Népszava, 2023. május (150. évfolyam, 100-124. szám)
2023-05-02 / 100. szám
VÉLEMÉNY________________________________________________I 9 Kövessük Ferenc pápát! A Vatikánban volt némi aggodalom amiatt, hogy Ferenc pápa magyarországi látogatását politikai célokra akarják felhasználni, s a bevezető nem is volt szerencsés: a köztársasági elnök egy nappal az egyházfő érkezése előtt adott kegyelmet Budaházy Györgynek, épp a vizitre hivatkozva. Ám a Szentszék a magyar egyházi vezetéssel - elsők között említenénk Erdő Péter bíborost - elérte azt, hogy a látogatás megőrizte apostoli jellegét. A háromnapos látogatás nem azért marad emlékezetes, mert Ferenc pápa néhány percet szentelt Orbán Viktornak. Inkább az a megható pillanat ragadhat meg bennünk, amikor a beteg gyermekekkel vagy az ukrán menekültekkel találkozott, megfogalmazta intelmeit a fiataloknak, a papoknak, mindannyiunknak. Hogy mennyire nem akart állást foglalni a pápa magyar politikai kérdésekben, jelzi: Karácsony Gergely főpolgármestert is szívélyesen fogadta. Ferenc attitűdjét jól jellemzi, hogy mihelyst véget ért a politikusokkal való találkozója, lement az emberek közé. Minden megnyilatkozásával jelezni kívánta, hogy hozzánk, magyarokhoz jött és nem csak a „kiválasztottakhoz”. A pápa kiválóan ért ahhoz, hogy mondandóját ügyesen becsomagolja. Megtapasztalhattuk ezt 2021-ben Budapesten elmondott szentbeszédében, amelyben rámutatott: az igazi keresztényi magatartás a befogadás képessége. „Akinek füle van, hallja meg” mondta Krisztus, miután ismertette tanítványaival a magvetőről szóló példabeszédet. S valóban, aki kicsit is ért a pápa nyelvén, megérti, mit mond. Sokakból azonban hiányzik ez a képesség, egyesek csak azt hallották meg, hogy a pápa elítélte a genderelméletet és üdvözölte a magyar kormány családpolitikáját. Azt már nem, hogy bírálta a nacionalizmust, a populizmus minden formáját és európai egységre szólított fel, az alapító atyák szellemiségét követelve. Mert ez nemcsak Brüsszelnek szóló üzenet volt, hanem nekünk is. Azt sem értették sokan, mire utalt a Kossuth téren mondott szentmiséjén, amikor azt mondta, „ne tekintsük saját tulajdonunknak közösségünket”, „ne váljunk kirekesztővé”, „ápoljuk a testvériség légkörét”, „senkit se zárjunk ki magunk közül”. Az az üzenet sem jutott el sokak tudatáig, hogy Ferenc pápa nagyon egyértelműen a menekültek - s nem csak az ukránok - befogadását követelte. Érdekes módon épp a Szentszék hírszolgálata, a Vatican News segített meghallani, mit is üzent a magyaroknak a pápa. Már az első budapesti napját összegző cikk címében kiemelték a lényeget: „arra ösztönzi a magyarokat, tekintsenek túl a határaikon”. Ezt az üzenetet fogalmazta meg a papság képviselői előtt is, kiemelve: ne forduljanak magukba, legyenek nyitottak mások iránt. Ezzel rámutatott a magyar társadalom legnagyobb betegségére: mintha egy szigeten élnénk, elvágva a világ, Európa többi részétől. Pedig - ahogy ezt hangoztatta is - hidakat kell építeni, de ezt épp a nacionalizmus szirénhangjai akadályozzák meg. A nagy kérdés az, mi lesz ezután. Megfogadja-e az ország Ferenc pápa intelmeit? Várható-e bármi változás e három nap után? Magukba néznek-e azok, akik gyűlöletet keltenek mások iránt? Magyarország is egységre törekRámutatott a magyar társadalom legnagyobb betegségére: mintha egy szigeten élnénk, elvágva a világ, Európa többi részét el.szik-e majd az Európai Unión belül? Ebben az országban élünk, ismerjük a politikusainkat, ismerjük a „magyar virtust”, így sajnos a választ előre tudjuk. Aligha változik bármi, és aligha tartanak lelkiismeret-vizsgálatot azok, akiktől ezt legjobban remélnénk. „Isten mindig megbocsát” - ismételtette a fiatalokkal Ferenc pápa a Papp László sportarénában, s éppen a megbocsátás légköre az, ami a legjobban hiányzik a mai társadalomból. „Felebaráti szeretetre törekedjetek” - hangoztatta paptársai előtt. A pápa látogatásának legnagyobb jelentősége éppen abban rejlik, hogy olyan értékeket - egység, befogadás, szolidaritás, nyitottság - emeli ki, amelyekről már rég elfelejtkeztünk a megosztás, a megosztottság légkörében. Ha megint kirekesztést, gyűlöletet tapasztalunk magunk körül, emlékeztessük azokat, akik ezt teszik, a pápa budapesti szentbeszédére: „legyünk nyitott kapuk”; „szavainkkal, tetteinkkel és mindennapi cselekedeteinkkel legyünk olyanok, mint Jézus: nyitott ajtó, amely soha senki előtt nincs bezárva” RÓNAY TAMÁS Iflckl KÖlbTc vswfiAr AKISVAKOND AUTÓJA PÁPAI GÁBOR RAJZA Közelhallgattatás Ha a sokat hivatkozott nép közvetlenül hallatja hangját, az nagyon nem praktikus. áltoznak az idők. Kik régi szép ifjúkorukban lelkes és jogvégzett politikusként még harcosan kiálltak a demokrácia, a népfelség, az