Nógrád Megyei Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-18 / 42. szám

Növendékek - tanárok - művészek A fenti sokértelmű cím jelen esetben arra utal, hogy az egy­kori zeneiskolai tanítványok az évek múltával zenetanárok, hangszerük mesterei, s nem egy esetben művészeti diplomával is rendelkező előadók lettek. S a minap a salgótarjáni Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Is­kola Virág László hangverseny­­termében rendezett koncert ke­retében is bizonyságot adtak tudásukról, arról, hogy hová ju­tottak, hol tartanak a hivatásul választott úton. Az ilyen típusú rendezvények­nek hagyományuk van a salgó­tarjáni zeneiskolában - mondta Becze Lajos nyugalmazott igaz­gató, aki 1987-től bő két évtize­den keresztül vezette az intéz­ményt Ezúttal műsorközlőként szerepelt a pódiumon. Beveze­tőként röviden felidézte a hat­vanegyedik évében járó zeneis­kola múltját, történetét. Az 1955 decemberében tartott tanév­nyitót követően az órarend sze­rinti tanítás 1956. január 16-án indult meg az ipartestület patak­parti épületének egyik szárnyá­ban. Az elmúlt hat évtized során számos olyan növendéke volt az iskolának, aki magasabb szinten is végzett zenei tanulmányokat. Tíz évvel ezelőtt - amikor ötve­néves volt az intézmény - két­százhúsz olyan egykori tanít­ványt számoltak össze, aki zenei pályán helyezkedett el s nem­csak Magyarországon, hanem például Ausztriában, Svájcban is. Azóta ez a szám nyilván csak emelkedett - hangsúlyozta Be­cze Lajos és örömét fejezte ki, hogy bemutathatja fellépő kol­légáit, akik valamennyien ebben az iskolában kezdtek zenélni, énekelni tanulni, többen éppen abban az időszakban, amikor ő volt az igazgató. A közös neve­ző mellett persze mindegyikük pályafutásának vannak speciális vonásai is. Az első fellépő Barabásné Morvai Tímea volt, aki több vidé­ki városban élt és dolgozott mi­előtt visszatért Salgótarjánba, ahol furulyával és az oboával is­merkedőket avatja be e hangsze­rek titkaiba, s emellett igazgató­­helyettesként is tevékenykedik. Oboán előadott műsorának­­ „Adiago és Variácók" - J. N. Hum­mel 18-19. századi osztrák kom­ponista volt a szerzője. Makainéé Simon Katalin a „Váczi..." ma­gánénektanára - nem melles­leg mintegy tíz éve a füleki Me­lódia Női Kar vezetője - kétszer is a közönség lépett. Elsőként P. Mascagni - a „Parasztbecsület" szerzője­­ egy kevésbé ismert operájából a „Fritz barátunk" -ból Suzel áriáját, majd egy másik műfajt képviselve Sugár Rezső Petőfi Sándor „Reszket a bokor" című versére írt dalát énekelte el. A zongoratanár illetve -mű­vész Sóvári Katalin két remekmű­vet adott elő: J. S. Bach „C-moll prelúdium és fúga", valamint F. Schubert „F-moll impromtu op- 142/4" című szerzeményeit A jelenleg a bátonyterenyei ze­neiskolában tanító Sóvári Ka­talin korábban egy ügynökség megbízásából „végigzongoráz­­ta" a fél világot Európától kezd­ve más földrészeken át s most itthon is igazolta tehetségét, fel­­készültségét. Földesi András civil szakmával kacérkodva villamos­­mérnöki karra is járt de rájött, hogy a zene az ő igazi világa. Je­lenleg Debrecenben végez fel­sőfokú tanulmányokat. Fagott­műsorán C. M. von Weber német zeneszerző „Andante és Magyar Rondó"-ja szerepelt. Turcsányi Zsófia Salgótarjánban hegedűs­ként indult, tanult Budapesten a Szent István Király Zeneművé­szeti Szakközépiskolában majd a győri főiskolán. A volt növendé­kek hangversenyén Dávid Gyula „Brácsaverseny"-ének első téte­lét mutatta be