Népújság, 1995. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)

1995-03-24 / 12. szám

A politikai változás foly­tán a magyar iparvállala­tok egy része - elsősorban a textilgyárak - tönkre­ment. Nagy fellendülés mutatkozott azonban a­­zokban az iparágakban, amelyekben az osztrák tőke is érdekelve volt, így a vasérc- és szénbányászat, továbbá a vas- és a gép­gyártás terén. Ekkor fejlő­dött ki Ganz Ábrahám bu­dai villamos erősáramú nagyüzeme és Vidáts Ist­ván mezőgazdasági gép­gyára. Jelentős fejlődés in­dult a mezőgazdasággal kapcsolatos élelmezési iparágakban. Ekkor kelet­kezett és fejlődött ki a ma­lom-, szesz- és cukoripar, a meghajtóerőt már a gőz­erő szolgáltatta, amely a vasúthálózat kiépítését is nagymértékben előmozdí­totta. A vasútvonalak hosz­­sza 1849 után 15 év alatt 178 kilométerről 2158-ra nőtt. Ezáltal fellendült a kereskedelem, elsősorban a terménynagykereskedők ragadták meg az új lehető­ségeket. A jobbmódú pol­gárság nyert a változások­kal és a birtokos nemesek­kel együtt növekvő va­gyonát, megmaradt jöve­delmét nem volt hajlandó újabb forradalmi kalan­dokkal kockára tenni. A magyar politikai fej­lődés a forradalmi időkben három gyors változáson ment át. A régi, 1847-ig tartó feudális­ rendi beren­dezést az 1848-as forra­dalmi törvények váltották fel és azokat az 1849. ápri­lisi Függetlenségi Nyilat­kozat. 1851 decemberétől már teljes erővel tombolt az önkényuralom és akkor három politikai irányzat­nak akadtak hívei: 1847-et a régi konzervatívok, 1848-at Deák Ferenc és hí­vei, 1849-et Kossuth Lajos és az emigránsok igyekez­tek visszaállítani. A kon­zervatív nagybirtokosok­kal szemben a köznemes­ség és a polgárság többsége Deák Ferencet (1803-1876) követte, aki következete­sen kitartott az 1848. évi törvények jogfolytonos­sága mellett. Söjtörön, Zala megyében született. 1823-ban ügyvédi okleve­let szerzett, 1833-ban Zala megye országgyűlési kép­viselője, 1848-ban az első magyar felelős minisztéri­umban igazságügyi minisz­ter, 1849-től a passzív el­lenállás politikájának a vezéralakja. Rendíthetet­len nyugalommal figyelte az önkényuralmi rendszer erőlködését és türelemmel várta a szorongás enyhü­lését. Ő mutatott példát a néma ellenállásra, mint egyetlen lehetséges maga­tartásra, amíg az elnyomás tart. Ő lett a nemzeti sza­badsághoz, a biztonság­hoz, nyugodt munkához ragaszkodó nemesi és pol­gári elemek bizalmának le­téteményese. Körülötte csoportosultak a jeles írók: Eötvös József, Kemény Zsigmond, Csengery Antal és a történész Salamon Fe­renc A passzív rezisztencia kényelmes politikája az 1860-as évek elején idősze­rűtlenné vált. 1859 júniu­sában a francia-olasz csa­patok legyőzik Solferinó­­nál az osztrákokat és Ausztriának le kell mon­dania Lombardoniáról. Az önkényuralmi rendszernek egy évtized alatt sikerült válságba vinni a birodal­mat. Az imperialista oszt­rák kormányzat mindent megpróbált a nagy német koncepció megvalósítása érdekében. De nem lehe­tett egyrészt a németeknek diktálni, az olaszokon uralkodni, Franciaország­gal katonailag szembeke­rülni, a szövetséges Orosz­országot elidegeníteni, ugyanakkor pedig az or­szágon belül nagy erőket a magyarok elnyomására fordítani. Az abszolutiz­mus egyensúlya az olasz háborúban felborult. A ka­tonai vereség, a vele kap­csolatos korrupció, a belső gazdasági és politikai ne­hézségek változást köve­teltek. A magyar ókonzer­vatív nagyurak úgy látták, hogy megjött az idő prog­ramjuk elfogadtatására Bécsben. Ausztriában is egyre többen voltak in­kább hajlandóak visszaál­lítani Magyarországon az 1848 előtti intézményeket, mint engedélyezni egy tel­jesen liberális alkotmányt. Ezért Ferenc József csá­szár 1860-ban egy Októ­beri Diplomának nevezett alkotmányfélét adott a bi­rodalomnak, amelyben le­mondott az abszolutizmus­ról és visszaállította az egyes országok és tartomá­nyok régi “történeti indivi­dualitását“ azaz egyénisé­gét. Magyarországon újra felállította az 1848 előtti intézményeket: a kancellá­riát, a helytartótanácsot. Újraalakult a magyar or­szággyűlés is, de a tényle­ges kormányzás a központi birodalmi minisztérium hatáskörében maradt. Az uralkodó ezenkívül az 1861 februári pátensével a helyi (tartományi) ország­­gyűlések fölé egy kétkama­rás birodalmi gyűlést rendelt, amelynek 343 he­lyéből a magyaroknak 85, Erdélynek 