Nyugat, 1921. július-december (14. évfolyam, 13-24. szám)
1921 / 17. szám - Szerb Antal Kristóf: A választott lovag
1340 (Szerb Antal Kristóf: A választott lovag) dolgot látott: felül az ágak boltja megtöredezve szétvált, mintha roppant madár csapott volna le, a nyíláson besütött az arany nap. De Parzival mégis árnyékban aludt édesen, mert feje fölött árnyékot adón ott állott az óriás páncélos angyal, zordon és egyben szeretettel teljes arculattal, hatalmas pallosára támaszkodva, mely még fekete volt az Ellenség vérétől, akit legyőzött az idők kezdetén. A magasztos alak elől köröskörül sziszegve menekültek gyötrött vonalakban az ártalmas kígyók. Parzival sértetlen aludt gyermeki álma győzelmes szépségében. Merlin pedig letérdelt és bocsánatért könyörgött. Bűnbánó könnyek közt most már ő is tudta, hogy Parzival a diadalmas balgatag, Istennek választott lovagja, kin titokzatos kegyelme nyugszik mint tömjén füstje a dómnak Szent György szobra körül. Altén lassan és görnyedt alázattal közeledett az alvóhoz, ruhája ráncaiból kivette az útmutató pálcát, melyért meghalt Ither lovag és belé helyezte Parzival pajzsába, arra a helyre, ahol hölgyeik klenódiumát tartják a lovagok. Mire Parzival felébredt, az angyal már eltűnt feje mögül. Parzival megdörzsölte szemét és így szólt: «Te vagy az, Merlin, én álmot láttam... soha ilyen álmot.. . ne haragudj rám amiért hogy üldözőbe vettelek és ha mivel megszomorítottalak, bocsásd meg, ime neked adom a Földnek kelyhét.» Merlin megcsókolta Parzival lábát és boldogan átvette tőle a Föld* nek Kelyhét. Tudta, nem kell az már a választott lovagnak, akit az út* mutató pálca anélkül, hogy ő maga tudná, ellenállhatatlan erővel von az Ég Kelyhe felé, amely mellett a Föld Kelyhének fénye csak kölcsön* és tükörfény. És békességben visszatértek Arthus udvarába. Most már semmi akadálya sem volt, hogy Parzival lovaggá üttessék ,ami azonmód meg is történt olyan pompával, melyet csak Arthus király vára ismert. Amikor Arthus kardja Parzival vállát érte, végéből kékes láng csapott ki, mint olykor viharban tornyok keresztjén látható és árbocoknak ormán és az ilyen hajó nem pusztul el. Az udvarnép letérdelt és imádkozott; Arthus a kardot sosem használta többé vérontásra: ott függött a dómban ezurától a Boldogasszony lábai előtt. És most, hogy már lovaggá lett Parzival, itt a történet vége. Alkonyodott és amint megmondotta, Merlin felült fekete lovára és indullt vissza és Avalon csodaszigetére. De nem ment megtörtén és magányosan, diadalmenetben vonult mögötte a Földnek Kelyhe, melyet nem más hozott, mint Taliesin és Cynevare. Mert tudnotok kell, hogy amint Merlin haragja megszűnt, menten begyógyultak a sebek melyeket haragjában ütött; ilyen volt Merlinnek varázshatalma. Merlin lovagolt elől és mivel ő varázsló volt és dalnok, mint ama nápolyi Virgilius, nagy örömében ilymód énekelt. Minden teremtmény az Urat dicséri és hatalmas ő alkotásaiban. Szemének fényén hízik a szép arany, mit a föld koboldja rejteget, de drágább kincs a gyermek tiszta arca.