Nógrád, 1972. május (28. évfolyam. 102-126. szám)
1972-05-14 / 112. szám
Szava Dalbukov, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese, az Állami Tervbizottság elnöke meglátogatta az INTRANSMAS Bolgár—Magyar Vállalatot. Kép: Sz. Dalbukov (balról a második) a vállalat vezetőivel Nixon intézkedése nem a békét szolgálja Találkozás fogoly amerikai pilótákkal Tóth Pál, az MTI tudósítója jelenti. Pénteken este a Hanoiiban akkreditált külföldi tudósítók egy csoportja meglátogatta fogoly amerikai pilóták egyik hanoi táborát. Ngo Dien a VDK külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője tájékoztatta a tudósítókat arról, hogy azok az amerikai pilóták, akik előző nap a háború befejezését követelő felhívással fordultak az USA kongresszusához és az amerikai néphez, kérték, hogy illetékes vietnami szervek tegyék lehetővé találkozásukat a külföldi sajtó tudósítóival. Filmfelvevői gépek berregése, fényképezőgépek kattogása közepette nyolc fiatalember vonul be a szűk terembe. Mosolyognak — talán mert jólesik egy kis változatosság, hiszen az újságírók mégiscsak a külvilágot jelentik számukra. Talán azért is, mert felhívásukkal, amelyben elítélik az újabb bombázásokat s az agresszió teljes beszüntetését követelik, valamit jóvá tesznek a vietnami nép ellen elkövetett bűneikből. Ketten közülük, Edison W. Mills és Walter E. Wilber, a haditengerészeti légierő alezredesei régi foglyok, Millert csaknem öt, Wilbert pedig négy éve fogták el. A többi hat csak december- illetve február óta fogoly. Egyikük kezén még gipszkötés van. Mindannyian a sorsukkal ugyan meg nem békült, de a bánásmóddal elégedett emberek benyomását keltik. David W. Hoffman őrnagy beszél legtöbbet közülük, a többiek inkább csak közbeszólnak, kiegészítenek, vagy hozzájuk intézett kérdésekre adott válaszokból kitűnik, hogy jól tájékozottak az utóbbi hetek bombázásai során okozott károkról, ismerik a haiphangi, a hanoi, a Thanh Hoa-i gaztetteket. Akadozva félmondatokban beszélnek ezekről, legfeljebb annyit mondanak: önöknek igazuk van uraim, sok borzalmat követnek el bombázóink. — Hoffman külön nyilatkozatot olvas fel: 1— Tévedés lenne azt hinni, hogy a mostani támadás elősegíti a békét. Mi már tudjuk, addig nem lesz vége ennek a háborúnak, míg a vietnami nép ki nem vívja függetlenségét, biztonságát — mondja. — Mister Nixon mindig azt mondja: közelebb akarja hozni a vietnami béke napját, s minket akar kiszabadítani, ezért bombáztatja északot — egészíti ki Hoffman szavait James D. Cutton kapitány. Valójában ez csak elodázza hazatérésünk napját, s minket is veszélyeztet. Cutton kapitányt faggatjuk: mit csinálnak a riadók idején? — őreink gondoskodnak rólunk, egészen jó óvóhelyeink vannak, természetesen elbújunk a bombák és rakéták elől Miért bombáznak önök kifejezetten békés célpontokat? — Fentről nem lehet megállapítani, mi a békés és mi a katonai jelegű objektum — felelik többen is. Látják, hogy ez felháborodást vált ki, s mikor az egyik újságíró megjegyzi, hogy az amerikai pilóták szinte minden objektumot jól ismernek a légi fényképezés következtében, a jól ismert, előregyártott választ kapjuk: — A pilóta megkapja a bombázandó célpontot, s bombáit oda dobja le. Mi parancsot hajtunk végre. A fogoly pilóták elmondották, hogy nézeteiket, az amerikai agresszió beszüntetésének követelését sok fogolytársuk osztja, ők azok képviseletében intéztek felhívást az amerikai néphez. Hangsúlyozzák, leghőbb vágyuk, hogy hazatérhessenek s meggyőződésük, hogy ezt nem a további bombázások, hanem csak az amerikai erők teljes kivonása és a békés tárgyalás segítheti elő. A foglyok