Nyelv- és irodalomtudományi közlemények, 1963 (7. évfolyam, 1. szám)

1964 / 1. szám

8 JANCSÓ ELEMÉR kezdő korszaka, amikor hosszú időn át az egész erdélyi magyar színpadi kultúra egyet jelentett a kolozsvári színházzal, annak sokirányú, messzi vidékekre kiterjedő kultúraterjesztő tevékenységével. A kolozsvári magyar színház és az ir­od­a­l­om­t­ö r t­é n e t í r­á s A kolozsvári magyar színház történetével sokszor és ismételten fog­lalkozott az irodalomtörténetírás. A kortársak egykori visszaemlékezéseitől egészen a felszabadulásig, mind a kéziratban maradt, mind a nyomtatás­ban megjelent hatalmas forrásanyag sok kutatót csábított a szétszórt ada­tok szintézisére.Az első összefoglaló jellegű művet Káli Nagy Lázár írta 1821-ben a színház épületének megnyitása után (1. telem: Az erdélyi magyar színészet hőskora. Érd. Ritk. Kvár, 1939). A reformkorszakban, majd a század második felében többen is megkísérelték, hogy a kolozsvári szín­házról az utókor számára hiteles adatokon alapuló, a kor tudományos igé­nyeit kielégítő képet rajzoljanak. Jakab Elek (vö. A kolozsvári Nemzeti Színház története. Magyar Polgár 1871. 204—9. stb.) összefoglaló tanul­mánya után, a század végén, 1897-ben már gazdag előzményekre támasz­kodva, így jelenhetett meg Ferenczi Zoltán nagy műve (A kolozsvári szí­nészet és színház története. Kolozsvár, 1897), a kolozsvári magyar szín­ház első száz évének hatalmas méretű monográfikus feldolgozása. Ferenczi Zoltán a pozitivista irodalomtörténeti iskola módszerével dolgozta fel a kolozsvári színház történetét, művének erényei és hibái is ennek az iskolá­nak sajátos érdemeit és korlátait tükrözik. Ferenczi kortársa, az ugyancsak a pozitivista iskola kiváló színháztörténésze, Bayer József — aki alapvető drámatörténeti és magyar színpadi kultúrát feldolgozó monográfiáiban (vö. A nemzeti játékszín története I—II. Bp., 1887) behatóan — sok tekin­tetben Ferenczinél is alaposabban — tárgyalja a kolozsvári színház fejlő­dését is. A Ferenczi és Bayer alapvető művei megjelenésétől eltelt több mint fél évszázad alatt sok száz részlettanulmány , megemlékezés és adattári közlés gazdagította a kolozsvári színház múltjáról alkotott isme­reteinket. Ferenczi Zoltán óta azonban mindössze egy mű, a Janovics Jenő népszerűsítő célokat szolgáló monográfiája próbálta szintetizálni az eddigi irodalmat (lásd: A Farkas utcai színház. Bp., 1941). A fölszabadulás utáni hazai magyar irodalomtörténetírás egyik fontos feladatának tekintette egyrészt új, eddig ismeretlen levéltári anyaggal kiegészíteni a polgári irodalomtörténetírás színházunkra vonatkozó anya­gát, másrészt megkísérelte a hazai magyar színpadi kultúra haladó hagyo­mányainak marxista igényű feldolgozását is. A kolozsvári színház történe­tének sok-sok kérdése közül ezúttal az állandó színház kialakulásának előzményeit, létrejöttét és annak társadalmi hátterét próbálom megvilá­gítani a marxizmus módszerével, a lenini két kultúráról szóló tanítás alkalmazásával. A kolozsvári színház kialakulásának egész problémakörét nem fogom tehát érinteni; az alapvetően fontos kérdések közül a színház és a felvilágosodás — a színpadi kultúra és a nyelvújítási mozgalom viszonyával, majd a kolozsvári színház kialakulásának társadalmi hátte­rével, az akkori osztályharcokkal való összefüggésével, a színészek és a kö- 2

Next