Nógrád, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-01 / 286. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLIV. ÉVF., 286. SZÁM ÁRA: 1,80 FORINT 1988. DECEMBER 1., CSÜTÖRTÖK ------------------------------------------------------------------------ E ÜZEN A FŐVÁROS gy politikai tanácskozásnak nem csak a témája, a megvitatott kérdések fajsúlya adja meg a jelentőségét. Van az ilyen tanácskozásoknak önmagát gerjesztő - vagy éppen fagyos közönybe fullasztó - hangulati hatása is. A fővárosi kommunisták aktívaértekezletén elhangzottakat a lapokból, a rádióból, a televízióból megismerhették olvasóink. Az elhangzottakról lehet tovább gondolkodni, vitatkozni, hiszen a szövegek visszalapozhatók. A hangulati hatás azonban egyszeri és megismételhetetlen, ám - s ezt reméli a részt vevő tudósító — ez is tovább gyűrűzhet a kommunisták közösségének érzelmi hullámhosszán. Lehet az ország legnagyobb befogadóképességű helyiségéről azt mondani, hogy a meghittség és az otthonosság légkörét árasztja? Az ott lévők nagy többsége ezen a délutánon így érezte. Nem csak azért, mert régi harcostársak találkoztak, hiszen a jelenlévők nagyobb része már nem „régi" és nehezen illik rájuk a „harcos" társ jelzője is. Ők az elmúlt évtizedekben léptek be a pártba, ritkán élték meg, hogy közösségként demonstrálják elvi elkötelezettségüket, politikai céljaikat. Ez a generáció abban az időben került a párt soraiba - a főtitkárt idézem -, amikor sok minden lett fontos, de legkevésbé az ember, akinek a gondolataival, szellemiségével törődni kellett volna. Most tapasztalhatták az aktívaértekezlet hangulatában is azt, amit a főtitkár érvelt, meggyőző - ne óvakodjunk a jelzőtől — agitatív erejű előadásában is kifejtett. A kollektivizmus, mondta, a szocialista mozgalom egyik legértékesebb hagyománya. De csak abban az esetben válik napjainkban is értelmessé ez a hagyomány, ha a kommunista közösségek világosan megfogalmazott célok megvalósítására szövetkeznek. Ezt az igényt szolgálta az aktívaértekezlet. A főtitkár előadása arról kívánta meggyőzni a kommunistákat, hogy most van elegendő tennivaló , és viszont: az ország előtt álló feladatok csak az ő közreműködésükkel oldhatók meg. Kérdezhetik, mikor nem mondtak ilyeneket az elmúlt évtizedekben a pártvezetők? Mondták. Ám - még ha vállalja is a múltját - ez már nem az a párt, amelyben az ilyen szavak csak rutinból hangzottak el. Miért hallgat ma a párt több százezres serege? Miért nem tudnak ma a kommunisták aktív politikai életet teremteni saját szervezeteikben és környezetükben? A főtitkár válasza: mert elszakadtak a valóság problémáitól. De nem azért, mert az emberek lettek mások, váltak közönyössé a nemzeti sorskérdések, a szocializmus céljai iránt. A közeg változott meg, amelyben ma élnek és a problémák mások, mint tegnap, vagy tegnapelőtt. A pártvezetés mulasztása, hogy ezt nem ismerte fel időben. Az aktívaértekezlet hangulati elemeiről beszélek. Nos, jóleső érzéssel vették tudomásul a jelenlévők, hogy ezúttal nem a korábban oly sokat ismételt, de igazán végig nem gondolt noszogatást kellett meghallgatniuk: legyenek aktívabbak, tevékenyebbek. Ehelyett értelmes helyzetmagyarázatot kaptak, a politikai élet legkényesebb kérdéseire alapos válaszokat, világos álllásfoglalást. Majd pontos megfogalmazását annak is, mit kell tenni itt és most a kommunistáknak. Mi a kommunisták feladata ma? A főtitkár így válaszolt erre: mindenekelőtt védeni a szocializmust, kiállni a politika mellett úgy, hogy alkot, tesz, cselekszik az ország érdekében. Visszautasítani a demagógiát, a konjunktúralovagokat, a bürokratákat, akik most a megújulás aktuális jelszavát sajátítják ki, hogy a régi kiváltságaikat hitbizományként megőrizzék. Ez ma a párttagok dolga. De mindezek érdekében csak akkor lesznek képesek befolyásolni másokat - hiszen a parancsolgatás végképp kiselejtezendő a kommunisták eszköztárából, ha minden egyes párttag politikai személyiséggé válik. Ha a párt elemi sejtjei, a pártszervezetek olyan közösségekké válnak, amelyek után vágynak az emberek, amelyekben jó érzés jelen lenni. Úgy is fogalmazhatjuk, tisztább, emberibb viszonyok kellenek a pártmozgalomban is. Kommunista politikushoz méltó felelősségtudattal fogalmazott Grósz Károly: Gazdasági struktúraváltást demokratikus módon még sehol sem sikerült megvalósítani. Ez eddig csak a diktatúra eszközeivel sikerült. Mi mégis a demokratikus utat választottuk, mert a politikai struktúra korszerűsítése is kényszerű adósságként jelenik meg közéletünkben. Ha e feladatot sikerült megoldanunk, az utókor megállapítja, hogy nagy tettet hajtottunk végre. De ha nem tudjuk megoldani, belebukik a párt, de belebukik az ország is. z aktívaértekezlet végén az elnök elköszönt és felszólította a résztvevőket: énekeljük el az Internacionálét. Kissé meglepődtek az emberek. Elszoktunk ettől is. Sokan már meg sem tanulták. Ezért kezdetben csak a kísérőzene szólt a hangszórókból. Aztán előbb tétován, majd egyre határozottabban a szöveg is felhangzott. Ezzel a hangulattal indultak haza kedden este a budapesti kommunisták. A _____________________________1_____________ V r f—----- „Nincs eldugott pénzünk..." (3. oldal) Faludy György, költő (4. oldal) Milliomos lakhatatlan lakás (5. oldal) Sakkolimpia után (7. oldal) .................. A népi ellenőrzés vizsgálatai segítik a tanácsi munkát Dr. Körmendy József a megyei tanács új elnöke Havas Ferenc általános helyettes elnökletével tegnap ülést tartott a megyei tanács, a testület megválasztott 75 tagja közül 66-an voltak jelen. A tanácsülés elnökségében ott volt dr. Horváth István belügyminiszter, az MSZMP KB tagja, Balsai László, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke, Devcsics Miklós, az MSZMP Nógrád Megyei Bizottságának első titkára, országgyűlési képviselő és Juscsák György, az MSZMP KB tagja. A tanácsülés elsőként a Nógrád Megyei Népi Ellenőrzési Bizottság 1983—87. évek között végzett munkájáról szóló beszámolót vitatta meg Németh Péternének, a megyei neb elnökének előterjesztésében. Ebben egyebek között elhangzott, hogy a népi ellenőrök vizsgálatai során szorosan kapcsolódtak az elmúlt években a gazdasági fejlődést alapvetően meghatározó hatékonyság és versenyképesség feltárásához, amelyeknek egyértelmű célja volt a helyi kezdeményezések kibontakoztatásának és a műszaki fejlesztésnek az elősegítése. Mindemellett gondos, szakszerű és lelkiismeretes ügyintézés jellemzi a közérdekű bejelentések és panaszok kivizsgálását is, hiszen évente körülbelül 120 írásos beadvány érkezik a megyében a népi ellenőrzéshez, és e téren is nyitottabbá kell válni az új jelenségek iránt. Az első hozzászóló dr. Juhász Gyula a síküveggyárban végzett vizsgálatok kapcsán is megerősítette, hogy azok tárgyszerűek és szakszerűek voltak, majd arra hívta fel a figyelmet hogy a jövőben az új vállalkozási formák létrejötte szükségszerűen maga után vonja az ellenőrzési formák kiszélesítését is. Dr. Győri Sándor szerint a népi ellenőrzés vizsgálatai tényfeltárásukkal, megállapításaikkal segítik a tanácsi munkát, és javasolta, hogy a jövőben legyen több olyan közös ellenőrzés — együtt a tanácsi szakemberekkel — amikor egy-egy településen a kommunális vagy kereskedelmi ellátás, avagy éppen a környezetvédelem helyzetét tárják fel. Farkas Sándorné dr. hozzászólásában a megyei népi ellenőröknek azt a kezdeményezését emelte ki, amikor talán országosan is elsőként, azt vizsgálták Nógrádban, milyen belső (Folytatás a 2. oldalon.) A tanácstagok egy csoportja. (Fotó: Bábel L.) A pártbizottság ajtaja nyitva áll A szóvivő nyilatkozata közérdekű bejelentésekről, a panaszügyek intézéséről, a lapstruktúra változásáról A párt Nógrád megyei végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén állásfoglalás született a közérdekű bejelentések, javaslatok, egyéni kérelmek intézéséről, valamint a pártkiadványok, a megyei lapstruktúráról is. A testület ülését követően dr. Csongrády Béla szóvivő nyilatkozott a NÓGRÁD- nak. Többek között elmondotta, hogy a közérdekű bejelentéseik, javaslatok, egyéni kérelmek intézésének vizsgálata utoljára 1984-ben szerepelt a végrehajtó bizottság napirendjén. Hangsúlyozta: semmi rendkívüli oka nincs annak, hogy a testület most újra megtárgyalta azt. A pártapparátus tagjai ugyanis zömében szervezetten, felelősen intézték a bejelentések, javaslatok, kérelmek sorsát. A végrehajtó bizottság fontos politikai kérdésnek ítélte a témát. A párt iránti bizalom jeleként fogja fel, hogy a társadalmi feszültségek ellenére továbbra is sok állampolgár