Nyugat, 1934. január-június (27. évfolyam, 1-11. szám)

1934 / 7. szám - KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: FÜST MILÁN

­ FÜST MILÁN Hölgyeim és uraim* F­üst Milán huszonöt éve dolgozik, ír, alkot. Ezt ünnepeljük. A­z ünnep: fölszabadulás. Az ünnep: bátorítás, hogy közvet­ lenek és emberiek legyünk. Az ünnep: egyáltalán nem «ünnepé* lyes», a szó mai értelmében. Legtöbb ünnep azért támadt, hogy megmeneküljünk a hétköznapok ünnepélyességétől, hogy levet­­kőzzünk és felöltözködjünk, hogy a gyermek felnőtté legyen s a felnőtt gyermekké, hogy olyasmit is mondhassunk s tehessünk, amit különben átadottunk volna. Csak a merev hétköznapok «ünnepélyesek». Ilyenkor bezárkózunk józanságunkba. Vájjon melyik rabszolga mer odaülni ura helyére, ha nincs saturnália s melyik patrícius vállalkozik arra, hogy kiszolgálja cselédjét? Vagy közülünk kicsoda oly elfogulatlan, hogy akármikor elértéken­nyúljon egy fenyőgally láttán s könnyel szemében végigcsókolja szerettjeit? Ehhez is ürügy kell, ünnep. É­n most az ünnep zabolátlan szabadságával igyekszem be­­szélni a költőről, akinek pályáját már egy negyedszázada figye­­lem. A Budaörsi út 18/B. alatt lakik, fönn a harmadik emeleten. Dolgozószobájából a Sashegy szikláira látni. Komor ez a dolgozó­ szoba. Központja a lakásnak, mely csak esetlegesen rakódott melléje, a többi szobának, ahol eszik és alszik. Sok téli és nyári hajnalba nyúló virrasztás emlékét őrzi, diadalokat és kudarcokat. Aki itt él, az állandóan tusakszik a papírral, a tollal. Játék ez, de élfetrés halálra szóló. Mindig valami forr és készül. Háromágú kap­rosgyertyatartója templomi homályt áraszt maga körül. Sötét az íróasztala is, gondosan kulccsal van zárva, napló jegyzetei szunya­nyadnak benne, azok a díszesen kötött, rézkapoccsal is ellátott vastag kötetek, melyeket jegyzési kényszere folytán kora ifjúsá­­gától fogva ír, emberekről és állatokról, zenéről és utazásairól, mindenről, ami eléje került élete során. Szeretne feledni. Nem tud. Emlékeznie kell mindenre, mégpedig pontosan. Egyszer valaki éjjel sürgős*levelet kapott tőle, melyben arra kéri, hogy posta* fordultával értesítse, mit felelt ő az illetőnek egy kérdésére három és fél esztendővel ezelőtt, nyáron, a Dunaparton, amikor együtt sétálgattak. N­ála az az érzésünk, hogy valahol távolabb vagyunk, más égöv alatt és messzebb az időben is. Ezt az érzést házigazdánk kelti, akit nehezen lehetne besorozni a közrendű emberek vagy akár a közrendű írók közé is. Rendkívül szigorú erkölcsi mértéket alkalmaz. Folyton bírálgat, méricskél, zsörtölődik. Elítél és fölé­ment. A lelkiismeret gyötrelmei közepette él. Amellett szabad. Szereti a rendet, a legnagyobbat és a rendetlenséget is, a leg­­nagyobbat. Kedvelője a szép és megindító formaságoknak, mégha * Füst Milán március 27-iki szerzői estjére. 25

Next