26, a horvátok­nak 9 és a cseheknek 54 hely jutott. Ezután 1861 tavaszán megnyílt a ma­gyar országgyűlés azzal a feladattal, hogy megválasz­­sza a birodalmi gyűlésbe küldendő képviselőket. Néhány konzervatív Habs­­burgpárti főnemes kivéte­lével mindenki az ellen­zékhez tartozott, mely két nagy pártba, a Határozati Pártba (melynek gr. Teleki László, majd öngyilkos­sága után Tisza Kálmán volt a vezetője) és a Felirati Pártba (Deák Ferenc veze­tésével) tömörült. Egyik sem fogadta el a rájuk erő­szakolt új alkotmányt. Deák kapott megbízást, hogy feliratban közölje az uralkodóval, hogy Ma­gyarország ragaszkodik az 1848. évi alkotmányhoz. Az udvar álláspontjával szemben kifejtette, hogy Magyarország és Ausztria között sohasem volt teljes, igazi únió, Magyarországot csak a közös uralkodó személye fűzte Ausztriá­hoz. Kibékülés csak úgy jö­het létre, ha az 1848. évi alaptörvényeket helyreál­lítják, a felelős magyar mi­nisztériumot kinevezik és az uralkodót magyar királ­lyá koronázzák. A magya­rok - mondotta Deák - az alkotmányról akkor sem mondanak le, ha újabb el­nyomás fenyegeti őket. Ki­jelentette, hogy a jelenlegi kormányzatot törvényte­lennek tekintik, s mivel az uralkodó az 1848. évi al­kotmányt elvetette, ők az országgyűlés munkáját félbeszakítják. (Folytatjuk) isiBaa«*iiiii»«siii««9ii8Hiaii 8iiii«aaiiiiii]iiiilaRRgiiiiiaia 8iiiiiiiii!«i­lliKlissi Deák Ferenc 1867-ben Megállt az ajtóban, és még azt mondta: - Saunders adott magának egy pár csizmát, ugye? Grant nagyon meglepetten nézett. - Hát igen. De honnan tudja? - Az a dolgom, hogy tudjak dolgokat - mondta Poirot ünnepélyesen. Miután egy-két szót váltottunk a felügyelővel, hármasban beültünk a Fehér Bikába, ahol eszme­cserét folytattunk a szalonnás rántottéról és a devonshire-i almaborról. - Tisztázódott már valami? - kérdezte Ingles mosolyogva. - Igen, most már elég világos az eset, de igencsak nehéz lesz bebizonyítani. Whalleyt a Nagy Négyes parancsára ölték meg, de nem Grant. Egy nagyon okos ember megszerezte Grantnek az állást, és kitervelte, hogy ő legyen a bűnbak. Ami nem volt nehéz. Grant fegyencmúltja miatt. Két azonos pár csizma közül egyet neki adott. A másikat megtartotta. Minden egyszerűen ment. Amikor Grant távol van, és Betsy a faluban pletykál (valószínűleg élete minden napján így tesz), ő odahajt a csizma másodpéldányával a lábán, belép a konyhába, bemegy a nappaliba, egy ütéssel leteríti az öregembert, aztán elvágja a torkát. Visszamegy a konyhába, leveti a csizmát, Agatha Christie felvesz egy másik lábbelit. Az elsővel a kezében kimegy a kocsijához, és eltávozik. Ingles állhatatosan bámult Poirot-ra. - Még mindig van benne egy talány. Miért nem látta senki? - Ah! Meggyőződésem szerint itt jön elő a Négyes ravaszsága. Mindenki látta, és mégsem látta senki. Egy hentes kocsijával jött! Felkiáltottam. - Az ürücomb? - Pontosan, Hastings, az ürücomb. Mindenki esküdött rá, hogy senki sem járt a Gránit-laknál azon a reggelen, ennek ellenére találtam egy még fagyos ürücombot a kamrában. Hétfő van, így a húst aznap reggel kellett hogy hozzák, mert ha szombaton hozták volna, akkor nem maradt volna fagyos. Szóval járt valaki a villánál, egy férfi, akin egy-két csepp vér nem okoz feltűnést. - Átkozottul okos - kiáltotta Ingles elismerően. - Igen, a Négyes okos. - Annyira okos, mint Hercule Poirot? - mormol­tam. A barátom egy méltóságteljesen szemrehányó pillantást vetett rám. - Van néhány tréfa, amit nem lenne szabad megengedned magadnak, Hastings - mondta tö­mören. - Nem mentettem meg egy embert az akasztófától? Egy napra ennyi elég. Egy tudós eltűnése Én magam úgy gondolom, hogy Meadows felü­gyelő nem volt teljesen meggyőződve Robert Grant, alias Biggs ártatlanságáról, még akkor sem, ha az esküdtszék felmentette Jonathan Whalley meggyilkolásának vádja alól. A vád, amit Grant ellen felépített­­ büntetett előélete, az ellopott jáde, a csizma, ami olyan pontosan illett a lábnyomokba az ő tárgyilagos agyának túlságosan egybeillett ahhoz, hogy könnyen feladja. De Poirot, miután sikerült rávenni, hogy szokása ellenére tanúskod­jon, meggyőzte az esküdtszéket. Előkerített két tanút, akik láttak azon a hétfő reggelen egy hentes­kocsit a villához hajtani, és a helyi hentes megerő­sítette, hogy az ő kocsija szerdán és pénteken jár oda. Folytatjuk

Next