Nógrádi Népújság, 1959. január (15. évfolyam. 1-9. szám)
1959-01-03 / 1. szám
JÓGRfB! VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! » 115 MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJAI ÉVFOLYAM 1 SZÁMÁRA: 60 FILLÉR 1959. JANUÁR 3. Munkánk gyümölcsei A pártnak, a munkásoszág helyzetéről, és az ezzel apcsolatos feladatokról szólóatározatában egy sor olyanzdasági intézkedés végrehajtását helyezték kilátásba, melyek hivatva vannak a irből és fizetésből élők, s mindenekelőtt a munkások lét- és munkakörülményei tovább javítani. Mint ismeres, az ellenforradalom levesse óta végrehajtott különő intézkedések nyomán rekedtek a reálbérek, snden iparágban 15—20 szákkal, a bányászatban még m 1 is nagyobb mértékben relkedtek az átlagkeresetek, még messzebb tartanánk, nem okoz súlyos, 22 milliós kárt az ellenforratlan. Az elmúlt két év alatt tett intézkedésekkel bár jogos, megoldásra érett blémát valósított meg art és a kormány, mégis ma.dtak olyanok, amelyeket jak most, vagy a közeljövőin hajtanak végre. Köztudomású, hogy január 11 rendezik a nyugdíjakat, melynek évi költségkihatása 10 millió forint. A nyugdíjak ndezése azonban nemcsak ért jelentős, mert az utóbbiekben az idősebb nemzedéként tanúsított erkölcsi megbecsülést is megteremti. De elentős azért, mert a jogosszrevételek alapján módosít. eddigi helyzeten, és jóban figyelembe veszi a ledol 7 elt'évek számát Jelentős ...ért is, mert nemcsak ayugdíjasok számára javítja eg az életkörülményeket, de fiatalabb nemzedék is ri majd hatását, amikor azek ellátásából mind nabb terhet vállal magára állam. iáink fokozottabb anyagizgatása mellett, és azzal időben látott napvilágot a rendelet, amelynek nyomán országban 82 ezer pedams bérét mintegy 13,5 szánkkal emelik fel. Bejelenne a párt és a kormány is, hogy rövidesen javítok egyes egészségügyi -azok helyzetén, s néhány igyi szempontból elmaradt munkáskategória fizeté A nagycsaládos, sokgyerces szülők gondját enyhíti az a körülmény, amikor zártabb anyagi juttatás• részesíti azokat a családiak emelésén keresztül, bérek, fizetések, nyugdí- és egyéb szociális juttatábizonyos emelésén túl, látott napvilágot az az kedés, amelynek hatására 3, fontos élelmiszer- és szükségleti cikk árát leilítják. Ennek az intézkenek hatásaként az országossága egy évben, mintegy millió forintot takaríthatt .Ezek a fontos gazdasági inzedések létrejöttek, megvannak, mert a párt és a nány legfőbb törekvése, a munkásosztály akarak, kívánságának megfelel, állandóan emelje a népiét. Ezek az intézkedések özik azt, hogy tanulva a tbbi évek hibáiból, a párt a kormány most minden esetben munkája alapjáazt tekinti, hogy a minisztály véleménye, hanga, érdekei szerint irányítsa gunk politikai, gazda- és kulturális életét, arról kell szólani, hogy tényezők tették lehet gazdasági intézkedéseakkor mindenekelőtt a és a kormány helyes, keretes politikájáról kell A megfontolt, előrelehetőségeinket és szűkeinket alaposan felmérő jogpolitika meghozta, izza, és a jövőben is meghozza majd a gyümölcseit. De a tényezők között kell említenünk a munkásosztály helytállását, felelősségérzetének állandó növekedését, annak a tudatnak elmélyülését, hogy minden politikai gazdasági és kulturális előrehaladás egyedül saját kétkezi munkánk eredménye lehet. S e tekintetben megyénk munkásai, valamennyi