Népújság, 1999. május (51. évfolyam, 99-123. szám)
1999-05-03 / 99. szám
Na végre! Csütörtökön végre döntött a marosvásárhelyi tanács az ASA labdarúgóinak támogatásáról. Ha még tetszenek emlékezni, még télvíz idején említettük, hogy 600 millió lejt igényelt a csapat. De akkor még nem volt költségvetés. Most már van, így van támogatás is. A kért 600 helyett 300 millió lejt adnak a focistáknak. A pénz kétharmada a költségvetésből, a fennmaradó része pedig a fizetőparkolókból befolyt pénzből kerül az ASA kasszájába. A város pénzéből a csapatnak az utánpótlást kell fejlesztenie. A támogatást társulási szerződéssel szentesítik, ennek nyomán a tanácsnak és a polgármesteri hivatalnak is lesz egy-egy képviselője a csapat vezetőtanácsában. A helyhatósági testület részéről Dascal Martin tanácsos, a hivatal részéről pedig Eugen Crisan alpolgármester. Jó lenne ha a város példáját több támogató is követné. Ennyi ugyanis távolról sem elég a pénzhiánnyal küszködő klub gondjainak megoldására, márpedig pénz nélkül kimagasló eredményt sem lehet produkálni. Mint a szatmáriak példája is szemlélteti, az első ligába való feljutás sem kis teljesítmény, de az első vonalban való fennmaradás már egy egészen más történet. A mellékletet összeállította: Benedek István NEPUJSAG-MELLEKLET Szerkeszti: Farczádi Attila KÜLÖNÖS, ...hogy azt ne mondjam, egyenesen furcsa a bukaresti FC Rapid vezetőségének azon jellegű kijelentése, miszerint az általuk vezetett labdarúgóegyesület visszavonul az idén az országos bajnoki címért folytatott küzdelemből. Ugyanígy azt is kijelenthetnék, hogy a Románia-kupa sem érdekli őket, de, hogyha már fél lábbal a döntőben vannak, hát, Istenem.. De lássuk csak egy kicsit közelebbről mi is rejlik a dolgok mögött. Az, hogy a vetélytárs (ebben az esetben a Dinamo) e kijelentés következtében lejjebb engedi az ugrólécet, vagy leveszi lábát a gázpedálról, kevésbé valószínű. Lehet, ez egy úgynevezett terepelőkészítő az idén ismét esetleges kudarc magyarázatára. De a bajnokságnak még távol a vége, a hárompontos hátrány nem ledolgozhatatlan, figyelembe véve, hogy a direkt összecsapás még hátravan . Hivatkozzunk csak az igazi profi focivilág példáira, a Spanyolországban utolsó fordulóban eldőlő bajnoki címre, avagy még közelebb napjainkhoz, az olasz A.C. Milan 4 forduló alatt 8 pontos hátrány ledolgozására, így csupán 1 pontra zárkózva a mezőnyvezető, sokak által már bajnokká koronázott Lazio mögé. De térjünk csak vissza tájainkra. Én szerintem kissé késő már ilyen kijelentésekkel dobálózni, főleg mindazok után, amit a téli szünidőben tettek a bajnoki cím elnyeréséért, gondolok itt elsősorban az ország két legjobb csatára, Ganea és Barbu leigazolására. Na meg azt sem kell elfeledni, hogy Lucescu is hazatért, akkor is, ha egyelőre nem vállalt hivatalos szerepet a klub keretén belül. Biztos vagyok benne, hogy nem csupán mint szurkoló figyeli a mérkőzéseket és nem közömbös számára a csapat sorsa. De talán a legnehezebb lesz (kéne legyen) majd meggyőzni a játékosokat, akik mindmáig csak a 31 éves álomra gondoltak, hogy most már vége, nyugodtan lehet tét nélkül tovább focizgatni. Tényleg nehéz lesz, ha igazán profikkal állunk szemben. És reméljük, a sport kedvéért, nem is fog majd igazán sikerülni. Meglátjuk. Fülöp Lajos bajnoki arany — erre számítottunk A román női Nemzeti Tekebajnokság első helyezettjének kijáró serleget és oklevelet hétfőn mutatták be az Elektromaros szakvezetői. Az edző és a játékosok véleménye a döntőről a 4. oldalon olvasható. Fotó: Szántó Lóránt Öt év a Varázsló nélkül Tragikus évfordulót jelzett a naptár az idei San Marinói F1-es Nagydíj előtti napon. 1994 május elsején Ayrton Senna, minden idők egyik legnagyobb autóversenyzője ezen a GP-n szenvedett halálos balesetet. Az imolai dráma előtt évekig nem volt halálos baleset a száguldó cirkusz világában. A brit Martin Donnelly 1990-ben ugyan szinte az életével fizetett autója műszaki hibájáért, de az F1 nagyurai szemében a sok száz lóerős gépcsodák és a néha több évtizedes versenypályák biztonságosnak tűntek. Éppen ezért, az F1-ről akkoriban azt a képet terjesztették, hogy ez a szupergyors, felhőtlenül boldog multimilliomosok világa Senna számára az 1994-es esztendő rosszul indult. Bár végre a Williams csapatnak vezethetett, amelynek autójába már évek óta kívánkozott a brazil versenyző, a gép cserbenhagyta az évad első három futamán. Ezért érthetően, feszült volt a hangulat a háromszoros világbajnok és a csapat körül. A fekete hétvégét a brazil Rubens Barrichello pénteki balesete vezette be. Barrichello, akinek Senna közeli barátja volt, csodával határos módon csak kisebb sérülésekkel vészelte át a hatalmas sebességnél bekövetkező balesetet. Sennát nagyon megrázta barátja esete, és a szinte a babonásság határáig vallásos versenyző közeli ismerőseinek visszaemlékezései szerint égi jelnek vélte az esetet. Nem kevesen állítják, hogy Senna előre megérezte saját halálát. Szombaton az osztrák Roland Ratzenberger egy Simtek-Fordban több mint 300 km-es óránkénti irammal vágódott a pályát szegélyező korlátnak. A fiatal versenyző számára az orvosi segítség már hiábavaló volt. Senna az orvosi csapattal együtt a helyszínre ment. A rendezők hiába próbálták megnyugtatni a háromszoros világbajnok brazilt, aki a tragédia láttán azonnali biztonsági intézkedéseket követelt. Az életét is nemritkán kockára tevő versenyző tiltakozásképpen nem akart rajtolni a másnapi futamon. Hogy mi vezette e döntésének megváltoztatásában, azt nem tudni, de másnap Senna az első rajtkockából várta az indító jelzést. És a Nagydíj hetedik körében a Tamburello kanyarban 250 km-es sebességgel csapódott a betonfalnak.A Williams jobb első felfüggesztésének egyik merevítőkarja az ütközés során átlyukasztotta a versenyző sisakját és koponyáját. • Ayrton Senna sérülése annyira súlyos volt, hogy az orvostudomány ismét tehetetlennek bizonyult. Néhány órával később a "Varázsló" Ayrton Senna da Silva, három világbajnoki cím, 41 győzelem és 65 polepozíció birtokosa 34 évesen az örök versenypályákra távozott. A Williams roncsaiban egy vérrel átitatott osztrák lobogót találtak. Senna 42. győzelmét a Ratzenberger emlékének szentelte volna. Halála a száguldó cirkuszban azonnali, és mélyreható biztonsági intézkedéseket hozott. Kétségtelen, hogy az autósport csúcsát jelentő F1-es világbajnokság soha nem lesz veszélytelen, de a versenyzőkre nehezedő nyomást bizonyára csökkenti a tudat, hogy életüket a pályák és az autók állandó javításának nyomán kisebb veszély fenyegeti. Benedek István labdarúgás Románia - Belgium 1 - 0 Victor Piturca román szövetségi kapitány némileg fellélegezhet, miután az általa vezetett labdarúgó-válogatott szerdán este legyőzte Belgiumot. A "vörös ördögöknek" becézett vendégcsapat játékosai számára sorozatban ez az ötödik 1 -0-ás vereség. A váratlan felállításban pályára küldött román nemzeti tizenegy (Nanu és Nastase élete első válogatott mérkőzését játszotta) valamivel jobban szerepelt, mint az előző találkozókon, jól védekezett, végig uralta a középpályát, a csatársor többször is megkavarta a védősorát. A szünet után beállt Ganea harmadik válogatott gólját szerezte, a két év után visszatért Vladoiunak viszont nem sikerült bevennie De Wilde kapuját. Bebizonyosodott továbbá, hogy Lupescu szerepeltetése a középpályán jobb megoldás, mint ha ugyanazzal a szerepkörrel Catalin Munteanut ruháznák fel. A győzelem, ha még oly "sovány is, egyelőre Piturcát igazolja, nem az őt egyre hevesebben kritizáló újságírókat. Bár a Román Labdarúgószövetség elnöke, Mircea Sandu is el-elejtett néhány megjegyzést, amelyben azt kifogásolta, ahogy a keret tagjait összeválogatja, azért egyelőre nem beszél a halovány teljesítményt felmutató szövetségi kapitány menesztéséről. Ahhoz azonban, hogy a két fél ne búcsúzzon idejekorán, az kell, hogy Románia júniusban győzze le Magyarországot és Azerbajdzsánt. Ami, az adott körülményeket