Nógrád, 1965. november (21. évfolyam. 262-285. szám)
1965-11-02 / 262. szám
Világ Droletáriai, egyesületek! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXI. ÉVF. 262. SZÁM Ara: 50 FILLÉR 1965. NOVEMBER 2- KEDD NO Vietnami jelentés Nőket és gyermekeket váztak „tévedésből“ az amerikaiak Tüntetés Puerto Rico-ban SAIGON: Az amerikai főparancsnokság szóvivője vasárnap reggel közölte, hogy az USA légierő két Skyraider vadászbombázója szombaton parancsot kapott az amerikai katonai egységek szárazföldi műveleteinek támogatására. Közben — a szóvivő szerint „tévedésből” — a Skyraiderek bombatámadást hajtottak végre Be Dúc falu ellen, Bong Son közelében, Binh Dinh tartományban. Hírügynökségi jelentésekből kiderül, hogy a támadás teljesen váratlanul érte a falut, amely távolabb fekszik a harci cselekményektől. A bombatámadásnak 48 halálos áldozata van, ötvenöten megsebesültek. Az AP értesülése szerint a támadás időpontjában főleg nők és gyermekek tartózkodtak a faluban. Az AFP megjegyzi, hogy az amerikai légierő dél-vietnami bevetései során az idén eddig összesen 19 alkalommal fordult elő „téves bombázás”. Saigon Tan Son Nhut repülőterén, amely katonai és polgári légiforgalmat bonyolít le, vasárnap délben 70 méteres lángok csaptak fel a repülőtér katonai üzemanyag raktárának egyik nagyméretű benzintartályából. Csak több százezer liter haboltóanyaggal tudták megfékezni a tűzvészt. A nyomozást megindították, a repülőteret lezárták. Jelentést adott ki a Délvietnami Nemzeti Felszabadítási Front. E szerint a DNFF erői október 10-e és 14-e között 256 amerikai katonát öltek meg, 107-et pedig megsebesítettek a Dinh Binh tartomány területén végrehajtott ellentámadások során. Az amerikaiak vasárnap délelőtt folytatták a bombázást. B 52-esek a Saigontól délkeletre fekvő Bien Hoa tartomány területén bombázták a dél-vietnami partizánok feltételezett támaszpontját. Saigonban hétfőn délelőtt a dél-vietnami nemzeti ünnepen — Ngo Dinh Diem rendszere megdöntésének második évfordulóján — nagy katonai díszszemle volt. A nemzeti ünnep alkalmából a saigoni kormány rendkívüli biztonsági intézkedéseket foganatosított, mivel tartott attól, hogy a Be Dúc dél-vietnami falu ellen végrehajtott amerikai légitámadás miatti elkeseredés Amerika-ellenes tüntetésekhez vezethet. Eddigi jelentések szerint incidensekre került sor, de nyugati sajtótudósítók jelentésükben megemlítették, hogy a tömeg fásultan és közönyösen nézte végig a katonai parádét A Puerto Rico-i San Juan városában több száz főnyi tömeg tüntetett az Egyesült Államok vietnami háborúja ellen és amiatt, hogy Puerto Rico-i fiatalokat soroznak az amerikai hadseregbe és visznek a vietnami „húsdarálóba”. A tüntetők a Ford Buchanan-i amerikai támaszpont elé vonultak és követelték, hogy a Johnson-kormány vessen véget a vietnami háborúnak. Két hónappal határidő előtt teljesítette éves tervét a mizserfai Pálhegy aknaüzem A mizserfai Pálhegy akna hosszú idő óta az élenjárók között van. Termelését úgy jellemzik a Nógrádi Szénbányászati Trösztnél, hogy egyenletesen jó. Szombaton reggel nagy esemény színhelye volt Pálhegy akna. Felszínre ért az utolsó csille szén is, ami még az 1965. évi szakmai tervből hiányzott és ezzel a Nógrádi Szénbányászati Tröszt aknái között elsőnek teljesítette éves tervét. Még két hónap hátra van a naptári évből. Pálhegyen úgy számolnak, ez az idő bőségesen elegendő lesz a jövő évre való felkészüléshez. Addig, ahogy ígérték még 20 ezer tonna szenet termelnek terven felül, ennyivel segítenek pótolni az elmaradó aknák tervteljesítését. Závotka István az esélyes Szoros küzdelem a további helyezésekért