dolgozója is letették a maguk hozzájárulását a népgazdaság asztalára. A bányászok, az építők, a vasasok, az üvegesek, fizikai és műszaki dolgozók több, jobb, olcsóbb termékekkel, nagyszerű újításokkal, új gyártmányokkal gazdagították országunkat. Leküzdöttek sok nehézséget, megoldottak nehéz feladatokat. Ám most ismét láthatja, és saját zsebén érezheti minden munkás, minden dolgozó, hogy megérte, mert fáradozásainak gyümölcsét ő maga élvezi. E gazdasági intézkedéssorozat, amely most megkezdődött, és tart a további hónapokban is, nem egyéb, mint realizálása, kézzelfogható megvalósulása kétéves munkánknak. A nagyobb nyugdíjakban, a pedagógusok felemelt fizetésében, az alacsony bérek javításában, az élet minden vonatkozásában ott van az a kölcsönös, egyre erősödő bizalom, amely ugyan korábban törést szenvedett, de most egyre jobban kiteljesedik, és lesz munkánk minden mozzanatnak,egész életünknek szerves részévé. Nem kétséges az sem, hogy a munkások, akiknek kétkeze munkája nyomán jöttek létre azok a javak, amelyekből most egyre többet oszthatunk el, tudják: a népjólét további előrehaladásához újabb feladatokat kell megoldani. Nem ünneprontás, nem felhánytorgatása a dolgoknak, de mert termelési értekezleteken, egyéb tanácskozásokon sokszor szó esik róla, nem árt újra, meg újra ismételni: a gazdaságosabb termelés biztosítása nélkül nem teremthetünk alapot a népjólét további emelésére. Csak ha jobb, és olcsóbb lesz minden gyártmány, amit megyénkben is előállítanak, csak akkor számolhatunk újabb javulásra. Ezt mondotta a párt és a kormány két évvel ezelőtt is. Ennek megvalósítására hívja fel most is, s ez lesz munkánk alapja a jövőben is. Eltűntek már életünkből a megalapozatlan ígérgetések, nincsennek már kijelentések, amelyek nélkülözik a munkások véleményét, kívánságát. S ez így van rendjén. A párt szavára bizton lehet építeni — a bizalomnak ez az összesűrítve megfogalmazott kifejezése ismét visszanyerte régi tartalmát, csengése nem hamis. A párt szavára való építés tölti el a munkásokat, a dolgozókat most is, amikor az új év küszöbén új tennivalók megoldásának gyürkőznek neki, hogy holnap még jobb, még szebb legyen életük. Öntözéses kertészetet létesítenek Amint hírt adtunk róla, Ponyi-pusztán az őszön alakult termelőszövetkezet. A 150 hold azóta már újabb 20 holddal szaporodott, miután négy új belépő jelentkezett, hogy a termelőszövetkezetben szeretnének dolgozni. Az újonnan belépettek között kertész is van, s ezért úgy határoztak, hogy nyolc holdon kertészetet létesítenek. A TARTALOMBÓL: tg A műszakiak szerepe három- éves tervünkben. 3. old. * ^ A Hazafias Népfront szervezeti életének eredményei, feladatai 2. old. Gépállomásaink feladatairól 5. old. Az első tanácsülésen 6. old. 3 * •y A SZÉCSÉNYI HÁZIIPARI SZÖVETKEZET BALASSAGYARMATI RÉSZLEGÉBEN NEM RÉGEN KEZDTÉK MEG A MAGYAR PERZSA SZŐNYEGEK GYÁRTÁSÁT. AZ ÚJ GYÁRTMÁNY NAGY KERESLETNEK ÖRVEND AZ ORSZÁGBAN. Több, olcsóbb szén a bányászok 3/K3, idei terveiben • tai igen aranyok A nógrádi szénmedence bányászaira az új évben nagy feladatok várnak. A termelés mennyiség tröszti szinten közel 100 vagon szénnel növekedik naponként. A mennyiség növekedésével egyidejűleg a teljesítmények is tovább növekednek, s közel 1 százalékos lesz az emelkedés. A termelés ilyen arányú növekedése különösen az első negyedévben