Nógrád, 1965. április (21. évfolyam. 77-101. szám)
1965-04-29 / 100. szám
\ 1905 ápriTt«s 9 rsfó??trWí? RÖGRAD Jelentén Hontról Munka, a nagyobb jövedelem alapja A honti termelőszövetkezetben nem csupán az igazolja a változást hogy az elmúlt hét közöpén 100-120 asszony és férfi, kihasználva a csapadékos időjárás kényszerpihenőjét, rendbe tette a hegyi legelőt, hanem az is, hogy két esztendővel ezelőtt 8 forintot fizettek munkaegység előlegként, most pedig 20 forint a havi előleg munkaegységenként. A változás magyarázata, hogy az új vezetőségnek szoros a kapcsolata a tagsággal. Amit a tagok azzal viszonoznak, hogy szorgalmasan résztvesznek a munkában. Különösen az asszonyokat illeti az elismerés. Nyolc munkacsonattal dolgoznak, amelyből kettő Zakó Jánosnéé és Hlaval Pálnéé a szocialista címért küzd. Természetesen a férfiak nem maradnak el. Tóth Sándor állattenyésztési brigádvezető irányításával kitűnő eredményeket érnek el az állattenyésztők: id. Németh Sándor és ifj. Német Sándor, az apa és a fia, Benedek Ferenc és Hídvégi Mihály. Megveszette hírneves 3 baromfitenyésztő Bálint István, aki arra vállalkozott, hogy az idén 340 ezer tojást értékesít a termelőszövetkezetnek. Az idén nem kis feladatra vállalkoztak a hontiak. Az elmúlt évi 36 forinttal szemben 42 forintra szeretnék emelni a munkaegység értékét. És a nagyobb jövedelemnek most, tavasszal kell az alapjait lerakni. A nagyobb gondot a 109 hold málna és szamóca okozza. Az Ipoly-menti szamócatermelők körében az a szólásmondás járja, hogy akkor igazi a szamócatermés, ha egy esztendőben kilencszer kajálják. A harmadik feltételt az állattenyésztés biztosítja: 35 hízómarhát készítenek elő, azonkívül 20 tenyészüszőt. A tehenek száma 70, a fejési átlagot a télen is 7-8 literen tartották a tavasz és a nyár folyamán 10-12 literre emelik. A jó állattenyésztés biztosítékával a takarmány alappal Honton nincs probléma. Az állattenyésztők gondos munkája következtében jelenleg is mintegy 100 mázsa szálastakarmánnyal rendelkeznek. Gondosan készülnek a takarmány idei betakarítására is. Jó volt a múlt évi termés, de az idén jobbra számítanak. A széna betakarítás idejére az erők nagyobb részét ide összpontosítják. Az üzemben dolgozó családtagok is szabadságra jönnek erre az időre. Az erőgépek, a kaszálógépek kijavítva munkára készek. A gondos betakarítási munka a biztosítéka annak, hogy május végéig Honton nem gond az állatállomány takarmányellátása. A réti széna mellett 131 hold pillangós takarmány betakarítására is gondolni kell. Összetorlódik tehát a munka, de ahol előrelátóak, ott nem lehet meglepetés. Honton pedig nagyon megfontoltan készülnek a munkára. Ezt bizonyítja az is, hogy az április 20-ig esedékes munkát maradéktalanul elvégezték. Csak a gépek okoztak kisebb zavarokat. Az érsekvadkerti javító állomás például a DT-t decembertől márciusig javította. A K 25-ös Zetort is vissza kellett vinni javítani, mert elromlott. Ez az ami bizonyos mértékig zavarja terveik zökkenőmentes végrehajtását. Az ilyen meglepetések elkerülése végett a traktorosok között sűrűbben tartanak szakmai oktatást. Gyakrabban ellenőrzik a gépeket. Annyi traktorost képeznek ki, hogy mindig legyen tartalékban is valaki. A javító állomástól pedig gondosabb munkát követelnek. Ez a helyzet 1965. április végén Honton, a termelőszövetkezetben. B. Gy. íj villamossági rendelkezés A nehézipari miniszter módosította azt az 1960-ban kiadott rendeletét, amely engedélyhez köti a villamosenergiának háztartási fűtésre, fütésre-főzésre, vízmelegítésre, továbbá ipari fűtésre való felhasználását. Az ipari villamoskemencék engedélyezési eljárását az új rendelet annyiban módosítja, hogy a vállalatoknak, üzemeknek nem a kemence üzembehelyezésekor, hanem már a tervezés során, tehát még a kemence megrendelése előtt kell megszerezniük a használati engedélyt Az ötéves tervben énfllt a korszerű Kistelek VTL. beszálló akna. Mióta üzembe helyezték a korábbi háromnegyed óráról negyedórára