Nyugat, 1934. július-december (27. évfolyam, 12-24. szám)

1934 / 22. szám - HEGEDÜS LÓRÁNT: KOSSUTH LAJOS ELINDUL ÚTJÁRA

KOSSUTH LAJOS ELINDUL ÚTJÁRA* Az augusztusi orkán, mely be szokta fejezni a rekkenő magyar nyarat, kidühöngte magát s a Sátorhegy pipálta a felszálló ködöt. Újhely főterén a három traktusos, nemesen tagolt vármegyeház erké­­lyéről úgy hullottak a megkésett esőcseppek, mintha felettük a házon a feltolt szemöldökű nagy ablak folyton siratna valakit. A hirtelen gör* bülő barokk lépcsőn ki most felbotorkál, csakugyan gyászt visel. «Kép*­zeljetek viseltes, szürke prém közt kitűnő fejet, szakáll s haj nélkül, ráncolt szemöldökkel, álomtól nehéz héjakkal, savanyú vonáskával a száj körül, oly forma alakban, mint a pultavai csatát vesztett hős.­ Finom arcát kísértetiessé teszi, hogy balszeme állandóan le van hunyva s csak a jobb szemgolyó villog félelmetesen, most az is tele könnyel. Csapzott ruháján meglátszik, hogy messzit gyalogolhatott. Az ölnyi nagy hajdú, ki Zemplén vármegye tanácstermének ajta* ját strázsálta, majd elejtette embernyi pipáját, mellyel köteles hívség* ben tele füstölte, bodros ködöket terjesztvén, az egész folyosót. — Tekintetes fő nótárius urat már egy esztendeje nem láttuk. — Széphalomról jöttem be gyalog, János. Ma van egy éve, hogy «Sírba Kazinczy leszállt. A remegő könnycsepp későn fakad érte, hevít* vén harmatozó szemeket.» Elvittem neki a Tudós Társaság virágait. A kísértetiesen félszemű jövevény hirtelen megállt, mintha meg­­hökkent volna egy feltűnő árnyképtől. — Nyissa ki a szent öreg szobáját, János: az őszi kongregatión új levéltáros átveszi az archívumot. Rendben akarom látni írásait. János hajdúnak alispáni kemény parancsa volt, hogy azt a szobát felsőbb rendelet nélkül senkinek se nyissa, mert ott különös dolgok készülődnek, miről szegény, nemtelen sorsú ember fejvesztés nélkül nem tudhat. De a csatakos gyászruha úgy állott előtte s az egyetlen szem úgy lángolt, hogy a nemzetes vármegye nevében föladta az ellent­­állást a jövevény előtt. A nehéz, szakállas kulcs recsegve fordult s Kazinczy Ferenc kanapéján (mely ma múzeumi ékesség) ott ült Köl­­csey Ferenc. A szögről madzagon lelógó s az Úrnak 1832*ik, azaz szökő* esztendejét megjelentő «Magyarhonbeli Hiteles Kalendarium»*ban megtekinti a bizonyságot: Kisasszony havának 25*ik napja van. Amióta leült a szent öreg helyére s lecsukta a szemét, úgy érezte, mintha körötte egyszerre minden étnek­ zengzetté változott volna. A szoba s a polcokon gondosan egybekötött k­atifóliák között zefirek lágy szárnya zizeg s hallani, mint nadir s zenit között. Titkon borong a genius A nemes hant fölött Hol lángoló szív s honszerelem Váltottak életet. De mikor kinyitotta a szemét, akkor látta, hogy valaki szentségtörő kézzel földúlta Helikon ihletett berkét, melyen a szárnyas Pegazus * Mutatvány szerzőnek «Kossuth Lajos, legendák hőse» című művéből, mely december elején jelenik meg az «Athenaeum» kiadásában.

Next