Nyugat, 1937. január-június (30. évfolyam, 1-6. szám)

1937 / 1. szám - Schöpflin Aladár: Illyés Gyula Petőfije

ILLYÉS GYULA PETŐFIJE Lehet-e költőt merőben csak verseiből, emberi valójának ismerete nélkül megismerni? Csupán csak esztétikai jelenség a lírai költészet vagy más­ emberi életjelenség, egy ember életfunkciója, amelynek meg­értéséhez hozzátartozik a többi életfunkció is, egy ember egész élete? El lehet-e választani a költő versét, amely mindig reagálás az élet bizo­nyos pillanatában az élet egy bizonyos tényére, attól, amire reagált? Főképen pedig el lehet-e választani egyik versét vagy verseinek egy csoportját azért, mert esztétikailag értéktelenebbnek nyilvánítjuk a többitől? Vagy úgy kell néznünk pályája egész eredményét, mint egyetlen, egységes alkotást s ennek távlatából nézni, mint egyetlen esztétikai tényt. Közömbös-e reánk, olvasóira nézve a költő általános magatartása olyan területeken is, amelyek nem tartoznak szorosan a költészet körébe? Illyés Gyula, mikor életrajzi essayt írt Petőfiről­, az élet és költé­szet, az ember és lírája közvetlen kapcsolatából indult ki s az életrajz emberi tényeiből kiindulva akarta megtalálni a versek tulajdonképeni értelmét. Életrajzot írt, amelyben egyes versek is úgy szerepelnek, mint élettények, ahogy beleilleszkednek élete folyamába és egész költészete folyamába. Arra a kérdésre is meg akart felelni, hogy miért épen ezeket a verseket írta, épen ebben vagy abban a pillanatában s mert épen ő, Petőfi. Megkereste emberi magatartásának rúgóit, melyek költészetének is rúgói — élet és költészet senkinél sem olyan közvetlen egység, mint Petőfinél —, hogy rámutasson ennek a magatartásnak kialakulására. Petőfi erre különösképpen kínálkozik. Ismerjük életének jóformán minden napját, nagyon sok művének szereztetési alkalmát, barátait és ellenségeit, korának eseményeit és azok visszahatását ő reá, — jobban ismerhetjük, hála a kortársak feljegyzéseinek és saját vallomásainak, mint legtöbb személyes ismerősünket. Olyan nyilvános életet élt, mint senki más, nem rejtett el magából semmit, mert arra volt büszke, hogy nincs semmi rejtenivalója. Csak meg kell találni a lélektani összefüggése­ket és előttünk áll egész világosan, szinte élen. Ezt akarta Illyés meg­mutatni, ezt az élő Petőfit. Láttatni az emberben a költőt, a költőben az embert, a kettőnek a szét nem bontható egységét. Új adatokat nem kutatott ki, nem is lett volna érdemes kutatni utánuk, ha mégis sok tekintetben új a kép, amelyet az adatok mozaikjából összerakott, az összerakás módjától, az egyes kavicsok megfelelő helyükre illesztésé­től új. Az eddigi Petőfi-irodalom csaknem teljesen arra a képre támasz­kodik, melyet Gyulai Pál rajzolt a költőről. Gyulai megállapításai a pillérek, amit azóta megállapítottak vagy megállapítani véltek, az mind részletezés vagy díszítmény. Illyés rájött arra, hogy ez a kép nem teljes, csak olyan értelemben hű, ahogy hírek a költőről a század közepe táján készült rajzok. Bizonyos lényeges vonások, Illyés szerint a leglényege­s Illyés Gyula: Petőfi — Nyugat Könyvkiadó.

Next