Népszava, 2020. augusztus (147. évfolyam, 179-203. szám)

2020-08-14 / 190. szám

VÉLEMÉNY Eladóművészek A Színház- és Filmművé­szeti Egyetem új, négy­tagú kuratóriumából ketten a Mol (Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.) vezetői. A sajtóhíradások ezt a tényt nem vagy csak mellékesen említik. A balhé az új elnök, Vidnyánszky Attila miatt áll, akinek környezete nem is titkolja különösebben: a fő­nök újabb libernyák koszfészek ki­füstölésére adott parancsot, hát itt volnánk. És ehhez a Mol adná az üzem­anyagot? A több mint 40 országban jelen lévő magyar multi tölti fel benzinnel az illiberális inkvizítorok lángszóróját? Meglehet. De erről nem tudhatunk meg semmit. A Mol nem nyilatkozik. A kuratóriumba bekerülő Világi Oszkár, a szlovákiai magyar olaj­mágnás, a Mol de facto harmadik embere, akinek VIP-szek­­torbéli jegye - különösen a tulajdo­nában lévő DAC-stadionban - gya­korta közvetlenül Orbán Viktoré mellé szól, nem nyilatkozik. A másik molos, Bacsa György stratégiai és fejlesztési igazgató - akiről a függet­len sajtó kiderítette, hogy Herná­di Zsolt rokona, és megjelenik a Mol-vezér állami kötődésű magán­bizniszeiben is - sem nyilatkozik. Utóbbiról kérdésünkre Gulyás Ger­gely a kormányinfón annyit árul el, hogy semmi különös, csak kerestek egy jogászt a csapatba, és hát így, „egyébként munkahelytől függetle­nül” került képbe „Bacsa kolléga”. Értem. Tehát a Színház- és Film­­művészeti Egyetem négytagú kura­tóriumába pusztán jogi végzettsége okán került be a Mol több­ mint­ jo­gásza, Gulyás „kollégája”. Ezek sze­rint nem találtak egyetlen színhá­zi, felsőoktatási berkekben jártas - engedjük meg, rendszerhű - jo­gászt sem. A kancelláriaminiszter Világi Oszkár megjelenésének út­­ját-módját nem boncolgatja. Va­lóban, hagyjuk. Nekem alkalmam adódott személyesen is megismer­ni a Mól-tulajdonú szlovák Slovnaft vezérét, aki egy kifejezetten köz­vetlen, mindennemű megjátszás­­tól mentes üzletember. Tárgyunk szempontjából úgy is fogalmazha­tunk: rossz színész. Gulyás Gergely azt viszont siet le­szögezni, hogy - a Corvinus Herná­di Zsolt irányította kuratóriumával szemben - a személyi összetételből itt nem következik, hogy a Mol ad pénzt is. Bár reméli, illetve ezt nem zárja ki. Most akkor nem értem. Már a nagy zsé reménye is belépőt jelent a liberális fertőzésgócba kül­dött NER-deszant maroknyi csapa­tába? Amelynek ebbéli összetétele miatt már most több oktató lemon­dott, és a magyar kultúra újabb mély válsága körvonalazódik? Félreértés ne essék: az, ha bárki pénzt adna egy egyetemnek, pláne művészeti képzésre, kifejezetten dicséretes. A maga szintjén, meg­felelő keretek között. De hogy az új kuratórium felét derék olaj­iparo­sokkal töltsék fel... Ez már nem pusztán Orbán ha­talmának öncélú fitogtatásáról szól. És persze nem is holmi fennkölt ideológiai harcról. Hanem a nyers megalázásról. Minél jobban fáj, an­nál inkább elérték a céljukat. Hogy Orbánék ma már bármikor bárkibe beletörölhetik a kalucsnijukat, és bele is törlik. Pontosan azért, hogy az őket zavaró gondolkodóknak - rajtuk keresztül pedig híveiknek, vagyis nekünk - minél rosszabb le­gyen. Az ő világuk e szörnyű emelvény. MARNITZ ISTVÁN Csodaszer D­onald Trump néhány hónapja vetette fel azt a forradalmi ötletet: fecs­kendezzenek fertőtle­nítőt a koronavírussal fertőzöttekbe. Az előremutató meg­oldásoktól elzárkózó kutatók azon­ban nem fogadták meg a tanácsot. Később Trump azt állította, csak viccelt, nem úgy Vlagyimir Putyin, aki a napokban