Népszava, 2019. március (146. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-14 / 62. szám
2019. március 14., csütörtök NYÁRY KRISZTIÁN Nyitott mondat A Népszava irodalmi melléklete a Vasárnapi Hírek szerkesztőségétől Az 1956-os forradalmat - Petőfi-közös előzményei miatt - gyakran nevezik az írók forradalmának. Valóban sok író vett részt a sztálinizmus elleni felkelés előkészítésében, de Petőfiék forradalmát ennél is jobban jellemezte az írók szerepvállalása. Egyes életpályák esetében szinte lehetetlen eldönteni, hogy a történelemkönyvek vagy az irodalomtörténet lapjaira kínálkoznak-e inkább. Szinte nincs is olyan erőközpontja az 1848-ban kibontakozó forradalomnak, ahol ne lett volna meghatározó szava íróknak, költőknek vagy irodalmároknak. Eötvös József, Teleki László és más, az Országgyűlésben tevékenykedő író-politikusok vagy az olyan, pályájuk csúcsán álló, befutott szerzők, mint Vörösmarty vagy Bajza meghatározó alakítói voltak a ’48-49-es eseményeknek. A forradalom legismertebb írói azonban nem az ő környezetükből kerültek ki. A Petőfi Sándor körül gyülekező irodalmi tömörülés, az 1846- ban létrejött Tízek Társasága tagjait a forradalom első napjaiban szinte mind ott találjuk a márciusi fiatalok között. A csoport, amelyet Petőfi eredetileg „magyar romantikás iskolának” akart elnevezni, az irodalomban és a közéletben is radikális forradalmi nézeteket vallott. Legfőbb törekvésüket, egy saját irodalmi folyóirat megalapítását éppen ezért nem sikerült megvalósítaniuk: a társaság tagjait figyeltették a hatóságok, lapindítási engedélyről szó sem lehetett. A csoport később is együtt maradt, s más fiatal irodalmárok és politizáló ifjú értelmiségiek is csatlakoztak hozzájuk törzskávéházukban, amelyet ők az új bérlőről csak Fillingernek nevezték egymás között, nem pedig Pilvaxnak, mint az idősebbek. Kerek márványasztalukat, ahol világjobbító vitáikat folytatták „a közvélemény asztalának” keresztelte el a kávéház közönsége. S bár 1848 márciusának elején úgy tervezték, hogy majd a József-napi vásárra Pestre gyűlő parasztok között fogják terjeszteni mozgósító röpiratukat, végül olvasóik, az egyetemi ifjúság és a pest-budai polgárok között robbantottak ki békés forradalmat. Petőfi Nemzeti dala mellett március 15-e legfontosabb dokumentuma, a 12 pont is egy író műve. Az asztaltársaság tagjának, Irinyi József hírlapírónak jutott eszébe, hogy Kossuthék jogi nyelven megfogalmazott országgyűlési javaslatai alapján mindenki számára érthető, rövid petíciót kell összeállítani. Neki a Pesti Hírlapnál az volt a dolga, hogy a hosszú külföldi cikkekből színes rövidhíreket gyártson, úgyhogy eléggé értett a tömörítéshez. Ez lett a legsikerültebb munkája. A szabadságharc után őt is halálra ítélték, de kegyelmet kapott, így magyarra fordíthatta az emberi jogok másik fontos szöveges dokumentumát. Beecher Stove Tamás bátya kunyhója című regényét. Az első ifjú forradalmár, aki március 15- én megpróbálta a pontokat megismertetni a néppel, mégsem ő volt, hanem Sükei Károly költő - az egyetlen a társaságból, akinek ezt nem szabadott volna megtennie. Súlyosan dadogott ugyanis. Kiakasztotta a kézzel másolt 12 pontot a kávéház melletti falra, és mindjárt magyarázni is kezdte a köréje gyűlt 20-30 embernek. Egy jelen lévő titkosrendőr a jelenetet látva bolondok házába akarta vitetni a dadogós poétát. A pesti polgároknak azonban tetszett a sajtószabadság főpróbája, úgyhogy végül a spiclit kergették el a környékről. Sükei a forradalom után érzelmes költemények publikálása mellett Thackeray, Gogol és Burns kiváló fordítójaként vált ismertté. A hibából okulva a nap hátralévő részében Jókai Mórra hárult a 12 pont felolvasásának feladata. O Petőfi Sándor és Szendrey Júlia albérlőjeként kezdettől részese volt az eseményeket előkészítő nagy beszélgetéseknek, s ott volt akkor is, amikor a Dohány utcai lakásban - amolyan főpróbaként - még a francia forradalom legfontosabb jeleneteit is eljátszották az ifjú irodalmárok. A 23 éves Jókay Móric március 15-én vette fel a plebejus írásmódú Jókai nevet. Sokat tett nagy nap vértelenségéért is: a Länderer nyomda előtt összegyűlő ötezer ember a havas esőben esernyőt tartott a kezében, s kis téren könnyen kiszúrhatták volna egymás szemét. Jókai szavára egyszerre csukták be ernyőiket, a sok ezer apró csattanás az író visszaemlékezése szerint ágyúlövésnek hangzott: megszületett a sajtószabadság. Jókai ezután hazaküldte az összegyűlt tömeget ebédelni, így neki köszönhetően lett a pesti forradalom az egyetlen a világon, amelyben ebédszünetet tartottak. A fiatal író nemcsak élete párját, a nála 12 évvel idősebb Laborfalvi Rózát találta meg ezen a napon, hanem írói karaktere is ekkor született. Hiába veszett össze vele még 1848 nyarán - politikai és magánéleti okok miatt vegyesen - barátja és példaképe, Petőfi Sándor, később ő lett Petőfi és a szabadságharc legendájának első számú krónikása. Nála többet és szebben aligha írt bárki 1848-49-ről. Ha azonban az ő visszaemlékezéseit olvassuk, ne feledkezzünk el róla, hogy irodalommal van dolgunk. Jókai sokat színezett a valós történeteken, így például sosem vitte el kalandos úton Kossuth amnesztialevelét a bujdosó Rózsa Sándornak. (Ha a zsandárok százai hiába keresték a betyárt, hogy is találta volna meg egy magányos író?) 1848 írói közül talán neki jutott a legsikeresebb életút: megérte, hogy korának első számú „írófejedelme” és a főrendiház tagja legyen, s közben - közel 80 évesen - romantikus forradalmárhoz méltóan a szerelemben is újra a szívére hallgatott. A márciusi forradalom írói és költői közül sokak nevét már csak utcanévtáblák és történelemkönyvek őrzik, műveiket kevesen olvassák. Pedig a novellista Bérczy Károly, a filozofikus költeményeket író Bozzai Pál, a színpadi szerzőként és regényíróként sem jelentéktelen Degré Alajos, az orvosként és költőként is aktív Hamary Dániel, a romantikus szerelmes regényeiről ismert Pálffy Albert vagy a magyar nyelvű zsidóság népies szépprózáját megteremtő Szegfi Mór nem forradalmárként, hanem irodalmárként akartak halhatatlanná válni. Szemben velük máig őrzi az irodalmi emlékezet Vajda János nevét. FOLYTATÁS A 2. OLDALON