Néptanítók lapja 71. évfolyam, 1938
1938-05-15 / 10. szám
379 » NÉPTANÍTÓK LAPJA ÉS NÉPMŰVELÉSI TÁJÉKOZTATÓ van. Ezek közül pl. a Karcag határában levő „Keserves-dűlőben működőnek, ilyen a szobája. A nyitott tűzhelyű konyhából akkora fakilincses deszkából kezdetlegesen összeszegelt ajtó nyílik a tanítói szobába, amelyen egy középtermetű ember alig tud bebújni. Ez azelőtt a tanya tulajdonosának éléskamrája volt. A kamrából tanítói szobának előlépett helység 140— 150 cm, széles s mintegy 25 méter hosszú. A világosság csak egyetlen ablakszemecskén pislog a földes talajú kamrába. A tanító jóérzésére vall, hogy tiszta, ízlésesen megvetett ágya alá deszkapadlót helyezett. Az ágy mellett egyetlen töröttlábú, rozoga szék, azon petróleumlámpa, egy-két vezérkönyv és a Néptanítók Lapja. A falon polcos fogas, azon a tanító könyvei, ruhái. Az egyik vándortanítónak még kamraszoba sem került. Ezt egy tanyásgazda hívta meg magához, akinek csak egyetlen szobája van. — „Lakjék nálunk, tanító úr. Ketten vagyunk a feleségemmel, elfér közöttünk", — ajánlott szállást jószívvel a tanítónak. A lakáshoz hasonló a vándortanító élelmezése is. Rendszerint maga főz vagy hideg ételt eszik. Némely helyen a tanyai asszonyok főzik meg ebédjét. Ez a szegényes rideg külső, amit a városból jött kultúrember igényes szeme az első percben lát. Ezt azonban csakhamar bearanyozza a tanító hivatásérzetéből fakadó megértő szeretetének s odaadó munkásságának eredménye. Látogatásunk alkalmával a kis tanyai gyermekek ajkáról felhangzik a katolikus egyházi ének, a református zsoltársa,,Miatyánk". Látszik, hogy ezeknek a tanyai kis magyaroknak a szívökből száll az ének, az ima az Egek Urához, akinek nevét azelőtt, amint az egyik vándortanító jelentésében írja, csak káromkodás közben ejtették ki. Ezek az elhanyagolt tanyai gyermekek imádkozni sem tudtak, kevés kivétellel egyházi énekeket nem hallottak, papot sohasem láttak. A nehéz helyzetet világosan látja az a vándortanító, aki ezt írja: , Miért küldünk hittérítőket idegen országrészek idegen népei közé addig, amíg a magyar tanyák népe nem ismeri az Istent?" S ezek a magyar vándortanítók igazi missziós munkát is végeznek akkor, amikor minden gyermeket a maga vallásában nevelnek. Itt nincs, s később sem lesz felekezeti féltékenység, torzsalkodás. A katolikus vallású tanító éppen olyan szeretettel neveli, tanítja a református vallású gyermekeket, a református vallásban, mint a református vallású a katolikus gyermeket a katolikus vallásban. Míg az egyik felekezeti gyermekek énekelnek, imádkoznak, addig a más vallásúak tisztelettudóan állnak, hallgatnak. S micsoda megható volt látni azokat a szülőket, akik látogatásunk alkalmával körülvették a gyermekeket s áhitatossan hallgatták imájukat, éneküket. S amilyen megható volt a tanyai gyermekek vallási buzgóságát látni, éppen olyan öröm volt az egyes tantárgyak köréből való haladásukat hallgatni. Bátran, nyiltan beszélgettek, felelgettek, s közben tanítójukra bizalommal, szeretettel nézegettek. Mintha csak azt mondták volna: „Ugye, jól tudtam?" S tudtak is. Ment az olvasás, írás, számolás, s a nagyobbacskáknak, akik már itt-ott jártak már iskolába, a földrajz, a történelem, meg a gyakorlati életre vonatkozó sok-sok különféle ismeret. Meglátszott, hogy ezek a tanítók néhány hónap alatt a nehéz viszonyok mellett is sokat dolgoztak, alapos munkát végeztek. Valamennyi arcán látható volt a nyugodt lelkiismeret, a jól végzett munka öröme. S volt még valami, ami feledhetetlen nyomot hagyott lelkünkben. Ez az egyszerű, derék tanyai nép viselkedése a tanítóval, az iskolával s a látogatókkal szemben. Több iskolánál férfiak, asszonyok fogadtak. Közülük egy tanyásgazda keresetlen szavakkal üdvözölt és kért, hogy adjam át a tanyai nép köszönetét miniszterünknek, a velük szemben tanúsított gondosságáért, jóindulatáért. A felnőttekkel való beszélgetésből kitűnt, hogy mennyire szeretik az iskolát, a tanítót. Akadt tanyásgazda, aki telket ajánlott fel iskola számára. Ez az iskolához, tanítóhoz való ragaszkodás, a józan tanyai nép minden szavából kiérezhető. Segítenek azzal, amivel tudnak. A legtöbb vándortanítónak, iskolának ingyen adta a tanyásgazda a maga szerény lakásának egyik szobáját. Az iskolai mulasztások a legminimálisabbak. A szülő nem tartja vissza tanköteles gyermekét, de a gyermek sem marad otthon, hacsak nem ágyban fekvő beteg. S a vándortanítók meg is érdemlik ezt a ragaszkodást, mert nemcsak napkeltétől napnyugtáig. Itt már nyugodtan mondja az üdvözlést.