Nyugat, 1908. január-augusztus (1. évfolyam, 1-15. szám)

1908 / 2. szám - FIGYELŐ - GELLÉRT OSZKÁR: Petőfi-relikviák

nagypolitikai háttérnek a költészete mögé való állítása, meg hogy „régi szép napok holttestei, meggyilkolt re­mények halálhörgése, el nem ért vágyak gúnykacaja, s csalódások bo­­szorkánysíkításai közt dalol féltébo­­lyodottan múzsám, mint az elátko­zott királyleány az Óperenciás ten­ger közepében, melyet vadállatok és szörnyetegek őriznek“ — nála ! akinél soha épebb elméjű, tisztább agyú, egészségesebb költő nem volt a vilá­gon ! nála az a hit, az a naiv és rop­­pantul hamis hit, hogy ő ilyen volna, megható hatása az imádott Hernénak, akit különben szintén inkább a hitele­zői őriztek, mint „szörnyetegek és vadállatok“. S e naiv fogékonysága különösen petöfiessé teszi ezt az előszót. Orgonaszó, teljes zúgású és csengésű, mosolygásunk közben is áhítatot keltő. Es geniális, amit a magyar verselés­ről mond benne : most kezdjük csak látni, mennyire igaz. A versek közül a Teleky Sándor emlékkönyvébe szánt a nála gyakor megverselt próza, a má­sik, a „Láttál-e róna felett elszállni madársereget...“ egészen ő, egészen az ő gondolattá sűrűsödő bús elmélázása... A Toldi Szerelme óta alig volt na­gyobb irodalmi szenzációnk, s Kéry Gyulától kedves volna, ha, amennyiben e nyilvánvalóan hiteles dolgok a Petőfi kezeírásában maradtak meg (amit elő­adásából nem érthetni meg pontosan) e drága leleteket fakszimilében is közzétenné. IGNOTUS. Petőfi-relíguiák. Három ismeretlen Petőfi-relígura) két vers, egy próza. Petőfit megismerni mind a háromban, ennyi az egész. És mindjárt elő lehet venni Petőfit, a nem-ismeretlent, többi versét és többi prózáját, többi prózája közül különö­sen Aranyhoz írt leveleit . . . Hiszen Kéry Gyula szép munkát végzett és senki sem fogja elvitatni a három, eddig ismeretlen Petőfi, „irodalomtör­téneti jelentőségét“; hogy ez a jelen­tőség, ki nem adott vagy elhányt vagy elfeledett, mert a költő által bizonyára jelentékteleneknek ítélt dolgok fölkot­rása, általános, kritikátlan tömjénezése vagy lekicsinylése: micsoda bosszú­ságot okozna most magának a kritikus­­evő Petőfinek s a költőnek, aki még nem religura, arról is el lehetne be­szélgetni. De a Petőfi-Arany levele­zése nem ehhez való hangulatot teremt, s most azt hagytam abba, mert a ma­gáról prózában beszélő Petőfit a föl­fedezett Előszó nélkül is ismertem, de hogy költői-e a prózája ott, ahol nem ír előszót, annak utána kellett néznem. Mégis jó volt azokat a dolgokat föl­fedezni s velük egy kis meglepetést: a szerényebb Petőfit. „A magyar mér­ték és rím még nincs meghatározva, ez még ezután fog, ha fog, kifejlődni és meghatároztatni, eszerint róla nincs tudatom, de van sejtésem ...“ Szalon­­tán ugyanekkor már tudata volt vala­kinek róla. És . . . „hogy bennem szaggatottság van, az, fájdalom, való, de nem csoda. Ilyen a század s lehe­tek-e én másforma ? én századom hű gyermeke !“ Nem volt tudata, szerény­telen, de jogos, világos tudata arról, hogy igazán naggyá csak ott lett, ahol épen túlnőtt századán és ahol a 18-adiké volt ugyanúgy, mint a 20-adiké: szeretett és semmi egyebet nem tett, mint anyát, asszonyt, földet, eget örökszép sorokban szeretett, az emberi lélek legmélyebb, legtisztább, száza­dokon át változatlan hangjait hallatta. Láttál-e a róna felett Elszállni madársereget, Ha rája lövének ? Így szállnak az évek — ez a rosz­­szak közé tartozik a másikkal együtt,me­­lyeket Kéry Gyula révén most olvas­hattunk először. Igen, így szállnak az évek ! Hatvan éve, hogy írta, nyílván a Felhők-ciklusba szánta, hatvan év! így szállnak az évek ... és Arany

Next