önkormányzatiság elvei mellett, mára elfelejtették ezeket. A hatalom gyakorlásában már nem az elv, sokkal inkább a praktikum számít. Márpedig ha a sokat hivatkozott nép közvetlenül hallatja hangját, az nagyon nem praktikus. Láttuk a debreceni közmeghallgatásokon, milyen indulatos tud lenni, amikor azt látja, hogy az általa megválasztott polgármester, képviselő úgy ül előtte a pulpituson, mintha a fogát húznák, alig várja, hogy végre ledarálhassa a kötelezően előírt aktust, szemében villog a megvetés és a visszafojtott indulat, utálja az egész „hajcihőt”, csak azt várja, hogy végre hazamehessen. A jog betűit virtuóz módon hajlítgató hajdani ifjaknak már ez az évi egy nap is túl sok. Nem akarnak szembenézni azokkal, akiktől ugyan a hatalmukat kapták, de köszönik szépen, az a választás másnapjától már nem lényeges, a „közre” addig van szükség, amíg behúzza a voksát, aztán lehet továbbpendlizni. Most újabb tollvonással csúfították tovább a magyar törvénykezés fogalmát, lehetővé téve, hogy az eddig személyes jelenlétet igénylő közmeghallgatást elektronikusan, papíron, egyfajta online közigazgatási kérdés-felelet formájában le lehessen zavarni. Már csak egy apró akadályt kéne elgörgetniük, hogy végleg zavartalanul gyakorolhassák hőn szeretett hatalmat. Magát a a „népet” kéne kiírni a rendszerből, a „hűséges alattvaló” sokkal jobban illene az országimázsba, ami felé hűbéruraink haladnak. DOBOS JUDIT / Búcsú a kételytől BEUGRÓ nézői alázatnak is búcsút intünk Vágó István váratlan halálával. Illetve annak, ami még megmaradt belőle. A műsorvezető (a hideg is kiráz a kvízmester kifejezéstől) ugyanis következetesen képviselte a tudás vagy egy ma már teljesen kihalt fogalom, az általános műveltség iránti tiszteletet. Az ő vetélkedőinek többségében nem a vakszerencse, a celebség elviselhetetlen könnyűsége volt a főszereplő, nem csupa illékony összetevőből építkezett. Arról beszélt, hogy vannak olyan értékek is, amelyek a készülék kikapcsolása után is velünk maradhatnak egy kis erőfeszítéssel. A tudáshoz ugyanis csak így lehet hozzájutni, kutakodni kell, olvasni és maximumra járatni a kételyt, minden értelmiségi hozzáállás legfőbb elemét. Kérdezni, újra rákérdezni, akár a saját tudásunkra is és nem bedőlni a könnyű válaszoknak. Ezért is tölthette be olyan jól a Szkeptikusok Társaságának elnöki posztját. És ami a legfőbb: ezek a műsorok nem a néző kényelmét szolgálták ki. Nem azt akarták elérni, hogy okosabbnak érezze magát bárkinél, hogy a fölényét kiélje, amire manapság olyannyira szeretnek rájátszani a tévéműsorok, hanem épp ellenkezőleg, arra világítottak rá, hogy van még tennivalója elég, ha a világot szeretné megérteni. A tudomány tényeinek és szemléletmódjának leértékelődésére a világjárvány is - amolyan mellékhatásként - fájdalmasan rámutatott. A tudomány által igazolt tények lassan ismét a hit kérdésévé váltak, és bármire rá lehet sütni a fake news/fact kifejezést, ami nem illeszkedik a saját világnézetünkbe. A tagadást itt nem az állandó kíváncsiság, a régi hitek megcáfolásának kutatói igyekezete vezérelte, hanem csupán az ego túlbuzgása: csak nekem lehet igazam. Nem nehéz ebben észrevenni a nézői tudatlanságot kiszolgáló műsorokat, a buborékot dagasztó algoritmusokat a közösségi médiában, amelynek céljai szintén ugyanazok: semmilyen kellemetlen tény ne zavarja a szórakozni vágyót. Vágó István ma nem válhatna azzá, aki volt. Az is egyre megmosolyogtatóbbnak tűnik, hogy Egri János a nyolcvanas években ki tudott tűnni egy olyan puritán vetélkedővel, mint az Elmebajnokság. Ma már a műsor neve is merő anakronizmus lenne. Kivételek persze akadtak Rónai Egon vagy Gundel Takács Gábor révén, akit akár méltó utódaként is tiszA tudomány által igazolt tények lassan ismét a hit kérdésévé váltak, és bármire rá lehet sütni a fake news/ fact kifejezést, ami nem illeszkedik a saját világnézetünkbe, telhetünk, és az is öröm, hogy az ő műsoraik mind nézettségben, mind népszerűségben amolyan szigetekként emelkedtek ki a középszerből. Az viszont továbbra is beszédes, hogy a két legnagyobb kereskedelmi csatorna, vagyis a közízlés lekövetője és alakítója meg sem próbálkozik hasonlókkal. Mindez persze roppant kedvez a kritikátlanságra és egyszerű üzenetekre alapozó tévhiteknek, rendszereknek, hatalmaknak. Az érvek ideje lejáróban, az erózió pedig egyszerre zajlik a környezetben és önmagunkban, az előbbit eszetlenül kihasználjuk, utóbbit elviselhetetlenné hizlaljuk. Mert ma nem a Vágó-féle vetélkedők nyertesei vagy szimpatikus vesztesei a győztesek. A kérkedés korát éljük, amelyről lepattan a szkepszis, és csak a hódolat nyelvéből ért. És imádja az alattvalókat. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND