Nógrád Megyei Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-18 / 42. szám
Növendékek - tanárok - művészek A fenti sokértelmű cím jelen esetben arra utal, hogy az egykori zeneiskolai tanítványok az évek múltával zenetanárok, hangszerük mesterei, s nem egy esetben művészeti diplomával is rendelkező előadók lettek. S a minap a salgótarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola Virág László hangversenytermében rendezett koncert keretében is bizonyságot adtak tudásukról, arról, hogy hová jutottak, hol tartanak a hivatásul választott úton. Az ilyen típusú rendezvényeknek hagyományuk van a salgótarjáni zeneiskolában - mondta Becze Lajos nyugalmazott igazgató, aki 1987-től bő két évtizeden keresztül vezette az intézményt Ezúttal műsorközlőként szerepelt a pódiumon. Bevezetőként röviden felidézte a hatvanegyedik évében járó zeneiskola múltját, történetét. Az 1955 decemberében tartott tanévnyitót követően az órarend szerinti tanítás 1956. január 16-án indult meg az ipartestület patakparti épületének egyik szárnyában. Az elmúlt hat évtized során számos olyan növendéke volt az iskolának, aki magasabb szinten is végzett zenei tanulmányokat. Tíz évvel ezelőtt - amikor ötvenéves volt az intézmény - kétszázhúsz olyan egykori tanítványt számoltak össze, aki zenei pályán helyezkedett el s nemcsak Magyarországon, hanem például Ausztriában, Svájcban is. Azóta ez a szám nyilván csak emelkedett - hangsúlyozta Becze Lajos és örömét fejezte ki, hogy bemutathatja fellépő kollégáit, akik valamennyien ebben az iskolában kezdtek zenélni, énekelni tanulni, többen éppen abban az időszakban, amikor ő volt az igazgató. A közös nevező mellett persze mindegyikük pályafutásának vannak speciális vonásai is. Az első fellépő Barabásné Morvai Tímea volt, aki több vidéki városban élt és dolgozott mielőtt visszatért Salgótarjánba, ahol furulyával és az oboával ismerkedőket avatja be e hangszerek titkaiba, s emellett igazgatóhelyettesként is tevékenykedik. Oboán előadott műsorának „Adiago és Variácók" - J. N. Hummel 18-19. századi osztrák komponista volt a szerzője. Makainéé Simon Katalin a „Váczi..." magánénektanára - nem mellesleg mintegy tíz éve a füleki Melódia Női Kar vezetője - kétszer is a közönség lépett. Elsőként P. Mascagni - a „Parasztbecsület" szerzője egy kevésbé ismert operájából a „Fritz barátunk" -ból Suzel áriáját, majd egy másik műfajt képviselve Sugár Rezső Petőfi Sándor „Reszket a bokor" című versére írt dalát énekelte el. A zongoratanár illetve -művész Sóvári Katalin két remekművet adott elő: J. S. Bach „C-moll prelúdium és fúga", valamint F. Schubert „F-moll impromtu op- 142/4" című szerzeményeit A jelenleg a bátonyterenyei zeneiskolában tanító Sóvári Katalin korábban egy ügynökség megbízásából „végigzongorázta" a fél világot Európától kezdve más földrészeken át s most itthon is igazolta tehetségét, felkészültségét. Földesi András civil szakmával kacérkodva villamosmérnöki karra is járt de rájött, hogy a zene az ő igazi világa. Jelenleg Debrecenben végez felsőfokú tanulmányokat. Fagottműsorán C. M. von Weber német zeneszerző „Andante és Magyar Rondó"-ja szerepelt. Turcsányi Zsófia Salgótarjánban hegedűsként indult, tanult Budapesten a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában majd a győri főiskolán. A volt növendékek hangversenyén Dávid Gyula „Brácsaverseny"-ének első tételét mutatta be értelemszerűen