csökkent a bányászok beszállási idő vesztesége. Mellette most korszerű felolvasót és fürdőt építenek A kutya-macska barátság pompás együttműködéssé változott. S ami eddig bukdácsolt, most úgy megy, mint a karikacsapás. Ezt tette a közös brigád. Mert, a szállítás, a rakodás fontos a vasútnak is meg az AKÖV-nek is. Hogy gyorsan menjen. De hogy mi, miért fontos, s mennyire — abban alighanem már nem egészen egyeztek. Legalábbis, ezt kell feltételezni abból, hogy a vasút kötött ugyan szocialista szerződést az AKÖV-vel is, de annyi maradt abban a szocialista szipből, hogy ezt a szót is ráírták a szerződésre. A szerződésben vállalt kötelezettségek rendre nem teljesültek. Bele is ánt ebbe Tamás Pál, aki egyébként főintéző és kereskedelmi állomásfőnök helyettes Salgótarjánban, aki minden áruért, ami a pályaudvarra érkezik, vagy ami elhagyja a várost, személy szerint is felelős. Sőt, azért is felelős, hogy a vagonok a lehető leggyorsabban ürüljenek, teljenek és fürgén induljanak útnak akár az országhatáron belül, akár határon túlra. Igen ám, de mit tegyen ez az ember, ha az ilyen fürge kocsi-áramlás helyett egyre másra kasszírozhatja az álláspénzeket Ami ugyan elég drága mulatság a vállalatoknak, de úgy látszik még mindig egyszerűbb, mint megszervezni a szállítást. Törte is a fejét Tamás Pál emiatt eleget. És addig spekulált, míg ki nem sütötte a közös brigádot. Megírta az új szerződéstervezetet, átadta az állomásfőnöknek, s mikor az jóváhagyta, az AKÖV igazgatójának. Mikor az kimondta rá az igent, megbeszélték azok is, akik az új metódus szerint fognak dolgozni. S az idén, január 21-én megalakult az első Nógrád megyei közös szállítási munkabrigád. A vezetője Tamás Pál lett. Tagjai közt tizennégy vasutas van, négyen pedig az Autóközlekedési Vállalat dolgozói. A korábbi ,,ellenfelek”-ből a legközvetlenebb munkatársak lettek És január vége óta úgy kezdi Tamás Pál minden munkanapját, hogy fél hétkor az AKÖV itteni telepvezetőjével megbeszéli az aznapra várható tennivalókat: mennyi a kirakni való vagon, s hány gépkocsija, rakodómunkása van ehhez az AKÖV-nek. Ezután intézkedik az állomáson, hogy a kocsirendezők a vagonokat lehetőleg ugyanarra a vágányra állítsák. A brigád tagjai is tudják, mi a teendőjük. Az átmenesztők időben értesítik az AKÖV-öt az érkező vagonok számáról, rakományáról. A forgalmisták gondoskodnak a vagonok kiállításáról , vagyis, hogy a vasúti kocsik a megfelelő vágányra jussanak. A kocsimesterek lebonyolítják a kocsik kiállítását, a raktárnok a kocsik átadását és visszavételét intézi. A többi már az AKÖV brigádtagok dolga: ügyesen szaporán kiüríteni a vagonokat, rendeltetési helyére szállítani az árut. Mindez olyan egyszerűnek látszik, a kezdeményezés első eredményei, pedig olyan érdekesek, olyan nagyszerűek, hogy az ember irigyen és bosszankodva tekint vissza az elvesztegetett hónapokra, évekre, miért nem jutott korábban az eszünkbe ez a közös brigád. Hiszen még januárban is, az AKÖV által elszállított áruk átlagos rakodási ideje vagononként tíz és fél óra volt Ez egyben azt is jelentette, hogy körülbelül minden nyolcadik vagonért kocsiállásponz megfizetésére kötelezték az AKÖV-öt. Februárban a rakodási idő kocsinként több mint két órával csökkent, márciusban pedig már csupán hat és fél óra kellett egy vagon kirakásához. Ezzel együtt a januárban kifizetett kocsiálláspont márciusban az egynegyedére csökkent. S míg az az állomás úgynevezett rendes kezelési helyén a más vállalatok által kirakott kocsik átlagos rakodási ideje kocsinként még mindig mintegy tizennégy-tizenöt óra, a közös brigád már azt tervezi, hogy a hat és fél órát ötre csökkenti. És csökkentené tán öt, aki is, ha nem lenne néhány ,,makacs” vállalat, mint az Állami Áruház, az ÜVÉRT a Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat, amelyek „takarékosságból” már a szombat délután beérkező áruikat sem hajlandók kirakni hétfő reggelig. Mikor idáig jut a szó, az ilyen „makacs” vállalatokig, akkor derül