Népszava, 2023. április (150. évfolyam, 77-99. szám)

2023-04-08 / 82. szám

2 I ______________________________________________________REFLEKTOR Vatikán: a változások kényszere • PRES Több irányból is nyomás nehezedik Ferenc pápára: egyszerre kellene megfelelnie a reformerek és a konzervatívok elvárásainak, valamint elhoznia a világnak a békét. HARGITAI MIKLÓS Húsvétkor nem csak a harangok mennek a hagyomány szerint Ró­mába: egy időre a világ figyelme is a katolikus egyház központja felé fordul. Míg Magyarország a közel­gő budapesti pápalátogatás lázában ég, a világ többi része elsősorban azt figyeli érdeklődve és részben talán reménykedve, hogy Ferenc pápa néhány XX. századi elődjéhez hasonlóan tud-e valamilyen érdemi szerepet játszani a béketeremtés­ben. Közben pedig az egyház re­formját is sokan várják tőle - meg azt is, hogy térjen vissza az őt a pá­pai trónon megelőző Benedek el­lenreformjaihoz, kemény konzer­vativizmusához. A következőkben megpróbáljuk összegyűjteni, mely pontokon kellene rövid időn belül színt vallania a Vatikánnak (a pápai béketörekvéseknek pedig alább kü­lön írást szentelünk). 1. CÖLIBÁTUS A papi nőtlenség intézménye re­­cseg-ropog, és megszólalásai alap­ján talán a pápa is úgy látja: nem biztos, hogy sokáig tartható. A kér­déskör érintőlegesen összefügg az egyház pedofilbotrányaival: a jelen­séget feltáró tanulmányok szerint a kötelezően előírt társtalanságnak és önmegtartóztatásnak legalábbis köze van ahhoz, hogy a papság köré­ben felülreprezentáltak azok, akik­nek nincs egészséges viszonyuk a szexualitáshoz. És ugyancsak ös­­­szefügghet a lassan krónikussá váló paphiánnyal is, amely kevésbé érinti azon egyházakat, beleértve a görögkatolikusokat is, ahol engedé­lyezett a nősülés. Idekapcsolódik az a minapi pápai mondás, amely sze­rint a szex az Isten egyik legszebb ajándéka - nehéz ezt máshogy ér­telmezni, mint hogy (kimondatla­nul is) olyan ajándék, amelytől egy egyre inkább anakronisztikusnak tűnő előírás megfosztja a katolikus papokat. 2. PEDOFILÜGYEK Ferenc elszántsága, hogy meg­tisztítja az egyházat a pedofíliától, dicséretes, az elért eredmények azonban egyelőre szerények és ellentmondásosak. A hierarchia ellenállása a megtisztulási, illet­ve szembenézési törekvésekkel szemben kézzelfogható, Ferenc pá­fertőzéssel. Az egyházfő azóta felépült s részt vett a Szent Pé­­ter-bazilikában a hagyomá­nyos nagypén­teki misén, de a szokatlan pának ugyanakkor garantáltan iga­za van abban, hogy a papok, apácák stb. által elkövetett, büntetlenül maradt pedofil cselekmények - az áldozatok iránti, bántóan hiányzó szánalommal, illetve a szintén hi­ánycikknek számító őszinte meg­bánással együtt - jelenleg a katoli­kus egyház legnagyobb hitelességi deficitjét alkotják. Magyar szem­pontból különösen gyászos, hogy a Ferenc által megkezdett úton éppen a magyar katolikus egyház halad (a vele ebben is szövetséges Orbán-kormánnyal kézen fogva) a leglassabban, még a kétségbe­vonhatatlan katolikus európai ál­lamokkal, így Lengyelországgal, Írországgal vagy Spanyolországgal összehasonlítva is. 3. HOMOSZEXUALITÁS Alighanem a hatnapos teremtés­­történet a legismertebb példa arra, hogy az egyháznak időnként újra kell értelmeznie saját tanításának bizonyos elemeit. Akár a homosze­xualitás vagy az emberi nem bináris mivoltának a kérdésében is (utóbbi a keményebb dió, hiszen a Teremtés könyvében konkrétan az áll: „Isten megteremtette az embert saját kép­mására, az Isten képmására terem­tette őt, férfinak és nőnek teremtet­te őket” - miközben az újszülöttek két ezrelékénél, vagyis minden ezer