsköztársaság kommunistái közt, akik hiába is tagadták volna meg származásukat). Ami lehango­ló, hogy a történelmi cezúrát jelentő ho­­lokausztot is túlélték e teória alaptételei. Pont úgy, mint egy évszázada is, a jelszó: „védjük meg a keresztény nyugatot, amíg nem késő”. Hogy ugyanaz is, a fasizmus kel ki belőle, azt csak sejthetjük. Hogy kultúrharcosainknak ez eszükbe se jut, s csupán játszanak a tűzzel, merthogy ők nem hisznek benne, csak sikeres fegyver­ként forgatják, az nem támasztja fel Brei­vik és más eszelősök áldozatait, s aligha nyugtatja meg a szellemi-kulturális élet egyre több területén módszeresen kipé­­cézett bűnbakokat. Ha szabad megjegyeznem, sok zsi­dó még 1944-ben sem tudta elképzelni, hogy az auschwitzi rámpáról gázkamrá­ba küldik. Mi ugyan azt gondolnánk, hogy a globális pénzügyi, gazdasági és politikai elit csúcsfigurái nem rajonghatnak pont Marxért és tanaiért... M S0ROSUZ0 TÜNTETŐK MACEDÓNIÁBAN A magyar kor­mány által befo­gadott Gruevszki pártja próbálta ki elsők között a Finkelstein- Birnbaum-páros kampányát FOTÓ: AFP/ROBERT ATANASOVSKI

Next