Nyírvidék, 1893 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1893-03-19 / 12. szám

Melléklet a „S­­yírvidék" 1893. 12-ik számához. A torna­csarnokban­ gyűlt Márczius 15-én délután 3­,­t órára nagy közönség össze a főgimnázium tornacsarnokában, hol az ünnepély egy része végbemenendő volt. A városi dalárda nyitotta meg az ünnepélyt, hazafias dalt énekelve. Azután Somogyi Gyula tartott rövid megnyitó beszédet. Az ünnepi szónok Málthé György főgimnáziumi tanár volt. Zajos éljenzéssel fogadták s a lelkesedés a hatalmas emlékbeszéd elmondása alatt folyton nagyobbodott. „Üdv neked márczius 15-ke — kezdé beszédét — magyar szabadság fénylő hajnala! Hála neked magyarok istene, ki e napot adtad e nemzetnek. A visszaemlékezés örök hálája nektek, nagy szellemeknek, kik e napot lán­goló hazaszeretetekkel előkészítettétek, kik átéreztétek a kor méhében rejlő nagy eszméket s megértettétek e haza fiaival is. Uraim! A visszaemlékezés e nagy napján, e p­írtkülönben nélküli n m.seti ünnepen szenteljünk nehá­ny perczet e hősök küzdelmei emlékének, tanuljuk ismerni azokat s rójjuk le a hála adóját nagy neveik iránt!" Ezután az 184á. márcziusi események történelmi előzményeit foglalta össze s fejtette föl világos előadásban amaz okokat, melyek a nagy nemzeti ébredést előidézték. Beszédét igy végezte: A reakció szelleme e napokban is kisérti a nemzetet. Teljesedett ugyan Kossuth jóslata a Habsburg házat ille­tőleg, hála érte a magyarok istenének! de újra támadni kezd régi ellensége, saját főnemessége s főpapsága. De győztünk a múltban s erős hitem, győznünk kell a jövő­ben is, mert e nemzet életerősebb mint valaha, s mint a pálma nő a terhek súlya alatt. Üdv neked márczius 15-ke, hazám szabadságának hajnala! Hála neked magyarok istene, ki e napot adod e nemzetnek, adj neki továbbra is oly férfiakat, kik meg­értve a kor szózatát, e nemzetet biztos kezekkel kor­mányozzák a veszélyt hozó szirtek között; adj e népnek szivet az összetartásra, kitartást a nehéz napok küzdel­mére! És ti, nemzetem nagyjai, kik szellemetekkel vezetői voltatok a múltban, öntsetek lelkesedést a jövőben is fiaiba, s fogadjátok tőlünk a visszaemlékezés hálás kö­szönetét. Rád pedig te nagy szellem, dicső multunk legnagyobbja e hazának, ki hazátlan vagy bár, e népnek hazát adás, száll­jon az égnek minden áldása rád, s könnyítse meg vállaidon aggságod terheit. Szent vagy te e nemzet fiai előtt; áldott a te nagy neved s áldott lesz mindenkor, mig magyar él f e földön s „e hazának csak egy mulatlan gyermeke eszen!" A zajos éljenzés lecsillapulása után dr. Vietórisz József főgimnáziumi tanár szavalta el, óriási lelkesedést keltve, ez alkalomra irt ódáját: Esküszünk! Végül még a dalárda elénekelte a Szózatot s ezzel az ünnepély itt véget ért. A főgimnázium ünnepe. A főgimnázium tanuló ifjúsága szintén nem maradt el a nagy nap megünneplői sorából. Ez ünnepélynek — jelentőségén kívül - különös érdeket kölcsönöz még az is, hogy az „1000 frtos Kossuth-alapitvány" kamatait (ez az alapítvány Bencs László polgármester kezdemé­nyezésére néhány év alatt jött össze a márczius 15-dikét ünneplő polgárság adományaiból) ez alkalommal szokták — az alapító levél értelmében kiadni azon Vill­ad osztályú tanulónak, ki a magyar történelemből a legjobb dolgozatot készíti. Az ünnepély i. e. 10 órakor kezdődött a főgimná­zium dísztermében a tanári kar, a főgimn. tanács és igen szép közönség jelenlétében. A főgimnáziumi daloskör el­énekelte a „Gyere haza Kosssuth Lajos" hazafias dalt, mire Martinyi József igazgató fölolvasta a Kossuth-ösztön­dijra vonatkozó pályázat eredményét, mely szerint az ösztöndijat Molnár Sándor VIII. oszt. tanuló nyerte el, ki egy részletet föl is olvasott munkájából. Majd Lukács Ödön VII. oszt. tanuló olvasta föl „Márczius 15." czimű szép költeményét, melylyel elnyerte a főgimnáziumi Besse­nyei-kör 20 koronás pályadiját. Nagy Imre VII. oszt. tanuló igen szépen elszavalta a „Talpra magyar"-t, a daloskör elénekelte a Szózatot s ezzel az ünnepély véget ért. Az iparos ifjúság ünnepe. Nagy számú és lelkes közönség részvételével ünne­pelte meg az iparos ifjúság márczs 15-dikének évfordulóját, egyleti helyiségében. Az emlékbeszédet itt Leffler Sámuel főgimn. tanár tartotta, emelkedett szónoki előadással. A jeles emlékbeszédet a következőkben közöljük: Tisztelt ünneplő hallgatóság! A magyar szabadság 45-ik évfordulója újra fel­virradt reánk! Ünnepel egy ország minden igaz fia; a munkás leteszi kezéből kenyérkereső eszközeit, s oda viszi őt lelkének nemesebb érzése az ünneplők táborába, hogy újra átélje lelkében hazánk történetében ezen egyik legnevezetesebb emléknap eseményeit, újra hallani akarja az eszméket, melyek a nemzet szabadságának voltak kezdő csírái. Ma ugyan nem a harangok zúgása hívja ünnepelni e szabad haza fiait és leányait, nem is az isten dicsőí­tésére rendelt szent hely a gyülhelyük, hanem összehívja őket az ősök iránt táplált kegyelet legszentebb érzülete, s összegyűlnek az isten szabad ege alatt, vagy testületek termeiben s itt szentelik meg a nemzet egyes leg­nagyobb ünnepét! Nem felekezetek, nem társulatok, nem politikai pártok, nem a születés által együvé tartozó osztályok ünnepe e nap, hanem az együttérző, szabadságért lelke­sülni és cselekedni tudó polgárok egyetemességeé. Üdvözlöm tehát én is „a szabadság szent nevében" önöket tisztelt ünneplő h­allgatóság, hogy testületük helyi­ségében a közörömben úszó város polgárai közül kiválva még külön is kívánnak egy órát emlékének, s készséggel engedtem szentelni e nagy nap szives felhívásuknak akkor, midőn alig egy-két nappal ezelőt­t küldötteik által csekélységemet tisztelték meg azzal, hogy e történeti nagy nap eseményeiről az iparos ifjúság egyletében rövi­den megemlékezzem. S ha van testület e szép haza földén, melynek nagy oka van szive mélyéből megszentelni e nevezetes nap emlékezetét, ugy bizonyára a munkás nép, az iparos nép gyermekeinek — nekünk — vélék kötelességünkké ébren őrködni a szabadság felgyújtott világának lobogása felett; ha ő maga nem őrködik az apáitól örökségül kapott e drága kincse felett, ha nem éber és nem gya­korolja naponként legszebb jogát, hamar elkorhadnak kincsének gazdái s akkor megérdemli a szolgaságot, melyre jut. „Nem elég volt a szabadságnak megszületni, ennek neni is, azt fentartani s azt fejleszteni is kell." Ápolni kell, hogy igazán növekedjék: a szabadság mun­káját mindennap el kell végeznünk, hogy igazán áldást hozó legyen. Mert a szabadság a népnek nem ünnepe, hanem mindennapi kenyere; akkor keressük, akkor édes, ha verejték árán boldogít, ha meg­megszerezzük és megtudjuk azt becsülni egyszersmind! Azért gyűljünk tehát össze mi is t.­ün. h,­ hogy megismerkedjünk e nap eseményeivel, amint azok az 1818-iki márcz. 15-éről számunkra a történelem lapjain ragyogó betűkkel megírva fenmaradtak, s hasonlítsuk össze a jelennel! Kérem­ szives türelmüket! I. Lássuk először az 1848 márcz. 15-ének történetét! E nap emléke az ifjúság érdeme marad ! Mig a honatyák ülésezve az országgyűlésen, lassú megfontolással haladtak előre az országos átalakító reform­eszmék törvénybe foglalásának fáradságos munkájában; addig az egész természetet téli álmából fölébresztő tava­szi szellő fuvallata Pesten az ifjúság szivében virágokat fakasztott s a lelkesedés, mely e virágokból csakhamar gyümölcsöket érlelt meg, melyeknek zamatját mi élvez­zük még ma is. Az ifjúság vezérei: Irinyi József, Vasváry Pál, Petőfi Sándor, Jókai Mór, Bulyovszky Gyula és Vidacs József voltak. Összeült mácz. 1­1-én, s Irinyi József indítványára megfogalmazták ama kérvényt, melyet a magyar ország­gyűléshez terjesszenek be, kijelentésével annak, hogy az abban 12 pont alatt foglalt méltán­os és jogos követel­ményekért mindent készek feláldozni. A nemes nem elégszik meg többé egyes engedményekkel, nem várhat a fejlődés lassú menetére. Egész Európa mozog, az esz­mék megvannak érve! Hozzuk tisztába ez­úttal egész alkotmányunkat. Arra a kérdésre, hogy mit kiván tehát a magyar nemzet, így felelt az ifjúság: Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését! Felelős minisztériumot Budapesten. Évenkinti országgyűlést Pesten. Törvény előtti egyenlőséget, polgári és vallási tekin­tetben. Nemzeti őrsereget. Közös teherviselést. Esküdtszéket, képviseletet egyenlőség alapján. Úrbéri viszonyok megszüntetését. Nemzeti bankot! A katonaság esküdjék meg az alkotmányra; magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk. Végül m­iót Erdél­lyel! Azután legyen béke, szabadság, egyetértés. A nép felébredt, követelte igazságos jogait. Az ifjú­ság megadta az egész nemzet szivében szunnyadó kíván­ságoknak az életrehívó hangot! S miután a megfogal­mazott követeléseket megalkotta, ez nap nyugalomba vonult!' Felviradt a márczius 15-ike! Már korra reggel hullámzott a nép a köztereken. Az utcza sarkán ivott falragaszok hirdették az előbbi 12 pontban, mit kíván a magyar nemzet! Ekkor az egybegyűlt ezernyi nép előtt Jókai Mór ma is élő koszorús költőnk intézett követ­kező lelkesítő szavakat: „Testvéreim! — mondá — a pillanat melyben élünk, komolyab teendőkre szólít fel bennünket. Európa minden népe halad és boldogul: halad­nunk és boldogulnunk kell nekünk is ! Legyen béke, szabadság, egyetértés! Követeljük jogainkat, melyeket tőlünk eddig elvon­tak, s kívánjuk, hogy legyenek azok közösek minden­kivel! ..." Képzeljük azon lelkesedés kitörését, melylyel a ten­gernyi nép e szavakat viszonozta. S midőn a nemzet követelményeit felolvasta, egyhangú örömmel azt mindenki. Ekkor szólalt meg a nép szava üdvözölte sen, mint az elemek csatája közt a menydörej­ rémsége-Ekkor lépett fel a nép ihletett dalnoka Petőfi Sán­dor. A lelkesültség zaja lecsillapult, s a sarjadozó iroda­lom vezére egyszerre az egész megifjodott Magyarország zászlóvivője is lett. Megpezsdül még ma is a vér ere­inkben, azon „Nemzeti dal" szavainak hatása alatt, me­lyeket a nagy férfi „Talpra magyar, hí a haza" gyújtó varázsával előidézett. A költemény elszavalása után a mintegy 5 ezerre menő népáradat sűrü tömegekben omlott a „Landerer és Heckenast" nyomdája felé és a nélkül, hogy a rendet megzavarta volna, egy küldöttség által szólitja fel a nyom­da tulajdonosát, hogy a 12 pontból álló proclamatiót és a Petőfi versét minden előleges censura nélkül nyo­massa ki. Nem telt bele egy óra s a gyors sajtó alól ezrével kerültek ki a