brácsán. Az est kétségkívül legismertebb és legelismertebb szereplője Kubinyi Júlia népi énekes volt Szoros versenyben lett második a televízió „Felszállott páva" című vetélkedőjén, a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetés és a Junior Prima-díj tulajdonosa, a Dűvő Zenekar énekese, a Magyar Állami Népi Együttes hazai és külföldi előadásainak rendszeres közreműködője. Ezúttal gyimesi népdalokat adott elő, megszólaltatva az ütőgardon nevű hangszert is. Tóth Tibor- aki 2008 óta igazgatója a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskolának-ugyancsak vállalta a fellépést, amely keretében F. Kreisler osztrák születésű amerikai szerző „Prelúdium és Allegro"-ját játszotta hegedűn. A volt növendékek koncertjét Diósi Tamás orgonaművész - az Acélgyári úti Szent József templom korábbi kántora - zárta, saját átiratában mutatta be a 18-19. századi nagy klasszikus, L. van Beethoven „VII. szimfóniá"-jának II. tételét. A produkciók többségében szükség volt zongorakíséretre is, amelyet Szabó Istvánná és Matúz Csilla tanárok teljesítettek ugyancsak színvonalasan. A hangverseny hölgyszereplőit egy-egy szál virággal köszöntötte Becze Lajos, a lelkes tapsból, a közönség tetszésnyilvánításából viszont egyöntetűen részesült valamennyi szólista. Érdemes tehát tovább ápolni a zeneiskola e tradícióját, hiszen az innen indultak közül sokan mások is képesek arra, hogy hasonló szép élményekkel ajándékozzák meg a helyi zenebarátokat. csébé Becze Lajos, a korábbi igazgató vállalkozott a műsorközlői szerepre „író és rajzolója" Már nem is meglepetés, hogy kuriózumszámba mennek azok a könyvek, amelyek Praznovszky Mihályhoz, a Veszprém megyében élő, de salgótarjáni gyökerű irodalomtörténész munkásságához köthetők. Igazolásul elég csak a legutóbbi három kötetet említeni. 2015-ben jelentette meg „Madách Imre napjai az irodalomban 1861-1864" című felmérhetetlen értékű forrásgyűjteményt, amelynek összeállította az anyagát, sajtó alá rendezte és jegyzetekkel látta el. A közelmúltban látott napvilágot a „Mikszáth Kálmánná visszaemlékezései" című memoár, amelyhez - mint a Mikszáth Kálmán Társaság örökös, tiszteletbeli elnöke - utószót írt A két kötet között 2016-ban jelent meg a Krúdy Gyula és Zórád Ernő nevével fémjelzett „Kis magyar irodalomtörténet" című reprezentatív kiadvány, amelynek a szerkesztője volt. Sőt 1990-ben - Krúdy Zsuzsával, az író leányával és Szentendrei Zoltán veszprémi nyomdatulajdonossal barátjával együtt - tagja volt a Prospektus Nyomda „Krúdy-kiskönyvtára" alapítóinak. A harmincéves nyomda által indított sorozat huszonötödik, s egyben utolsó kötete éppen Praznovszky Mihály javaslatára hozta együvé Krúdy Gyulát és Zórád Ernőt, a két nógrádi kötődésű alkotót a tollforgatót és a képzőművészt, minthogy az utóbbinak - mint egy veszprémi kiállításon kiderült - vannak irodalmi ihletésű, tíz költői írót (Balassi Bálintot, Arany Jánost, Petőfi Sándort, Madách Imrét, Jókai Mórt, Mikszáth Kálmánt, Ady Endrét, Karinthy Frigyest, Móricz Zsigmondot és persze Krúdy Gyulát) megörökítő rajzai. Ezért gondolta úgy Praznovszky Mihály, hogy az illusztrációk mellé érdemes mindegyiküktől egy-egy művet választani és a róluk szóló Krúdy-írásokkal együtt megjelentetni. Csakhogy a tízből tizenegy lett, mert Balassagyarmaton - Zórád Ernő szülővárosában - a Jánossy Galériában felbukkant egy Márai Sándorról készült rajz is. Belekerül a kötetbe