Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-03-08 / 55. szám

1925. március 6. ALYIKSFLDÉN­ Elmondhatjuk, hogy az elnyo­matás idejében fejlődő magyar nemzedéket ő tanította meg igazán fajunknak, földünknek és történel­münknek nagy szeretetére, minden sorából most is felénk sugárzik az a kifejezhetetlen erő, mely törhe­tetlenül megerősíti föltámadásunk­ba vetett nagy hitünknek erejét s fülünkbe súgja itt, a Magyar­­ Ná­bob földjén, Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni Örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásá­ban. A magyar nábob földjén virágba nyúló szivek tem­plomi áhítattal fogadják a Hiszek­egy szavait. Bencs Kálmán kor­mányfőtanácsos, polgármester ja­vaslatára az ünnepi közgyűlés jegy­zőkönyvének hitelesítésére Geduly Henrik, Kovách Elek, dr. Vietórisz József, Paulusz Márton képviselő­testületi tagokat kérik fel, míg a tanács részéről a polgármester dr. Vietórisz István főügyészt küldi ki. Ezután a polgármester meleg szavakban üdvözli a Jókai-család küldötteit és a megjelent notabi­litásokat, majd felkéri Paulik Já­­nost ünnepi beszédének elmondá­sára. Hatalmas erejű, minden szívet magához vonó, gyönyörű beszéd hangzik el most, amelyből a ma­gyar keserűség és dac, a magyar büszkeség, önérzet, bizakodás nagy lángkövei lobognak. Mint templom harang zúgása, áhítatba mélyit, imádkozásra, eszményi cselekvések­re szólít Paulik nagyszabású beszé­de, amelynek zengő mondatai nyo­mán kemény férfiak szemében kön­­nyek csillannak meg. Paulik János a következőket mondotta :­­ Mélyen tisztelt ünneplő közön­ség! Amikor én most — megbízás folytán — nagyrabecsült körük­ben megszólalok, az a mélységes megilletődés fogja el szivemet, amelyet­­ a bibliai bölcs érezhetett, mikor az égő csipkebokor lángjá­ból ezt a szózatot hallotta kihang­zani: »Vesd le saruidat, mert szent az a hely, amelyen állasz!« Ka­laplevéve, áhítatos megilletődéssel s a lángész iránt való csodálattal veszem ajkaimra a Jókai nevet, amely most kegyeletesen száll ajkról-ajkra, nemcsak, e hazában, hanem annak határain tul is s élén­kebb dobogásra készti az épérzésü sziveket. A Gondviselés különös kegyé­nek tekintem, hogy éppen nekem van módomban ma Jókairól be­szélnem, aki­ őt személyesen is is­mertem ,és neki egész életemben rajongója voltam, aminthogy ma­gyar nemzeti szempontból­­ is rend­kívül építőnek tartom azt, hogy éppen ebben a szomorú időszak­ban adódik alkalmunk több olyan dicső férfiú szellemalakját m­a­­gunk elé idézni, akiknek mindért szava, minden mozdulata egy-egy tanulság, egy-egy buzdító útmuta­tás a magyar nemzet fiai részére. Petőfi és Madách után jön Jókai s utána jönnek még annyian, akik annak idején a magyarság egének tündöklő csillagai voltak s akik úttalan bozotokon keresztül ös­vényt mutattak a magyarságnak egy szebb jövő felé. Ne méltóztassanak tőlem azt várni, hogy én Jókai változatos és tanulságos életének még csak a főbb mozzanatait is felsoroljam, mert hiszen arra elégtelen lenne a részemre kiszabott idő; én ez alka­lommal Jókainak inkább irodalmi tevékenységére akarok rámutatni: azokra az áldásokra, melyek az­ ő nagy lelkéből nemzetünkre kiárad­va arra érdemesítik őt, hogy nem­csak, a mai kornak, hanem minden időknek is a magyarja hálával és kegyelettel emlegesse nevét. Jókai egyénisége. Egyénileg különben Jókai a leg­nemesebb, leggyöngédebb ember. Éppen a körünkben