Nyugat, 1928. január-június (21. évfolyam, 1-12. szám)
1928 / 7. szám - SZINI GYULA: JÓKAI Egy élet regénye (Befejező közl., 12)
JÓKAI Egy élet regénye (Befejező közt, 12) A rózsák atyja Fennmaradt egy svábhegyi fénykép: rózsaszüret kellős közepén egy bölcs aggastyán szelíd, mosolygó arca. Még a híres ásós végű kampós* botja is vele van, ezzel gyomlált, hernyót irtott és ezzel készült be*vonulni a halhatatlanságban a rózsák atyja. Ki tud szebb rózsákat tenyészteni? Ki tud szebb rózsaregéket mondani? Ez a halvány eperszínű rózsa egyenes utódja azoknak, amelyek Napoléon felesége, Josephine császárné számára nyíltak és illatoztak Malmaisonban. Ez a másik a híres Maréchal Niel. A harmadik talán Sirászból került a Svábhegyre és illatából Firduszit lehet érezni. Az égen bárányfelhők ünnepi menete áll. Az egész olyan, mint valami hazatérő nyáj, de nem jut előbbre. Ki látott már bárányfelhőt vonulni? Ez a könnyed, pihés felhőkép az ő életét jelképezi. Érhetik-e még meglepetések? Hiszen mindenben része volt, kijutott neki a jóból és rosszból is. Ha az öreg bölcsek nyugalmával szemlét tart élete fölött, el kell ismernie, hogy a sors inkább jó volt hozzá, mint rossz. Nem mindenkinek jut osztályrészül az ő ragyogó, dicsőséggel teljes ifjúsága, eredményekben gazdag férfikora és kiegyensúlyozott, gondoktól mentes öregsége. Hiszen épp azzal vádolják, hogy nem ismerte meg soha az élet legmélyebb, legszörnyűbb válságait és költészete olyan, mint a rózsa, amelyet a legművészibb tenyésztői fogásokkal se lehet — egészen feketévé változtatni. Pedig sok kertész képzeletét izgatta, mint épp tőle tudjuk, a bakacsin fekete, bársonyos rózsa problémája. Nem, nem; béke és csönd vár rá — élete őszén feléje mosolyognak szőlőkertjéből a sötét rózsaszínű bakator, a fekete kadarka, a fehér góhér, a rózsaszínű muskotály és fehér furmint. Pomológusok dicsérik gyümölcsfáit és ampelológusok a bortermő tőkéit, mint ahogy kritikusok magasztalják regényeit. Már nem divat Jókait gáncsolni és a régi ellenségén, Gyulai Pálon csaknem rajtaragad a gúnynév: «a kritikus béka». A fiatalok «atyamesterüknek» nevezgetik a rózsák és legszebb regények atyját. Már életében elérte azt a dicsőséget, amely rajongó ifjakat neki feszít a leghálátlanabb, legküzdelmesebb pályának és amelyet oly kedvesen érnek el. Történelmi festményeken, amik az ezeréves Magyarország dicsőségét hirdetik, nem hiányozhatik annak az arca, aki nemzete múltját a legszebb mesékben tárta fel. Utcákat neveznek el róla országszerte, sőt a legnagyobb népszerűség groteszk jutalmaként borbélyműhelyek címtábláin megjelenik ápolt bajusza, szakálla és parókája. Mit kívánhat még? Saját úrilakában tágas, előkelő lakosztálya van, ahol senki se zavarja. A kandallóban tűz ropog. Emlékekben gazdag tárgyak közt a