Nyugat, 1910. július-december (3. évfolyam, 13-24. szám)
1910 / 23. szám - Figyelő - Lengyel Géza: Paál László képei
öt évvel ezelőtt, nagyon elkoptatott, de — minden igazi közhely ilyen — nagyon jellemző műhely-kifejezéssel bátor ecsetkezelésnek mondták volna. Erre az összefoglaló, részleteket mellőző, finom és aprólékos hatásokról lemondó előadási módra Tizian sem tanította tanítványait. Ez, ha nem tudatlanság — s Greconál nem az — akkor az összes hagyományokkal ellentétes vakmerő eredetiség. Hasonló mértékű forradalmár akadt ugyan minden időben, de Greco hozzájuk tartozósága kétségen kívül van, másik külön grecoi tulajdonság a színezésben nyilvánul meg. Ez a színezés nagyjában naturalista, de arcon, testrészleteken, ruhákon, bizonyos foltokban kiütköző beteges sápadtság, a szürkés-sárgától a kékes-zöldig változó tónusok. Akár az idő, akár a festékanyag okozta, akár azoknak van igazuk, hogy Greco, mint régi szabású naturalista hullákról festette az embert: ez a színfelfogás érdekes, misztikus, hol hideg pincelevegőt lehel, hol keresztény mártírok önsanyargatására emlékeztet. A kor blazirt és émelyítő virtusaival szemben Greco fanyarul primitív s minél inkább egyedül áll, annál inkább érdemes arra, hogy észrevegyék. Spanyolországban talán káprázatos alkotásokkal van képviselve, ezek a művei nem alkalmasak arra, hogy őszinte Greco-lázat idézzenek elő s még kevésbbé, hogy más spanyolok, akár Goya, akár Velasquez jelentőségéből valamit elvonjanak. Annál érdekesebb , milyen nagy aparátussal igyekeztek a Greco-láz számára fogékonynyá tenni a világot. A talajt tulajdonképpen Goya készítette elő, divatba hozván Spanyolországot. Muther Richard egyik hátrahagyott művében lelkesíti arra a német kritikusokat és a tudós világot, hogy kutassák át, fedezzék fel Spanyolország szűz földjét, amint Olaszországot is ők fedezték fel a világnak. Amikor ez a cikk megjelent, egy másik német műtörténetíró, Julius Meier-Graefe már megjárta Spanyolországot, már nyomtatták hamar ismerőssé vált útikönyvét. Furcsa, fölösleges, mellékes, sőt bosszantó részletekkel teli, de elterjedésre feltétlenül alkalmas könyv ez. Greco dicsérete egyebek között és kiábrándulás Valesquezből. A spanyolországi utat a könyv kedvéért kiadói megbízásból tette meg Meier-Graefe. Közel van az a feltevés, hogy kiadói részről tudatos manőver volt ez, hangulatot keltendő Greco mellett. Higyjük, hogy így volt, mert szép és jó ezt hinni, elcsudálkozni, akár irigykedni is. Üzlet, vállalkozás,amelynek reklámeszközei : egy elismert tudós, egy pompás kiállítású, dús tartalmú, drága úti tapasztalatok révén készült könyv. Lehet spekulációnak bélyegezni az egészet, de ez a spekuláció a legkifinomodottabb kultúrát segíti. Greco talán nem érdemel egy könyvet — egész bizonyosan nem érdemel — de való, hogy öreg spanyol kolostorok, a kultúra félig már elhagyatot romjai adhatnak még szenzációt a világnak. Ha adhatnak, bizonyára rájuk fog bukkanni az a Németország, amelynek kiadói félesztendős exotikus utazásra küldhetik íróikat. Mi messziről és meglehetősen közönyösen nézzük ezt a nagy és irigylendő üzleti, művészeti és irodalmi buzgalmat. A Greco-spekuláció, e pillanatban mintha nem sikerült volna, ami azonban mit sem von le a színjáték szépségéből. LENGYEL GÉZA PIPÁL LÁSZLÓ KÉPEI Jó volna tudni, mit gondolnak, mit éreznek azok a derék és nagyon tiszteletreméltó férfiak, előkelő állami tisztviselők, akik kényszerűségből megnyitnak minden kiállítást, a Paál Lászlóét épp úgy, mint valamely reményteljes ifjú festő-fotográfusét. Jut-e