Népszava, 2023. május (150. évfolyam, 100-124. szám)

2023-05-02 / 100. szám

VÉLEMÉNY________________________________________________I 9 Kövessük Ferenc pápát! A Vatikánban volt némi aggodalom amiatt, hogy Ferenc pápa ma­gyarországi látogatá­sát politikai célokra akarják felhasználni, s a bevezető nem is volt szerencsés: a köztársa­sági elnök egy nappal az egyházfő érkezése előtt adott kegyelmet Budaházy Györgynek, épp a vi­zitre hivatkozva. Ám a Szentszék a magyar egyházi vezetéssel - el­sők között említenénk Erdő Péter bíborost - elérte azt, hogy a lá­togatás megőrizte apostoli jelle­gét. A háromnapos látogatás nem azért marad emlékezetes, mert Ferenc pápa néhány percet szen­telt Orbán Viktornak. Inkább az a megható pillanat ragadhat meg bennünk, amikor a beteg gyerme­kekkel vagy az ukrán menekültek­kel találkozott, megfogalmazta in­telmeit a fiataloknak, a papoknak, mindannyiunknak. Hogy mennyi­re nem akart állást foglalni a pápa magyar politikai kérdésekben, jelzi: Karácsony Gergely főpolgár­mestert is szívélyesen fogadta. Ferenc attitűdjét jól jellemzi, hogy mihelyst véget ért a politiku­sokkal való találkozója, lement az emberek közé. Minden megnyi­latkozásával jelezni kívánta, hogy hozzánk, magyarokhoz jött és nem csak a „kiválasztottakhoz”. A pápa kiválóan ért ahhoz, hogy mondandóját ügyesen be­csomagolja. Megtapasztalhattuk ezt 2021-ben Budapesten elmon­dott szentbeszédében, amelyben rámutatott: az igazi keresztényi magatartás a befogadás képessé­ge. „Akinek füle van, hallja meg” mondta Krisztus, miután ismer­tette tanítványaival a magvetőről szóló példabeszédet. S valóban, aki kicsit is ért a pápa nyelvén, megérti, mit mond. Sokakból azonban hiányzik ez a képesség, egyesek csak azt hallották meg, hogy a pápa elítélte a genderel­­méletet és üdvözölte a magyar kormány családpolitikáját. Azt már nem, hogy bírálta a nacio­nalizmust, a populizmus minden formáját és európai egységre szó­lított fel, az alapító atyák szellemi­ségét követelve. Mert ez nemcsak Brüsszelnek szóló üzenet volt, ha­nem nekünk is. Azt sem értették sokan, mire utalt a Kossuth téren mondott szentmiséjén, amikor azt mondta, „ne tekintsük saját tulajdonunknak közösségünket”, „ne váljunk kirekesztővé”, „ápol­juk a testvériség légkörét”, „senkit se zárjunk ki magunk közül”. Az az üzenet sem jutott el so­kak tudatáig, hogy Ferenc pápa nagyon egyértelműen a mene­kültek - s nem csak az ukránok - befogadását követelte. Érdekes módon épp a Szentszék hírszolgá­lata, a Vatican News segített meg­hallani, mit is üzent a magyarok­nak a pápa. Már az első budapesti napját összegző cikk címében ki­emelték a lényeget: „arra ösztönzi a magyarokat, tekintsenek túl a határaikon”. Ezt az üzenetet fo­galmazta meg a papság képviselői előtt is, kiemelve: ne fordulja­nak magukba, legyenek nyitottak mások iránt. Ezzel rámutatott a magyar társadalom legnagyobb betegségére: mintha egy szigeten élnénk, elvágva a világ, Európa többi részétől. Pedig - ahogy ezt hangoztatta is - hidakat kell épí­teni, de ezt épp a nacionalizmus szirénhangjai akadályozzák meg. A nagy kérdés az, mi lesz ez­után. Megfogadja-e az ország Fe­renc pápa intelmeit? Várható-e bármi változás e három nap után? Magukba néznek-e azok, akik gyűlöletet keltenek mások iránt? Magyarország is egységre törek­Rámutatott a magyar társadalom legnagyobb betegségé­re: mintha egy szigeten élnénk, elvágva a világ, Eu­rópa többi részét el.