ki az is, hogy talán nem is volt az olyan egyszerű: létrehozni a vasút és az AKÖV között a közös brigádot. Hiszen például abban, hogy egy vagonból bizonyos idő alatt mennyi súlyú árut raknak ki a rakodómunkások , abban a munkás is érdekelt, és még sokan mások is, például az AKÖV-nél. De hogy egy munkás melyik vagont pakolja előbb, azt-e, amelyik régen bent áll az állomáson, vagy egy másikat, amelyik most érkezett, de kézre esik — abban tulajdonképpen csak a vasút, illetőleg a népgazdaság érdekelt. Esetleg a szállíttató vállalati álláspont szempontjából. Általánosságban. S őszintén szólva — egy a közös brigádnak eléggé homályosan megígért jutalomtól eltekintve — még most is ez a helyzet. Az embereknek, a közös brigád tagjainak tehát legalábbis önmagukon kellett erőt venniük, önmaguk gondolkodásán. Hogy a határozottan kitűzött célprémium, vagy más bérkedvezmények kilátása nélkül is jónak lássák saját magukra nézve azt, ami a népgazdaságnak jó. S amihez tulajdonképpen nem kell többet dolgozniuk, csak jobban odafigyelni arra, amit csinálnak. Mi sokat beszéltünk arról, hogy a dolgozókat anyagilag érdekeltté kell tenni abban, hogy amit csinálnak, azt jól, gyorsan csinálják. És ez tulajdonképpen rendben is van. Ám a közös brigád — saját jószántából — elébe vágott ennek ez elvnek. Jelezve, hogy itt a nagyállomáson és az AKÖV-nél az élet egy — az egészhez viszonyítva — parányi területén olyan gondolkodás tört felszínre egyszerű emberekben, amely — mint a tiszta és bővizű források — szinte megváltoztathatják az egész környezetet Tamási Pál beszél is erről. Havonta összejön a brigád: megbeszélni a tapasztalatokat. S a valamikori ellenfelekből jó munkatársak, sőt lassan barátok lesznek. Lehet, hogy májusban, vagy júniusban elhatározzák: felveszik a versenyt a szocialista címért. De arról is beszél Tamás Pál, hogy az első negyedévben sok álláspénzt fizetett Acélárugyár képviselőivel szinte lehetetlen nyélbeütni a szocialista szerződés tapasztalatainak megbeszélését, hogy az Öblösüveggyár miatt rendre visszaküldik Somoskőújfaluból az ÖPW vagonokat, mert a gyárban, a szocialista szerződésben vállalt kötelezettségek ellenére, piszkosan hagyják a kocsikat... Pedig... az AKÖV-höz hasonlóan, más vállalatokkal is szívesen alakítanának közös brigádot. A vasút dolgozóin ez nem múlik. A vasút és az AKÖV közös szállítási brigádja bevált. A kezdeményezés Új hívekre, új követőkre Vár. Most a többi salgótarjáni nagyüzemen a Cs. G. ! ............. ...................................................................................................................................................................................................................4.....4.4............................................................. Köszöntjük a szocializmust építő 3 „Vörös Csepel, vezesd a harcot" A láng és a füst városa — Kom térről a Soroksári úton, ahogyan a költő nevezi — már a Ráday utcán, a Múzeum jusi orgonaillatot küld. Kis körúton, a Váci úton, az Andrásyerdő kertjeiből árad, Csil rássy, a Stefánia és a Hunyagtelep modern házai mintha Mária körúton át a Népligetbe innák, de a Béke téren be.” (1919 május 3.) Aztán ugyancsak megcsap, s tán érzed a gyáróriás kapujában is. A májusi ünnepre készülő Vörös Csepel friss illatát röpíti a tavaszi szellő. A Vasmű műszaki klubjában egy kiállítás anyagát nézegetem: „Csepel 1945—1965”; fotók, emlékezések, grafikonok, újságkivágások — régiek és újak, múltat idézők és holnapi tettekre hívók. S eszembe jut az a tűzpiros éjszaka, amelyet végigálltam a sziszegő nagyolvasztó mellett. Fiatal művészbarátom vázlatot készített egy festményhez: színt, fényt, izzadást, lendületet, verítéket, küzdelmet akart látni a munka ábrázolásához. S láthatott: ezer fokon hevült, remegett az acél, az üst beleborzadt, kokszgáz ,surrant, só, füst, korom sűrűsödött, aztán mozdony szusszant, csille csattogott, s a munkások — vörös testük, mint villogó szurokszabta márvány — kokillák fölé hajoltak, s