időző nevelt leánya tesz erről tanúságot, ami­kor emlékirataiban így ír Jókai­ról: »Ő maga volt a megtestesült jóság, báj, igénytelenség... Szép, tiszta, festői és magyaros volt mo­dora, észjárása, tekintete... Soha nem haragudott! Soha semmit meg nem bosszult! Soha szegényt, ki hozzá fordult (pedig de sokan for­dultak) segítség nélkül elmenni nem hagyott. S mint családapát igy jellemzi őt: )>Bár csak lélek­ben volt az, apámnak éreztem, a legjobb apának és minden élő em­ber között ezen a földön legjob­ban szerettem­. S a hálás gyermeki, lélek tanú­bizonyságát megerősíti Jókai kor­társainak egész tömege. S az irói Jókai? Mondhatnám fényes üstökösnek, ha nem tud­nám, hogy az üstökös bizonyos idő múlva elsuhan s a fénye kialszik. Jókai inkább a Nap erejének hor­dozója, mely világit, melegít, vi­rulást fakaszt s még leszállta után is itt hagyja áldott fényének a nyomait. Jókai egy dúsgazdag Krőzus, aki teli marokkal szórta a világra szelleme kincseit. A mai kor züllöttsége. S abban látszik különösen a mai kor közszellemének a satnyasága, mondhatnám züllött mivolta, hogy ezt a nemzetet, mely a világnak (Jókait s halhatatlan kortársait: Pe­tőfit, Aranyt, Madáchot, Vörös­martyt, Kossuthot adta, csak úgy könnyedén, minden lelkiismereti furdalás nélkül, meg akarná sem­misíteni, ki akarná szárítani, mint valami veszedelmes mocsarat, ho­lott ezeknek a magyarság lelki­ből lelkedzett szellemóriásoknak a lelke által az egész világ gazdago­dott! Borzalom! Az ember néha szinte isteni hatalommal szeretne bírni, hogy kezével leragadhassa az égi villámot s oda csördítsen vele a világ ama katárjainak, akik így megcsúfolták, megkínozták ezt a nemzetet, amely pedig annyi szol­gálatott tett az emberiségnek! Mese egy keleti fejedelemről. Kedves Honfitársaim! Egy me­sét ismerek, amely szerint egy ke­leti fejedelem újszülött leánykájá­nak a bölcsőjéhez tizenkét tündér jött el s mindenik ott hagyott szá­mára valami becses ajándékot. Jó­kai bölcsőjéhez is száz év előtt elzarándokoltak a világirodalom nagy mesemondói, s homlokon csó­kolván őt, mindenik átadott neki valamit a maga lelkéből, kezdve az Ezeregyéjszaka álmodóján, s foly­tatva a Kalevala, az Odyssea és Iliás, a Niebelungok és Divina Comedia lantosain át a falusi fo­nóházak mesélő tündéréig. Az írás­művészet múzsája korán eljegyezte őt magának. Már kilenc éves korá­b­an a lapokban megjelent két ver­se, 18 éves korában pedig egy nagyobb drámai munkát ír, amely­ben annyira mutatkoztak már az oroszlán körmök, hogy Vörösmarty és Bajza hajlandók voltak neki oda­ítélni az akadémiai jutalomdijat. S azután jöttek a többi művei, gyors egymásutánban, folyton növekvő elbájoló erővel, ugy, hogy Jókai rohammal veszi be a közönség szi­vét s 30 éves korában a népszerű­ség koszorújától övezetten a re­gényirodalom királyaként uralko­dik­­ felette. Jókai népszerűségének titka. Mi tette azzá? Óriási hatásának s népszerűsé­gének titka mindenekelőtt az a szi­nes, könnyed és eleven előadóké­pesség, amellyel mondanivalóit ke­zeli s amely elbájolta és lebilin­cselte a sziveket. Ugy elbeszélni, ahogy Jókai tud, nem tudott előt­te senki. Egyes leírásai mindmeg­annyi gyönyörű festmény. A ma­gyar nyelv nemcsak színesedik, hanem óriási módon gazdagodik is általa. S stylusa szerencsésen olvasztja össze a népies zamatot a művelt magyar nyelv előkelősé­gével. Nincs magyar író, akinek