nyomtatványok. Az első példányt Irinyi József mutatta be ily szavak kíséretében: „Márczius 15-ike délelőtt fél 12-re, nagy időszak a magyarok történetében! Íme itt van a sajtószabad­ságnak első példánya, a nép hatalmának első műve. Akármi szabadsága is fog lenni a magyarnak, azon dicső­ség mindig megmarad, hogy e legnevezetesebbet, a sajtószabadságot magunk vívtuk ki." Mintha a közönség minden tagja egy-egy imádott kedvesét szabadította volna meg sötét börtönéből, oly elragadtatással örvendett a bilincseiből kiszabadított gon­dolatnak, azon egyetlen kincsnek, mely az embert a te­remtés koronájává magasztosítja. Ez volt a szabad sajtó diadalünnepe! A magyar nép kiküzdte azt vér és fegyver nélkül, a­nélkül, hogy egy polgárnak is a hajaszála meggörbült volna a küzde­lemben. Az ész hatalmának leeresztett sorompói megnyila­doztak! A nép lelkesedéssel vonult a zuhogó zápor da­czára diszmenetekben utczáról-utczára, végre a városház térre sereglett. A városi hitóság megértve azt, hogy az összes pol­gárság nyílt tanácskozást kiván tartani, rögtön megnyi­totta a városháza összes termeit előtte. hosszú sötét korszak után az első nyilvános Ez volt egy tanácskoz­mány. Itt határozta el a nép azt, hogy küldöttséget indit Budára és kérni fogja a helytartótanácstól a censura el­törlését és a Táncsics Mihály politikai fogoly szabadon bocsátását; kérni fogja azt, hogy a katonaság a közrend fentartásába ne avatkozzék; a nép maga is fen tudja tartani a rendet. Zichy Ferencz gróf, a helytartótanács ideiglenes el­nöke megértette a nép kívánságát és a kormányszék egy­hangú határozata nyomán széttöré a sajtó bilincseit s a creni­iát megszűntnek nyilatkoztatá és Táncsics Mihály­nak a katonai fogházból való szabadon bocsátását el­rendelé. Leírhatatlan volt a fogoly öröme visszanyert sza­badsága felett! A nép ismét kitörő lelkesültséggel vonult vissza Pestre, hol a szabaddá lett Táncsics hálás köszö­netet mondott nemes polgártársainak a közbelépésért! Ünnepelt az egész város! Fényárban úsztak az ut­czák, de botránynak híre-hamva se volt sehol sem. Ez volt márczius 15-ének rövid története. Így szü­letett meg a sajtószabadság, így működött közre annak kivívásában a nemzet virága ifjúsága, s köztük a dicső Petőfi. Ezt a napot — mondja Jókai — „Szent Petőfi napjának" nevezte Magyarország, mert e napot ő állí­totta meg az égen, igazabban, mint valaha Józsue! Nem lesz érdektelen tisztelt hallgatóság, ha idézem Petőfi szavait, mint gondolkozott ő maga a sajtószabad­ságról: „Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szük­sége, szivembe mártanám kardomat s igy írnám le haldo­kolva piros véremmel e szavakat: Szabad a sajtó, hogy itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnalsugárai. Ma született a m­agyar szabadság, mert ma esett le a sajtóról a bilincs . . . Vagy van olyan együgyű, ki azt képzelje, hogy szabad sajtó nélkül lehet bármely nem­zetnek szabadsága? Üdvözlégy születésed napján magyar szabadság! Először is én üdvözöllek, ki imádkoztam és küzdöttem érted. Óh szabadságnak kedves újszülöttje, légy hosszú életű e földön ... s ha előbb jön rád a halál, rántsd magaddal sírodba az egész nemzetet, mert tovább élnie nélküled gyalázat lesz, veled halni a dicsőség!" II. Hosszas lenne — s nem is mernék egy rövid óra keretén belül vállalkozni annak megmagyarázására és ki­fejtésére, — hogy a szabadság ezen hajnalának feltűnése után mi következett be hazánk történetében. Miként vet­kezte