Nógrád, 1967. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-01 / 127. szám
A püspöki kísérlet Érdekes kísérlet színhelye volt néhány napig a szurdokpüspöki Béke Tsz, ahol mintegy húsz holdnyi cukorrépa őrületet tartottak fenn a Gödöllői Agrártudományi Egyetem számára. A kísérlet kétféle érdekességgel is szolgált: a répa egyelését nemcsak géppel végezték, hanem vegyszer alkalmazásával is. A hatsoros egyelőgép Dr. Szepesi István, tanszékvezető egyetemi tanár találmánya. A traktorvontatású gépen hat asszony helyezkedett el a kényelmes ülőhelyen, ahonnan olyasféle rendszerrel végezték újszerű munkájukat, mint a korábbi burgonyaültető és palántázó gépek egynémelyikén. Csakhogy itt nem palántákat helyeztek el, hanem műanyag poharakkal takarták le azokat a répaegyedeket, amelyeket meghagyásra szemeltek ki. Az asszonyok gumikesztyűben dolgoznak, mert a takarópoharak elhelyezése után a gép vegyszert permetez a répasorra és a fölösleges töveket kiégeti, elpusztítja. A vegyszerezéshez angol szert, a Gramoxont használják, ami ugyancsak kipróbálás alatt áll. Nemsokára angol vendégek részvételével ellenőrzik a gépi munka és a vegyszer hatását. A termelőszövetkezetből sok szemlélője volt a kísérletnek, hiszen tudvalevő, hogy a répaegyelés az egyik legfárasztóbb, munkaigényes feladat, ha emberi erővel, kézzel kell végezni. S reménykednek, hogy a kísérlet sikerével ezt a kínosan nehéz munkát is helyettesíteni tudja és fogja a gép. Tálcákból rakják le a műanyag poharakat. A poharak alját fémmel látták el. Használat után egy elektromágneses henger és egy futószalag segítségével ismét visszakerülnek a tálcákba A vegyszert tartalmazó tartállyal felszerelt traktor, és mögötte a kényelmes munkagép. Balról: dr. Szepesi István, a feltaláló (Koppány György felvételei) Szünetel a széntermelés Tőkésen Újra telepítik Tordas-aknát A Nógrádi Szénbányászati Trösztöt az élet kényszeríti arra, hogy az eddigieknél jobban alkalmazkodjék a népgazdasági igényekhez, a piachoz. A megváltozott körülmény elengedhetetlenné teszi az erők ésszerű átcsoportosítását. Ez a jelenség egyébként az idén szinte általánossá vált. A háttérben mindig a gazdaságosságra való törekvést tapasztalni. Korábban hírt adtunk arról, hogy átmenetileg szüneteltetik Tordes-akna termelését. A bányászokat a szomszédos többi aknákhoz helyezték akkorát. Most ismét egy másik intézkedésre készülnek. Június elején Tőkés-akna termelését szüneteltetik. Itt nagy költségszinttel termelték, és éppen ezért vált szükségessé az intézkedés. Tordas-aknát viszont, ugyancsak június elején, ismét telepítik, elsősorban helybeli, tehát kazári bányászokkal. A Nagybátonyi Szolgáltató Üzem, valamint a tröszt anyagellátó üzeme kezelésében több új üzemágat alakítottak ki. Szerződéses kötelezettséget vállalt a tröszt alkatrészgyártásra, fa feldolgozására fűrészárunak, és csomagoló ládák gyártására is. Ezekhez szükséges a munkaerő-átcsoportosítás, hiszen a szerződésben foglaltak teljesítése kötelező. Ezekre a helyekre is irányítanak át a bányából felszabaduló munkaerőkből. Itt a megyei ipari átlagnál mintegy 10 százalékkal magasabb a bérszínvonal. A Nógrádi Szénbányászati Tröszt területén felszabaduló munkaerő foglalkoztatását eddig még biztosítani tudták, és valószínű, hogy a jövőben is tudják, tehát senki nem kerül elbocsátásra, csupán áthelyezésre. VTLAC PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MICYH 617 Q f TS AGA ES A MICYI TANÁCS LAPJA XXIII. ÉVF. 127. SZÁMÚ ARA: 50 FILLÉR nyugtalan térség nyugalmáért (2. oldal) Biztosabb