Nyelvünk és Kultúránk - A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társaságának folyóirata, 101. szám (1998)
Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag - Szathmári István: Petőfi nyelvi hatása
EZERNYOLCSZÁZNEGYVENNYOLC, TE CSILLAG Szathmári István Petőfi nyelvi hatása 1. Barta János, a kiváló irodalomtörténész alighanem joggal írta huszonöt évvel ezelőtt, Petőfi születésének 150. évfordulóján, hogy a magyar irodalomnak két költő-forradalmára van: Petőfi és Ady. Ők radikálisan újat hoztak a költészet funkcióját, az esztétikumot stb. illetően, mégpedig oly mértékben, hogy semmilyen szabályos fejlődési láncolatba nem lehet őket beiktatni (1. Barta 1975: 44-46). Nem véletlen tehát, hogy - most már Petőfinél maradva - ő azon nagyon kevesek közé tartozik, akik a magyar költők és írók közül korán és tartósan bejutottak a világirodalomba. Most mégis azt kívánom hangsúlyozni, hogy még kisebb azoknak a kiemelkedő egyéniségeknek a száma, akik olyan hathatósan, sőt elhatározó módon beleszóltak a nyelvi sztenderd (benne a köznyelv és az irodalmi nyelv) alakulásába, mint Petőfi Sándor. Csak ámulni tudunk mindjárt azon, hogy a számára adatott öt-hat év alatt mennyiségileg és minőségileg mit alkotott ez a fiatalember! És egyáltalán hogy tudta minden ízében oly hamar birtokba venni a magyar nyelvet?! Hiszen mint Illyés Gyula írja Petőfi című könyvében: „A luteránus templomban, ahol a kisdedet megkeresztelik... szlovákul zümmög a zsoltár”, és a vajúdó „kicsi feketehajú asszony” is „szlovákul jajong”, igaz, hogy az apának „magyarul szűrődtek ki fogai közül azok az öntudatlan szavak, melyeket az aggodalom és a tehetetlenség lök a nyelvére.” (Illyés 1936: 10, 8.) A döntő lépést minden bizonnyal az jelentette, hogy a család hamarosan — a kisgyermek még 22 hónapos sincs — Félegyházára költözik. Itt teszi meg tehát az első lépéseket, itt ejti ki az első értelmes szavakat, itt szívja magába a magyar nyelv népi ízeit. Ezért írja később, 1848 nyarán Szülőföldemen című emlékezetes versében, hogy „itt születtem én ezen a tájon, Az alföldi szép nagy rónaságon, Ez a város születésem helye...”. (Részletesebben 1.: Illyés 1936: 10—14, Fekete 1974.) Iskolába kerülvén, mintha érezte volna, hogy sietnie kell, bejárta szinte fél Magyarországot: Kecskemét, Szabadszállás, Sárszentlőrinc után Pest, majd Aszód, ezt követően Selmec, ismét Pest, azután Sopron és Pápa következett, közben színészi próbálkozások, katonaság... Röviden tehát az élet szolgáltatta számára az ismereteket és a nyelvi sokszínűséget. És Petőfi életművének nagyságát látván, még két dolgot kell figyelembe vennünk. Először azt, amit legjobb barátja, Arany János említ iskolai irodalomtörténetében: „... tévedne, ki azt hinné, hogy ő (ti. Petőfi) szellemét nem művelte a legnagyobb szorgalommal. Éjjel nappal írt, olvasott, jegyzett; saját igyekezete által magáévá tette a német, francia s angol nyelveket, hogy az ezen írt remekműveket olvashassa.” (Idézi Barta János, 1975: 66.) A másik megjegyzendő az, hogy Petőfi nem mindennapi ember, hanem röviden: lángelme volt... (vö. Barta 1975: 44-47). 2. Meg kell vallanom, 25 évvel ezelőtt már foglalkoztam Petőfi nyelvével (1. Szathmári 1973 és 1975). Hogy most ismét ehhez a témához nyúltam, nemcsak az újabb évfordulóval magyarázható, hanem sokkal inkább azzal, hogy a nyelvtudomány azóta előbbre, lépettpl. a szó-