Néptanítók lapja 71. évfolyam, 1938

1938-05-15 / 10. szám

379 » NÉPTANÍTÓK LAPJA ÉS NÉPMŰVELÉSI TÁJÉKOZTATÓ van. Ezek közül pl. a Karcag határában levő „Keserves-dűlőben működőnek, ilyen a szobája. A nyitott tűzhelyű konyhából akkora fakilin­cses deszkából kezdetlegesen összeszegelt ajtó nyílik a tanítói szobába, amelyen egy közép­termetű ember alig tud bebújni. Ez azelőtt a tanya tulajdonosának éléskamrája volt. A kam­rából tanítói szobának előlépett helység 140— 150 cm, széles s mintegy 2­5 méter hosszú. A vi­lágosság csak egyetlen ablakszemecskén pislog a földes talajú kamrába. A tanító jóérzésére vall, hogy tiszta, ízlésesen megvetett ágya alá­ deszkapadlót helyezett. Az ágy mellett egyetlen töröttlábú, rozoga szék, azon petróleumlámpa, egy-két vezérkönyv és a Néptanítók Lapja. A falon polcos fogas, azon a tanító könyvei, ruhái. Az egyik vándortanítónak még kamraszoba sem került. Ezt egy tanyásgazda hívta meg magához, akinek csak egyetlen szobája van. — „Lakjék nálunk, tanító úr. Ketten vagyunk a feleségemmel, elfér közöttünk", — ajánlott szállást jószívvel a tanítónak. A lakáshoz hasonló a vándortanító élelmezése is. Rendszerint maga főz vagy hideg ételt eszik. Némely helyen a tanyai asszonyok főzik meg ebédjét. Ez a szegényes rideg külső, amit a városból jött kultúrember igényes szeme az első perc­ben lát. Ezt azonban csakhamar bearanyozza a tanító hivatásérzetéből fakadó megértő szere­tetének s odaadó munkásságának eredménye. Látogatásunk alkalmával a kis tanyai gyerme­kek ajkáról felhangzik a katolikus egyházi ének, a református zsoltársa,,Miatyánk". Látszik, hogy ezeknek a tanyai kis magyaroknak a szívökből száll az ének, az ima az Egek Urához, akinek ne­vét azelőtt, amint az egyik vándortanító jelenté­sében írja, csak káromkodás közben ejtették ki. Ezek az elhanyagolt tanyai gyermekek imád­kozni sem tudtak, kevés kivétellel egyházi éne­keket nem hallottak, papot sohasem láttak. A nehéz helyzetet világosan látja az a vándor­tanító, aki ezt írja: , Miért küldünk hittérítő­ket idegen országrészek idegen népei közé addig, amíg a magyar tanyák népe nem ismeri az Istent?" S ezek a magyar vándortanítók igazi missziós munkát is végeznek akkor, ami­kor minden gyermeket a maga vallásában ne­velnek. Itt nincs, s később sem lesz felekezeti féltékenység, torzsalkodás. A katolikus vallású tanító éppen olyan szeretettel neveli, tanítja a re­formátus vallású gyermekeket, a református vallásban, mint a református vallású a kato­likus gyermeket a katolikus vallásban. Míg az egyik felekezeti gyermekek énekelnek, imádkoznak, addig a más vallásúak tisz­telettudóan állnak, hallgatnak. S micsoda megható volt látni azokat a szülőket, akik láto­gatásunk alkalmával körülvették a gyermeke­ket s áhitatossan hallgatták imájukat, éneküket. S amilyen megható volt a tanyai gyermekek vallási buzgóságát látni, éppen olyan öröm volt az egyes tantárgyak köréből való haladásukat hallgatni. Bátran, nyiltan beszélgettek, felel­gettek, s közben tanítójukra bizalommal, sze­retettel nézegettek. Mintha csak azt mondták volna: „Ugye, jól tudtam?" S tudtak is. Ment az olvasás, írás, számolás, s a nagyobbacskák­nak, akik már itt-ott jártak már iskolába, a földrajz, a történelem, meg a gyakorlati életre vonatkozó sok-sok különféle ismeret. Meglát­szott, hogy ezek a tanítók néhány hónap alatt a nehéz viszonyok mellett is sokat dolgoztak, alapos munkát végeztek. Valamennyi arcán lát­ható volt a nyugodt lelkiismeret, a jól végzett munka öröme. S volt még valami, ami feledhetetlen nyo­mot hagyott lelkünkben. Ez az egyszerű, derék tanyai nép viselkedése a tanítóval, az iskolával s a látogatókkal szemben. Több iskolánál fér­fiak, asszonyok fogadtak. Közülük egy tanyás­gazda keresetlen szavakkal üdvözölt és kért, hogy adjam át a tanyai nép köszönetét minisz­terünknek, a velük szemben tanúsított gondos­ságáért, jóindulatáért. A felnőttekkel való be­szélgetésből kitűnt, hogy mennyire szeretik az iskolát, a tanítót. Akadt tanyásgazda, aki telket ajánlott fel iskola számára. Ez az iskolához, tanítóhoz való ragaszkodás, a józan tanyai nép minden szavá­ból kiérezhető. Segítenek azzal, amivel tudnak. A legtöbb vándortanítónak, iskolának ingyen adta a tanyásgazda a maga szerény lakásának egyik szobáját. Az iskolai mulasztások a leg­minimálisabbak. A szülő nem tartja vissza tanköteles gyermekét, de a gyermek sem marad otthon, hacsak nem ágyban fekvő beteg. S a vándortanítók meg is érdemlik ezt a ragaszko­dást, mert nemcsak napkeltétől napnyugtáig. Itt már nyugodtan mondja az üdvözlést.

Next