alapokon (3. old) Szurkolásról — szurkolóknak (5. oldal) Tagad az gyilkos ötszörös (6 oldal 1967. JÚNIUS 1. CSÜTÖRTÖK Számvetés és útmutatás Hónapok óta tartó előkészületek után ma megkezdi munkáját az ifjúsági szövetség megyei küldöttértekezlete. A megyei fiatalok legöntudatosabb részét, a nógrádi KISZ-eseket képviselő küldöttek mai, salgótarjáni tanácskozásának homlokterében a június végén sorra kerülő VII. KISZ-kongresszus áll. A megyei közvélemény érdeklődéssel fordul az ifjúsági szövetség küldöttértekezlete felé. Az előzmények: a kongresszusi készülődés, a fiatalok pluszként vállalt termelési eredményei, a KISZ-alapszervezetek vezetőségeinek, magasabb szintű bizottságainak újraválasztása, és azok a társadalmi, politikai események, amelyek szervezésében, rendezésében vagy részt vállaltak a megyei fiatalok , jó előkészítői voltak a felnőtt társadalom ma megnyilvánuló fokozott figyelmének.■ A küldöttértekezlet mai tanácskozásával új, jelentős állomásához érkezett a megye folyton jobbért, haladóbbért munkálkodó ifjúsága A mai nappal elérkezett a visszapillantás, az értékelés ideje, amikor számot kell és érdemes adni arról, mit végzett, mit és mennyit teljesített a megye ifjúsága a KISZ VI. kongresszusa óta. A munkás hétköznapok apróbb-nagyobbnak számító eredményei a mai beszámolóban nagy egészként összegyűjtve, imponálóan bizonyítják az ifjúsági szövetség eredményes munkáját. Számvetés és útmutatás a ma kezdődő küldöttértekezlet. Azzal a meggyőződéssel üdvözöljük a megye ifjúságának felelős és rangos fórumát, hogy az eddig végzett munka értékelésén túl, útmutatást nyújt a fiataloknak a további célkitűzések teljesítéséhez. Kitüntetett tsz-ek Ünnepélyes keretek között kerül sor a kitüntetések, a jutalmak és oklevelek átadására A megyei tanács mezőgazdasági osztálya, valamint a megyei versenybizottság értékelte a megye, a járások termelőszövetkezeteinek termelési versenyét. Az eredmények alapján a megye legjobbjának, a nógrádmarcali Aranykalász Termelőszövetkezet bizonyult, s így a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elismerő oklevele mellett, elnyerte a megyei tanács végrehajtó bizottságának díszoklevelét, vándorzászlaját és az ezzel járó 15 ezer forintos jutalmat. A második helyen az ipolyvecei Alkotmány Termelőszövetkezet végzett, a harmadik pedig az érsekvadkerti Magyar—Csehszlovák Barátság Termelőszövetkezet lett. Értékelték a közös gazdaságok versenyét a járásokban is. A balassagyarmati járásban az ipolyvecei Alkotmány, a rétságiban a banki Új Tavasz, a pásztóiban az erdőkürti November 7., a szécsényiben a szécsényi II. Rákóczi Termelőszövetkezet bizonyult a legjobbnak. A közös gazdaságok a járási tanácsok végrehajtó bizottságainak díszoklevelei mellett öt-öt ezer forint pénzjutalomban is részesültek. A verseny értékelésénél kiderült, hogy még egy sor olyan termelőszövetkezet van, amelyek az országos, illetve a megyei versenyben nem értek el helyezést, de eredményük elismerésre méltó. Ilyen többek között az őrhalmi Hazafias Népfront Termelőszövetkezet, a rétsági Búzakalász, az ecsegi Béke, valamint a varsányi Új Kalász termelőszövetkezetek. E gazdaságok múlt évi munkájuk, eredményeik elismeréseképpen ugyancsak megkapják a járási tanácsok végrehajtó bizottságainak elismerő oklevelét. A megyei tanács mezőgazdasági osztályán kapott tájékoztatás szerint a kitüntetéseket — az okleveleket és a pénzjutalmakat — ünnepélyes külsőségek között adják át a közös gazdaságoknak. Ünnepélyes tanácskozáson kapják meg a Magyar Forradalmi