az ifjú traktorosok versenyében Az idén nem szűkölködött eredményekben a gép- és javítóállomások munkája. Legutóbb az őszi kalászosok vetésében jeleskedtek a szerelők és a traktorosok. Nem véletlen, hogy megyénk gépállomásai csaknem három hónappal az év vége előtt befejezték éves tervüket. Ebben a lelkes küzdelemben élen jártak azok a fiatal traktorosok — szám szerint negyvenkilencen —, akik beneveztek az ifjú traktorosok versenyébe. A gépállomások huszonötezer normál holdat meghaladó teljesítményéből 23 százalék a versenyző ifjú traktorosokra jut. Átlagos teljesítményük túlszárnyalja az ötszáz normál holdat, ami viszont személyenként száz műszaknak felel meg. A verseny esélyese Závotka István, a Szécsényi Gépállomás traktorosa. Eddigi eredményei alapján, amelyeken az év hátralévő részében csak javíthat, valószínűleg elnyeri ,,A megye legjobb ifjú traktorosa” címet. Teljesen nyílt még azonban a további helyezések sorsa. A szoros küzdelemben jelenleg Borda János — ugyancsak a Szécsényi Gépállomás traktorosa — áll a második helyen, 218 műszakos teljesítményével. Turóczi Ferenc 191, Balogh Károly 183 műszaknormás teljesítményével pedig a harmadik és a negyedik helyet foglalja el. Rajtuk kívül említésre méltó eredményt ért el Molnár István, a Berceli Gépállomás traktorosa, Zetor traktorjával 151 műszakban 754 normálholdat művelt meg. Kiemelkedik Bata Pál, a Kisterenyei Gépállomás traktorosának teljesítménye is: D4K traktorával 168 műszaknormát és 924 normálholdat ért el. Filcsik Mihály, a Tolmácsi Gépjavító Állomás traktorosa 821 normálholdat és 189 műszakot teljesített A Tolmácsi Gépjavító Állomás traktorosai közül az őszi munkák során felzárkózott a legjobbak közé Varga Imre traktoros: DT-traktorával egyetlen hónap alatt 357 normálholdnyi talajmunkát végzett el, ami 48 műszaknormának felel meg. Havi jövedelme meghaladja a négyezer forintot. Novemberben, a vetések befejeztével, a verseny a mélyszántásban folytatódik. Couve de Murville Szocsiban SZOCSI (TASZSZ) Couve de Murville francia külügyminiszter feleségével és kíséretének tagjaival vasárnap megérkezett Szocsiba, ahol Pjotr Bazsanov, a városi tanács-vb elnöke fogadta. A francia külügyminisztert később Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök fogadta Gagrában, tengerparti villájában. Moszkvában közleményt adtak ki Maurice Couve de Murville francia külügyminiszter Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnökkel folytatott megbeszéléseiről. Eszerint a két államférfi megvitatta a nemzetközi helyzet kérdéseit, így az európai problémákat is, továbbá a szovjet-francia kapcsolatok kérdéseit. Az eszmecsere szívélyes baráti légkörben folyt le. Couve de Murville francia külügyminiszter vasárnap látogatást tett a Gagra melletti üdülőben Anasztasz Mikojannál, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökénél. NOVEMBER Koppány György felvétele egy kis tínedíj iskolára küldték a pásztói járás egyik tanácselnökét s egyszeriben a tanácstitkár nyakába zúdult megannyi tennivaló. A tanácstitkár, aki egyébként talpraesett asszony, lelkesen vetette bele magát a sok energiát, vesződséget követelő munkába. Egyszer a beruházásokat sürgette, másszor vitás kérdésekben járt el, halotti levelet állított ki, míg végül — szükség törvényt bont — anyakönyvvezetői minőségben is helyettesíteni kényszerült az eltávozott tanácselnököt. A helyzet úgy hozta, hogy egy napon és csaknem ugyanabban az időpontban jelentkezett be házasságkötésre Kovács Géza Kis Ilonkával, és Nagy Ferenc, Szabó Piroskával. A házasságkötés időpontjául is egyformán a vasárnap délután három órát jelölték meg. A