értelemszerűen brácsán. Az est kétségkívül legis­mertebb és legelismertebb sze­replője Kubinyi Júlia népi éne­kes volt Szoros versenyben lett második a televízió „Felszállott páva" című vetélkedőjén, a Nép­művészet Ifjú Mestere kitüntetés és a Junior Prima-díj tulajdonosa, a Dűvő Zenekar énekese, a Ma­gyar Állami Népi Együttes hazai és külföldi előadásainak rend­szeres közreműködője. Ezúttal gyimesi népdalokat adott elő, megszólaltatva az ütőgardon nevű hangszert is. Tóth Tibor- aki 2008 óta igaz­gatója a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskolának-ugyancsak vállalta a fellépést, amely kere­tében F. Kreisler osztrák szüle­tésű amerikai szerző „Prelúdium és Allegro"-ját játszotta hege­dűn. A volt növendékek koncert­jét Diósi Tamás orgonaművész - az Acélgyári úti Szent József templom korábbi kántora - zár­ta, saját átiratában mutatta be a 18-19. századi nagy klasszikus, L. van Beethoven „VII. szimfó­­niá"-jának­ II. tételét. A produk­ciók többségében szükség volt zongorakíséretre is, amelyet Szabó Istvánná és Matúz Csilla tanárok teljesítettek ugyancsak színvonalasan. A hangverseny hölgyszerep­lőit egy-egy szál virággal kö­szöntötte Becze Lajos, a lelkes tapsból, a közönség tetszésnyil­vánításából viszont egyöntetű­en részesült valamennyi szólis­ta. Érdemes tehát tovább ápolni a zeneiskola e tradícióját, hi­szen az innen indultak közül sokan mások is képesek arra, hogy hasonló szép élmények­kel ajándékozzák meg a helyi zenebarátokat. csébé Becze Lajos, a korábbi igazgató vállalkozott a műsorközlői szerepre „író és rajzolója" Már nem is meglepetés, hogy kuriózumszámba mennek azok a könyvek, amelyek Praznovszky Mihályhoz, a Veszprém megyé­ben élő, de salgótarjáni gyökerű irodalomtörténész munkássá­gához köthetők. Igazolásul elég csak a legutóbbi három kötetet említeni. 2015-ben jelentet­te meg „Madách Imre napjai az irodalomban 1861-1864" című felmérhetetlen értékű forrás­­gyűjteményt, amelynek összeál­lította az anyagát, sajtó alá ren­dezte és jegyzetekkel látta el. A közelmúltban látott napvilá­got a „Mikszáth Kálmánná vis­­­szaemlékezései" című memoár, amelyhez - mint a Mikszáth Kálmán Társaság örökös, tiszteletbeli elnöke - utószót írt A két kötet között 2016-ban jelent meg a Krúdy Gyula és Zórád Ernő nevével fémjelzett „Kis magyar irodalomtörténet" című rep­rezentatív kiadvány, amelynek a szerkesztője volt. Sőt 1990-ben - Krúdy Zsuzsával, az író leányával és Szentendrei Zoltán veszprémi nyomdatulajdonossal barátjával együtt - tagja volt a Prospektus Nyomda „Krúdy-kiskönyvtára" alapítóinak. A harmincéves nyomda által indított sorozat huszonötödik, s egyben utolsó kötete éppen Praznovszky Mihály javaslatára hozta együvé Krúdy Gyulát és Zórád Ernőt, a két nógrádi kötődésű alko­tót a tollforgatót és a képzőművészt, minthogy az utóbbinak - mint egy veszprémi kiállításon kiderült - vannak irodalmi ihletésű, tíz költői írót (Balassi Bálintot, Arany Jánost, Petőfi Sándort, Madách Imrét, Jókai Mórt, Mikszáth Kálmánt, Ady Endrét, Karinthy Frigyest, Móricz Zsigmondot és persze Krúdy Gyulát) megörökítő rajzai. Ezért gondolta úgy Praznovszky Mihály, hogy az illusztrációk mellé érde­mes mindegyiküktől egy-egy művet választani és a róluk szóló Krú­­dy-írásokkal együtt megjelentetni. Csakhogy a tízből tizenegy lett, mert Balassagyarmaton - Zórád Ernő szülővárosában - a Jánossy Galériában felbukkant egy Márai Sándorról készült rajz is. Belekerül a kötetbe Zórád Ernő „Önarckép"-ének­ egy részlete valamint Feledy Balázs művészeti író egy 1998-ból datált, „Szindbád útitársa, Krúdy Gyula és Zórád Ernő" című dolgozata is a végén egy követendő ta­­náccsal „Élvezzük együtt írót és rajzolóját". dyb Istenfia (ön)vallomása A címből ítélve az alábbiakban szakrális témájú cikknek kell kö­vetkeznie. S aki így gondolja, nem téved sokat mert tényleg egy mélyen vallásos gyökerű könyvről lesz szó, még­ ha a re­gény nagyon is civilfogantatású, tekintve, hogy az amerikai iroda­lom egykori fenegyereke, Nor­mann Mailer (1923-2007) ve­tette papírra 1997-ben. „A Fiú evangéliuma" című mű felolva­sószínházi keretben Sándor Zol­tán előadásában hangzott el a közelmúltban Salgótarjánban a Zenthe Szalon pódiumán. Mint kiderült, az író arra tett egy önmagához méltó, nagyon merész, de végül is szimpatikus, sikeres kísérletet, hogy a legil­­letékesebben Jézussal mondat­ja élettörténetét. Azt, hogy mi­kor mit gondolt, mit érzett, miért cselekedte éppen ezt vagy azt. Normann Mailer bírálta ugyan az evangélistákat Mátét, Márkot Lukácsot és Jánost túlzásaik, el­fogultságaik miatt de nem sza­kított az újszövetségi szentírás­­sal Arra törekedett, hogy Jézus emberi lény mivolta és Istenfia karaktere között összhangot te­remtsen. A történet főhőse egy ácsnak tanult fiatalember, aki azonban más, mint a többiek, s nem úgymond szokványos, ha­nem rendkívüli kérdésekkel vi­askodik és lényegében végig arra keresi a választ, hogy Isten szól-e hozzá, s ha igen, miért ép­pen őt választotta ki a csoda­tévő szerepére. Személyisége erős, magabiztos, de nem öntelt szenvedélyes és gyenge, hívő és kétkedő egyszerre. S ezek az ellentmondások teszik igazán izgalmassá, mindvégig lebilin­­cselővé, s „hitelesnek" tetszővé is a szöveget. Fentiek után nem megle­pő, ha mindenekelőtt a válasz­tás neveztetik dicséretesnek, amely révén a felolvasószín­házban színre került Normann Mailer műve. Persze, ahhoz, hogy a könyv gondolatai, Jé­zus monológjai - ha rövidített, értelemszerűen „meghúzott" változatban is - eljussanak az érdeklődőkhöz, szükség volt Sándor Zoltán előadóművész, a Zenthe Ferenc Színház művé­szeti vezetője értő, élményszerű tolmácsolására is. Cs. B. Normann Mailer regényének rövidített változatát Sándor Zoltán előadóművész olvasta fel a Zenthe Szalonban Alapesetben egy férfi és egy nő alkot egy párt, de gyakori, hogy valamelyik oldalon „beza­var" az a bizonyos harmadik. De, hogy negyedik is legyen, az bi­zony ritkán, s kivált egy olyan különös szerző bizarr darab­jában fordulhat elő, mint ami­lyen a francia avantgárd művé­szet - és nemcsak az irodalom, hanem a jazz és a festészet­­­ képviselője, Boris Vian (1920- 1959) volt. Az eredeti szakmája szerint matematikus meglehe­­tően eredeti módon azt vallot­ta, hogy „élni annyit jelent, mint nevetni a halálon és belehalni a röhögésbe". Ehhez képest­­ mi­csoda paradoxon (!) harmincki­lenc éves korában dührohamban hunyt el amelyet egy regényé­ből forgatott és általa ellenzett film vetítése váltott ki. Boris Vian a „Medúza-Fő" című abszurd vígjátékát 2016 nya­rán mutatta be a losonci Kármán József Színház és a produkció ugyancsak az elmúlt évben a Ko­máromi Jókai Napokon megren­dezett hagyományos fesztiválon elnyerte a legjobb szórakozta­tó előadás díját­­, hogy méltán, azt a minap Salgótarjánban is ér­zékelhették a nézők, akik ugyan­csak sokat nevettek a Zenthe Sza­lonban rendezett úgynevezett kamaraszerdai sorozat legutóbbi epizódján, amelyet