meg az előző mérkőzések eredményét (Magyarország — Románia 1-1, Azerbajdzsán — Románia 0-1) figyelembe véve, talán nem is lesz olyan könnyű dolog. Barátságos labdarúgó-mérkőzés, eredmény: Románia — Belgium 1-0 (0-0). Bukarest, Ghencea, 6.000 néző, v: Giorgios Fassolis (görög). Románia: Stelea — Contra, Nastase, Filipescu, Nanu — Petre, Lupescu (75. Hildán), Gika (61. Linear), D. Munteanu (90. Ciobotariu) — V. Moldovan (46. Ganea), Vladoiu (69. Rosu), edző: Victor Piturca Belgium: De Wilde — Depandre, Tanghe (58. Pierre), Goor, De Boeck, Vidovici — Boffin, Walern, Baseggio (66. Kimoni), Stadens — M'Penza (58. Cavern), edző: Georges Leekens. Gólszerző: Ganea (48.), F.A. Magyarország — Anglia 1-1 A lelküket is kitették, mindhiába... Idei második barátságos mérkőzésén Anglia ellen lépett pályára a magyar labdarúgóválogatott a Népstadionban. A két ország legjobbjai először 1908-ban játszottak egymás ellen, az akkor is, most is vendég angolok 7-0-ra nyerték a premiert. Szerdán este a német Lutz-Michael Fröhlich játékvezető sípjelére, ideális körülmények között 40 ezer néző előtt az alábbi összeállításban kezdtek a csapatok: Magyarország: Király Gábor — Sebők Vilmos — Korsós György, Hrutka János, Mátyus János — Dárdai Pál, Halmai Gábor, Pisont István — Dombi Tibor, Illés Béla, Korsós Attila. Anglia: David Seaman — Wes Brown, Martin Keown, Rio Ferdinand, Philip Neville — Micky Butt, David Batty, Tim Sherwood — Alan Shearer, Steve McManaman, Kevin Phillips. Az angol válogatott kezdte magabiztosabban a találkozót, a magyar csapat az első 10 percben szinte csak a védekezéssel törődött. Ezután azonban felvette a ritmust, az első negyedóra végén pedig már nagy gólszerzési lehetőséget szalasztott el. A vendégek vezető gólja után még több lehetőség adódott az angolok előtt, ám Király Gábor mindannyiszor a helyén volt. Magyarország — Anglia 0-1 (félidőben). A magyar válogatott a 77. percben egyenlített. Dárdait buktatták az angol kaputól 22 m-re a jobbösszekötő helyén. A szabadrúgást Hrutka végezte el, aki szépen csavart a bal felső sarokba. A hátvéd révén a magyar válogatott 18 év, 7, magyar szempontból eredménytelen mérkőzés után először lőtt gólt az angoloknak (1-1). A végeredmény: Magyarország — Anglia 1-1 (0-1). Népstadion, 40 000 néző, V: Lutz-Michael Fröhlich, gólszerző: Hrutka János (77.), illetve Alan Shearer (22. — 11-esből), cserék: Pisont István helyett Somogyi József (a szünetben), Korsós Attila helyett Tóth Norbert (65.), Tóth Norbert helyett Herczeg Miklós (90.), illetve Rio Ferdinand helyett Jamie Carragher (63.), Wes Brown helyett Michael Gray (74.), Kevin Phillips helyett Emile Heskey (83.), Steve McManaman helyett Jamie Redknapp. Bicskei Bertalan, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a mérkőzés végén elmondta: A találkozó első negyedórájában a két csapat közel egyenlő játékerőt képviselt, de a 11-es után az angolok átvették az irányítást. Ekkor lehetett igazán jól látni, milyen biztonsággal kezelik a labdát, miként támadnak felállt védelem ellen. Sajnos csapatunk ebben az időszakban alig tudott az előre megbeszélt taktikának eleget tenni. A második játékrészben a védelmünk és támadásaink is sokat javultak, s ez biztató a jövőre nézve. A szövetségi kapitány megjegyezte még, hogy úgy érezte, minden játékos szívét-lelkét kitette, hogy sikerüljön a győzelem. Bicskei szerint a Népstadionban pályára lépett angol válogatott alig-alig gyengébb, mint a sztárokkal felálló. Barátságos válogatott mérkőzések Három Eb-selejtező mérkőzés mellett tíz barátságos találkozót játszottak Európában labdarúgó nemzeti válogatottak. A barátságos mérkőzések eredményei: Horvátország — Olaszország 0-0, Lengyelország — Csehország 2-1 (1-0), Szlovénia — Finnország 1-1 (0-1), Málta — Izland 1-2 (1-1), Dánia — Dél-afrikai Köztársaság 1-1 (1-0), Írország — Svédország 2-0 (0-0), Németország — Skócia 0-1 (0-0), Görögország — Svájc 1-1 (0-1), Hollandia — Marokkó 1-2 (0-0).