le hazánk az évszázados nyomasztó bilincseket tag­jairól, hogy alakult át a magyar társadalom egy tehetetlen eladott, roskadozó öregből, vidor életkedvtől pezsgő egész­séges ifjúvá! Beszéljen a jelen, szólaljon meg helyettem az 1893-ik évi márczius hó 15-re. Mi volt az előtt a magyar? kérdi Horváth Mihály, jeles történetírónk. Egy pár százezerből álló csoportja a kiváltságos osztályoknak az elnyomott jogtalan nép milliói felett. Egy enyészetnek indult társaság, elavult intézmé­nyeivel, fél miveltségével mindenben, mely felett nyugalom halálos csendje barangolt, az irodalom mezejét csak hulló­csillag fénye gyanánt világitá meg egy-két költő géniusza. Ipara, kereskedelme a kezdetlegesség szánalmas állapotá­ban, közlekedési eszközök hijjában a földművelő — ha maga nem birta elfogyasztani terményét — potom áron kellett megszabadulnia terhes munkájának keresményétől. És ma? Egy életerős, nyelvében, iparában, keres­kedelmében megizmosodott erős férfi nemzetünk. Az 1848-ki nagy idők törvényhozása lerakta azon alapokat, melyeken a szabad magyarhon minden lakosa boldogságot és megelégedést élvezhet e haza földén. Nincsen a föld hátán sehol oly szabadság a sajtó terén, mint hazánkban! Amit a szív érez, amit a fő gon­dol, azt közölhetjük szabadon egymással és a nagy­vi­lággal. A legegyszerűbb iparos gyermeke felküzdheti magát a legmagasabb polozokra, csak legyen benne erős akarat, kitartás és szorgalom. Nyitva áll számunkra a törvény­hozás terme, szabadon járulhatunk hozzá e hazát kor­mányzó törvények megalkotásához a népképviselet által. Egyenlők vagyunk mindannyian a törvény előtt, jogainkat a zsarnokság hatalma nem fenyegeti többé. A tökéletes­ségig kifejlesztett közlekedési eszközök, szakoktatás, nép­nevelés és számos iskola egy erős nemzeti lét sarkkövei gyanánt tekintendők. De ne feledjük, hogy e vívmányok fundamentuma az 1848-iki törvényeken keresendő! Szent és áldott emlékű tehát e korszak mindnyájunk előtt. Az ősök gazdag örökségét kegyelettel őrizzük meg polgártársaim, de ne gondoljuk, hogy ma már egész tel­jességében beírjuk mindazt, am­it a nemzeti akarat 1848-ban felirt zászlójára. Igen is erős léptekkel közeledünk annak dicső eszméinek megvalósítása felé minden téren; s ha kiki betölti hivatásosát mint polgár és a legszeré­nyebb körben is munkálkodik, dolgozik és fárad, a dicső eszmék meg fognak valósulni egész teljességökben a közel­jövőben. Törekedni is kell békés munkával a szent eszmék megvalósítása után s nekünk — napi foglalkozásaink mel­let — csak annyi feladat jut e nagy eszmék, hazánk teljes szabadságának és nemzeti önállóságának és függetlensé­gének megvalósításában, hogy irtózattal fordulunk el azoktól, a­kik rohamos munkával akarnak ezredekre szóló alkotást létrehozni. A csendes, békében munkáló, igazi hazaszeretettől áthatott egyénekre és nem a saját önzé­süket előtérbe állított izgatók szavaira hallgassunk, akik a zavarosból a saját jólétüket akarják csupán kihalászni, ha­nem a becsületes munka és a magyar haza szeretetétől áthat­va,annak az 1848-ki törvényekben megirt szabadsága felé jó­zan1 léptekkel haladunk de­ nem rohanunk megondolatlanul! Önmérséklet, higgadtság, becsületes kitartó munka, józan­ság, honszeretet azon szent szavak, melyeket e nap emléke gyanánt vesszünk szíveinkbe! És akkor szabad, viruló lesz hazánk, nagy lesz nemzetünk! A lélek hatalmasabbnak fog ismét bizonyulni az erőszaknál; a haladás szava győzni fog, a szóban az

Next