engedélyeztette az orosz koronavírus elleni oltóanya­got, amelyet szerényen Szputnyik V-re kereszteltek, emlékeztetve a világot, hogy az első műholdat a Szovjetunió lőtte fel. Nyomós érvet is felhozott Putyin a maga Szput­­nyikja mellett: az egyik lányának is beadták, aki pár nap után láztalan lett. Igaz, az nem derült ki, hogy a hölgy Covid-fertőzött volt-e. Persze a kukacoskodó szakértők­nek és újságíróknak semmi se jó, ők mindenben csak a rosszat keresik. Ahelyett, hogy ünnepelnék ezt a csodás találmányt, máris ócsárolják. Mégis, mi a gond azzal, hogy a teszt harmadik fázisát telj­esen kihagyták, és nem vizsgálták a mellékhatásait több ezer önkéntesen, csupán né­hány tucat, egyébként egészséges személyt oltottak be vele? A lényeg: ellenanyagot termelt a szervezetük. Ezt maga Putyin is megmondta. Az orosz vakcina biztos legalább olyan hatásos lesz, mint a hid­­roxiklorokin. A francia csodaviroló­­gus, Didier Raoult néhány hónapja kijelentette: a vegyület hatékony a Covid-19 ellen. Utána megint elő­bújtak a fránya szakemberek, akik szerint az egyetlen pácienst se gyó­gyított meg, nem kívánt mellékha­tásként viszont megölte őket, ám két páratlan elme, Donald Trump és Jair Bolsonaro brazil elnök is Raoult-nak adott igazat: szedték pár napig, és lám, egészségesek, mint a makk. Aki még mindig kételkedne az orosz csodaszerben, az vegye figye­lembe. Rodrigo Duterte, Fülöp-szi­­getek öntörvényű elnöke már előre rendelt belőle egy jókora adaggal. S ha mégsem használna az emberek­nek? Akkor a hiba csakis bennük lehet. Rónay Tamás HORVÁTH GÁBOR Ha Ame­rika olyan ország akar maradni, ahol csak az érdem számít, akkor egyre több nő és nem fehér kerül vezetői pozíciók­ba Férfias játékok TÜZES LÓ ébláboltam a kertben, ál­­mélkodva aznap is, hogy a sok eső és a még több nap­sütés milyen buja termést adott az idén, mintha ez­zel is engesztelni próbálna a tava­lyi meg a tavalyelőtti jégért, özön­vízért, aszályért. Különös, hogy otthon a konyhai naptárról épp egy Csokonai Vitéz Mihály-idézet kö­szöntött reggelente, s hát milyen a gyerek, reggelente bambul bele a kakaójába, aztán mereng maga elé, a szemmagasságban lévő szavak meg önkéntelenül ragadnak a fe­jébe, magolás, tanulás nélkül. „Oh, áldott természet! Oh csak te vagy nékem, az a tetőled nyert birtokom s vidékem, melynek én örökös föl­desura lettem, mihelyt te általad embernek születtem.” A képre, ami a verssor fölött lógott, már nem em­lékszem, talán egy őszi fa volt, talán pipacsok. Földesúr nem, de földes asszony lettem, ha a városba indulok, két­szer is meg kell nézni, nem ragadt-e A félmez­telen em­ber lassan ért oda a kapuhoz, előtte a kerítés­deszká­kon át már nyúj­togatta a nyakát ilyen-olyan piszok a bokámra, le­­hozta-e a citromlé rendesen a sze­dernyomokat az ujjaim begyéről, vagy most is olyan a körmöm, mint óvodában, amikor filctollal színez­tem vörösre, és sikáltam aztán a vé­cében, hogy anyám észre ne vegye. A piszok persze csak a flaszteres világban szembetűnő, mifelénk ész­re se veszik, ha mindenki azzal tö­rődne, hogy tiszta legyen mindene, nem kapálna, nem gyomlálna senki. A félmeztelen ember lassan ért oda a kapuhoz, előtte a kerítésdesz­kákon át már nyújtogatta a nyakát, mint a tápért esdeklő kacsa, pró­bálta bizonyára bemérni, ki hajlong épp a paradicsomok, francia babok, padlizsánok, patisszonok, édeskö­ménygumók, no meg a jércéktől megcsipkedett kelbimbók körül. - He! - kiáltott be aztán a kapu­nál, amin nem lepődtem meg. Ez errefelé a „hé” - vagyis a hej, a