Magyar Csillag, 1944 (4. évfolyam, 1-7. szám)

1944-03-01 / 5. szám

FIGYELŐ* csak addig él, míg a kulturális lendü­let ereje, amiből származott, tart». Spengler tanulmánya azonban hibái el­lenére is legérdekesebb gondolatéb­resztő írásai közé tartozik. Élet és technika egységes szemlélete nemcsak a gondolkozóknak, hanem a historiku­soknak is egyik legidőszerűbb gondja. A történettudomány azonban Spengler gondolkozását csak nagyon szigorú kritikával veheti tudomásul. A törté­nész a fejlődés kézzelfoghatóbb té­nyeit keresi s egy-egy korszak jelentő­ségét csak ezekre a tényekre támasz­kodva próbálja értékelni. A technika és a történeti fejlődés problémáiról egyébként az utóbbi években éppen a magyar történettudományban volt sokszor szó. A szociológia és a törté­netírás egyensúlyát keresve, Hajnal István mutatott rá arra, hogy a társa­dalom fejlődésének igaz képét a tudo­mány csak úgy kaphatja meg, ha vizs­gálódásainak középpontjába a techni­kát helyezi. Szerinte a technikai fej­lődés vizsgálata az élet szerkezetiségé­­nek megismeréséhez vezet, ami lehe­tővé teszi, hogy a történeti szintézis valóban az élet teljességét ragadhassa meg. Spengler érdekes szempontjai a mo­dern tudományosság időszerű kérdé­seit vetik fel, bár kétségtelen, hogy ezek a szempontok mind a filozófia, mind pedig a történettudomány részé­ről erős kritikát kívánnak. Tanulmá­nya most Sz. Mátray Sándor fordításá­ban jelent meg magyarul. Vincze László SZÍNHÁZ A 106 ÉVES ASSZONY A NEMZETI SZÍNHÁZBAN Jean Sarment más arcvonásokat mu­tat most, mint húsz évvel ezelőtt, mi­kor Az árny halász című darabját lát­tuk Bárdos Artur Belvárosi Színházá­ban. Akkor még kísérletezett új, saját drámai formával és új, a közönséget meghökkentő lélektani ábrázolásmód­dal. Azóta mintha felejtett volna egyet-mást, főleg újító merészség dol­gában, de tanult is: lehiggadt és ere­deti szimbolizáló módjából letért a színpadi realizmus útjára, megtanulta a francia drámaírás sok raffinériáját, a plasztikus rajz stílusát, a cselekvény mozgalmas vezetését, a motívumok tarka színességét, nemkülönben azokat az ügyességeket, melyekkel közel lehet, férni a nézőtérhez. Új darabja már semmi esetre sem kísérlet, hanem egy mesterségét jól megtanult író érett munkája. Most már nem törekszik va­lami nagyon szokatlan újra, rájött, hogy a közönség inkább szereti a nem nagyon új dolgokat, jobban tud gyö­nyörködni ismert dolgoknak újszerű, új vonásokkal felfrissített, új jelme­zekbe öltöztetett felmutatásában s az eredetiséget, ha nagyon szembetűnően jelentkezik, csak több-kevesebb ellen­állás után fogadja el. Szóval Sarment eltávolodott eredeti koncepciójától, hogy közelebb férkőzhessek a közön­séghez, elfogadta a francia színházi szokványok nagy részét. Új darabja ezt bizonyítja, de mindjárt megmond­juk, anélkül, hogy teljesen feláldozná azt az írót, aki valaha volt. Az öreg asszony, családjának matró­nája, aki öregségében is, okosabb és­­melegebb szívű, mint a fiatalok, aki­ben az ifjúság érzelmi bonyodalmai nem rideg ítéletre, vagy irigy ellen­szenvre találnak, aki szívében meg­őrizte ifjúkori álmainak és szép bána­tainak emlékét s aki ezért tekintélyé­nek és okosságának jogán eligazítja a fiatalok szerelmi bonyodalmait :— régi ismerősünk a színpadról és regényiro­dalomból. Kedves, vonzó jelenség, na­gyon hálás is és a színpadon mindig jó szerepet ad, jó színésznőknek. Sar­­ment ezt az alakot állítja darabja kö­zéppontjába Mamouret anyó képében, akinek évei számát alaposan megnö­veli, 106 évesnek teszi meg. Francia­­ország legöregebb asszonyának, akinek születésnapja valóságos nemzeti ün­nep, még egy miniszter is elég neveze­tesnek tartja, hogy jelenlétével emelje az ünnep fényét és átnyújtsa az ünne­peknek a becsületrend jelvényét. Az ünnep előkészületei adnak az írónak alkalmat arra, hogy bemutassa az öreg anyóka családját, unokáinak, déduno­káinak és ükunokáinak tömegét s ben­nük a kispolgárság szőrös szívű önzé­sét és kapzsiságát, alapjában véve azt a képét a francia kispolgárságnak, me­lyet Flaubert óta Maupassanton át annyiszor megmutattak a francia és nyomukban más nemzetekből való írók. Ez a díszes társaság a ritka nagy ünnepben nem lát mást, mint alkal­mat üzleti haszonra és hiúságának ki­

Next