­szik-e majd az Európai Unión belül? Ebben az országban élünk, ismerjük a politikusainkat, ismer­jük a „magyar virtust”, így sajnos a választ előre tudjuk. Aligha válto­zik bármi, és aligha tartanak lelki­­ismeret-vizsgálatot azok, akiktől ezt legjobban remélnénk. „Isten mindig megbocsát” - is­mételtette a fiatalokkal Ferenc pápa a Papp László sportaréná­ban, s éppen a megbocsátás lég­köre az, ami a legjobban hiányzik a mai társadalomból. „Felebaráti szeretetre törekedjetek” - han­goztatta paptársai előtt. A pápa látogatásának legnagyobb jelen­tősége éppen abban rejlik, hogy olyan értékeket - egység, befo­gadás, szolidaritás, nyitottság - emeli ki, amelyekről már rég elfelejtkeztünk a megosztás, a megosztottság légkörében. Ha megint kirekesztést, gyűlö­letet tapasztalunk magunk körül, emlékeztessük azokat, akik ezt teszik, a pápa budapesti szent­beszédére: „legyünk nyitott ka­puk”; „szavainkkal, tetteinkkel és mindennapi cselekedeteinkkel legyünk olyanok, mint Jézus: nyi­tott ajtó, amely soha senki előtt nincs bezárva” RÓNAY TAMÁS Iflckl KÖlbTc vswfiAr AKISVAKOND AUTÓJA PÁPAI GÁBOR RAJZA Közelhallgattatás Ha a sokat hivatkozott nép közvet­lenül hallat­ja hangját, az nagyon nem praktikus. áltoznak az idők. Kik régi szép ifjúkoruk­ban lelkes és jogvég­zett politikusként még harcosan kiálltak a de­mokrácia, a népfelség, az önkor­mányzatiság elvei mellett, mára elfelejtették ezeket. A hatalom gyakorlásában már nem az elv, sokkal inkább a praktikum szá­mít. Márpedig ha a sokat hivat­kozott nép közvetlenül hallatja hangját, az nagyon nem praktikus. Láttuk a debreceni közmeghall­gatásokon, milyen indulatos tud lenni, amikor azt látja, hogy az ál­tala megválasztott polgármester, képviselő úgy ül előtte a pulpitu­son, mintha a fogát húznák, alig várja, hogy végre ledarálhassa a kötelezően előírt aktust, szemé­ben villog a megvetés és a vis­­­szafojtott indulat, utálja az egész „hajcihőt”, csak azt várja, hogy végre hazamehessen. A jog betűit virtuóz módon haj­­lítgató hajdani ifjaknak már ez az évi egy nap is túl sok. Nem akar­nak szembenézni azokkal, akiktől ugyan a hatalmukat kapták, de köszönik szépen, az a választás másnapjától már nem lényeges, a „közre” addig van szükség, amíg behúzza a voksát, aztán lehet to­vábbpendlizni. Most újabb tollvonással csúfí­tották tovább a magyar törvény­kezés fogalmát, lehetővé téve, hogy az eddig személyes jelenlétet igénylő közmeghallgatást elektro­nikusan, papíron, egyfajta online közigazgatási kérdés-felelet for­májában le lehessen zavarni. Már csak egy apró akadályt kéne elgörgetniük, hogy végleg zavartalanul gyakorolhassák hőn szeretett hatalmat. Magát a a „népet” kéne kiírni a rendszerből, a „hűséges alattvaló” sokkal job­ban illene az országimázsba, ami felé hűbéruraink haladnak. DOBOS JUDIT / Búcsú a kételytől BEUGRÓ nézői alázatnak is bú­csút intünk Vágó Ist­ván váratlan halálával. Illetve annak, ami még megmaradt belőle. A műsorvezető (a hideg is kiráz a kvízmester kifejezéstől) ugyanis következetesen képviselte a tudás vagy egy ma már teljesen kihalt fogalom, az általános műveltség iránti tiszteletet. Az ő vetélkedői­nek többségében nem a vaksze­rencse, a celebség elviselhetetlen könnyűsége volt a főszereplő, nem csupa illékony összetevőből épít­kezett. Arról beszélt, hogy vannak olyan értékek is, amelyek a készü­lék kikapcsolása után is velünk maradhatnak egy kis erőfeszítés­sel. A tudáshoz ugyanis csak így lehet hozzájutni, kutakodni kell, olvasni és maximumra járatni a kételyt, minden értelmiségi hoz­záállás legfőbb elemét. Kérdezni, újra rákérdezni, akár a saját tudá­sunkra is és nem bedőlni a könnyű válaszoknak. Ezért is tölthette be olyan jól a Szkeptikusok Társasá­gának elnöki posztját. És ami a legfőbb: ezek a műso­rok nem a néző kényelmét szol­gálták ki. Nem azt akarták elérni, hogy okosabbnak érezze magát bárkinél, hogy a fölényét kiélje, amire manapság olyannyira sze­retnek rájátszani a tévéműsorok, hanem épp ellenkezőleg, arra vi­lágítottak rá, hogy van még tenni­valója elég, ha a világot szeretné megérteni. A tudomány tényeinek és szemléletmódjának leértékelő­désére a világjárvány is - amolyan mellékhatásként - fájdalmasan rámutatott. A tudomány által iga­zolt tények lassan ismét a hit kér­désévé váltak, és bármire rá lehet sütni a fake news/fact kifejezést, ami nem illeszkedik a saját világ­nézetünkbe. A tagadást itt nem az állandó kíváncsiság, a régi hitek megcáfolásának kutatói igyekeze­te vezérelte, hanem csupán az ego túlbuzgása: csak nekem lehet iga­zam. Nem nehéz ebben észreven­ni a nézői tudatlanságot kiszolgáló műsorokat, a buborékot dagasztó algoritmusokat a közösségi mé­diában, amelynek céljai szintén ugyanazok: semmilyen kellemet­len tény ne zavarja a szórakozni vágyót. Vágó István ma nem válhatna azzá, aki volt. Az is egyre meg­mosolyogtat­óbbnak tűnik, hogy Egri János a nyolcvanas években ki tudott tűnni egy olyan puritán vetélkedővel, mint az Elmebaj­nokság. Ma már a műsor neve is merő anakronizmus lenne. Kivé­telek persze akadtak Rónai Egon vagy Gundel Takács Gábor révén, akit akár méltó utódaként is tisz­A tudomány által igazolt tények las­san ismét a hit kérdésé­vé váltak, és bármire rá lehet sütni a fake news/ fact kife­jezést, ami nem illesz­kedik a saját világnéze­tünkbe, telhetünk, és az is öröm, hogy az ő műsoraik mind nézettségben, mind népszerűségben amolyan szigetekként emelkedtek ki a kö­zépszerből. Az viszont továbbra is beszédes, hogy a két legnagyobb kereskedelmi csatorna, vagyis a közízlés lekövetője és alakítója meg sem próbálkozik hasonlókkal. Mindez persze roppant ked­vez a kritikátlanságra és egyszerű üzenetekre alapozó tévhiteknek, rendszereknek, hatalmaknak. Az érvek ideje lejáróban, az erózió pedig egyszerre zajlik a környe­zetben és önmagunkban, az előb­bit eszetlenül kihasználjuk, utób­bit elviselhetetlenné hizlaljuk. Mert ma nem a Vágó-féle vetél­kedők nyertesei vagy szimpatikus vesztesei a győztesek. A kérkedés korát éljük, amelyről lepattan a szkepszis, és csak a hódolat nyel­véből ért. És imádja az alattvaló­kat. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND

Next