hel­ló, olykor a békás figyelemfelkeltő rövidítésének palócos átirata, nem bántó, legalábbis, ha valaki a helyén kezeli, s egyfajta könnyített, lusta üdvözlésnek betudja. Annyiban azonban különbözik egy egyszerű „sziától” vagy „jónapottól”, hogy utána száz százalék bizonyosság­gal következik egy újabb mondat, rendszerint kérdő. D0R0S JUDITT NÉPSZAVA 2020. augusztus 14., péntek9 /Új arc A fehérek a következő 20-25 évben kisebb­ségbe kerülnek az Egyesült Államokban. A leggyorsabban a spa­nyol ajkúak (barnák) ará fekszik, de a feketék és az ázsiaiak is szaporábbak a „kaukázusiaknál”, ahogyan a fehér rasszt hivatalosan hívják. Már 2008-ban is a demo­gráfiai és az azokból fakadó felfo­gásbeli változások révén lehetett elnök Barack Obamából. Most pe­dig ezért természetes, hogy a De­mokrata Párt egy félig indiai, félig fekete, női alelnökjelölttel vág neki a választásnak. Igazság szerint az a furcsa, hogy a republikánusok két fehér férfival próbálkoznak, mint­ha még mindig 1820-at vagy 1970- et írnánk. Az egyetemet végzők növekvő aránya is az „urbánusoknak” ked­vez, úgyhogy a „népiesek” nagyjá­ból most utoljára próbálhatják a fejüket a homokba dugni. A felmé­rések egyelőre arra utalnak, hogy talán már most sem kellene, de ezt majd meglátjuk két és fél hónap múlva. Ha zsugorodik is, most még jelentős az a választóréteg, amely kétségbeesetten a fehérségébe ka­paszkodik, és a másmilyenekben, a kínaiakban, „mexikóiakban”, feke­tékben (és hogy ki ne hagyjuk, néha még mindig a zsidókban) látja saját bajainak okozóit. Amerika, „a nagy olvasztóté­gely” más korokban is küszködött a sokszínűséggel. Pennsylvaniában a XVIII. században kis híján pol­gárháború tört ki, amiért a töme­gesen bevándorló németek saját nyelvükön tisztelték Istent. Aztán az írek, a kínai vasútépítők, a múlt század elején az olaszok, no meg a „hunkyk”, azaz az egy kalap alá vett magyarok és lengyelek voltak a le­nézett, kigúnyolt, lustának minősí­tett kisebbség - és még mindig csak a fehér arcoknál tartunk. A színes bőrt persze még az idegen nyelvek­nél és vallásoknál is nehezebb elfo­gadni. Amerika új arca nem Donald Trump, még csak nem is Joe Biden, hanem Kamala Harris. Ha Ameri­ka olyan ország akar maradni, ahol csak az érdem számít, akkor egyre több nő és nem fehér kerül vezetői pozíciókba. A folyamat természe­tes és visszafordíthatatlan. Mint Ovidius kétezer éve megállapította, omnia mutantur, minden változik. - Itthon van-e az urad? - érke­zett, aminek érkeznie kellett. Úr er­refelé nyelvben minden férfi, főleg, ha asszonyhoz kell viszonyítani, fölé helyezni pozícióban jelesül. - Nincs. Segítsek? - egyenesed­tem fel, végig se gondolva, hogy ezt az embert valójában közelebbről nem is ismerem, tegező viszonyban végképp nem vagyunk, de itt ennek sincs jelentősége: az utcában la­kom, hát úgy kezel, mintha gyerek­kori jó pajtások lennénk. Ingatja a fejét, bánatosan. - Te nem vagy jó. Csak az urad - felelte. Megkérdeztem még vagy há­romszor, milyen segítségre gondol, kölcsön kell adni talicskát, létrát, fejszét, szecskavágót, kukoricakob­­zót, vagy megfogni egy zsák másik végét, de továbbra is csak szomorú képpel búsongott, „nem, te nem vagy jó, csak az urad”, mondogatta újra és újra. Már kezdtem azt hinni, sose tudom meg, mire nem vagyok jó az asszonyságom vagy bármi más okán, de végül csak kiderült. - Ha majd hazajön az urad, szól­jon! Hozok át csemegeszőlőt - bök­te ki. Mit tehettem, bólintottam. Férfias játékok ezek, „fehércseléd” meg nem értheti.

Next