igen komoly gondot okoz. Még az elmúlt év nyarán csökkent a szénmedence termelése, s ezzel egyidejűleg a dolgozó létszám is csökkent. Jelenleg tehát nem tudják biztosítani a szükséges létszámot, ami nagy problémát okoz. A második probléma a Kányáson történt vízbetörés, amely igen nehézzé teszi a kányási bányászok munkáját. Gazdaságosság területén 1,5 százalékkal lett olcsóbb az önköltségi tervszám. Bár az elmúlt évben szép eredményt értek el bányászaink a takarékosságban, ám az új esztendő feladatai igen nagyok. Az új évben tovább növekedik a korszerűen biztosított vágatok hossza. A vastámos biztosítás alkalmazás területét is tovább növelik. Tovább folyik a vékony, II. telepek művelése. Ezek együttesen tonnánként mintegy 5 forintos feszítést jelentenek. Ahhoz, hogy gazdaságosan termeljenek bányászaink az szükséges, hogy tovább szélesítsék a már jól bevált takarékossági mozgalmat, s nem utolsó sorban tovább javuljon a szén minősége, összegezve: a nógrádi bányászok feladata az 1959-es gazdasági évben megnövekedett. Több szenet kell olcsóbban termelni. A feladat halaimas, ám a nógrádi bányászok, hisszük, az új esztendőben is tovább növelik elért sikereiket. remtjük az állatállomány minőségét •CA KcU IJCK ILS CG melőszövetkezetben az állattenyésztés számszerű fejlesztése már megoldódott az elmúlt esztendőben. Az idén a minőség javításán a sor. Ennek érdekében a termelőszövetkezetben most azon munkálkodnak, hogy a tehénállománynál kiválasszák a megfelelő egyedeket, kiselejtezzék azokat az állatokat, amelyek a követelményeknek nem felelnek meg. Ezek helyére saját nevelésű tehenek kerülnek. Csak így tudják elérni a tejhozam emelését, mert az elmúlt esztendőben mindössze 2000 liter volt az egy tehénre eső évi tejhozam. Ezen javítani kell, s ahogy a termelőszövetkezetben mondják, ehhez minden lehetőség biztosítva van. Foglalkoznak az idén sertés, és baromfitenyésztéssel is. Ennek érdekében sertéstörzsről gondoskodnak. Ahogy számolják, a sertéstenyészet jövedelme legalább kettő, a jareki Mártásbóledelem pedig legalább egy forinttal növeli majd a munkaegység értékét. Ülést tart az SZMT Szombaton délelőtt ülést tart Salgótarjánban a Szakszervezetek Megyei Tanácsa. Az ülés napirendjén megyénk szakszervezetének munkája és feladata szerepel majd, amelyet a párt határozata alapján végeznek munkásosztály körében. Az ülésen Nádasdi András elvtárs terjeszti elő az elnökség beszámolóját. Befejeződött a fűszer és édességboltok és a vendéglátóipar évvégi leltározása Szilveszter éjszakáján sokan dolgoztak. A postások, a vasutasok, az orvosok, rendőrök, határőrök és vendéglátóipari alkalmazottak mellett a megye valamennyi fűszer- és élelmiszerboltjában, valamint a húsboltokban megkezdődött a szokásos évvégi leltározás. Mintegy 250 dolgozót érintett a fűszer- és élelmiszer boltokban a szilveszter éjszakai elfoglaltság. A kötelesség teljesítés mellett érdemükül szolgál az is, hogy ezt a nagy munkát úgy sikerült elvégezniük, hogy az a közfogyasztást egyáltalán nem akadályozta. Január 2-től már rendszeresen árusítanak ezekben az üzletekben. Újév napján leltároztak földművesszövetkezet és az Állami Vendéglátóipari Vállalat vendéglátó részlegében. Ezt a munkát a vendéglátóipari vállalatok dolgozói a szilveszteri szórakozás befejezése után kezdték meg. 183 földművesszövetkezeti