Nyugat, 1934. január-június (27. évfolyam, 1-11. szám)
1934 / 7. szám - KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: FÜST MILÁN
FÜST MILÁN Hölgyeim és uraim* Füst Milán huszonöt éve dolgozik, ír, alkot. Ezt ünnepeljük. Az ünnep: fölszabadulás. Az ünnep: bátorítás, hogy közvet lenek és emberiek legyünk. Az ünnep: egyáltalán nem «ünnepé* lyes», a szó mai értelmében. Legtöbb ünnep azért támadt, hogy megmeneküljünk a hétköznapok ünnepélyességétől, hogy levetkőzzünk és felöltözködjünk, hogy a gyermek felnőtté legyen s a felnőtt gyermekké, hogy olyasmit is mondhassunk s tehessünk, amit különben átadottunk volna. Csak a merev hétköznapok «ünnepélyesek». Ilyenkor bezárkózunk józanságunkba. Vájjon melyik rabszolga mer odaülni ura helyére, ha nincs saturnália s melyik patrícius vállalkozik arra, hogy kiszolgálja cselédjét? Vagy közülünk kicsoda oly elfogulatlan, hogy akármikor elértékennyúljon egy fenyőgally láttán s könnyel szemében végigcsókolja szerettjeit? Ehhez is ürügy kell, ünnep. Én most az ünnep zabolátlan szabadságával igyekszem beszélni a költőről, akinek pályáját már egy negyedszázada figyelem. A Budaörsi út 18/B. alatt lakik, fönn a harmadik emeleten. Dolgozószobájából a Sashegy szikláira látni. Komor ez a dolgozó szoba. Központja a lakásnak, mely csak esetlegesen rakódott melléje, a többi szobának, ahol eszik és alszik. Sok téli és nyári hajnalba nyúló virrasztás emlékét őrzi, diadalokat és kudarcokat. Aki itt él, az állandóan tusakszik a papírral, a tollal. Játék ez, de élfetrés halálra szóló. Mindig valami forr és készül. Háromágú kaprosgyertyatartója templomi homályt áraszt maga körül. Sötét az íróasztala is, gondosan kulccsal van zárva, napló jegyzetei szunyanyadnak benne, azok a díszesen kötött, rézkapoccsal is ellátott vastag kötetek, melyeket jegyzési kényszere folytán kora ifjúságától fogva ír, emberekről és állatokról, zenéről és utazásairól, mindenről, ami eléje került élete során. Szeretne feledni. Nem tud. Emlékeznie kell mindenre, mégpedig pontosan. Egyszer valaki éjjel sürgős*levelet kapott tőle, melyben arra kéri, hogy posta* fordultával értesítse, mit felelt ő az illetőnek egy kérdésére három és fél esztendővel ezelőtt, nyáron, a Dunaparton, amikor együtt sétálgattak. Nála az az érzésünk, hogy valahol távolabb vagyunk, más égöv alatt és messzebb az időben is. Ezt az érzést házigazdánk kelti, akit nehezen lehetne besorozni a közrendű emberek vagy akár a közrendű írók közé is. Rendkívül szigorú erkölcsi mértéket alkalmaz. Folyton bírálgat, méricskél, zsörtölődik. Elítél és fölément. A lelkiismeret gyötrelmei közepette él. Amellett szabad. Szereti a rendet, a legnagyobbat és a rendetlenséget is, a legnagyobbat. Kedvelője a szép és megindító formaságoknak, mégha * Füst Milán március 27-iki szerzői estjére. 25