tanácstitkár jól megnézte magának a fiatalokat és amikor a násznép bevonult az első pár pedig a pulpitus elé állt, magabiztosan kezdett hozzá a szertartáshoz. Minden a legnagyobb rendben ment mindaddig, amíg az anyakönyvet az új pár elé nem tette a következő szavak kíséretében: —■ Ezennel Kovács Gézát és Kis Ilonkát házasfeleknek nyilvánítom. Itt írják alá! Az egyik tanú mentette meg a helyzetet. — Egy kis hiba van kérem — mondta. — Ez itt Nagy Ferenc és Szabó Piroska Egyébként minden stimmel... L. Gy. Napirenden: A gyógyszerellátás, a földművesszövetkezetek, a biztosítás és a munkaerőgazdálkodás Jelentős végrehajtó bizottsági ülésekről Hétfőn reggel végrehajtó országos, mind a megyei átlag- az idei nagyszámú elemi bizottsági üléseket tartottak a járási tanácsokon. A PÁSZTÓI JÁRÁSI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA a járás gyógyszerellátásának helyzetéről tárgyalt. A járás lakosságának ellátását hét gyógyszertár biztosítja. Egy-egy gyógyszertár kéthárom községet szolgál ki. Hatezerszázötvenhét lakosra jut egy közforgalmú gyógyszertár. Az arány mind az árnál jobb. A végrehajtó bizottok megtérítése bizonyította a ság megállapította, hogy a biztosítás szükségességét. A járásban a gyógyszerészek jól biztosító a közös gazdaságokmegállják helyüket, és a nak 818 ezer, a magánvagyongyógyszerkészlet is kielégítő, ban keletkezett kárért 255 ezer A végrehajtó bizottság úgy forintot, magánszemélyeknek határozott, hogy a gyógyszer különböző címen 99 ezer főrészek továbbképzését előforintot fizetett ki. gíti. Kiváló munkát végzett gyógyszerészeket — mint a A járási tanács végrehajtó pásztói-, az ecsegi-, a jobbá- bizottsága felhívással fordult gyi-, és sziráki — dicséretben a községi tanácsokhoz, hogy részesíti, tárgyalják meg az állami biz-A SALGÓTARJÁNI JÁRatosítás jelentőségét SÍ TANÁCS VÉGREHAJTÓ A BALASSAGYARMATI BIZOTTSÁGA a földműves- járásI TANÁCS VÉGRE- szövetkezetek munkájáról tár- HAJTÓ BIZOTTSÁGA a magyart Megállapította, hogy a gyamándori községi tanácsföldművesszövetkezetek a vb jelentését tárgyalta, amely salgótarjáni járásban 1965-ben a tanácstagok választókerület gazdasági és mozgalmi téren a tevékenységéről és az állandó bizottságok munkájáról szépen fejlődtek. Nőtt a kiskereskedelmi, vendéglátóipari gyűrtT és felvásárlási forgalom. Javult a költséggazdálkodás, A BALASSAGYARMAT, amelynek következtében nőtt VÁROSI TANÁCS VÉGRE a nyereség. Növekedett a föld HAJTÓ BIZOTTSÁGA is tegművesszövetkezeti tagok szá nap tartotta szokásos ülését, ma is. A végrehajtó bizottság Megvitatta a város munkaerő felhívta a földművesszövetke- gazdálkodásának időszerű körzetek járási vezetőinek fidéseit, majd értékelte az idei gyermét: a jövőben a lehető három negyedév költségvetési cégek maximális kihasználása terv teljesítését. Ezt követően mellett a kereskedelmi háló megválasztották a Városi zaj korszerűsítésével foglalt Népművelési Tanácsot. Ennek hozzanak. Ilyen irányú legsürgősebb feladatnak Márkhán testületnek az a célja, hogy összehangolja a város területén a közös kezelésű bolt, tén tevékenykedő állami és Kishartyánban az italbolt, Be- társadalmi szervek tömegbe-pusztán a vegyesbolt, Ka- kulturális munkáját — elvi, Jancskesziben, Etesen, ha tartalmi és módszerbeli narancs alján a zöldséges-bolt natkozásban egyaránt. A népkorszerűsítését jelölte meg. A SZÉCSÉNYI JÁRÁSI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGA az Állami Biztpművelési tanácsba azokat választották, akik eddig már számos tettel bizonyították: síró fiókjának munkájáról szívügyük Balassagyarmat tárgyalt. Megállapította, hogy kulturális felemelkedése.