a megcsapolt csillagszóró lávafolyamot dermedt formává szelídítették, mint ahogyan odakint egyetlen renddé szülik a zilált valóságot. Pernye hullt a hajnal szalagján, amikor az éjszakai lázas műszak után valamelyik öreg munkást a májusokról faggattam — a legszebbről. Hazaksértem, rágyújtott, s amikor a kertvárosi ház körül a rigók ébredtek, előkotort egy régi újságot, mutatta, olvassam, az az ő emléke. „A csepeli munkásság felvonulása felejthetetlen szépségű része volt a májusi napnap ... Körülbelül huszonötezren voltak. Férfiak, lányok, gyermekek. Ünneplőben valamennyien. A férfiak kabátján májusi jelvény, piros szalag, a nők közül sokan piros blúzban voltak, de a vérvörös pántlika díszítette mindenki haját vagy keblét. És ez a színes, hatalmas, ragyogó tömeg a legpéldásabb rendben rótta végig a több órás utat a csepeli Tempaz öreg olvasztár a Csepeli Általános Munkásdalkarral részt vett a Magyarországi Szovjetek Kongresszusának megnyitásán, elénekelték a „Föd, szocialisták”-at, a Marseilleoise-t és az Internacionáldét. Másnap nem a munkás otthonba ment, hanem a frontra, mint a 22-es Csepeli Vörös Gyalogezred sok más katonája. Zsebében nem volt párttagsági könyv, de egy sorban ment szuronyok elé azokkal, akik 1918 decemberében megalakították a KMP helyi szervezetét. Harcért, megsebesült, hazajött, felesége tbc-t kapott a királyerdei földkunyhóban, feketelistára került, a telekrészleteket nem tudta fizetni a Hollandi Banknak, elárverezték, tönkretették. De 1943 szeptemberében a többiekkel együtt sztrájkolt, mert nem akar háborút; őrségent áll Bagi Ilona síremlékénél, melynek feliratán ezt olvasta: „Én már leteszem a kalapácsot, vedd fel és harcolj tovább.” 1944 decemberében megtagadja a németek kiürítési parancsát, látja amint Kormos László hősi halált hal a tűzharcban, a gyárba rohan, megakadályozza, hogy a fasiszták leszereljék és vagonba rakják a gépek egyrészét... Elszálltak az évek, megöregedett, fia a fejére nőtt, de a tűz csak most kezdett igazán forrni vérében: „miénk az ország magunknak építjük”! Romot takarított társaival, pékséget szervezett, vetőgépért kenyeret cserélt Jánoshalmánl, kábelt fektetett villámlás közepette a kvassai zsilipnél. S mielőtt felvirradt az első szabad május elseje, a WM Gyár rohammunkásaival az ország első szocialista munkaversenyére hívott fel. „Vörös Csepel, vezesd a harcot** — harsogott a diadalmas tavaszi menetben, s a Váci út, Kőbánya, Ózd, Diósgyőr — az egész ország feledt szavukra tettekkel. Szemtanúja vagyok, miként készülnek ma a huszadik szabad május ünnepére. A Vasmű szocialista brigádvezetője, akivel néhány szót váltottam, elmondta: a felszabadulási munkaversenyt tovább folytatják. cél: a jobb és gazdaságosabb munka mindenütt: a Fémműben, a Transzformátorgyárban, a Csőgyárban, a Szerszám- és az Egyedi Gépgyárban, a Híradástechnikai Üzemben és másutt. Vörös Csepel — Budapest ipari termelésének ez évtizede. hatvanezer ember — több és jöbb motorkerékpárt varrógépet, acélcsövet, huzalt, egyedi gépet, és tömegcikket akar adni a népgazdaságnak és a külföldi rendelőknek. ..A Vörös Csepel hírnév ma a gazdasági munka hétköznapi tetteiben kötelez helytállásra magunk és a világ előtt” — hallottam a brigádvezetőtől ás úgy éreztem, sok-sok társa nevében szól. Tíz perc alatt Pesten vagyok a ,,zöld nyíllal”. Kinézek a gyorsvonat ablakából, a Szabadkikötőben szeidét, vasércet rakodnak, a Kőolajirmri Vállalat, tártóival a százhalombattai olajváros termékét várják, áll a Panírrvár új csarnoka, mintha Intene a Posztógyár, a Maegyár, a sok-sok építkezés . . . A májusi ünnep — ahogyan a brigádvezető mondta — több és jobb munkára szólít: legyünk következetesebbek, alaposabbak, hogy terveink gyorsabban valóra váljanak. Vörös Csepel ma erre hív fel, a műsor. A nagyállomáson fakadó forrás bővizű. Mindnyájunk számára juthat belőle... iusi menetben ez hangzik majd a legszebben — s a választ visszhangozza: mrjr> esy ország száve-dobbarÁsa. tikéi Csaba