Magyar Csillag, 1944 (4. évfolyam, 1-7. szám)
1944-03-01 / 5. szám
FIGYELŐ elégítésére. Élükön az öregasszony egyik unokája, az élelmes és erőszakos vendéglős buzgólkodik, neki hozhat legtöbb hasznot az ünnep. Ünneplés zöme alatt ide-oda ráncigálják szegény öreget, csoda, hogy bírja a fáradságot. A nagy hűhó függönye mögött érzelmes idill szövődik a család fiatal leánytagja, egyetlen tisztalelkű alakja, a fiatal Marie-Jo és a véletlenül a vidéki városba vetődött cirkusz csinos fiatal állatszelídítője között. Itt nyílik alkalma az öregasszonynak a közbelépésre. Valamikor fiatal asszony korában neki is volt hasonló szerelme egy cirkuszi bilincstörővel, de a családi konvenció, a társadalmi kényszer nyomása alatt lemondott róla. Ez a régi szerelem azonban most is él még benne, mint szomorú édes emlék, amely végig kísérte hosszú életén és kielégületlenné tette a világgal és önmagával. Legalább a dédunoka legyen boldog, ezért segíteni akar a fiatalokon, annyival inkább, mert megtudja, hogy a csinos állatszelídítő unokája az ő egykori bilincstörőjének. Szembeszáll az ünneplő családdal, bosszút akar állni elromlott életéért. Szemükbe vágja állítólagos titkát: ő annak idején sokakkal megcsalta a férjét, a családjukra sokat tartó Mamouret-kegyike sem igazi Mamouret, mindnek más az apja, mint akit annak tartott. Ezzel az öregasszony rákényszeríti a nyilvános botránytól irtózó családot, hogy fanyalogva belenyugodjanak Marie-re és az állatszelídítő házasságába. Az öregasszony most már nyugodtan meghalhat, de előbb megteszi az írónak azt a szívességet, hogy alkalmat áld neki a polgári erkölcs egyensúlyba hozatalára: a darab végén megvallja fiának, a nyolcvan éves ezredesnek, hogy hazudott, amit házasságtöréseiről elmondott, az mind mese, a kislány érdekében találta ki. Mindebből kilátszik, hogy az egész darab tulajdonképp csak egyetlen szerep, csak ez van részletesen kidolgozva, a többi szokatlan nagyszámú szereplő csak arra való, hogy mozgalmat és tarka színeket hozzon a cselekménybe. Ebben Sarment nagy ügyességet mutat, majd minden szereplőnek ad legalább egy-két színt vagy vonást, amiről meg lehet a többiektől különböztetni, úgy hogy a színpadot betöltő nagy nyüzsgés nem válik sem unalmassá, sem zavarossá. Az öregasszony szerepe apró részletekig ki van dolgozva, tele jellemző vonásokkal, kis travailleokkal, lélektani finomságokkal. A színésznőnek, aki játssza, nagyszerű alkalmakat ad gazdag és érdekes játékra. Ez alkalmak közül Gobbi Hilda nem szalaszt el egyet sem. Biztos kézzel fogta meg a szerep velejét: az ő öreg asszonya testileg csupa totyogó szenilitás, szellemileg is gyönge már, de a művésznő el tudja hitetni, hogy még mindig okos és bátor, van ereje és bátorsága szembeszállni az egész gyönyörűséges családdal és rajta keresztül azzal az egész világgal, melyben élt és rosszul érezte magát, a leszármazottjaival, kiknek értékével tisztában van. Gobbi Hilda el tudja hitetni az egykori nagy erő romjaiban is imponáló jelenlétét. Az a Mamouret anyó, aki késő öregkorában is ilyen tud lenni, nem lehetett akármilyen asszony fiatal korában sem. Külön ki kell emelni a művésznő maszkját, amely a színpadi maszk mesterművek öregasszonyos, totyogó mozdulatait, arcjátékát, a folytonos rágcsáló szájmozdulatokkal, azt a hiánytalanul éreztetett távolságot, amelyben környezetétől áll, az öreges szórakozottság apró jellegzetes jeleit. Érdemes volna ezt a játékot részletes tanulmányban elemezni. Csak egy jelenetben lép kissé túl a művésznő saját koncepciója keretén, amikor éjjel tévedésből az ablakon át betoppan szobájába a fiatal állatszelídítő. Ebben a hosszú jelenetben az öregasszony néha fiatalabbnak tűnik fel koránál, — de ennek is inkább az író az oka, aki túl hosszú mondókát adott a szájába. Gobbi Hilda játéka megérdemel minden színészi sikert. Ö reá építették fel az egész előadást, alighanem őbenne bízva vették egyáltalán műsorra a darabot s ő a bizalomnak a legteljesebb mértékben megfelelt, nyilvánvalóan nagy sikerre vitte az előadást. Major Tamás rendezése ellen sem lehet komoly kifogás, csak talán kelleténél valamivel lassúbb a tempó. A cirkuszudvarban lejátszódó jelenetet azonban jobb lett volna kihagyni. Nincs beágyazva a cselekménybe és fölöslegesen nyújtja az előadást. A színészek közül ki kell még emelni Pethes Sándor kitűnően megformált agg ezredesét és Biajczy Lajos karakterisztikus vendéglősét. Schöpflin Aladár