Munkás- Paraszt Kormány elismerő oklevelét, az országos termelési versenyben sikeresen szereplő nógrádmarcali és ipolyvecei termelőszövetkezetek is. Az előzetes tervek szerint a kitüntetéseket június közepéig valamennyi termelőszövetkezetben átadják. Ezzel párhuzamosan a termelőszövetkezeti vezetők, a járási szakirányító szervek értékelik a verseny során szerzett tapasztalatokat, amelyeket a munkaverseny továbbfejlesztésénél használnak majd fel. Nógrád megyei iskola nyerte a csapatversenyt Szakmunkástanulók találkozója Szombathelyen Az elmúlt napokban rendezték meg Szombathelyen a mezőgazdasági szakmunkástanulók I. országos találkozóját, amelyen a mintegy 800 fiatal között szép számmal képviselték megyénket is az ifjú szakmunkástanulók. A találkozót megelőzően bonyolították le a szakma kiváló tanulója címért folyó versenyeket, valamint a kulturális és sportrendezvényeket. Nógrád megye szakmunkástanulóit a Balassagyarmati Mezőgazdasági Szakiskola hallgatói képviselték, s az eredmények azt bizonyítják: sikeresen. A kultúrverseny során Gólyán István cserhátsurányi fiatal, a balassagyarmati szakiskola II. éves gyümölcstermesztő tanulója aranyérmet szerzett. A magas elismeréssel citerás számát jutalmazta az értékelő bizottság. Nógrád megyei fiatalok két vanyarci kislány - hozták el az ezüstérmet is, szlovák népdalokat énekeltek. A sportversenyeken ugyancsak szép eredmények születtek. A szakiskola atléta leánycsapata harmadik, a kézilabdás lányok pedig a negyedik helyet szerezték meg a vetélkedő során. Érthető azonban, hogy a legnagyobb várakozás a szakmai versenyeket előzte meg. A szarvasmarha-tenyésztők versenyében a balassagyarmati szakiskola csapata szerezte meg az első helyet. A tanulók egyéni versenyét ugyancsak Nógrád megyei fiatal nyerte: Fényszarusi Béla, a karancskeszi Március 15. Termelőszövetkezet tanulója. Sallai János az 5., Farkas Júlia pedig a 6. helyet szerezte meg a népes mezőnyben. A zöldségtermesztők versenyében tovább folytatták a sikersorozatot a nógrádi fiatalok. Horváth Béla, a pásztói Béke Termelőszövetkezet tanulója a harmadik helyen végzett. A kiváló eredmények értékét növeli, hogy ezt a ritka bravúrt — a csapatversenyben és az egyéni vetélkedőben megszerzett aranyérmeket — harmadik éve ismétli meg a balassagyarmati mezőgazdasági szakiskola kollektívája. Ugyanis tavaly és tavalyelőtt szintén az iskola csapata, az egyéni versenyben pedig az iskola hallgatója nyerte a szarvasmarha-tenyésztők között folyó versenyt. Az elmúlt évben például Petrovics Piroska, az iskola hallgatója a varsányi Újkalász Termelőszövetkezet tanulója bizonyult a legjobbnak. Mindezek azt bizonyítják, hogy Nógrád megyében jó kezekben van a szakmunkásképzés. A tanári kar lelkiismeretes munkája, a tanulók szorgalma együttes eredményeként a balassagyarmati szakiskola most már végérvényesen elnyerte a Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának vándorserlegét. A fiatalok pedig, akik részt vettek a tanulmányi versenyben kitűnő szakmunkásbizonyítvánjyal távoznál Balassagyarmatról a tanév végén. Podgornij Kabulban KABUL (TASZSZ) Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke szerdán folytatta megbeszéléseit Muhamaned Bahir Sahhal, Afganisztán királyával. Megvitatták a Szovjetunió és Afganisztán baráti kapcsolatainak elmélyítésével összefüggő kérdéseket. Mindkét fél mély aggodalmát fejezte ki a helyzet komoly kiéleződése miatt a világ egyes részeiben, mindenekelőtt Vietnamban és Közép-Keleten. A megbeszélések baráti, szívélyes légkörben folytak-