gyerek közül kettőnél nemhogy rá­nézésre, de genetikai vizsgálattal sem lehet egyértelműen eldönteni, hogy fiúk-e vagy lányok). Az újra­gondolás a protestáns egyházak némelyikében már megtörtént, és néhány országban, például Német­országban a katolikusok is erősen feszegetik a határokat, ami viszont a klérus konzervatív szárnya sze­rint egyházszakadással fenyeget. Ferenc pápa igyekszik középen maradni ebben a nem sok közép­utas megoldást kínáló témában: az eredeti tanításhoz ragaszkodik, de az elfogadásban, illetve a „bűn” megítélésében elődeinél lényege­sen megengedőbb. Ezt a korántsem kényelmes álláspontot éppen az olyan fejlemények teszik tarthatat­lanná, mint amilyenek a közelmúlt­ban Magyarországon, Brazíliában vagy a 85%-ban keresztény több­ségű Ugandában történtek, amikor a keresztény tanításból levezetve hoztak súlyosan jogkorlátozó sza­bályokat a világi hatóságok a homo­szexuális emberek ellen. 4. EGYHÁZÜLDÖZÉS Miközben Kínában nyílt keresztényüldözés zajlik, a kérést­ Elképzelhe­­tő, hogy egy esetleges békekötés kidolgozásá­ban a vatikáni diplomácia is szerephez jut. tényleg létszáma dinamikusan nő: a kínai állam adatai szerint 2018-ban 44 millió fő volt (a valóságban akár a duplája is lehet), kutatói becslé­sek szerint pedig 2025-ig elérheti a 160, s 2030-ig a 247 milliót - utóbbi azt jelentené, hogy Kína lenne a vi­lág legnagyobb keresztény országa. Közben a Vatikán és Peking között létezik egy titkos megállapodás, amelynek keretében a kommunis­ta Kína jogot formál a püspöki ki­nevezésekbe történő beleszólásra hasonlóan, csak direktebb formá­ban, mint 1990 előtt az állampárti Magyarországon­­, a pápa viszont igyekszik elérni, hogy ennek elle­nére méltó személyek kerüljenek a kínai püspökségek élére. Hasonló, a bibliai tanításból szintén nehezen levezethető lavírozás folyik Orosz­országgal kapcsolatban is, ahol a súlyos alávetettségben élő ottani katolikusok fölötti rendelkezés joga, illetve gyakorlati lehetősége az érdekkonfliktus tárgya Moszkva és a Vatikán között. Utóbbi rész­ben megmagyarázza, miért ennyire óvatos Ferenc pápa az ukrajnai há­borúval kapcsolatos állásfoglalásai során: bizonyára szeretné elkerül­ni, hogy egy esetlegesen kiéleződő konfliktus veszélyeztesse az orosz katolikusokat vagy az ottani katoli­kus egyházi szervezettel kapcsola­tos vatikáni pozíciókat. 5. HÁBORÚ A magyar kormány örömmel hivat­kozik arra, hogy az ukrajnai hábo­rúval kapcsolatos „békepárti” állás­pontját egyedül a Vatikán osztja, az azonban (mármint az, hogy az Or­­bán-kabinet és a pápai állam a há­ború témájában azonos platformon lenne) ebben a formában biztosan nem igaz. Ferenc pápa visszatérő­en kiáll a tűzszünetért és a békéért, ám azt, hogy az utóbbi alatt mit ért, „külügyminisztere” egyértelműen megfogalmazta: olyan igazságos békét szeretnének, amely úgy kez­dődik, hogy az orosz csapatok kivo­nulnak Ukrajnából (ha Orbánék is erre gondolnak, akkor könnyen le­het, hogy tényleg a világ nagyobbik fele egyetért velük, csak az a gond, hogy ezt így még sosem mondták ki). Ferenc tehát egyensúlyozik, de elképzelhető, hogy ha a felek tény­leg rászánják magukat a békekötés­re, annak kidolgozásában a vatikáni diplomácia is szerephez jut majd. A 86 éves Ferenc pápát a múlt héten három napig kezelték kór­házban légúti hideg miatt - pápasága során először - kihagyta az esti progra­mot, amikor a Colosseumnál végigjárják a Keresztút stációit 247 millió 2030-ra akár ennyi keresztény élhet majd Kínában QCo<<=) C. ) o Békepápák, pápabékék KÖNYV Dolga-e a mindenkori pá­pának, hogy beavatkozzon - akár a béketeremtés