Zórád Ernő „Önarckép"-ének egy részlete valamint Feledy Balázs művészeti író egy 1998-ból datált, „Szindbád útitársa, Krúdy Gyula és Zórád Ernő" című dolgozata is a végén egy követendő tanáccsal „Élvezzük együtt írót és rajzolóját". dyb Istenfia (ön)vallomása A címből ítélve az alábbiakban szakrális témájú cikknek kell következnie. S aki így gondolja, nem téved sokat mert tényleg egy mélyen vallásos gyökerű könyvről lesz szó, még ha a regény nagyon is civilfogantatású, tekintve, hogy az amerikai irodalom egykori fenegyereke, Normann Mailer (1923-2007) vetette papírra 1997-ben. „A Fiú evangéliuma" című mű felolvasószínházi keretben Sándor Zoltán előadásában hangzott el a közelmúltban Salgótarjánban a Zenthe Szalon pódiumán. Mint kiderült, az író arra tett egy önmagához méltó, nagyon merész, de végül is szimpatikus, sikeres kísérletet, hogy a legilletékesebben Jézussal mondatja élettörténetét. Azt, hogy mikor mit gondolt, mit érzett, miért cselekedte éppen ezt vagy azt. Normann Mailer bírálta ugyan az evangélistákat Mátét, Márkot Lukácsot és Jánost túlzásaik, elfogultságaik miatt de nem szakított az újszövetségi szentírással Arra törekedett, hogy Jézus emberi lény mivolta és Istenfia karaktere között összhangot teremtsen. A történet főhőse egy ácsnak tanult fiatalember, aki azonban más, mint a többiek, s nem úgymond szokványos, hanem rendkívüli kérdésekkel viaskodik és lényegében végig arra keresi a választ, hogy Isten szól-e hozzá, s ha igen, miért éppen őt választotta ki a csodatévő szerepére. Személyisége erős, magabiztos, de nem öntelt szenvedélyes és gyenge, hívő és kétkedő egyszerre. S ezek az ellentmondások teszik igazán izgalmassá, mindvégig lebilincselővé, s „hitelesnek" tetszővé is a szöveget. Fentiek után nem meglepő, ha mindenekelőtt a választás neveztetik dicséretesnek, amely révén a felolvasószínházban színre került Normann Mailer műve. Persze, ahhoz, hogy a könyv gondolatai, Jézus monológjai - ha rövidített, értelemszerűen „meghúzott" változatban is - eljussanak az érdeklődőkhöz, szükség volt Sándor Zoltán előadóművész, a Zenthe Ferenc Színház művészeti vezetője értő, élményszerű tolmácsolására is. Cs. B. Normann Mailer regényének rövidített változatát Sándor Zoltán előadóművész olvasta fel a Zenthe Szalonban Alapesetben egy férfi és egy nő alkot egy párt, de gyakori, hogy valamelyik oldalon „bezavar" az a bizonyos harmadik. De, hogy negyedik is legyen, az bizony ritkán, s kivált egy olyan különös szerző bizarr darabjában fordulhat elő, mint amilyen a francia avantgárd művészet - és nemcsak az irodalom, hanem a jazz és a festészet képviselője, Boris Vian (1920- 1959) volt. Az eredeti szakmája szerint matematikus meglehetően eredeti módon azt vallotta, hogy „élni annyit jelent, mint nevetni a halálon és belehalni a röhögésbe". Ehhez képest micsoda paradoxon (!) harminckilenc éves korában dührohamban hunyt el amelyet egy regényéből forgatott és általa ellenzett film vetítése váltott ki. Boris Vian a „Medúza-Fő" című abszurd vígjátékát 2016 nyarán mutatta be a losonci Kármán József Színház és a produkció ugyancsak az elmúlt évben a Komáromi Jókai Napokon megrendezett hagyományos fesztiválon elnyerte a legjobb szórakoztató előadás díját, hogy méltán, azt a minap Salgótarjánban is érzékelhették a nézők, akik ugyancsak sokat nevettek a Zenthe Szalonban rendezett úgynevezett kamaraszerdai sorozat legutóbbi