beszámoltak arról, hogy a táborban jól ellátják őket. Évente hat alkalommal kaphatnak csomagot, s havonta levelet. Végül egyöntetűen kifejezték, azt szeretnék, ha — együtt az amerikai néppel — közvetlen rokonaik, hozzátartozóik is harcolnának a vietnami háború befejezéséért. Ez szolgálná kiszabadulásukat és hazatérésüket is. (MTI) 2 NOORAD - 1972. május 14., vasárnap így látja a hetet hírmagyarázónk, PÁLFY JÓZSEF Az év legizgalmasabb hete volt... HIHETETLEN IZGALMAK jegyében telt el ez a hét. Előrejelzéseinkben legfeljebb csak a bonni parlament vitáinak, hosszas huzavonáinak esélyeit latolgathattuk meg, hozzátéve azt a bizonytalansági tényezőt, amit az olaszországi törvényhozási választások kimenetele jelenthetett. Voltak ugyan elszórtan vélemények arról, hogy az amerikai politika megkeményedik, hogy a VDK ellen, visszavágást terveznek Washingtonban a vietnami hazafiaknak a déli hadszíntereken elért sikerei miatt. Azt azonba kevesen jósolhatták volna meg, hogy az amerikai elnök öt hónappal az elnökválasztás és két héttel a tervezett moszkvai látogatása előtt az indokínai eszkaláció újabb veszélyes lépcsőfokára menne, akarna hágni... S ez történt. Nixon elnök katonai tanácsadóira hallgatva elrendelte a Vietnami Demokratikus Köztársaság kikötőinek aknazárral való elzárását. Ugyanakkor kilátásba helyezte a légi háborúnak minden eddiginél szélesebb területre való kiterjesztését, a VDK területén az országutak és vasútvonalak korlátlan bombázását. Különösen, az „aknapolitika” volt az, amely a világban is, Amerika határain belül is megdöbbenést keltett. Ez az elaknásítás súlyosan megsértette a hajózás szabadságáról szóló nemzetközi szerződéseket és joggyakorlatot. Katonai célja az lenne, hogy megakadályozza a Vietnami Demokratikus Köztársaságba irányuló szállításokat, s így közvetve kihasson a Dél-Vietnamban harcoló szabadságharcosok utánpótlására is. De mint szinte minden katonai szakértő leszögezi : a dél-vietnami nagy offenzíva megindításakor a szabadságharcosok vezetői nyilvánvalóan maximális fegyver-, lőszer- és élelmiszer-mennyiséget halmoztak fel, utánpótlási gondjaik rövid időn belül nem jelentkezhetnek. .. (Az amerikai hadvezetés számításaira csattanós választ adtak a vietnamiak An Loc elfoglalásával.) AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKON belül ismét megélénkült a háborúellenesek tábora, különösen az egyetemi fiatalság volt igen aktív ezekben a napokban. Az ország mintegy 7 millió főiskolai diákja közül sok százezren verekedtek meg rendőrökkel, katonákkal, akik inegprooanták elfojtani az ifjúság ellenzéki hangját. Hogyan vélekedik az amerikai közvélemény Nixon újabb agresszív lépéséről? Egyes közvélemény-kutatás adatok szerint ama bizonyos „csöndes többség”, a reakciós sajtó, a demagóg politikusok által befolyásolt kispolgárság még mindig nem hajlandó felismerni, milyen kockázatos, kalandor útra tévedt az elnök. A „hangos kisebbség”, Nixon ellenzéke persze egész sor tekintélyes személyiséget is felsorakoztat; Edward Kennedytól tudósokig, McGovern szenátortól írókig, lelkészekig. Az amerikai elnökválasztás kimenetelét befolyásolhatja-e a mostani nixoni döntés? Ma még nehéz erre válaszolni. Legalább 3 hónapja van az elnökjelölt-elnöknek arra, hogy döntsön: a háború vagy a béke zászlaja alatt jelenik meg a választópolgárok előtt A moszkvai tervezett utazástól azonban már szinte csak napok választják el Nixonit A hét végén el is vonult Camp David-be, az Eisenhower— Hruscsov találkozó idején híressé vált elnöki nyaralóba, hogy ott készüljön fel a moszkvai útra. A HÉTEN MINDEN szovjet megnyilatkozásra rendkívüli