Nimród, 1981 (101. évfolyam, 1-12. szám)
1981-02-10 / 2. szám
’80 A járási és megyei centenáriumi vetélkedők szinte mindegyikén volt a dámbarcogással kapcsolatos kérdés. A válaszok azonban igen gyakran hibásan hangzottak. Még azok a versenyzők sem tudtak mindig helyesen felelni, akiknek megyéjében már évek óta él a dámvad. Úgy tűnik tehát, hogy a hazai vadászok és természetkedvelők kevésbé ismerik ezt a fajt, mint a szarvast vagy az őzet. Cikkünk a dámmal (szorosabban: a barcogással) kapcsolatos tudnivalók bővítéséhez ad segítséget A csülkösvad párzása a jellemző „rítusok" miatt szorosan kapcsolódik a vadászati módokhoz is. Ezt a jelenséget az őzeknél üzekedésnek, a szarvasnál bőgésnek, a dámnál barcogásnak mondjuk. A dám jellegzetes, szinte leírhatatlan horkolásra emlékeztető hangja csak a párzási időszakban - októberben - hallható. A dámbika, az úgynevezett barcogó helyeken teknőt kapar magának, és ha a terület nem változik meg, a kiválasztott területrészt hosszú évekig rendszeresen használja. A dámtehenek a teknőnél keresik fel a bikát, vagyis „hölgyválasz’’ van. Az évek óta tartó tervszerű dámtelepítés az ország különböző vadászterületein egyre több vadász számára teszi lehetővé e különleges szépségű vadfaj megismerését. A telepítés akkor mondható sikeresnek, ha ez a „hagyománytisztelő" viselkedés kialakul. A telepítés szervezőjének - a MAVOSZ vadgazdálkodási fő- 60