a terem egé­szét bejátszva, a közönség által körbeülve mutattak be a loson­ciak. A darabot Máté Krisztián, a helyi Zenthe Ferenc Színház tagja választotta ki és rendezte. Ez utóbbi minőségében 2015 után immár második alkalom­mal hívták meg a felvidéki város­ba. Nem véletlenül hiszen a két évvel ezelőtt B. Brecht „Dobszó az éjszakában" című műve nyo­mán bemutatott „Berlini liliom" öt díjat kapott Révkomáromban. Az új, ízig-vérig mulatságos sze­relmi négyszög-történet Claude Vilebrequin (Serény Öcsi) lakásá­ban zajlik. Ő az egyik, akinek tet­szik - sőt intim kapcsolatba is ke­rül vele - Lucie Bonneau (Gyetvai Viktória). Csakhogy ez enyhén szólva igencsak bántja Francis Lopez (Erdélyi Attila) önérzetét, mint­hogy félévenként ugyan meg­változtatott külsővel és névvel, de nem kevesebb, mint tizen­hat esztendeje Lucie szerető­je. Most éppen kötés, fásli fedi a teljes fejét - enni is csak úgy tud, ha egy komikus mozdulat­tal széthúzza, s száját és vala­ki belehelyezi a falatot - mert a legújabb átoperálás nem a leg­jobban sikerült -, hogy mit szól mindehhez a hölgy férje, Antoi­ne Bonneau (Erdélyi Gábor)? Mi­után képtelen házastársi kötele­zettségeit teljesíteni, ő szervezi saját maga felszarvazását, azt azonban nehezen viselné el, ha megtudná, hogy az egymást kö­vető „helyettesek" mindegyi­ke mögött Francis Lopez rejtő­zik. Antoine-nak­­ neki legyen mondva - élvezetet jelent a megcsalással járó szenvedés, amelynek stációit írásban rögzí­ti egy sikeres, esetleg Nobel-dí­­jas remekmű reményében. E vázlatszerű szüzséből is ki­tetszhet, hogy nem köznapi szto­rira és nem mindennapi figurákra épül a „Medúza-Fő". Utóbbiakra jellemző, hogy jószerivel alig de­rül ki valami társadalmi beágya­­zottságukró, de ez esetben ez nem fontos. A „művészet előbb­re való a méltóságnál" - hang­zik el a darabban, s Boris Vian ezt igyekszik is bizonyítani. Nem mond ez ellent annak a rende­zői koncepcióban is érvényesülő „életigazságának", hogy csak egy valamit kell komolyan venni, ne­vezetesen azt, hogy semmit sem szabad komolyan venni. A sze­replők is így tesznek és jóked­vűen lubickolnak a sokszor több mint kétértelmű szituációkban. A legtöbb lehetőséget a szórakoz­tatásra Antoine figurája nyújtja, amit Erdélyi Gábor jól ki is hasz­­nál Csak egy villanásnyi ideig tű­nik fel Charles, Antoine sofőrje alakjában a színház egyik alapító, emblematikus alakja, Csák István, mégis sikerül pontos „jellemraj­zot" adnia az ide is, oda is beszé­lő fontos „háttéremberről". A losonci társulat vendégsze­replése - stílusosan szólva - egy újabb felvonást jelent a két vá­ros színházi életének összekap­csolódásában, hiszen - mint szó esett róla - a rendező salgótar­jáni, Erdélyi Gábor pedig rend­szeresen részt vesz színészként a Zenthe Ferenc Színház pro­dukcióiban. A helyi szervezők, a zenthés vendéglátók, barátok képviseletében erről beszélt P. Kerner Edit - aki szintén több­ször játszott már együtt a loson­ciakkal - az előadást bevezető gondolataiban, megemlítve az együttműködés hosszú évekre visszavezethető hagyománya­it, másrészt kiemelve azt a kül­detést, amelyet a Kármán József Színház - ugyancsak régen - be­tölt a Felvidék magyarlakta tele­pülésein. E missziót ismerte el 2011-ben a számukra adomá­nyozott magyarországi állami kitüntetés, a Csokonai Vitéz Mi­­hály-díj is... Csongrády Béla Szerelmi négyszög Claude Vilebrequin (Serény Öcsi) és Lucie Bonneau (Gyetvai Viktória) között is forrósodik a helyzet

Next