Nyugat, 1908. január-augusztus (1. évfolyam, 1-15. szám)
1908 / 2. szám - FIGYELŐ - GELLÉRT OSZKÁR: Petőfi-relikviák
nagypolitikai háttérnek a költészete mögé való állítása, meg hogy „régi szép napok holttestei, meggyilkolt remények halálhörgése, el nem ért vágyak gúnykacaja, s csalódások boszorkánysíkításai közt dalol féltébolyodottan múzsám, mint az elátkozott királyleány az Óperenciás tenger közepében, melyet vadállatok és szörnyetegek őriznek“ — nála ! akinél soha épebb elméjű, tisztább agyú, egészségesebb költő nem volt a világon ! nála az a hit, az a naiv és roppantul hamis hit, hogy ő ilyen volna, megható hatása az imádott Hernénak, akit különben szintén inkább a hitelezői őriztek, mint „szörnyetegek és vadállatok“. S e naiv fogékonysága különösen petöfiessé teszi ezt az előszót. Orgonaszó, teljes zúgású és csengésű, mosolygásunk közben is áhítatot keltő. Es geniális, amit a magyar verselésről mond benne : most kezdjük csak látni, mennyire igaz. A versek közül a Teleky Sándor emlékkönyvébe szánt a nála gyakor megverselt próza, a másik, a „Láttál-e róna felett elszállni madársereget...“ egészen ő, egészen az ő gondolattá sűrűsödő bús elmélázása... A Toldi Szerelme óta alig volt nagyobb irodalmi szenzációnk, s Kéry Gyulától kedves volna, ha, amennyiben e nyilvánvalóan hiteles dolgok a Petőfi kezeírásában maradtak meg (amit előadásából nem érthetni meg pontosan) e drága leleteket fakszimilében is közzétenné. IGNOTUS. Petőfi-relíguiák. Három ismeretlen Petőfi-relígura) két vers, egy próza. Petőfit megismerni mind a háromban, ennyi az egész. És mindjárt elő lehet venni Petőfit, a nem-ismeretlent, többi versét és többi prózáját, többi prózája közül különösen Aranyhoz írt leveleit . . . Hiszen Kéry Gyula szép munkát végzett és senki sem fogja elvitatni a három, eddig ismeretlen Petőfi, „irodalomtörténeti jelentőségét“; hogy ez a jelentőség, ki nem adott vagy elhányt vagy elfeledett, mert a költő által bizonyára jelentékteleneknek ítélt dolgok fölkotrása, általános, kritikátlan tömjénezése vagy lekicsinylése: micsoda bosszúságot okozna most magának a kritikusevő Petőfinek s a költőnek, aki még nem religura, arról is el lehetne beszélgetni. De a Petőfi-Arany levelezése nem ehhez való hangulatot teremt, s most azt hagytam abba, mert a magáról prózában beszélő Petőfit a fölfedezett Előszó nélkül is ismertem, de hogy költői-e a prózája ott, ahol nem ír előszót, annak utána kellett néznem. Mégis jó volt azokat a dolgokat fölfedezni s velük egy kis meglepetést: a szerényebb Petőfit. „A magyar mérték és rím még nincs meghatározva, ez még ezután fog, ha fog, kifejlődni és meghatároztatni, eszerint róla nincs tudatom, de van sejtésem ...“ Szalontán ugyanekkor már tudata volt valakinek róla. És . . . „hogy bennem szaggatottság van, az, fájdalom, való, de nem csoda. Ilyen a század s lehetek-e én másforma ? én századom hű gyermeke !“ Nem volt tudata, szerénytelen, de jogos, világos tudata arról, hogy igazán naggyá csak ott lett, ahol épen túlnőtt századán és ahol a 18-adiké volt ugyanúgy, mint a 20-adiké: szeretett és semmi egyebet nem tett, mint anyát, asszonyt, földet, eget örökszép sorokban szeretett, az emberi lélek legmélyebb, legtisztább, századokon át változatlan hangjait hallatta. Láttál-e a róna felett Elszállni madársereget, Ha rája lövének ? Így szállnak az évek — ez a roszszak közé tartozik a másikkal együtt,melyeket Kéry Gyula révén most olvashattunk először. Igen, így szállnak az évek ! Hatvan éve, hogy írta, nyílván a Felhők-ciklusba szánta, hatvan év! így szállnak az évek ... és Arany