Az Érem, 1976 (32. évfolyam)
1976 / 2. szám - Várhidy Imre: Lovak és lovasok érmeken és plaketteken
Osztrák—Magyar ügető méneskönyv tartalmazza. A következő két érem is ló, illetve lovas díszítésű. Ezeknek az érmeknek a lóval tartalmilag nem közvetlen, hanem csak közvetett kapcsolatuk van. A „közvetett” kapcsolat alatt azt értem, hogy lóról is lehet például a katonáknak vívni, vagy nyíl felszerelés segítségével a lóról célba lőni. Ennek előre bocsátásával a soron következő érmek közül az egyik a „Honvéd Tiszti Vívó Club” Budapest (5. kép), a másik pedig a „Simonyi Lövész Egyesület” Debrecen (6. kép) érme. A vívó club érmét a most nemrég elhunyt Kisfaludi Stróbl Zsigmond készítette még 1924-ben. A Club megalakulásában jelentős szerepe volt a párizsi olimpián a hazai tőr és kardcsapatban részt vevő honvédtisztek jó szereplésének. A másik érem egy lövész egyesületi érem, amely 1930-ban alakult meg Debrecenben és arról a Simonyi József huszárezredesről kapta nevét, aki mészároslegényből lett huszár, majd később huszárezredes. A neves katona a napóleoni háborúban tűnt ki rendkívüli személyi bátorságával. Az ezredes ismeretlen festő által alkotott portréját a Debreceni Déry Múzeum őrzi, míg a gyűjteményünkbe került egyesületi érmét Debreczeny Tivadar készítette. A „Felsőszabolcsi Gazdakör” 1933 őszén lovasmérkőzést rendezett Kisvárdán. Ez a mérkőzés arról emlékezetes, hogy a résztvevő IV-ik huszárezred falkáját vadászlovaglás követte. A résztvevők egy-egy példányt kaptak az ezt az eseményt megörökítő éremből (7. kép). 1937-ben ünnepelték meg a második mohácsi csata 250 éves évfordulóját. A képen is bemutatott érem művészi tárgyú emléke az évfordulónak (8. kép). Országos Mezőgazdasági Kiállítást rendeztek Budapesten 1940. március 30. és április 7. között. Ennek az eseménysorozatnak egyik része volt Méret: 40 mm, CU Méret: 40 mm, AE