Nyugat, 1911. január-június (4. évfolyam, 1-12. szám)
1911 / 3. szám - Figyelő - Szép Ernő: Petőfi levelei
köpönyeget forgattak s köztisztelet közepett s nyugodt méltósággal szereztek rengeteg vagyonokat valamivel különb makinákkal, mint aminek miatt Ugront szerették volna kriminálisba vagy hazaárulásba keverni, — üzleti ügyetlenségek miatt s mert mikor mint gazda rabját el akarta adni a hadseregnek, német kérvényben Reichskriegsministernek címezte (csakúgy, mint minden egyéb hazafi, aki közös miniszterrel seftel) a közös hadügyminisztert. Nem itt kell hát keresni, sem tehetsége bővében, sem egyénisége fogyatkozásaiban, az Ugrón pályafutásának magyar meghatározóit. Pályafutása se nem speciálisan, se nem tipikusan magyar — de van benne olyan tragikum, mégpedig helyzeti, meg csakugyan magyar. E tragikum, tudniillik, abban áll, hogy Ugron Gábort sem tehetségének túltengése, sem egyéniségének egyenetlen volta, sem nyugtalansága vagy hitetlensége nem gátolta volna a legmagasabbra való jutásban, ha nem székelynek születik s nem gentrynek, hanem magyarnak és mágnásnak. Fordulóról-fordulóra ki lehet mutatni életének folyásában, hol kellett volna ahhoz, hogy Ugron Gábort egypár nehézségen átsegítse, hogy egypár mulasztását pótolja, egypár lengeségben megtámaszsza, egypár kitettségben körülállja: az az összetartás, mellyel a mágnások végső soron mint egy familia nem hagyják egymást, s míg a kaszinóban gyilkos elmésségeket mondanak egyik a másikról, azért, ha sora kerül, egyik helyt áll a másikért és egyik sem szolgáltatja ki a másikat, fi tragikum ott van, hogy mily kevés választotta el Ugron Gábort e lehetőségtől, fi kaszinó akárhányszor nem is hagyta tönkretenni, nem ejtette el, mikor a falka nyelvlógatva várta, hogy kényére hagyja-e a nemes vadat. De, wahre Liebe war das nicht. Valami híja mindig volt. Egy mágnást másképp nem hagynak, másképp segítenek nyeregbe, másképp reklamálnak, másképp reklámoznak, másképp szeretnek, másképp követnek. Talán nem is jobban. De másképp. Egy minden porcikájában uraságra született férfi, aki nem született elég nagy úrnak. Minálunk még ilyesmik a tragédiák. IGNOTUS PETŐFI LEVELEI Endrődi Sándor és Ferenczi Zoltán urak a Petőfi-Társaság megbízásából egy Petőfi-Könyvtárt szerkesztenek. Harminc füzetet ígérnek a szerkesztők, harminc füzetben ismertetik és magyarázzák Petőfi Sándor életét és költészetét. Harminc ilyen kis könyv talán elég is lenne hozzá, hogy Magyarországnak végre tiszta, hibátlan képet rajzoljanak legnagyobb geniejéről, de bizony hamar ellankad a reménységünk, hogy végre méltó munkát tehetünk könyvespolcunkra, ha végignézzük azoknak a névsorát, akik ezt a híres Petőfi-Könyvtárt írták és írni fogják, és harminc füzet harminc szerzője között csak két-három szép komoly nevet találunk, velük szemben, mint túlerő, hivatatlan írók és középszerű tanárok és más koros egyének állanak. Megint csak ők foglalkoznak Petőfivel, megint ezek babrálják finomtalan ujjaikkal a Petőfi-versek drágaköveit s megint ezek csinálják a riportot Petőfi életéről, a forró és ragyogó tűzvészről. Megint kedves, fólemésztő hangulatban anekdotáznak színészi nyomoráról, szerelmeiről, a Pillvaxról és a Kispipáról, megint méltatni fogják mint népszónokot, mint hazafit és mint félelmes vitéz honvédet, szegény beteges fiatal szerkesztőt. I A minap jelent meg a Petőfi-Könyvtár huszonharmadik füzete: Petőfi Sándor levelei Ezt a füzetet szerencsére maga Petőfi írta. Radics Ferenc szépen, ízléssel rendezte el a füzetben a költő megtalált privát- és az ujjá-