Nyelvünk és Kultúránk - az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének tájékoztatója, 62. szám (1986)
Szilágyi Ferenc: Budapest Balatonja - a Velencei-tó és környéke
oszlopot a múlt században állították fel, s azért éppen e helyen, mivel itt bukkan a felszínre a Velencei-hegység főtömegét alkotó gránittömb, s ez hazánk földtani mozgásoktól legkevésbé érintett része. A nadapi alappontot a múlt században a fiumei Molo Santorio közepes tengerszintjéhez mértani, trigonometriai úton mérték be, s ettől fogva ehhez viszonyítva számítottak ki hazánkban minden „tengerszint feletti magasság”-ot. A nadapi gránitoszlopnak ma már csak műemléki értéke van (a műholdak ma már pontosabb meghatározást tettek lehetővé), így is sok látogatója akad a „térképészeti műemlék”-nek, nem utolsósorban azért, mert tágas turistaház is van a közelében, ahonnan Sukorón át a hegység legmagasabb pontjára, a Meleg-hegyre juthatunk. De Sukoró mellett se menjünk el úgy, hogy be ne néznénk: a barokk református templom bejárata fölött emléktábla szól arról, hogy itt folyt le 1848. szeptember 28-án az a haditanács, amely Kossuth Lajos honvédseregének első győzelmes csatáját előkészítette, s bent a templomban ott látható az a kő úrasztala, amely mellett annak idején Móga tábornok ismertette haditervét. S innen elindulhatunk tovább a Meleg-hegy csúcsára, ahonnan nemcsak a tó tárul föl előttünk, hanem észak felé, a Vértes hullámzó zöld rengetegére is oda látunk. Minket azonban elsősorban a Velencei-tó érdekel: itt is látni zöld hullámzást, igaz, nem annyira a vízét — az inkább csillog-villog —, mint inkább a madaraknak, halaknak s horgászoknak búvóhelyet adó nádasét. De valami csillog északnyugat felől is a dombok és a szántóföldek ölelésében, Pátka és Zámoly tornyai közelében. S ez a csillogás is a tóhoz tartozik. Sőt: nélkülük a tó sem csillogna így a hegy lábánál! Volt már szó a tó áradásairól, apadásairól, 160 centiméteres vízszintingadozásáról, a gólyalábakra épített nyaralókról, nos, ezt az állandó bizonytalansági tényezőt, amely a tó teljes birtokbavételét, igazi „Kis Balaton”-ná fejlődését is állandóan zavarta, csak a 70-es években megépült zámolyi s a nála valamivel nagyobb pátkai víztározó szüntette meg. Ezek együtt a tó vízmennyiségének majdnem felét (negyven százalékát) tudják felfogni, s aszályos időben a Császárpatakon át a tóba bocsátani. (A vízszint ingadozása ezzel 20—30 centire csökkent alá.) Ettől fogva indult meg — indulhatott meg — a déli part rohamos fejlődése, ahogy az északi part kiépülését még az új autópálya gyorsította fel. A különbség azonban szembetűnő a két part között, még inkább, mint a Balatonnál: Nadap, Sukoró, Pákozd viszonylag távol van a parttól; aki az északi oldalon ver tanyát, épít nyaralót, annak bizony jót kell gyalogolni, ha fürdeni vagy horgászni akar. Kárpótlást kap viszont a hegyoldalról nyíló kilátás meg a vulkáni grániton termelt jó borok által. Az északi oldalon inkább a szőlő és a bor kedvelői vetnek horgonyt, míg a déli parton a víz kedvelői. S itt a vulkáni eredetű hegyeknél nemcsak jó borok, hanem érdekes — védett — természeti, földtani ritkaságok is várnak. Valóságos „geológiai múzeum” ez, ahová nemcsak a jövő geológusai látogatnak el évente, hanem egyre több országjáró kiránduló is. A Velencei-hegység voltaképp egyetlen olyan őshegységünk, amely fő tömegében gránitból áll: a feltörő izzó gránitmagma az őstengeri üledékes kőzetek alatt megrekedve hűlt ki, s később a külső erők ezeket fölüle lepusztították, és így a gránit felszínre került. A külső erők mellett újabb vulkáni erők is belejátszottak a mai változatos térszíni formák kialakulásába: a gránit ugyan keménységéről híres, de a Velencei-hegység gránitja mállékony, morzsalékony, könnyen válik jó termőtalajjá. Nála jobban ellenáll a külső erők