epizódján, amelyet a terem egészét bejátszva, a közönség által körbeülve mutattak be a losonciak. A darabot Máté Krisztián, a helyi Zenthe Ferenc Színház tagja választotta ki és rendezte. Ez utóbbi minőségében 2015 után immár második alkalommal hívták meg a felvidéki városba. Nem véletlenül hiszen a két évvel ezelőtt B. Brecht „Dobszó az éjszakában" című műve nyomán bemutatott „Berlini liliom" öt díjat kapott Révkomáromban. Az új, ízig-vérig mulatságos szerelmi négyszög-történet Claude Vilebrequin (Serény Öcsi) lakásában zajlik. Ő az egyik, akinek tetszik - sőt intim kapcsolatba is kerül vele - Lucie Bonneau (Gyetvai Viktória). Csakhogy ez enyhén szólva igencsak bántja Francis Lopez (Erdélyi Attila) önérzetét, minthogy félévenként ugyan megváltoztatott külsővel és névvel, de nem kevesebb, mint tizenhat esztendeje Lucie szeretője. Most éppen kötés, fásli fedi a teljes fejét - enni is csak úgy tud, ha egy komikus mozdulattal széthúzza, s száját és valaki belehelyezi a falatot - mert a legújabb átoperálás nem a legjobban sikerült -, hogy mit szól mindehhez a hölgy férje, Antoine Bonneau (Erdélyi Gábor)? Miután képtelen házastársi kötelezettségeit teljesíteni, ő szervezi saját maga felszarvazását, azt azonban nehezen viselné el, ha megtudná, hogy az egymást követő „helyettesek" mindegyike mögött Francis Lopez rejtőzik. Antoine-nak neki legyen mondva - élvezetet jelent a megcsalással járó szenvedés, amelynek stációit írásban rögzíti egy sikeres, esetleg Nobel-díjas remekmű reményében. E vázlatszerű szüzséből is kitetszhet, hogy nem köznapi sztorira és nem mindennapi figurákra épül a „Medúza-Fő". Utóbbiakra jellemző, hogy jószerivel alig derül ki valami társadalmi beágyazottságukró, de ez esetben ez nem fontos. A „művészet előbbre való a méltóságnál" - hangzik el a darabban, s Boris Vian ezt igyekszik is bizonyítani. Nem mond ez ellent annak a rendezői koncepcióban is érvényesülő „életigazságának", hogy csak egy valamit kell komolyan venni, nevezetesen azt, hogy semmit sem szabad komolyan venni. A szereplők is így tesznek és jókedvűen lubickolnak a sokszor több mint kétértelmű szituációkban. A legtöbb lehetőséget a szórakoztatásra Antoine figurája nyújtja, amit Erdélyi Gábor jól ki is használ Csak egy villanásnyi ideig tűnik fel Charles, Antoine sofőrje alakjában a színház egyik alapító, emblematikus alakja, Csák István, mégis sikerül pontos „jellemrajzot" adnia az ide is, oda is beszélő fontos „háttéremberről". A losonci társulat vendégszereplése - stílusosan szólva - egy újabb felvonást jelent a két város színházi életének összekapcsolódásában, hiszen - mint szó esett róla - a rendező salgótarjáni, Erdélyi Gábor pedig rendszeresen részt vesz színészként a Zenthe Ferenc Színház produkcióiban. A helyi szervezők, a zenthés vendéglátók, barátok képviseletében erről beszélt P. Kerner Edit - aki szintén többször játszott már együtt a losonciakkal - az előadást bevezető gondolataiban, megemlítve az együttműködés hosszú évekre visszavezethető hagyományait, másrészt kiemelve azt a küldetést, amelyet a Kármán József Színház - ugyancsak régen - betölt a Felvidék magyarlakta településein. E missziót ismerte el 2011-ben a számukra adományozott magyarországi állami kitüntetés, a Csokonai Vitéz Mihály-díj is... Csongrády Béla Szerelmi négyszög Claude Vilebrequin (Serény Öcsi) és Lucie Bonneau (Gyetvai Viktória) között is forrósodik a helyzet