figyelemmel tekintett a világ A Szovjetunió kormányának nyilatkozata igen határozottan, ugyanakkor mértéktartóan fejtette ki a szovjet álláspontot. A hangsúly nemcsak az amerikai lépések elítélésén volt, hanem azon, hogy a Szovjetunió megadja a hős vietnami nép harcához a szükséges támogatást. A szovjet kormánynyilatkozatban benne volt az a felszólítás is, hogy az USA küldöttei térjenek vissza a párizsi tárgyalóasztalhoz. (Pénteken Párizsban egy amerikai szóvivő ezt kilátásba is helyezte.) Természetszerűleg érdeklődés kísérte ilyen körülmények között azt a tényt, hogy a SALT, a szovjet—amerikai tárgyalások a hadászati fegyverek korlátozásáról tovább folytak, s hogy hírek szerint küszöbön áll egy részletmegegyezés. Ugyancsak ráirányult a figyelem a szovjet—amerikai külkereskedelmi tárgyalásokra. Patolicsev szovjet külkereskedelmi minisztert még Nixon elnök is fogadta. A héten „megkeményedett” a bonni ellenzék, amely pedig az emlékezetes bizalmatlansági indítvány fölötti szavazásban egyszer már vereséget szenvedett. A sorozatos pártközi tárgyalásokon kompromisszum született ugyan, ennek alapján ki is tűzték a Bundestag napirendjére a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződések ratifikációs vitáját, de az utolsó pillanatban Bartel, Strauss és a többiek értésre adták, hogy ha nem halasztják el a szavazást, elutasítják a ratifikációt. Olyan helyzet alakult ki, hogy kétségessé vált, többséget kap-e a ratifikációs javaslat? Ezt a kockázatot a Brandt-kormány aligha vállalhatta. Hiszen éppen az volt addig a kancellár és Walter Scheel külügyminiszter szándéka, hogy egy közös külpolitikai nyilatkozatot szerkesztenek meg az ellenzékkel együtt. , BARZELÉK AZONBAN -s szinte óráról órára változtatva álláspontjukat — a végén visszatáncoltak. S az emberben felmerül a kérdés: vajon Barzel, vagy Strauss olyan nagy ember-e, hogy a saját szakállukra mernének-e egy ilyen világpolitikai kihatású bonni botrányt kavarni? A Német Kommunista Párt elnökségének nyilatkozata figyelmeztet a bonni időhúzó reakció és a minden eddigit felülmúló eszkalációba kezdő amerikai vezetés közötti összejátszás lehetőségére. ( A bonni belpolitikai huzai vonal jó irányba befolyásolhatja viszont a hét másik eseménye: egy lépéssel közelebb került a megvalósuláshoz az NDK és az NSZK első, nemzetközi jogi jellegű szerződése, Bonnban már parafálták a közúti, vasúti és víziúti forgalmat szabályozó megállapodást. (A légi forgalom szabályozásáról még nem döntöttek, ez későbbi tárgyalási téma lehet.) Nem lehet elég nyomatékkal hangsúlyozni, milyen jelentősége van annak, hogy létrejön az első nemzetközi jogi szerződés a két német állam között. Ebben már benne van az NDK nemzetközi jogalany voltának elismerése is. A nemzetközi jog történeltében soha nem létezett olyan ténylegesen védelmi jellegű politikai-katonai szövetség, mint amilyet 1955. május 14-én a lengyel fővárosban aláírt Varsói Szerződés életre hívott. A tizenhét esztendővel ezelőtti fenyegető európai helyzet parancsolóan írta elő a szocialista országok erőfeszítéseinek egyesítését, a hatékony önvédelem megszervezését. Az azóta eltelt időszak eseményei minden tekintetben igazolták e lépés megtételének helyességét. A Varsói Szerződés egész eddigi fennállása alatt betöltötte alapvető funkcióját: megbízhatóan garantálta valamennyi szerződő fél — köztük hazánk — területi sérthetetlenségét, nemzeti szuverenitását, függetlenségét, és szabadságát. A koalíciónkban testet öltött hatalmas erő — a hatvanas évektől már a világpolitikában is egyre határozottabban jelentkező katonai erőfölényünk — eredményesen visszatartotta