szókincse gazdagabb volna az övé­nél. Hát még a fantáziája! Ez könnyüszárnyú lepke, mely végig a szálldos az egész világon s min­denütt talál virágot, amelyből édes nedűt szívjon a költészet gazda­gítására, amelyet aztán méznek feldolgozva eléje tálal nemzete kö­zönségének. Jókai fantáziája: Jókai fantáziája »visszalendíti az idő kerekét, ásatag omladékokat épít meg, sírokat nyit fel, halotta­kat támaszt fel«. Szárnyain bere­püljük az ősi múltat, a Mastodo­nok és Saurusok világátj, s a mes­­sze jövő ködfátyolos mezőit. Le­szállunk rajta a föld gyomrába, hol a fekete gyémántok teremnek és felszállunk a felhők fölé. Ka­lauzolása mellett végig sétáljuk a nagy urak szalonjait s a pusztai betyárok csárdatanyáit; bekalandoz­zuk a forró égövi őserdőket s az észa­ki pólus hómezőit; a magyar Alföld rónáit és Erdély havasait. Elhato­lunk a magyar nemzet bölcsőjéig, hogy elmélázzunk a honfoglaló ősök hőstettein s azután végig har­coljuk a magyar nép nagy csatáit a kurucokkal, a vörös sipkásokkal és igy tovább, ezernyi helyzeten, át­haladván eközben az emberi sziv érzelmeinek minden skáláján, a szerelem suttogásától a szenvedé­lyek ádáz viharáig, a zokogó fáj­dalomtól a harsogó kacajig! Jókai invenciója: Micsoda színdús panoráma az ő költészete; micsoda dúsvizű for­rás az ő érzelemvilága! Jókai óriási sikerének további titka: bámulatos invenciója, mely­nél fogva tárgyait ugy tudja meg­választani, hogy már maga ez a tárgyválasztás is bűvkörébe vonja s ellenállhatatlanul magával ragad­ja a lelkeket. És még egyet sikerének titkai közül, talán a legnagyobbat, a leg­fontosabbat... Jókai azt mondja az ő 50 éves írói jubileumán a ma­gyar nemzet üdvözlésére adott, márványba vésni érdemes válaszá­ban: »A költő tartozik nemzete lelkének kifejezője lenni. És ha nem találná az életben az ideált: a költő missziója, hogy azt ke­resse, megalkossa, nemzetével meg­ismertessem . Jókai az volt, nem­zete lelkének a­ kifejezője s onnan ered legfőkép lebilincselő nagy ha­tása, hogy a magyar közönség az ő minden sorából a magyar lélek lüktetését érezte ki. É s amikor az ideált durva kezek besározták, a nemzet reményeit összetörték, a ha­zafi Jókai nem szűnt meg az ideált keresni s tisztára mosni, hogy azt a maga fenségében vésse be hon­fitársainak szivébe. S ezzel Jókai olyan szolgálatot tett a magyar nemzetnek, amelyért az nem tud­hat eléggé hálás lenni iránta. Ez­zel a tényével a mesemondó Jókai már apostollá, prófétává magasz­tosult. Jókai költészetének nemzeti hatása. Mert ugy méltóztassanak ám venni a dolgot, hogy Jókai 60 esztendőn keresztül nemcsak hogy kellemesen elszórakoztatta a ma­gyar közönséget, hanem a ma­gyarság lelkében a nemes ideálo­kat, a hazafias erényeket ápolta s a nemzet jövőjébe vetett törhe­tetlen hitével, legnehezebb napjai­ban bátorította. S Jókai ezen ha­ DIADAL Szombaton 5, 7, 9 órai kezdettel Scaramouche Főszereplők: Alice TeíTi, Ramon Navarro, Lera Stone. 3, 5, 7 és 9 órakor Scaramouche Jegyelővétel a Diadal Mozgóban hétköznap d. e. 10—12-ig, d. u. 3 órától, vasárnap d. e. 10—12-ig, délután 2 órától. Sternbergi Királyi Udvari Hangszer-Gyár Budapest, Rákóczi út 60/a. (Saját palota.) Telefon József 60—68. ifluitáink­at ma észiesen végzenk UDVII­ l­UKa( saját gyárunkban. 740­6 Olcsóbb részletre, mint máshol készpénzért. szenzációs Sardou Viktorien regénye A párisi Gaumont-gyár mesterműve Hétfőtől

Next