szándékával - a világ profán ügyeibe? És ha van feladata a békével, vajon mennyire lehet haté­kony annak tudatában, hogy politi­kai hatalma nincs ugyan, ám elvben a világ leghatalmasabb uralkodóját képviseli? A kérdés alighanem azóta foglalkoztatja az emberiséget, mióta a pápai állam a mai formájában léte­zik, de a valóságban arról is nagyon keveset tudunk, hogy mióta létezik, milyen körülmények között alakult ki ez a mostani felállás, és hogyan alakította ki magának a Vatikán azt a kétségkívül létező világpolitikai mozgásteret, amelyet időközben többször ki is használt valamilyen konfliktus békés rendezése érdeké­ben. Rónay Tamásnak, lapunk külpo­litikai rovatvezetőjének a napokban a nyomdába került, várhatóan a pápa­­látogatás előtt megjelenő, Rejtélyes vatikáni diplomácia - Mit tesz a pápa a békéért? című könyve ilyenformán kétszeresen is hiánypótló. Egyrészt felvázolja a történelmi hátteret s a mai helyzethez vezető utat, szabato­san elmagyarázva, mi az, amit okkal várhatunk a katolikus egyház fejétől (és mi az, aminek érdekében felsőbb hatalomhoz kell fohászkodnunk). Másrészt pedig kortárs források, vagyis az akkori sajtó híradásai alap­ján tisztába teszi, melyik pápa mit tett pontosan a háborúk megfékezé­séért; mekkora volt a tényleges ha­tásköre, mennyit használt ki belőle, s mit kockáztatott közben. A laikus és szakmabeli érdeklődő­ket feltehetően az izgatja leginkább, ami a fasizmussal, a nácizmussal, a zsidóüldözéssel, a holokauszttal és általánosságban a második világhá­borúval kapcsolatban a Vatikánban történt. Anélkül, hogy a spoilerezés vétkébe esnénk, érdemes leszögez­ni: jó néhány közkeletű félreértést és rosszindulatú rágalmat cáfol a kötet azzal kapcsolatban, hogy a pápa át­­aludta a népirtást, kivárásra játszott, vagy netán kollaborált a nácikkal. (Utóbbi talán a legérdekesebb vád: a könyvben idézett források teljesen egyértelművé teszik, hogy az ideoló­giai hegemóniára törekvő fasizmus veszélyes vetélytársai, Németország náci vezetése pedig nemcsak a zöld­mezősen felépítendő pángermán „új vallás” konkurenciáját, de ellen­séget, ellenállási gócpontot is látott a katolikus egyházban, ami értelem­szerűen kizárt bármiféle kollabo­­rációt. Még akkor is, ha erre egyéni szinteken, elsősorban osztrák és né­met egyházi emberek részéről mu­tatkozott volna hajlandóság.) Hasonlóan komoly értéke könyvnek a II. János Pál történelmi a szerepét tisztázni segítő források so­kasága. Ezt a szerepet sokan - példá­ul a magyar kormány oroszbarátsá­gát Lengyelország felé kompenzálni igyekvő Orbán-kormány köreiben - hajlamosak verbálisan túlértékel­ni, neki tulajdonítva a közép- és ke­let-európai rendszerváltást, pedig, ahogyan az írásból kiderül, a valóság sem kevésbé érdekes a fikcióknál. Mint ahogy az is érdekfeszítő, amit a pápai állam működéséről, belső logi­kájáról, egyben pedig a pápa gyakori eszköztelenségéről, kiszolgáltatott­ságáról, a nagy politikai aktorok­­kal szembeni valós erőviszonyairól megtudunk a könyvből. A szerző - akinek a munkássága révén a Népszava hosszú ideje az első számú hazai közéleti hírfor­rás vatikáni ügyekben - elfogultság nélkül, szó szerinti forrásidézetek sokaságát használva, az azokból le­vont tárgyilagos következtetésekkel visz közelebb a bevezetőben feltett alapkérdés megválaszolásához. A végkövetkeztetések­ levonását vi­szont az olvasóra bízza, tudva, hogy olyan dilemmát taglal, aminek nincs mindannyiunk számára azonosan elfogadható megfejtése. H. M. INFO Rónay Tamás: Rejtélyes vatikáni diplomácia Európa Kiadó Mit tesz a REJTÉLYES VATIKÁNI DIPLOMÁCIA

Next