Néptanítók lapja 71. évfolyam, 1938

1938-10-15 / 20. szám

817 » NÉPTANÍTÓK LAPJA ÉS NÉPMŰVELÉSI TÁJÉKOZTATÓ 71. ÉVFé­gig bőbeszédűek, már eleve meg kell állapítani a tanítás rendjét. Azáltal, hogy a gyermekek az iskolában álta­lában szabadabban viselkedhetnek, általános magatartásuk is sokszor az illetlenségig hajlik. Tartsuk tehát féken őket s követeljük meg a rendes magatartást akkor is, ha játékos mód­szerünkkel közelebb engedjük őket magunkhoz. A kettő nem zárja ki egymást. Lehet egy gyer­mek közvetlen, igazi barátja a tanítónak, a fel­nőtteknek, de az általános illendőségről ne fe­ledkezzen meg. Az iskolában a gyeplőt a tanító tartja a kezében. Azt nem kell külön hangsúlyoznom, hogy a fegyelmezett ember mind közvetlen környezeté­nek, mind az egész társadalomnak kedves és kellemes tagja, míg a fegyelmezetlen ember sok hiábavaló bonyodalmat és kellemetlenséget sze­rez úgy magának, mint másoknak. S mert a népiskola is az életre nevel, a népiskolai fegyel­mezés is felelős a jövő magyar énjének kialakí­tásáért. A MONTESSORtl-HO toSW,EK ÖSsZEFOCíLALÁSA« írta : E. ABEL Dr. Montessori asszony módszerét élőszóval is, írásban is oly bőségesen megtárgyalták már, hogy bajos róla valami újat mondani. A jelen tanulmánynak nem is ez a célja. De a mostani időpontban, amidőn a nevelés és az oktatás re­formja csaknem mindenütt a gyakorlati meg­valósulás állapotában van, igazságos is, hasz­nos is felidéznünk azoknak erőfeszítéseit, akik egész életüket az új nevelés ügyének szentelték. Montessori asszony életművének gyökerei tá­voli múltakba nyúlnak vissza. Már a régi gö­rögök is hittek a gondolat és a cselekmény köl­csönös együtthatásában, náluk a gimnasztika nemcsak kellemet, ritmust és ügyességet jelen­tett, hanem egyúttal a szenvedélyeknek az ész ellenőrzése alá helyezését is. Montessori asz­szony szintén azt hirdeti, hogy a szervezet benső fegyelme akkor alakul ki, amidőn az izomzat megkezdi ellenőrző munkáját. Ebben tehát két­ségtelenül a­görög hatás nyilvánus. A jeles olasz nevelőnő számos eszméjének magvát föllelhetjük ezenkívül Montaigne-nál is, aki „Essais"-iben és levelezésében már eré­lyesen tiltakozott korának a tekintélyre alapí­tott nevelőmódszere ellen, de még inkább Rousseau-nál, aki legelsőül terelte a figyelmet a gyermeki természet megnyilvánulásainak tiszteletben tartására, hirdette az önnevelést és megindította a harcot a passzív engedelmesség visszaélése ellen. Nem mellőzhetjük hallgatással két, manapság jól ismert előfutárnak hatását sem: egyikök a svájci Pestalozzi, másikuk a német Fröbel. Mindketten azt hangoztatták, hogy a nevelés a gyermek egyéni természetének szabad kifej­lődéséből áll, az erkölcsi jólétnek és az össz­hangnak a légkörében. De még tovább is men­tek: cselekvéshez láttak és olyan iskolákat állí­tottak, amely­ekben valóban ahhoz alkalmazkod­tak, hogy nyomon kövessék a gyermek termé­szetes fejlődését, erőszakos beavatkozás és kora­érett gyümölcsöknek hajszolása nélkül. Akkor­tájt ugyanis számos „gyermekkert"-ben a ne­velők nem tudtak mindig ellentállni annak a vágynak, hogy személyes életerejöknek közbe­vetésével is előmozdítsák a növények sarjadá­sát. Montessori asszonnyal új lángész érkezett a túl lelkes nevelők hevének csillapítására és a türelem erényének hirdetésére. * Avégből, hogy alaposan megértsük a Mon­tessori-kísérleteket, emlékeztetnünk kell az Edouard Seguin­ éb­e, aki életének harminc esz­tendejét áldozta a rendellenes gyermekek ta­nulmányozására. Nevelőmódszerét legelőször 1846-ban tette közzé, egy több mint hatszázolda­las kötetben „Traitement moral, hygiene et éducation des idiots" (A hülyék erkölcsi gondo­zása, testi ápolása és nevelése) címmel. Majd hosszabb tanulmányok után az Egyesült Álla­mokban, ahol számos intézet létesült az elfaj­zottak nevelésére, angol nyelven második ki­adásban bocsátotta ki művét „Idiocy and its treatment by the physiological method" (A hü­lyeség és élettani módszerű kezelése) cím alatt. Ez a könyv Montessori asszony számára va­lóságos reveláció, igazi kinyilatkoztatásszámba ment. Nekilátott a Seguin ajánlotta módszerek tanulmányozásának és több éven át látogatta a rendellenes gyermekek nevelésére állított ró­mai iskolákat. Már akkor tisztán látta, hogy e szerencsétlen gyermekek nevelésének problé­mája inkább a pedagógusokra, mint az orvo­sokra tartozik. Két teljes esztendőn át csakis a rendellenes gyermekeket tanulmányozta és kísérleteinek eredménye valóban rendkívüli volt. Annyira vitte, hogy tanítványai csakhamar vetélkedni tudtak a normális gyermekekkel. Minthogy meggyőződésévé vált, hogy hasonló módszer ki­vétel nélkül minden gyermekre eredményesen alkalmazható, abbahagyta a tanulmányaikban elmaradt kicsinyekkel való foglalkozását s egyre mélyebben elmerült Seguin doktor meg­figyeléseibe. Erről a következő megindító soro­kat írta: ,,Az az ember, aki harminc esztendőt szánt életéből a rendellenes gyermekek tanulmányozására, azt az eszmét vetette föl, hogy az élettani módszert, vagyis azt a metódust, amelynek alapja a növendék egyéni . Ezt a cikket a Párizsban, Georges Bertier szerkesz­tésében megjelenő Education című folyóiratnak folyó évi július—augusztus havi számából vettük át. Szerk.

Next