Népszava, 2019. augusztus (146. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-03 / 179. szám

4 NÉPSZAVA 2019. augusztus 3., szombat LAPSZÉL • Elhunyt Bereczky Gyula Elhunyt Bereczky Gyula, aki­nek jelentős szerepe volt a ha­zai rádiózásban és televíziózás­ban. Újságírói munkáját Pécsen kezdte az ötvenes évek második felében, de hamar Pestre hív­ták. Nevéhez fűződik a Krónika kialakítása, vezette és szerkesz­tette is a műsort. 1976-ban szer­kesztőségvezető lett a rádióban, majd főszerkesztő-helyettes és főszerkesztő. A nyolcvanas években az MSZMP KB appará­tusában dolgozott, 1987 és 1989 között pedig a Magyar Televízió elnöke volt. Azokban az években vezették be a hétfői adásnapot, és lett teljes műsoridejű a 2-es program. A rendszerváltás előtt lemondott. Bereczky Gyula 84 évet élt. NÉPSZAVA Egymilliárd Orbán gyülekezetének Jövőre 944 millió forintot kap óvodaépítésre a Svábhegyi Re­formátus Egyházközség, azaz Orbán Viktor kormányfő gyü­lekezete - derült ki a csütörtöki Magyar Közlönyből. Tavalyelőtt több mint hétezer négyzetmé­ternyi terület tulajdonjogát kapta meg ingyen a gyüleke­zet. NÉPSZAVA Roma holokauszt: az emlékezés estéje A gonosz ma is létezik, mint a 75 évvel ezelőtti gyilkos éjszakán, de soha többé nem lehet hatalma felettünk - jelentette ki Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos a roma holokauszt emléknapján. Hozzátette: biztosan tudja, hogy a békességszerzők jóval többen vannak, mint a gonoszok. 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó­ra több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg az Auschwitz­ban. NÉPSZAVA Baráti kézben a kutatóhálózat „Több pénzt akartam nekik adni, ebből lett a baj” - Maróth Miklós szerint így magyarázta neki „igen szellemesen” Orbán Viktor kormányfő, hogy miért akarta leválasztani a Magyar Tudományos Akadémiáról a kutatóintézeteket. Maróth - az einstandolt hálózatot felügye­lő testület elnöke - a 24.hu-nak adott interjúban beszélt arról is: „Ha Orbán Viktor a barátjának nevez, az számomra megtisztel­tetés.” NÉPSZAVA BELFÖLD HM: a katonák mennek, Rogán emberei jönnek KORMÁNYÁTALAKÍTÁS Mi­közben dübörög a 3600 milliárdos haderőfejlesztés, alaposan átren­dezik a Honvédelmi Minisztérium (HM) vezérkarát: a tárca három meghatározó vezetőjét mentik fel tisztségéből. A kormányfő ja­vaslatára mennie kell Kádár Pál közigazgatási államtitkárnak. A honvédelmi miniszter kezdemé­nyezésére pozícióját veszti Sulyok János védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár, valamint Balogh András József jogi és igaz­gatási ügyekért felelős helyettes államtitkár. A döntés hátteréről Harangozó Tamás írásbeli kérdésben kért tá­jékoztatást a honvédelmi minisz­tertől. Az MSZP politikusa szerint ugyanis a változás aggodalomra ad okot. A következő három évben a CZENE GÁBOR Ostorpattogás és egy tarsolyleme­zes rendező fogadott a bejáratánál. Megérkeztünk az ópusztaszeri em­lékparkhoz, a Magyarok Országos Gyűlésére. „Nem is gondolnád, de hazata­láltál! A Magyarok Országos Gyűlé­sén ugyanis mindenki otthon van, mert ahogy egymással bánunk, az a hazánk!” - az esemény honlapjá­ra kitett köszöntő érezhetően nem törekedett teljes nyelvi és tartalmi koherenciára, ám jól kifejezte, hogy a szervezők mindenkit szívesen lát­nak. Úgy értve: mindenkit, de főként azokat, akik vonzódnak a „nemzeti érzelmű civil társadalomhoz”. A történelmi mítoszok birodal­mában a Csongrád megyei Ópusz­taszer kultikus helynek számít, a legenda szerint Árpád és vezérei itt tartották az első magyar országgyű­lést. Tízezreket várnak a vasárnap estig tartó rendezvényre. Péntek kora délután azonban túlzás lett volna tömeges részvételről beszél­ni, ekkor még csak gyülekeztek a népek. Némelyek ősmagyar - vagy legalábbis annak látszó - öltözé­ket viseltek. Megkérdeztünk egy fiatalembert, hogy tulajdonképpen milyen ruha van rajta. Készségesen válaszolt: „Megmondom őszintén, nem tudom. Ajándékba kaptam.” A szervezők meghatározása szerint a gyűlés a könnyed kikap­csolódás és kulturális programok ötvözete. Nekünk elsőre az volt a benyomásunk, hogy egy hatalmas nomád kirakodóvásár közepébe csöppentünk. Az Erdélyből, Kolozs­vár mellől jött Székely Árpád éppen a portékáját pakolta ki az asztalra, amikor megszólítottuk. „Pásztorok Benkő Tibor honvédelmi miniszter tárcáját épp a haderő­­reform közben alakítják át haderőfejlesztés keretében csak a harckocsi- és tüzérségfejlesztésre 173 milliárd megy, míg helikop­terbeszerzésre és a harci repülő­képesség javítására 119,4 milliárd jut. Csakhogy - figyelmeztetett Harangozó - miközben átalakít­ják a sereget, épp a