és 131 állami vendéglátóipari boltban végezték el a szokásos évégi leltári munkát. Lengyelországba exportál az idén a Tűzhelygyár A többi gyárak dolgozóival együtt számos fontos feladatot oldottak meg az elmúlt évben a tűzhelygyári dolgozók is, s a többi munkásokkal együtt ők is jobban élnek most, mint a korábbi években. Például 1958. III. negyedévében 26 százalékkal voltak magasabbak az átlagórabérek, mint 1956 azonos időszakában. A gyár dolgozói teljesítették 1958-as tervfeladataikat, amely közvetlenül kihatott keresetükre is. A tűzhely és a kályha mellett, — amely a fő gyártmány, — az elmúlt évben újabb termékkel gazdagították országunkat. Hazánkban elsőnek a tűzhelygyárban készült el a héjformázógép, amely iránt nemcsak itthon, de külföldön is nagy az érdeklődés. Az éves terven felül nagymennyiségű öntvényt gyártottak a szomszédos Csehszlovákia számára is. Ebben az évben a tűzhely és a kályha mellett új gyártmányként jelentkezik a falikút, amelyből mintegy 60 ezer darabot készítenek majd Ennek jelentős részét Lengyelország számára. Új gyártmányként fog szerepelni ebben az évben a fürdőszoba kályha is. 7 kisfiú, és 4 született szilveszterkor Az újév nemcsak az esztendő kezdetét jelenti. Szilveszter és újév éjszakáján néhány új élet is megindult. A pásztói kórházban egy Petőfi-bányai bányász asszony kislánynak adott életet. A balassagyarmati szülészotthon rekordot ért el szilveszter és újév éjszakáján. Szilveszterkor öt gyermek lépett az életbe, két lány és három kisfiú. Újévkor még újabb három kisfiúnak adott életet három egészséges édesanya. Salgótarjánban egy kisfiú és egy kislány született Nem árt most már egy kis számvetést csinálni, hogy az újév, a nők, vagy a férfiak számára dönti-e el az elsőséget. Ezek a tények azt mutatják ,vége egyszer a férfiak indulnak többséggel, az arány ugyanis 7:4 a kisfiúk javára. Január elsejével új fogyasztói árak léptek életbe. Csökkent az egyes élelmiszerek és közszükségleti cikkek ára takarít meg a lakosság. Három forinttal olcsóbb lett a zsír és a zsírszalonna, a füstölt paprikás csemegeszalonna ára 46 forintról 40 forintra csökkent Olcsóbb lett a rétesliszt ára 2.40 Ft-tal. A bors ára 300 forinttal csökken. Ezentúl megszűnik az éttermekben a kiszolgálási díj és az úgynevezett zene felárat beszámolják az árakba. Az élelmiszeripari cikkek mellett több, könnyűipari cikket is érint az árleszállítás. A nyíoharisnya fogyasztói ára a szálvastagságtól függően páronként 11—12, illetve 7 forinttal, a férfi és női nylon zoknik ára 20—25 százalékkal, a nylon női pulóver 5—12 százalékkal, a festett nylon méteráruk fogyasztói ára méterenként 6— 25 forinttal csökkent. Mintegy 25—40 százalékkal csökkent a PVC anyagból készült esőkabátok, térítők és egyéb közszükségleti cikkek fogyasztói ára is. A felsoroltak mellett még számos árucikket érint az árleszállítás. Ugyanakkor a termelői árrendezés folytán szükségessé vált néhány fogyasztói ár emelése. Ez azonban a kiskereskedelmi áruforgalomnak csak rendkívül szűk körét, mindössze fél százalékát érinti és az áremelést kimagaslóan ellensúlyozza az egyes fogyasztási cikkeknél végrehajtott kiskereskedelmi áruleszállítás. Január 1-ével új fogyasztói árak léptek életbe hazánkban. A párt és a kormány határozata alapján a fogyasztói árak részletes módosításával évi 320 millió forintot