a párttól vár segítséget, megértést, méltányos megoldást ügyes-bajos dolgaiban. Visszatekintve az elmúlt évekre —, mondotta a szóvivő — 1985-től napjainkig 522 levél érkezett a megyei pártbizottsághoz és 380 szóbeli panaszt terjesztettek elő a fogadónapokon. Ezek zöme lakásügy, de viszonylag magas azoknak a panaszoknak a száma, amelyeket államigazgatási, munkaügyi, igazságügyi, bírósági kérdésekben írtak, mondtak el. Mindezek tehát azt mutatják, hogy nem csak kifejezetten politikai kérdésekkel keresik meg az emberek a megyei pártbizottság tisztségviselőit, az apparátus tagjait. Igaz, ezeknek a kérdéseknek is van, vagy lehet politikai, erkölcsi vetülete. Mint ahogy fellelhető ebben az a helytelen szemlélet és gyakorlat is, hogy a párt korábban mindent felvállalt és úgy tűnt, hogy mindent el is intéz. Természetesen a jövőben is nyitva áll a megyei pártbizottság ajtaja minden panaszos előtt. Az apparátus arra törekszik, hogy humánusan, lelkiiismeretesen foglalkozzon a kérésekkel, javaslatokkal, panaszokkal. A párt számára nagyon fontos, hogy tisztségviselői, az apparátus tagjai minél több emberrel találkozzanak, véleményt cseréljenek, s ily módon is erősödjenek a párt tömegkapcsolatai. A közérdekű bejelentések sorsát tömegpolitikai munkánk szerves részének tartjuk, jó eszköz ugyanis arra, hogy érzékeljük a közhangulat alakulását, és a beszélgetések során is erősítsük a párt politikai befolyását. Ugyanakkor azt szeretnénk, ha elsősorban politikai természetű kérdésekkel keresnének fel bennünket az emberek. Hiszen célunk az, hogy az ügyintéző pártból politizáló párt legyen, ezzel pedig nehezen fér össze a különböző ügyekbe (Folytatás a 2. oldalon.) . I \ \ Nógrádot is érintő térségi koncepción dolgoznak Jó úton halad a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatására 1986-ban elfogadott program — egyebek között így foglalták össze a Parlamentben, tartott sajtótájékoztatón a tervgazdasági bizottság ülésén elhangzottakat. Mindez érinti Szabolcs- Szatmár, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyét is, éppen ezért a bizottság tegnapi ülésén részt vettek az említett megyék vezetői. Nógrádot Füssy József, a megyei pártbizottság titkára és Romasz Adolf, a megyei tanács elnökhelyettese képviselte. A tervgazdasági bizottság napirendjének előkészítője Craveró Róbert, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese volt, aki a sajtó képviselőinek elmondta: a hét megyére kidolgozott program több mint 500 települést és 430 ezer embert érint. A tgb tegnapi ülésén áttekintették, hogy Szabolcs- Szatmár és Borsod-Abaúj- Zemplén megye hogyan hajtotta végre eddig a programot, s e napirend kapcsán abból indultak ki, hogy a megyéket össszetartozóan kell kezelni, az észak-magyarországi térség gondjainak megtolduiására is közös utat kell választani. Így került most a tgb napirendjére Nógrád megye is, elsősorban az ipari szerkezetátalakításból eredő feladatok kapcsán. Mint a tervhivatal elnökhelyettese mondotta,, az iparban — elsősorban a nehéziparban — folylaľkoztatottak aránya Nógrádban a legnagyobb, esedékes a szénbányászat korszerűsítése, s a kölcsönös ingázás Borsodot és Nógrádot is érinti. Ez a felismerés szülte, hogy ebben a térségben a szerkezetátalakítás és az elmaradt területek problémáit együtt kell kezelni. Ezt szolgálandó, a jövő év első felére hosszú távú térségi koncepciót kell kidolgozni. A NÓGRÁD kérdésére Craveró Róbert felidézte azt az objektív kritériumrendszert, amely alapján, döntöttek annak idején a hét megyéről. A szempontok közül többet Nógrád esetében kedvezőnek minősített, de utalt arra, hogy ez a „besorolás” nem örök érvényű, 1990-ig egyébként generális értékelés készül. S hogy most Nógrádoit , az északmagyarországi régióval együtt kezelik, annak a szénbányászat elhatározott korszerűsítése az indoka. Ez jelentősen érinti Nógrádot, s erre tartós távlati megoldás kelti. Munkatársunk kérdése természetesen arra is kitért, a jövő év első feléig meghatározandó rövid és hosszú távú teendőket segíti-e központi forrásból pénz? A válasz: a szerkezetátalakításhoz természetesen állami eszközökre, kedvezményekre is szükség van. Ezzel együtt a helyi lehetőségek hatékonyabb felhasználását, a vállalkozóbb típusúbb magatartást is várják. —k—