a nyugati agresszív köröket a kockázatos kalandoktól, biztosította a szocializmus építésének legkedvezőbb nemzetközi feltételeit és az általános biztonságot. Több mint másfél évtizeddel a szerződés aláírása, a szocialista országok egyesített fegyveres erőinek létrehozása után a tények meggyőzően igazolták, hogy földrészünknek ebben a században élvezett viszonylag lehosszabb békés időszaka elsősorban az erőviszonyok javunkra történt eltolódásának köszönhető! Lóból logikusan következik a kérdés: miért ne lehetne a még mindig bizonytalan európai békés állapotot tartós és szilárd alapokra helyezni? Emlékeztetnünk kell arra, hogy a Varsói Szerződés tagállamai már az alapító okmányban kimondták: „Ha létrejön az európai kollektív biztonsági rendszer és e célból általános európai kollektív biztonsági szerződést kötnek — amire a Szerződő Felek állandóan törekedni fognak — a jelen szerződés az általános európai szerződés érvénybe lépésének napján érvényét veszti”. A Szovjetunió, a szocialista országok kormányai tehát már közel húsz esztendővel ezelőtt is eszköznek — nem pedig célnak — tekintették a Varsói Szerződést. A cél változatlan: a kollektív európai békerendszer megteremtése. Ha ezt a célt sikerül elérni, nem lesz többé szükség sem a NATO- ra, sem pedig a Varsói Szerződés szervezetére. A politikai tanácskozó testület 1966- os bukaresti, az 1969-es budapesti, az 1970-es berlini és az 1972-es prágai ülésein mindvégig az általános biztonsághoz vezető utak és módok vizsgálata állt a figyelem középpontjában. A legutóbbi prágai ülésszakon már azok az alapelvek is megfogalmazódtak, amelyek a jövő Európájának államközi kapcsolatait, a katonai erőszaktól mentes békés egymás mellett élést szabályozhatnák. Minden további előrelépéshez azonban az szükséges, hogy a két szembenálló koalícióban a katonai elemek súlyát — a politikai és gazdasági együttműködés javára — fokozatosan csökkentsék. A népek körében az európai biztonság eszméje mind vonzóbb, a NATO legmakacsabb erőinek ellenállása, taktikázása miatt azonban lassú az előrehaladás. További kitartó, következetes harcra, a szocialista országok még aktívabb fellépésére van szükség ahhoz, hogy vissza lehessen szorítani az európai enyhülés ellenségeit. Ebben az összefüggésben — számolván azzal, hogy a NATO-t egyelőre nem akarják megszüntetni, sőt növelik katonai erejét — a Varsói Szerződés tagállamai sem engedhetik meg maguknak közös védelmi potenciáljuk gyengítését. Egyesített fegyveres erőinknek — miként a múltban —a jövőben is teljesítenie kell az európai és a világbékét védelmező szerepét. Ebből becsülettel vállalja a reá eső részt néphadseregünk. A szocialista védelmi koalícióban való aktív részvételünk legsajátabb nemzeti ügyünk. Az európai biztonságért vívott harcban azt tekintjük legfőbb feladatunknak, hogy megfelelő súllyal támasszuk alá szocialista államunk békepolitikáját s erőnkhöz, lehetőségeinkhez mérten előbbre vigyük a testvérországokkal együtt vállalt közös ügyünket. Serfőző László alezredes A Varsói Szerződés és az európai biztonság Bhutto is megtette javaslatát Bhutto pakisztáni elnök bejelentette, hogy Indira Gandhihoz hasonlóan ő is megtette javaslatát az indiaipakisztáni csúcstalálkozó időpontjára. A javaslatot tartalmazó levelet a svájci nagykövetség juttatja el az indiai kormányhoz. Bhutto nem közölte a sajtó képviselőivel az általa indítványozott időpontot, csupán annyit mondott, hogy figyelembe vette saját tervezett közel-keleti és afrikai körútját, amely május végétől június 10-ig tart és Gandhi asszony június második felében lebonyolítandó európai utazását.(MTI?