szakmaiságot gyengítik a minisztériumban. Ká­dár Pál, Sulyok János és Balogh András József ugyanis katona, il­letve szakirányú képzettségű, vi­szont most civilekre cserélik őket. A helyükre érkezőket ugyanis a Rogán Antal vezette Miniszterel­nöki Kabinetirodából vezénylik át a minisztériumba. Az új közigaz­gatási államtitkár Vidoven Árpád lesz, aki ügyvédként dolgozott, mielőtt beemelték a kormányba. A jogi és igazgatási ügyekért fele­lős helyettes államtitkár Korom Renáta lesz, a harmadik államtit­kár kinevezéséről pedig egyelőre nincs hír. NAGY B. GYÖRGY végén szeretne ellátogatni Ópusz­taszerre, javasoljuk, a látványosnak ígérkező lovas meg mindenféle ka­tonai bemutatókon kívül ne hagyja ki a szívcsakra-meditációt se. Ennek részeként ugyanis „Élet Vize rezgé­seinek felvétele” is lesz, valamint „EGÉSZ-ségre hangoló énekhang­­meditáció Angkor Wat fényével”. A Magyarok Országos Gyűlése a támogatói jegyek árának harmadát mélyszegénységben élő kárpátal­jai gyermekeknek és családoknak szánja. Az ópusztaszeri rendezvény támogatói között ugyanakkor meg­található a Miniszterelnökség nem­zetpolitikai államtitkársága is. A Mi­niszterelnökségi Sajtóiroda lapunk kérdésére közölte: a nemzetpoliti­kai államtitkárság nem nyújt anyagi támogatást a Magyarok Országos Gyűlésének. Tavaly óta „egyetért­ve a rendezvény szellemiségével és céljaival (a nemzeti összetartozás és a magyar-magyar összefogás erősí­tése a Kárpát-medencében) Potápi Árpád János nemzetpolitikáért fele­lős államtitkár a rendezvény fővéd­nöke, ez azonban csak elvi támoga­tást jelent, anyagit nem”. Megtanultuk, hol lakik ÓPUSZTASZER Anyagi támogatást nem nyújt, de egyetért a léleklátókat is felvonultató rendezvény szellemiségével a nemzetpolitikai államtitkár, és betyárok is használják” - ajánl­­gatta a bárányból készült bundát, és értésünkre adta, hajlandó valamics­két engedni a 75 ezer forintos árból. Az erdélyi férfi visszatérő részt­vevője a hetedszer megrendezett gyűlésnek, egy ékszereket kínáló kozármislenyi házaspár ellenben most először bérelt elárusítóhelyet a rendezvényen. Kifejezetten elége­dettek voltak a díjszabással: három nap, 25 ezer forint. Szőttesek, fokosok, fazekaster­mékek, sámándobok, faragványok sorakoztak sűrű egymásutánban. A békés, családi hangulatba aztán ala­posan belerondított a Betyársereg pultja. Elsiettünk onnan, majd egy átértelmezett hamburgerrel (pusz­tájává buciban) és hot doggal (gon­dos kondás) vigasztalódtunk. Az előadásokat különféle elneve­zésű sátrakban tartják. Volt Törté­nelmi sátor vagy például V4 sátor, de minket leginkább a Magyarok Istene sátor érdekelt. Csalódnunk kellett: a két egymáshoz illesztett, Wass Albert-idézettel spékelt pavi­lonszerűségnél lényegesen nagyobb látványosságra számítottunk. A gyógyászat a Magyarok Orszá­gos Gyűlésén belül is külön iparággá, azaz faluvá nőtte ki magát. Az úgy­nevezett gyógyítók között találtunk reinkarnációs terapeutát, lélekrin­­gatót, spirituális tanácsadót, szelle­mi látót, angyali kommunikációval foglalkozó mestert, médiumot, to­vábbá olyanokat, akik érintéses vagy érintés nélküli energiagyógyászattal foglalkoznak. Ha valaki kedvet kapott, és a hét­ A gyógyí­tók között találtunk reinkar­­nációs terapeu­tát, lélek­­ringatót, spirituális tanács­adót, szel­lemi látót, kártyave­tőt is FOTÓ: DRASKOVICS ADAM KÍNALAT Nemzeti rugda­­lózó a legkisebb magyaroknak (fent) és Sim­mer Sándor fa­faragó, akinek egyik alkotása hátrafelé nyilazó magyar lovast ábrázol ELVI TÁMOGATÁS POTÁPI ÁRPÁD JÁNOS nemzetpoliti­káért felelős államtitkár a rendezvény fővédnöke Új­pogányság Az újpogány irányzatok veszélyeire igyekezett felhív­ni a figyelmet a Keresztény Értelmiségiek Szövetsé­ge (KÉSZ) és a katolikus püspöki kar, amely ebben a témában még a 2010-es parlamenti választás előtt indított országjárást. A több mint száz előadásból álló programsorozatot támogatta a Fidesz és a KDNP pártalapítványa is. A válogatott előadások könyv alakban is megjelen­tek. A bevezetőben Osztie Zoltán plébános, a KÉSZ akkori elnöke azt állította, hogy az újpogány szellemi mozgalom „többféle irányból intéz támadást a ke­resztény hit és az egyház, valamint a magyar nemzet ellen". Úgy vélte, az újpogányok megkérdőjelezik a Szent István-i örökséget, ráadásul mindezt megté­vesztő módon nemzeti önbecsülésünk és önazonos­ságunk erősítésének látszatával teszik. Avatás A Magyarok Országos Gyűlése nyitányaként Potápi Árpád Já­nos, a Miniszterelnökség nem­zetpolitikáért felelős államtitkára az ópusztaszeri emlékpark egyik dombján felavatta az Árpád és vezérei szoborcsoportot, Kligl Sándor alkotását.

Next